Alkotás, mint hasznos tevékenység?!

Gyerekkorunkban igyekeznek a szülők ezer féle tanfolyamra, foglalkozásra beíratni, hogy kiderüljön, vajon miben vagyunk jók, merre orientálódjunk?
Ritkán jön az létre, hogy megragadunk a hímző szakkörnél, mert annyira elvarázsol. Akit pedig igen, az egész életében azt művelheti…szerencsés.

Sokat hallom felnőttektől, hogy: „nekem nincs kreativitásom…én biztos nem tudnám megcsinálni…nem tudom, hogy miben vagyok jó…”

Pedig az alkotás ott van a mindennapjainkban. A főzésben, karácsonyfa díszítésben, falfestésben stb. 

Ezekhez a szakrális csakra megfelelő működése szükséges, ahol a kreatív energiáink megpihennek, vagy épp „dolgoznak”. Színe a narancssárga, amivel lehet egy kicsit erősíteni. Kicsit tovább menve ezen az energetikai láncon, a mű elkészítéséhez szükséges a szívcsakra nyitottsága is, hiszen milyen lenne egy szeretet nélkül elénekelt gyerekdal? A csúcspont pedig a koronacsakra átjárhatósága. 

Sok mű, írás, szobor készül úgy, hogy úgymond „isteni sugallatra”, vagyis vezetik az embert. Ezek a mesterművek már magasabb szintet képviselnek, és a legfőbb céljuk adni az emberiségnek. Szépséget, tudást, energiát, szeretetet.

Viszont amit érzékelek az, hogy nem kapnak elegendő elismerést, megbecsülést az alkotók, művészek, mi…hétköznapi emberek.

Mi kell még az alkotáshoz?

Elegendő idő-hiszen, amíg készül egy remekmű (egy vers, egy szobor, egy váza), addig nem tudunk mással foglalkozni. Azért nem, mert mérhetetlen ráhangolódást igényel.
Odafigyelést, mert ha kizökkentik az embert, akkor sok idő szükséges visszatalálni… Ez olyan, mint, amikor kerékcserém folyamán telefonhoz hívták a szerelőt, kizökkent, és elfelejtette meghúzni a csavarokat. Majdnem kigurult alólam a kerék, és az életembe is kerülhetett volna egy kizökkentés.

Nos, ez azért nem ilyen véresen komoly az alkotás megzavarásánál, de mégis van súlya. Elszállhat az ihlet. Közben nehéz a racionális életet kordában tartani. 

Vagyis végtelen megértő környezetre, támogató szerető családra van szükség az igazán nagy lélegzetvételű művek elkészítéséhez.

Rengeteg lemondás, félretett programok, fáradtság áll a háttérben mindaddig, amíg kész nem lesz egy alkotás. Legyen az szakácskönyv, gyufából épült palota, vagy fából készült szobor.

Ha lehetne, akkor lobbiznék az elismerésért, vagy pozitív visszajelzésekért. 

Azok a reakciók, amik esetleg a közösségi oldalon megjelennek, és negatívak, azok az emberek valószínű nem alkottak még igazán. Vagy létrehoztak valamit, és nem lett annyira sikeres, vagy bánják, hogy nem az ő fejükből pattant ki a szikra… Bármi igaz lehet.

Az biztos, hogy bármilyen alkotásról szól, mindig az embert kellene nézni mögötte, és addig értékelni, amíg él. 

Mert a haláluk után már egyből kelendőbb a portéka.
Sok embertől hallom, hogy meg kéne írni az életét….
Mégsem teszik. Miért? Nincs hozzá lelkesedés, kitartás? Vagy kishitűség, miatt, hogy kit érdekelne? Ebben mondjuk van valami, mert az emberek nagy részét csak a celebek élete érdekli. Azt hiszem az életből merített tapasztalat, tanulság jobban kelendő lehet.

Milyen más lenne az élet, ha felfedezné mindenki, hogy miben jó? Hogyan tudná előhozni a kreativitását? Vagyis szeretné azt a tevékenységet, amit művel…

A legnagyszerűbb érzés pedig, amikor rájövünk, hogy mi a mi utunk, milyen maradandót tudunk létrehozni ebben az életünkben….és még meg is tudunk belőle élni…
Ehhez kívánok sok sikert minden alkotónak, és azoknak, akik idáig csak játszottak a gondolattal, hogy belevágnak valamibe.

Dézsi Aranka lélektréner 
06703326136
Aranylélek közösség
Aranylélek

A mellékelt alkotó:

Veres Faragás