A mindennapos felismerések hogyan fejlesztik a lelket?!

Aranylélek


Az anyaság szürke árnyalatai, avagy anya csak egy van?!

ANYASÁG...

A szót kiejtve sok érzelmet felhozhat bennünk. Aki anya, és épp felhőtlen a kapcsolata a gyermekével, annál boldogság, akinél épp nehézségek vannak, ott aggódás, és „csakazértis” boldogság.

Akinek jó a kapcsolata az édesanyjával, annál meghittség, szeretet futhat át, akinek nem olyan fényes, ott düh, félelem, és „csakazértis” szeretet.

Aki várja a megszületendő babáját, annál édes izgalom, aki csak szeretné, hogy legyen, de nem jön össze, ott keserű izgalom, félelem.

Sorolhatnám a végtelenségig, mert attól is függ, hogy mit hoz fel benned, hogy milyen lelkiállapotban vagy épp. De az biztos, hogy nagyon sokrétű érzések törhetnek felszínre.

Ha tudsz, időzz el felette, olvasgasd, mond ki hangosan, figyeld meg magad, lehet sokat segíthet. ANYASÁG.

Viszont itt jön a csavar …

Kit nevezünk, nevezhetünk anyának?

Aki megszült, aki felnevelt, aki táplált, és gondoskodott rólunk? Külön-külön is igaz lehet, vagy csak együtt?

Hiszen „annyi féle anyát” ismer a pszichológia tudománya. Néhányat kiemelnék a teljesség igénye nélkül.

1.       A legelemibb a szülőanya, aki a világra hoz bennünket, és felnőtt korunkig több-kevesebb sikerrel gondoskodik rólunk. Aki akkor is szeret bennünket, ha mi gyarlók vagyunk. Csodálatos érzés lehet anyának lenni, nőből NŐVÉ válni. Aki saját testében kihord, kínok között megszül, megtanít az élet apró, és nagy lépéseire, együtt sír velünk az első szerelmi bánatnál, majd fiatal felnőttként mosolyogva, de vérző szívvel elenged bennünket a saját utunkra.

Sajnos azt tapasztalom, hogy ez egyre nehezebben jön össze a mai fiataloknál, és korukból lassan kifutó felnőtteknél. Ennek pedig ezer oka lehet. Ki a hibás? Van-e egyáltalán hibás? A környezeti hatások, a stressz, a mesterséges ételek, aggódás a pénz-biztonság miatt?

Nemrég egy nőgyógyász szájából azt hallottam, hogy két egészséges embernél 30% esély van arra, hogy gyerekük legyen…Oh, igen meglepődve konstatáltam ezt a kijelentést. Hogy jött ez össze? Tényleg ilyen gáz a helyzet? Mi van azzal, aki nem is akar, mert a férjének van már három, másik anyától…

Akik pedig valamilyen egészségügyi nehézséggel küzdenek, azok húzzák le magukat a lefolyón???

Természetesen mindenkinél egyéni az eset, és nehéz általánosítani.

De valóban elgondolkodtató, hogy, ha mindkét fél jól van, és szeretnének, akkor mi lehet az oka?

Talán csak türelmetlenek? Vagy ez a sorsuk? Vagy nem minden nő azért születik le a Földre, hogy anya legyen? (Akkor, hogy lesz a fajfenntartás?) Vagy csak annak a két embernek nem lehet gyereke, és lehet, más társsal egyből összejönne? De a legszebb: még nincs itt az ideje… Talán ezzel lehet kikergetni a „sorbanállóreménykedő” leendő anyukákat. Vagy esetleg még nem akar a gyerek leszületni az adott párhoz? Ki tudja? (Még meg se született a gyermek, és máris ő irányít J

Az biztos, hogy nincs könnyű dolguk a mai fiataloknak, és fiatalos öregeknek a családalapítás tekintetében. (Állami támogatások is csak 40 éves korig elérhetőek…aki utána szül, az nem számít, azt a gyereket ugye nem kell ugyanúgy felnevelni, mint a fiatalabb anyukáét?!…szégyen a negatív diszkrimináció).  

Ha nehezebben fogan meg a baba, akkor csak akkor van esély a gyerekre, ha van megfelelő mennyiségű pénz a bankszámlán. Nem elég a párnak a stressz, a csalódás hegyek, még görcsöljenek azon is, hogy miből lesz megvalósítva a lombik 5…?

