Első rész: Nepál a titkok országa

Második: Megérkezés a buddhizmus fővárosába

Harmadik: Első hét az új világban

Hogy is működik az elengedés egy másik kultúrában?

Vagyis mindegy, hogy hol élünk a világban, ezt a fogalmat, ezt a feladatot nem tudjuk elkerülni. Ergo, hiába menekülünk el egy másik országa valami elől, a feladat akkor is marad.

Mert ez belső munka, és nem köthető a környezethez.

Az elengedés szót hallva szinte egyből összekapcsoljuk az elmúlás, a halál-gyász érzésével. Mondhatni majdnem jogosan, mert egyikőnk se ússza meg ezt a megtapasztalást. Se a gyászt, se a halált.

Én is túl voltam már rajta, így pontosan tudom, milyen az, amikor el kell engedni, továbblépni.

Egyik nap, amikor Katmanduban (Nepál fővárosa) sétáltam, és a szokásos imamalmokat pörgettem, egy kisebb helyi lakosokból verbuválódott csoportra lettem figyelmes.

Közelebb mentem ( jelzem ez egy nappali, utcai színhely volt ), és akkor láttam meg, hogy éppen egy halottat ravataloztak fel, és gyújtották meg a tüzet.

Kissé megállt bennem a levegő, és még morbidnak is tartottam, hiszen bármelyik járókelő megállhatott (gyerek, felnőtt), és megnézhette az eseményt.

Én is eltöltöttem egy kis időt, hiszen kíváncsi voltam. Emlékszem a gomolygó füstre, a láma imájára, a megtört családtagokra, mert a fájdalom könnyei ott sem maradhatnak el….Ezek nálunk is majdnem így zajlanak, leadjuk a ruhát, amiben elhamvasztják a hozzátartozóinkat, majd egy urnában láthatjuk őket újra…

A bámészkodásom közben éreztem valami különlegeset. Méghozzá a természetesség megélése volt az.

Az a természetesség, ahogyan ezt az emberek kezelték. Teljes tudatában vannak abban, hogy egyszer őket nézik majd a járókelők. Illetve a vallás miatt hisznek az újjászületésben, így könnyen tudnak a halottaiknak boldog újjászületést kívánni!

Nincs temetői díj, fenntartási költség, műanyag virágok hada a sírokon, emlékek vannak csak.

Nem akarom megítélni, hogy melyik jobb, de az biztos, hogy sokkal könnyebb úgy elengedni valakit, ha „tudjuk”, hogy a halál csak egy kezdet, és minden nap láthatjuk is, hogy ez az élet körforgásának a része.

Közben a nagy lángok átalakultak füstté…és vége.

Elgondolkodtató, és átformáló délelőttöm volt. Egyész napra a hatása alá kerültem. Később megtudtam, hogy a halott egy támogatója volt a kolostornak, ahol én laktam. A guru a nepáli naptár szerint meghatározta, hogy mikor érdemes a tort megcsinálni. Ez jelen esetben a halál beállta után két napra esett, vagy várni kellett volna a családnak 3 hetet.

Szóval a fontossági sorrendben az első helyen volt a csillagok állása, és az, hogy jobb újjászületése legyen az embernek. Érdekes…

Még egy érdekesség: minél magasabb szinten van egy ember, láma (ezalatt azt értem, hogy rengeteget imádkozik, sok jót cselekszik), annál tisztább az átkelés.

A buddhista ereklyék kiállításon itthon is lehet olyan maradványokat látni, mint egy kis gyöngy. Ezeket a hamu között találták a nagyobb mesterek után. Puszta látványuk is magukba hordozzák a megvilágosodás, felemelkedés energiáját. Érdemes egyszer megtekinteni, megérezni.

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Ezzel a kérdéssel lehet, kicsapom a biztosítékot pár embernél, de attól, hogy nem beszélünk róla, még jelen van.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem akarok senkit a vég közelébe terelni, mondanivalóm csupán polemizálás!

(Nem térnék ki az öngyilkosokra, és a gyermekekre.)

Milyen véget kívánnánk magunknak, ha választhatnánk? Hirtelen, gyorsat, baleset, betegség…?

Tudnunk kell, hogy választhatunk, mert ki mint él, úgy hal.

Százból 99 ember erre úgy válaszolna, hogy úgy lenne a legjobb, hogy lefekszünk, és nem kelünk fel. Vagyis, hogy ne legyünk tudatában, hogy mi történik velünk?!

