Elengedni csak lépésről lépésre lehet

  

Néhány pontban összefoglaltam, hogy mik azok a pontok, amin átélhetsz a gyász feldolgozásának folyamatában. Lehet, hogy nem mindegyik igaz rád, és nincs is mindre szükséged, azokat osztom meg veled, amik nekem segítettek, hátha számodra is hasznos lehet…

Mert azt tapasztalom, hogy az életünk egyik legnehezebb feladata az ELENGEDÉS. Elengedni barátokat, iskolatársakat, tárgyakat, szerelmeket, és életeket. Annyira ragaszkodunk mindenhez, mert azt hisszük, hogy az állandóság ad biztonságot. Miközben pontosan tudjuk, hogy minden pillanatban változik az élet, a hangulat, a környezetünk, és mi magunk. Illetve azt felejtjük el, hogy semmi nem a mienk, nem birtokolhatunk semmit, és senkit. Leegyszerűsítve mondhatnám, hogy nincs is mit elengedni. Nyilván ez csak elméletben működik, mert az érzéseinket nem tudjuk irányítani, és a szeretet összeköt bennünket embereket…LELKILEG. Az pedig nem hal meg.. Folytathatnám , de a kör bezárult…

Nézzük inkább a gyakorlati lépéseket, amit SZÍVesen átadok neked.

 

Első javasolt, apró lépések a megoldás, a boldogulás felé, a gyász feldolgozás:

·         nyugtató tea (levendula, citromfű)

  • Tárgyaktól való megválás (ruhák, fotók, közösen használt bútorok, filmek, könyvek) elajándékozása karitatív helyre
  • Közösségi oldalainak megszűntetése, számítógépen lévő mappái törlése
  • Kineziológus, lélektréner, Hellinger családállító, látó, segítő, bárki, aki enyhítheti a fájdalmunkat (lényeg, hogy kívülálló legyen!)
  • Terápiás írás (mindent leírni, amit nem tudunk kimondani)
  • Transzformációs társasjáték általi feldolgozás (szakember, barát segítségével)
  • Megértés keresésének feladása (Miért történt? Miért velem?) Kaphatunk erre egyértelmű, korrekt választ?
  • Könyvolvasás 
  • Filmek (Ghost, Csodás álmok jönnek, Angyalok városa, Hatodik érzék, Viskó, P.S. I love you)
  • Phova (Tudatos halál megélésének megtanulása. Csak azoknak javaslom, akiknek van némi kötődésük, hívásuk a buddhizmus irányába.)
  • A halál tudatosítása, elfogadása (felismerni, hogy mi még élünk, van dolgunk)
  • Beszélgetések barátokkal, ismerősökkel ( A lényeg a kétirányú kommunikáció. Otthon egymagunkban az eltávozottal, hosszú távon nem szerencsés.)
  • A más állapot felvállalása (sírni, ha kell, és bűntudat nélkül jól érezni magunkat, ha az jön)
  • Normális, rendszeres táplálkozás, vízfogyasztás
  • Felismerni, ha egész életünkben csak kesergünk, az sem támasztja fel a halottat, nem segíti a megnyugvását, és mi sem tudunk élni. (Özveggyé válás esetén hány évet kéne várni egy új kapcsolat kialakítására?) Mi illik, mi nem? Kit érdekel?
  • Célkitűzés (új értelmet találni az életünknek)
  • Kimondani őszintén, hogy elég volt! Élni akarok! ( Szakítani a fájdalommal!)
  • Elengedés elkezdése (Hamarabb nem megy, mert akkor a görcsös elengedni akarással blokkoljuk magunkat.)

 

Mit jelent az elengedés? Milyen érzés?

Erre kerestem a választ, hogy mikor mondhatjuk, hogy elengedtem. Magamtól, magamnak fejtettem meg a saját válaszomat. Akkor tudtam, hogy vége a gyász folyamatának, ami sok-sok évig tarott, amikor már úgy tudtam róla beszélni, hogy nem akadt el a hangom, nem érzékenyültem el, és olyan érzés volt bennem, mintha csak egy rossz filmet láttam volna.

Ekkor tudtam, hogy vége a nehézségeknek, és megengedhetem magamnak, hogy újra boldog legyek, mert már a poklok poklát megjártam, eleget „böjtöltem”, ÉLHETEK!

 

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06703326136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

logohttp://kicsisziv.hu/cid-72-cikk-elengedni-csak-lepesrol-lepesre-lehet.html