A mindennapos felismerések hogyan fejlesztik a lelket?!

Aranylélek


Királylányból szolgálólány - fordított mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány. Érdekes királyság volt az övé, egyszemélyes volt a birodalom. Ő volt egy személyben az uralkodó, az udvari bolond, a szolgáló, az öltöztetőnő, így a koronáját akkor hordhatta, amikor csak akarta.

Nagyon biztonságosnak tűntek a napjai, csak saját magáról kellett gondoskodnia, nem kellett háborúznia senkivel. Ezt a kiváltságos helyzetet nagyon jól élte meg, a hétköznapokban igyekezett mindig hordani a koronát, és ügyelni arra, hogy legyen rajta valami csillogó.

Pompásan nézett ki, a királyfik udvaroltak a csillogásnak, hiszen vonzotta a tekinteteket. Viszont annyira már nem volt vonzó, hogy valamelyik királyfi feladja a megszokott birodalmát, és egyesítsék azt.

Telt, múlt az idő..(mint a mesében), és a királylány azon kapta magát, hogy egyre többet gondol arra, hogy jó lenne, ha egy királyfival élhetné az életét. Így meg lehetne osztani a szerepeket, minden nap csilloghatna urának, közösen viselhetnék a terheket, megoszthatnák egymással nemes gondolatikat, összerakhatnák erejüket…Az mennyire ragyoghatna!!!

Egyik nap magára öltötte kedvenc ruháját, kifényezte koronáját, és kiült a tópartra, csendesen figyelte a víz szikrázó hullámait. Felállt, és meg akarta nézni magát a víz tükrében, de hopp…a korona leesett a fejéről.

Nagyon megijedt, és nem tudta mit tegyen, nem vizezhette be kedvenc ruháját is…megpróbált utána nyúlni, de már eltűnt a mélységben, tehetetlennek érezte magát.

Sírva ült a partra, micsoda veszteség! Milyen királylány korona nélkül? Azt kérte, hogy bárcsak vissza kaphatná a hőn szeretett koronáját!

Ebbe a mélabús állapotába, egyszer csak felnézett, és látja, hogy csodák csodájára a koronája úszik felé. Úszik a korona? Igen, egy aranyhal szájába fogta, és a királylány felé nyújtotta.

Olyan boldog volt!!! Visszakapta a kincsét. Miközben örvendezett, és megköszönni készült a halnak a segítséget, megszólalt a hal:

- Ma különleges nap van, teljesítem még egy kívánságodat!

„Óhh, egy kívánságomat?! Tényleg különleges nap a mai, visszakapom a koronám, és még teljesülhet egy kívánságom is! Mit kérjek? Aranyat? Ezüstöt? Szolgálókat? Ó, nem!”

- Megvan, egy királyfit szeretnék, akivel egyesíthetjük a birodalmunkat, és boldogan élünk, míg meg nem halunk.

Az aranyhal csak annyit válaszolt. Legyen!- majd elúszott a víz fodrai között.

A királylány izgatottan tért vissza uradalmába, és várta, hogy mi következik.

A Nap, és a Hold váltogatták egymást, de semmi változás.

„Már senkiben nem lehet megbízni, nem lehet hinni!”-gondolta a lány.

Egyik nap kisétált egy közeli parkba, gyönyörű tavaszi nap volt. Csicseregtek a madarak, fújdogált a szellő, és egyszer csak meglátott egy aranyló hajú királyfit. Ő is délutáni sétáját töltötte a szabadban.

Első látásra szerelem volt, mint a mesében. Hálás volt a királylány a halnak.

Három nap, és három éjszaka telt el, amikor is közös örömükre egyesítették a királyságukat. Boldog mindennapok következtek ezután. Egymás szerelmének éltek. Élettel töltődött meg a kastély, és 1+1 az több, mint kettő.

Volt ugyan néhány dolog, amiből mindkettőjüknek engedni kellett, de ez a lila ködben szinte észrevétlen maradt. Kevesebb idejük maradt saját maguk fényezésére. Cserébe volt ki mellett lehajtani a fejüket.

Ahogy telt, múlt az idő, a királylány egyre kevesebbet vette fel a koronát, belepte a por. Azt gondolta, hogy nem olyan fontos, hiszen egyre kevesebbet hagyja el a kastélyt.

Eltelt néhány év, és a királylány azt vette észre, hogy elragadták a hétköznapok. A királyfi szeme sem csillog annyira, mert el van foglalva a hatalmas királyság irányításával.

A megszokások felülírták a királylány pompa iránti igényét. Annyira örül a szerencséjének, hogy egy ilyen csoda párja lett. Viszont észre se vett, hogy mekkora hibát követett el, hiszen mindent alárendelt a kapcsolatnak, és bármit megtett a konfliktusok kerülése érdekében. Nem akart soha többet egyszemélyes királyság Úrnője lenni.

Inkább igyekezett megfelelni a királyfi igényeinek. Bevállalta a háztartás vezetését, a mosónő, a bejárónő, a szakácsnő, az öltöztető, a szolgáló szerepét…

Rájött, hogy saját magának köszönheti, hogy hagyta beporosodni a koronáját. Így csinált magából a királylány szolgálólányt.