Mi lenne, ha az életünkben, és a halálunkban is  a tudatosságot választanánk? A buddhistáknál van erre egy „gyakorlat”, a Phova. (Buddhizmusma.hu). Olvasgass róla, ha megérintett…

Én jó pár éve elvégeztem a „kurzust”, és bizton állíthatom, hogy sokkal felemelőbb volt a tudatomnál maradni, és mégis látni, mi történik utána…

Figyeld meg a környezeted! Aki jószívűen, hálásan élt, könnyebb halált kaphat. Aki szívtelen, morgó, rossz szándékú emberként élt, lehet, hogy magányosan, keserűen lép át a másvilágba.

Ami biztos, hogy két dolgot egyedül kell megtennünk ebben a körforgásban. Az egyik a születés, a másik a halál.

Ha megnézzük a párhuzamot, mi történik a születéskor? Fájdalommal jár a szülőcsatornán átverekedni magunkat? Tudatában vagyunk, hogy mi történik? Mi következik? Kik vesznek körül? Kiszolgáltatottak vagyunk? Valami véget ér, és kezdődik egy új létforma.

A halálnál nem pont ugyanígy van?

Ha most lenne itt az idő, akkor milyen érzésekkel lépnénk át a küszöböt? Nyugodt szívvel? Megtettünk mindent, amit tudtunk? Vagy van még bennünk sértettségek, rossz érzések, ragaszkodások? Meddig szeretnénk ezek megoldásával várni? Mi lenne, ha már most leraknánk a feleslegesen cipelt terheket, és a boldogságot választanánk?

Tényleg át kell vinni a következő életbe a jelenkori bajainkat? Mi lenne, ha ezen változtatnánk? Az elengedési folyamat nem bennünk kezdődik először? Mit akarunk magunkkal vinni? Milyen szintről akarunk újra indulni?

A nehézségek elengedése a jelen életre is rendkívüli hatással van, mert egyre kevesebb súly van a puttonyban, így könnyebben lehet a céljaink felé haladni.

Nehéz kérdés még a következő:

Melyiket nehezebb feldolgozni? A hirtelen, baleseti vagy a hosszabb betegségből fakadó halált? Könnyebb érzés az, ha fel tudunk készülni a veszteségre, vagy derült égből villámcsapásként ér?

Természetesen egyik sem könnyű, hiszen a váratlan eseményt a sokkhatás gátolja a feldolgozásban, mert a rossz hír hallata kapcsán átélt érzést nem lehet kitörölni, nincs rá semmilyen módszer. Én megpróbáltam rengeteg technikát, és csak az elfogadás vált be.

A betegségben való átlépést pedig az nehezíti meg, hogy amíg telik az idő, a közvetlen családtagok sem mernek ÉLNI, hiszen hogyan engedhetnék meg maguknak, hogy jól érezzék a mindennapjaikat, amikor egy szerettük haldoklik. Ezáltal képesek akár saját magukat is megbetegíteni, alapszinten működni, hogy megfeleljenek az „elvárásnak”.

Amikor már éveket szánnak az ápolásra, rengeteg áldozatot, energiát, pénzt nem kímélve feladják az életüket, akkor néha a szeretett személy eltávozása megváltás lehet…

Elsőre ez könyörtelennek tűnhet, de gondoljuk végig, és csak utána ítélkezzünk!

Válasszuk a „jó” életet, törekedjünk a harmóniára, a szeretetre, a megértésre, hogy amikor a vége pillanatában leszünk könnyűnek érezhessük magunkat…

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

A következő cikket azoknak javaslom, akik valamennyire is elhiszik, vagy szeretnék elhinni, hogy nem csak test, és anyag vagyunk, hanem energia, és lélek. Ami a test levétele után tovább létezik. Tudjuk, hogy ezekre nincs semmilyen konkrét bizonyíték, de ugyanannyi energia hinni benne, és nem hinni. A hinni-vel talán kicsit könnyebb elviselni a megélt fájdalmat.

Felsorolok néhány megtapasztalt „jelzést”, amit beskatulyázhatunk az „üzenetek” sorába. Olvasd, és értelmezd belátásod szerint!

Mik lehetnek ezek?

·        Pénzérme az úton

·        Tollpihe nem odaillő helyen

·        Bizsergés gerincnél, és egész testben

·        Olyan érzés, mintha a nyakunkban ülne valaki

·        Hidegség- forróság érzete

·        Álom (saját, vagy barátainkon keresztül) átvitt értelműek, és konkrétak: üzenetet hordoznak!!! (Nekem akkor jelenik meg az elhunytam, amikor valami nagyobb változás következik az életemben. Mára már pontos információt közöl, nem csak szimbolikusokat!)

