Évszaktól függetlenül, bármikor felerősödhet bennünk az érzés, hogy túl megszokott, berögzült, automatikus életet élünk.

Természetesen ez a tél végével, és a tavasz kezdetével sokkal intenzívebbé válhat, mert már elegünk lehet a befelé fordulásból, és készek vagyunk a nyílásra.

Megfigyelhetjük, hogy ugyanúgy telnek a napjaink, a ruháink 30%-át használjuk csak, mert a többit majd valami nemes alkalomra tartogatjuk, ugyanúgy lógunk a neten, ha nincs jobb dolgunk.

Esetleg ugyanolyan frizuránk van már évek óta, vagy ezer éve nem vettük fel a körömcipőnket, soha nem reggelizünk, nem mozgunk semmit, nem hagyunk magunknak időt pihenni, nem járunk kirándulni, csak otthon ülünk, és még sorolhatnám…

Tehát könnyen a szokásaink rabjává válhatunk. Természetesen nincs is ezzel akkora probléma, hacsak nem évek óta tart ez az állapot. Mert nyilván vannak olyan tevékenységeink, mint például a munka, a gyereknevelés, a családi programok, tanulás, edzés, hobbijaink, amik adnak egy keretet az életünknek.

Milyen jelei lehetnek még annak, hogy igazából torkig vagyunk az életünkkel, és jó lenne valami változás?

Legelőször ezek a fránya megfázásos betegségek jutnak eszembe. A hosszú tél alatt volt idő befelé fordulni, elég időt tölteni a négy fal között, átfázni testileg, lelkileg. Torkig lenni a hideggel, hogy nehezen indul az autónk, csúszik az út, monoton a munka, és már a meleg tea sem vidít fel. Ekkorra már minden vitamin tartalékunkat felhasználtuk, és nem csoda, ha erőtlenné válunk. Nincs napsütés, korán sötétedik, ami akarva akaratlanul is hatással van a kedvünkre.

Ha ebből elegünk van, érdemes erőt venni magunkon, és megújulni, bevinni új energiákat az életünkbe, mert azzal felfrissülhetünk. Pont úgy, mint amikor kimosunk egy ruhát, és utána olyan finom, tiszta illata van.

Kezdjük az elején. Nézzük végig a lakást-ha már úgyis annyi időt töltöttünk el ott-és kezdődhet a móka: Fogjunk meg minden kedves kis lakás dekorációs kütyünket, és mossuk meg egyesével. Miközben megfogdossuk őket, érezzük meg, hogy szükségünk van e még rá, vagy csak megszokásból van a polcon? Kitől kaptuk? Annak az energiának jelen kell még lenni az életünkben, vagy el kellene engedni? Hány éve őrizzük a megszárított, halott energiájú virágcsokrot? Ismerős?

Más szóval csinálunk helyet az újnak. Ha nincs rá szükségünk, el lehet ajándékozni, biztosan van, aki örülne neki.

Utána következhet a szekrény. 

Régi, egyáltalán nem használt ruhák mehetnek, hogy jöjjenek az újak. Ami kicsi, nagy, divatjamúlt stb. Találunk ilyet vajon a szekrényben??? Garmadával!!!

Ismerjük a mondást: teli szekrénybe nem lehet pakolni…

Ha ezzel is megvagyunk, jöhet egy kis mozgás! Napi 20 perc legalább! Ezzel klasszul növelhetjük az energiaszintünket, önbecsülésünket, kitartásunkat, és haladhatunk a megújulás felé! Egy biztos, hogy csak úgy fog menni, ha fejben eldöntjük!

Lassan vége a sapka szezonnak, lehet új frizurát készíttetni, vidám színű körmöt csináltatni, kényeztető masszázsra menni, és beszerezni az új bizsu kollekciókat.

Alakulunk…

Ne feledkezzünk meg a felgyülemlett méreganyagok eltüntetéséről sem. Amennyi gyógyszert esetleg megettünk a megfázás miatt… Szakértők tudnak segíteni abban, hogy milyen méregtelenítő kúrára készüljünk fel lelkileg, miket kell beszereznünk, hogy segítsünk a szervezetünknek is felfrissülni.

Minden lépéssel közelebb vagyunk a lelki megújuláshoz, és a napsütés meg majd megérkezik mellé, de addigra már könnyedebbek leszünk, és kezdődhet a tavasz.

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

http://noivilag.hu/cikkek/megujulas-tukreben-amikor-torkig-vagy-eleteddel-igy-zokkentsd-ki-magadat

Jártál már úgy, hogy nagy öröm ért, és legszívesebben a világnak elmondtad volna? Ezért megosztottad a közösségi oldalon…

Jártál már úgy, hogy volt egy jó üzleti ötleted, és elmondtad pár embernek, és egyszer csak azt vetted észre, hogy más megvalósította?