Mit tehet? Hiszen szereti a királyfit…

Eszébe jutott az aranyhal, aki már két kívánságát teljesítette, így kisétált a tópartra, bízva abban, hogy hátha segít neki ismét.

Pár órát üldögélt, amikor megjelent a hal.

- Már vártalak!-szól a lány. Kérlek, teljesítsed még egy kívánságom, teljesen elveszítettem magam. Szeretem a királyfit, akiért hálás vagyok neked, de szeretném újra visszanyerni a fényemet!

- Legyen!-válaszolta az aranyhal

- Egyet jegyezz meg: Királylány vagy, koronával, és nélküle is!!!

Itt a vége, fuss el véle…

A királylány, és a királyfi boldogan éltek, míg meg nem haltak…

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek blog

 

 

 

 

 

 

 

Selyemhernyóból pillangó

Egyszer egy beszélgetés kapcsán arra a következtetésre jutottam, hogy be vagyok gubózva a saját világomba. Értem ezalatt azt, hogy nem merek élni. Némi önmegfigyelés után nagyon zavart ez a tény, és pont ezért elkezdtem felkutatni a szálakat, igyekeztem megkeresni, hogy hol vesztettem el a fonalat. Miután megtaláltam ( a párom elvesztésének időpontjára datáltam ),  úgy döntöttem, hogy itt az idő, változtatok. Megosztom veled, hogy milyen folyamaton mentem, megyek keresztül.

Első lépés: a felismerés, hogy olyan életet éltem nap, mint nap, ami rutinszerű, megszokott, berögzült. Például a munkám kapcsán sokat utazok, az utcára nem sűrűn mentem ki, mert örültem, ha hazaérek, és pihenhetek. Utána egy kis vacsora, esetleg egy kis mozgás, interneten szörfözés, és reagálás a társkeresőn kapott üzenetekre. A párkeresési tranzakcióm ennyiben nyilvánult meg, ami valljuk be őszintén elég sovány.

Eljutottam odáig, hogy valamit kell tennem, mert ez a biztonsági zóna - a megélt sérülések, csalódások,negatív tapasztalatok miatt - nagyon vastag rajtam. Valóban, mintha bebábozódtam volna, mint a selyemhernyó. Ami egyébként értékes állat, csak korlátozottak a lehetőségei. Ez fizikai szinten úgy jelentkezett, hogy cuki hájacskát növesztettem magam köré, ami "védett", és "biztonságban" tartott. Ez volt a leglátványosabb jel. Csupán az volt a legnagyobb probléma, hogy a bebábozódástól (kimondani is nehéz, nemhogy megélni) már alig kaptam levegőt, nem láttam a jövőt, elmaradtak a célok, szűkké tettem a mozgásterem, és ezáltal kezdett kényelmetlenné válni az életem. Szorongtam, aggódtam, féltem, bizonytalanná, és bátortalanná váltam minden olyan dologgal kapcsolatban, ami a megerősödött páncélon kívül volt. Ez a felismerés nem volt fájdalommentes.

Második lépés: eldöntöttem változtatok. De hogyan? Hiszek abban, hogy mind mentálisan, mind fizikálisan meg kell ezt az ügyet támogatni, és így hatásos lehet.

Fizikai szinten elkezdtem naponta tornázni, hogy megnöveljem az energiaszintem, és ezzel fordítottan arányosan lecsökkentsem a méreteimet. Gondosan figyeltem arra, hogy amikor csak tehetem gyalogosan intéztem a dolgaimat a városban. Közben arra lettem figyelmes, hogy mindig találkoztam olyan ismerőssel, akivel egy pár mondatot lehetett váltani. Elkezdett kinyílni a világ. Így esélyt adtam arra, hogy akár a nagy Ő-vel is össze futhatok:)

Mentálisan pedig elképzeltem lefekvés előtt, hogy elkezdem kirágni a selyemgubót belülről. Először csak a számnál, majd felfelé haladva a szememnél, és így tovább. Elég morbidnak tűnt a legelején, de megnéztem egy videót a selyemhernyókról, és könnyebben ment a vizualizáció.

Harmadik lépés: a báb teljes elhagyása, és apró szárnycsapásokkal elindulni az utamon.

Ebben a fázisban vagyok, ezt még kicsit újnak, kicsit sérülékenynek, idegennek érzem, az eddigi "biztonságoshoz" képest. Ezért csak fokozatosan repülök egyre feljebb. Tudom, hogy ez az átváltozás azzal jár, hogy minden képlékeny körülöttem, mert a régi burok már nincs, az új szabad élet még alakul.

De egy biztos, hogy selyemgubó nélkül is értékesnek tartom magam, sokkal többet látok az életből, mint eddig, több inger ér. Nem volt könnyű elhagyni, mert annyira megszoktam már a keretet, de időszerű volt.

Pillangóként is érhetnek sérülések, de sokkal nagyobb a mozgásterem, szebbnek, felszabadultabbnak érzem magam, és nem vagyok kiszolgáltatott, magatehetetlen.

Ha te is magadra ismersz, és elakadsz az átváltozásban, írj nyugodtan, segítek!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

 

 

süti beállítások módosítása