·        Lámpa pislákolása

·        Angyalok az égen (Leginkább felhő formában jelennek meg!)

·        Üstökös szerű csillaghullás

·        Véletlen zene a rádióban, aminek mondanivalója van, vagy épp a kedvenc zenéje volt

·        Fénygömbök megjelenése akár egy pillanatra is

·        Gyertyaláng zavart égése

·        Ismerős, vagy szúrós illatok a semmiből, parfümillat

·        Fotókon fényjelenségek, gömbök

·        Magától felboruló üvegek

·        Ismerősökön keresztüli üzenetek, furcsaságok

·        Tv csatornaváltása, kikapcsolódása önállóan

·        Háziállatok különös viselkedései

·        Mozgó tárgyak, illetve elveszettnek hitt tárgyak hirtelen előkerülnek

·        Megszólal a telefon, és nincs a vonalban senki

·        Úgy érezzük, valaki figyel bennünket, vagy áll mellettünk

·        A növények gyorsan növekednek, a vágott virág tovább friss marad

·        Enerváltság, energiahiány

Lehetne még a sort folytatni.

Nem is kell ezeknek túl nagy tulajdonítani, mert a sérült állapotunkban hajlamosak vagyunk mindennek nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint amennyit jelent.

Csak annyit szerettem volna átadni, hogy ha ilyeneket tapasztalsz, akkor ne érezd magad megháborodottnak, tudd, hogy nem vagy vele egyedül…

Kívánom, hogy ritkán kelljen ilyen jelzésekkel foglalkoznod!

Dézsi Aranka lélektréner 06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Néhány pontban összefoglaltam, hogy mik azok a pontok, amin átélhetsz a gyász feldolgozásának folyamatában. Lehet, hogy nem mindegyik igaz rád, és nincs is mindre szükséged, azokat osztom meg veled, amik nekem segítettek, hátha számodra is hasznos lehet…

Mert azt tapasztalom, hogy az életünk egyik legnehezebb feladata az ELENGEDÉS. Elengedni barátokat, iskolatársakat, tárgyakat, szerelmeket, és életeket. Annyira ragaszkodunk mindenhez, mert azt hisszük, hogy az állandóság ad biztonságot. Miközben pontosan tudjuk, hogy minden pillanatban változik az élet, a hangulat, a környezetünk, és mi magunk. Illetve azt felejtjük el, hogy semmi nem a mienk, nem birtokolhatunk semmit, és senkit. Leegyszerűsítve mondhatnám, hogy nincs is mit elengedni. Nyilván ez csak elméletben működik, mert az érzéseinket nem tudjuk irányítani, és a szeretet összeköt bennünket embereket…LELKILEG. Az pedig nem hal meg.. Folytathatnám , de a kör bezárult…

Nézzük inkább a gyakorlati lépéseket, amit SZÍVesen átadok neked.

Első javasolt, apró lépések a megoldás, a boldogulás felé, a gyász feldolgozás:

·         nyugtató tea (levendula, citromfű)

• Tárgyaktól való megválás (ruhák, fotók, közösen használt bútorok, filmek, könyvek) elajándékozása karitatív helyre
• Közösségi oldalainak megszűntetése, számítógépen lévő mappái törlése
• Kineziológus, lélektréner, Hellinger családállító, látó, segítő, bárki, aki enyhítheti a fájdalmunkat (lényeg, hogy kívülálló legyen!)
• Terápiás írás (mindent leírni, amit nem tudunk kimondani)
• Transzformációs társasjáték általi feldolgozás (szakember, barát segítségével)
• Megértés keresésének feladása (Miért történt? Miért velem?) Kaphatunk erre egyértelmű, korrekt választ?
• Könyvolvasás 
• Filmek (Ghost, Csodás álmok jönnek, Angyalok városa, Hatodik érzék, Viskó, P.S. I love you)
• Phova (Tudatos halál megélésének megtanulása. Csak azoknak javaslom, akiknek van némi kötődésük, hívásuk a buddhizmus irányába.)
• A halál tudatosítása, elfogadása (felismerni, hogy mi még élünk, van dolgunk)
• Beszélgetések barátokkal, ismerősökkel ( A lényeg a kétirányú kommunikáció. Otthon egymagunkban az eltávozottal, hosszú távon nem szerencsés.)
• A más állapot felvállalása (sírni, ha kell, és bűntudat nélkül jól érezni magunkat, ha az jön)
• Normális, rendszeres táplálkozás, vízfogyasztás
• Felismerni, ha egész életünkben csak kesergünk, az sem támasztja fel a halottat, nem segíti a megnyugvását, és mi sem tudunk élni. (Özveggyé válás esetén hány évet kéne várni egy új kapcsolat kialakítására?) Mi illik, mi nem? Kit érdekel?
• Célkitűzés (új értelmet találni az életünknek)
• Kimondani őszintén, hogy elég volt! Élni akarok! ( Szakítani a fájdalommal!)
• Elengedés elkezdése (Hamarabb nem megy, mert akkor a görcsös elengedni akarással blokkoljuk magunkat.)