Vagy csak arra a kérdésre: „hogy vagy?” úgy válaszoltál, jól mennek a dolgaid, és ezzel kiverted a biztosítékot a másiknál?

Hogy mire akarok kilyukadni?

Csupán arra, hogy gondoljuk végig mielőtt bármit is kiejtenénk a szánkon, hogy mennyi ember van körülöttünk, aki ŐSZINTÉN örül(ne) a sikerünknek, a boldogságunknak, hogy megtaláltuk életünk párját, előléptettek stb.

Szóval hányan ????

Ugye, ugye…! Milyen kevés is az az ember! Pár családtag, barát, és talán ennyi…

Akkor mit tegyünk, ne mondjunk senkinek semmilyen információt? Ne osszunk meg semmit a közösségi oldalon? Nem biztos, hogy ez a megoldás, csak lehet, hogy érdemes szelektálni.

Egy olyan üzleti tervről, amire vágyunk, kizárólag az érintettekkel beszélnék. Az ismerőseimmel akkor osztanám meg, amikor már megvan, elindult, profitálunk. Miért? Mert azokkal az energiákkal, amik féltékenységből, rosszindulatból, irigységből fakadnak, az ellen nehezen tudunk védekezni. Ezek az energiák összeadódhatnak, és befolyásolhatják az eredményességet.

Ismerős körben tapasztaltam, amikor egyik barátnő irigy volt arra, hogy a másiknak sikerült társat találni, nem bírta elviselni az örömüket. Ami nyilvánvalóan abból fakad, hogy szembesült a  „szerencsétlen” életével, és felnagyította a saját életében lévő magányt. A reakciója teljesen természetes lehetne, csak a kivitelezés hagy némi kívánnivalót maga után, mert inkább megszakította a barátnőjével a kapcsolatot…

Tehát kinek meséljünk őszintén arról, hogy alakulóban van az életünk, hogy szerelmesek vagyunk?! Igen! Pont annak a pár embernek, akik fontosak nekünk. Hiszen mennyi kérdés, bizonytalanság van még egy kapcsolat elején (meg közben is), amit a „támogatók” negatív energiája keresztbe tud húzni.

Egyik egyedülálló ügyfelem mesélte, hogy volt egy kapcsolata, ami csak a testiségen alapult, úgy egyeztek meg, hogy ha valamelyiküknek akad tartós partnere, akkor ennek vége. Nos, mit gondolunk, vajon mennyire örülhetett az egyik fél, amikor megtudta, hogy még a perifériáról is kiszorult? Amikor ez kiderült, aznap, valami banális dolgon majdnem elcsúszott az új kapcsolat. Biztosan csak véletlen lehetett, de ez túl egyértelmű jelzés volt, amit időben felismert a fiatalember.

De, ha mégis akarunk kifelé teregetni, vagy olyan helyzetbe kerülünk, hogy nem tudjuk kikerülni a választ, akkor is csak nagyon körvonalazva mesélném a történéseket. Óvatosan.

Ha csak egy pillanatra magunkba tekintünk, hogy mennyire tudnánk örülni annak, ha közvetlen kollégánknak ötöse lenne a lottón? Őszintén!!! ( Egyből beindulna az az érzés, hogy miért nem mi? Miért pont ő?)

Így működünk!

Amikor elutazok, és mindenképp posztolnék valamit, akkor azt akkor teszem, amikor már régen hazaértem biztonságban. Mert volt már olyan, hogy mindent kifecsegtem boldogan előre, és biztos közbejött valami (kerékcsere, vissza kellet fordulni, otthon maradt a telefon), ami megnehezítette az indulást.

A célom nem az volt, hogy információs stopra sarkalljak mindenkit, csupán annyi, hogy mielőtt megnyomnánk a „megosztás” gombot, gondoljuk végig, hogy tényleg a nyilvánosságra tartozik e, hogy például szülés után hogy néz ki a csecsemő, vagy mit evett Gusztika, vagy Bundás bolhás lett, és kinek kell energiát küldeni az aranyér műtétjére.

Ha készítenénk a lik-olók között egy vizsgálatot, hogy mennyien kattintottak megfelelésből, és mennyien őszinte örömből, érdekes eredményt kaphatnánk.

Kis önvizsgálat után ráébredhetünk, hogy lehet csak a szereplési vágy hajt bennünket. A jó hír, hogy van lehetőségünk a változtatásokra. Lehet már csoportokat is létrehozni, akiket érdekelhetnek a speciális témák.

Pozitív példával zárnám soraimat. Legkedvesebb kozmetikusommal összefutottam, leálltunk beszélgetni az esőben az utcán, és újságoltam, hogy jól alakul az életem. Rendeződik a magánélet, és helyére kerül minden. Nos, azt az őszinte reakciót soha nem felejtem el: „Azt kívánom, hogy váljon valóra minden álmod. Jó lesz minden!” Húú, meglepődtem! Mindketten meghatódtunk. Pedig nem vagyunk napi kapcsolatban, de nagyon jó érzés volt ilyet hallani.