Mit jelent az elengedés? Milyen érzés?

Erre kerestem a választ, hogy mikor mondhatjuk, hogy elengedtem. Magamtól, magamnak fejtettem meg a saját válaszomat. Akkor tudtam, hogy vége a gyász folyamatának, ami sok-sok évig tarott, amikor már úgy tudtam róla beszélni, hogy nem akadt el a hangom, nem érzékenyültem el, és olyan érzés volt bennem, mintha csak egy rossz filmet láttam volna.

Ekkor tudtam, hogy vége a nehézségeknek, és megengedhetem magamnak, hogy újra boldog legyek, mert már a poklok poklát megjártam, eleget „böjtöltem”, ÉLHETEK!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06703326136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

http://kicsisziv.hu/cid-72-cikk-elengedni-csak-lepesrol-lepesre-lehet.html

Virágok, tömeg, közlekedési dugó, megemlékezés, rendbe tett sírok (még azok is, amelyeket egész évben nem gondoznak), mécses, üzlet…

Mindannyian veszítettünk már el valakit, akihez ilyenkor illik kimenni a temetőbe. Tiszteletünket tenni. De ki előtt? Hiszen minden nap tiszteletünket tudjuk tenni már azzal, ha rágondolunk, vagy otthon gyújtunk egy mécsest. Mert akit szerettünk, és szeretünk, az nem hal meg, ott él a szívünkben.

Természetesen a hagyományok kötik össze a múltat a jelennel, és amikor leszáll az este, nagyon meghitt látni a sok égő gyertyát, és szinte fénylik a temető. Szép.

Mindaddig, amíg belső indíttatásból, és nem megfelelésből, vagy társadalmi elvárásból cselekszünk.

Személy szerint, akkor megyek ki a temetőbe, amikor úgy érzem, hogy mennem kell. Ez nem fűzhető semmilyen naptári naphoz, csak belső indíttatáshoz.

Miről kellene még szólni a megemlékezésen, és a fájdalmas sebek feltépésén kívül?

Talán arról, hogy ilyenkor illő lenne saját magunkban elgondolkozni, hogy amíg nem ránk hordják a műanyag virágot, addig van lehetőségünk ÉLNI! Minden nap örülni annak, hogy tudunk levegőt venni, láthatjuk a napkeltét, és a napnyugtát. Mert hiába hisszük, és reméljük azt, hogy velünk ez nem fordulhat elő, és halhatatlanok vagyunk. Nem vagyunk azok. eljön az idő, amikor a Halottak Napja a mi ünnepünk lesz. Nincs más opció.

Ha nézünk egy körülbelüli átlag életkort (75év), az 27.000 nap. Nagyon gyorsan el tud telni… Ebből mennyi volt örömteli, és mennyi a fájdalom, a küzdés? Mennyi pezsgő, örömteli napot szeretnénk még? Meddig hagyjuk, hogy ránk terhelődjön a munkahelyünk, a pénzügyi nehézségek, politikai helyzet súlya? Mikortól éljük már a saját életünket? Megélve minden apró örömöt… Mert nincs „bepótoljuk”, ha ma nem tudunk találkozni, nincs. Az már egy másik találkozó, másik energiával megtöltve, és közelebb a véghez.

Senkit nem szeretnék riogatni, hogy haldoklunk…folyamatosan! Csak legalább néha jusson eszünkbe, hogy legyünk hálásak, hogy még élünk, és ami öl bennünket, azt hagyjuk, ne bántsuk magunkat.

Bármilyen elcsépelt is a Szeretet szó, az érzés nem az. Ha egyre több napunkat átitatja a szeretet, akkor egy Halottak Napját is másképp tudunk megélni, mély együttérzéssel.

Mert ne felejtsük el, minden nap az ÉLŐK NAPJA!

Dézsi Aranka lélektréner 06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

www.aranylelek74.blog.hu