Tehát, inkább arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy ha el kezdenénk az életünkben szelektálni a fontos, és nem fontos dolgok között, a nyilvános, és intim eseményeink között, akkor elérhetnénk, hogy legyen olyanunk, hogy MAGÁNÉLET. Ami csak két ember ügye, amiben van bensőség, és attól erős a kapcsolat, hogy nem kifelé él, hanem befelé, egymás felé.

Ennek következményeként, ha mi jól vagyunk, mert a mi életünkre, a mi családunkra fordítjuk az energiát, akkor sokkal könnyebb lesz más boldogságának is örülni. Minden, amit adunk az visszatér hozzánk! A személyes szintről így el tudunk indulni a társadalmi szint felé, és ez egy felfelé emelkedő spirál.

VILÁGBÉKE! J

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

Elképesztő érzés ezt megélni, hogy egyszer eljut az ember oda, hogy özveggyé válik!

Sok embert érint ez az állapot, de leginkább az élete derekán, és nem fiatalon!!! Ez nem normális, még a hideg is kiráz…

Nem tudom melyik a jobbik eset, hamarabb elmenni, vagy itt maradni? "

"Tovább élni, és még kihasználni, megélni az élet által felkínált lehetőségeket?

Jelen helyzetben azt gondolom, hogy itt maradni nehezebb.

Ilyen veszteséget nem lehet elfelejteni. Feldolgozni is csak nagyon nagy munka árán, de tovább lépni, és új életet kezdeni pedig szinte lehetetlennek látom.

Minden olyan megnyilvánulás, ami már egy új kapcsolat felé irányulna, az erős lelkiismeret furdalásként mar az emberbe. Olyan érzés, mintha megcsalnánk a halott társunkat. A (hamis) megcsalás és a becsapás érzése olyan gátakat emel körénk, hogy művész legyen az, aki ezen át tud törni.

Minden szóban, mozdulatban, szokásban azt keressük, ami a szeretett társban volt. De úgysem lehet ugyanolyat találni!!

Maximum egyszer!!!

A mondás is úgy tartja, hogy ugyanabba a fába csak egyszer csap bele a villám, és a szerelem az általában villámcsapásként jön, és feléget minden logikust és magától értendőt, helyébe a tűz kerül, helyet adva egy új életnek.

(Ezt megcáfolnám, mert egy villámhárítással foglalkozó szakembertől megkérdeztem, hogy miként működik ez a valóságban. Szakmailag alátámasztotta, hogy kétszer is belecsaphat a villám egy fába. Tehát van esély újra szerelembe esni!)

A többinél csak szeretnénk, hogy ugyanaz a bizsergés meglegyen.

És akkor az esetleges következő szenvedjen azért, mert mi ilyen szerencsétlen helyzetbe kerültünk? Ő nem tehet róla, és ugyanannyi szeretetet érdemel, mint amennyit Ő ad.

Na de hogyan lehet leküzdeni ezt a hatalmas gátlást, belerohanni a legelső kapcsolatba és lesz, ami lesz?

Vagy végig próbálni egy pár embert, és randiról randira járni, amíg ki nem égünk teljesen? Vagy az ismerősi, baráti körből választani, mert ott már legalább nem kell magyarázkodni?

Aszerint cselekedjünk, amit a józan ész diktál, szívünk szeretne, a túloldalt lévő párunk helyesnek látna, vagy amit elvárnak tőlünk ? Nos, melyik a helyes? Ki tud e fölött ítéletet hozni? Lehet-e normális életet élni ezek után?”

Először is el kellene dönteni, hogy mit szeretnénk! Hirtelen végkövetkeztetéseket, fogadalmakat, önátkokat szórni magunkra, vagy kivárni, hogy újra belénk szálljon az élet?

Ezután hagyjunk időt magunknak, hogy visszatérjünk a mindennapi körforgásba, és begyógyulhassanak a sebek!

Adjunk teret annak a közhelynek, hogy: majd az idő segít a feldolgozásban! Mert ez egy veszteség megélésének elején idegesítően, hihetetlenül hangzik mások szájából. Azért, mert azt gondoljuk, hogy az a fájdalom sosem csillapodhat… Abban a helyzetben ez teljesen normális reakció. Viszont a jó hír, hogy ez a frázis igaz!!!

Tehát van esély arra, hogy valaha is jobban érezhessük magunkat!!

Ha ezt elkezded elfogadni, akkor sokkal könnyebb más nézőpontból ránézni egy tragédiára, és akkor van lehetőség új életet kezdeni!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

http://noivilag.hu/cikkek/egy-ozveggye-valt-fiatal-no-tollabol-az-elso-fazis-ketsegbeeses

Mi legyen ezzel a Valentin nappal?