Ha mégse sikerülne utódot nemzeni, akkor jönnek, jöhetnek a következő variációk:

2.       Ha nem Magyarországon lennénk, akkor szóba jöhetne a béranyaság is, viszont ez itthon illegális. Vagyis vannak olyan országok, ahol megoldás lehet az, hogy egy 3.személy hordja ki, és szülje meg a várva várt gyermeket. Nyilván szabályozva vannak, mert csak a popsi, és hasméret megőrzése céljából átadni valakinek a szülés lehetőségét, nos az egy külön kategória… Maradjunk a kényszerhelyzetnél. Valóban kényszer lehet, mert hogyan lehet egy ilyen helyzetet jól kezelni? Jóba kell lenni? Látogatni? Simogatni a pocit? Eljárni vele a terhesgondozásra? Ha magasabb szintről nézzük, akkor tudjuk, hogy ez első 9 hónap is igen meghatározó. Tehát 9 hónapig X, és utána Y lesz az anya? Ez sem egy egyszerű helyzet, de ha van elég pénz, és a jogszabályok is engedik, akkor egy megoldás lehet a gyermektelenségre. Vajon, amikor felnő, elmondják neki? Az kire milyen hatással van? Belegondolni is sok(k).

 

3.       Akik túl vannak rengeteg vizsgálaton , beültetésen, és mégsem lehet babájuk, ma Magyarországon lehetőséget kaphatnak örökbe fogadni. Miután belőtték a kort, a nemet, beszerzik a rengeteg dokumentumot, igazolást, eljárnak oktatásra, és rendkívül türelmesek (mert néha évek, mire „megfelelő” gyermek kerül sorra), sikerülhet a projekt. Anyává válhat a nő. Nevelőanya lesz. Ez a pozíció vajon kevesebb, vagy több, mint azé az anyáé, aki lemond gyermekéről? Lehet e ezt egyáltalán mérlege tenni? Mi késztet két embert arra, hogy „valakigyerekét” felnevelje? Mert adni jó? Mert a szeretet nem minősít? Mert ő is szeretné, ha átölelné egy kis ember? Mert szeretné a tapasztalatait átadni? Mert a gondoskodástól több lehet? Mert a kis embernek is szüksége van rá? Bármelyik igaz lehet….Azt hiszem ebben az esetben a legszerencsésebb az anonimitás, ami biztonságosabbá teheti az ilyen szereteten alapuló kapcsolatot… Nagyon érdekes, hogy az örökbe fogadott gyerekek előbb utóbb elkezdenek hasonlítani a nevelőszülőkhöz, külsőleg is… Összeérnek.

 

4.       Akik szerencsések, és megszületett a csecsemőjük, viszont nem tud szoptatni az anyuka, akkor adhat tápszert is neki, vagy egyezséget köt egy olyan anyukával, akinek van bőven teje. Ő lesz a kisded tejanyája. Nyilván olyan anyuka lesz, amúgy is szoptat, akkor az ő gyerekével tejtesók lesznek? Milyen energetikai szál, esetleg előző élet béli maradvány lehet egy ilyen intim táplálás? Milyen érzés lehet annak a felnőttnek, aki megtudja, hogy kinek a tején nőtt fel? Vajon csorbul-e az édesanya felé vetett fény? ( „Nem voltál képes rá, hogy ennem adj!”- ítélkezés, kimondott, vagy kimondatlan, tudatalatti neheztelés.) Vagy ennek nincs is akkora jelentősége? Olyan, mintha nem otthon ebédeltünk volna, hanem étteremben?

 

5.       A mostohaanyák sem maradhatnak ki a sorból! Hú! Biztos láttál már olyan családot, ahol a férfi tagnak van gyereke, akit a jelenlegi élettárs nevel(get), részben vagy egészben. Most nem Hamupipőkére gondolok…Mert a mostohaanya nem biztos, hogy gonosz, még ha a mesék miatt társítjuk is mellé ezt a jelzőt.

A mostohaanya helyzete sem annyira irigylésre méltó. El kell fogadtatnia magát a gyerekkel, ha neki is van saját, akkor a gyerekeket is egymással. Aránylag jó viszonyt ildomos fentartani az édesanyával (már, ha van). Csak alkalmazkodni tudóknak való. Csak szeretettel!

Illetve van a másik oldal is, amikor virágot kér anyák napjára az épp aktuális mostohaanya.  

Ez ugye intelligencia, és apuka kérdése (is). Arról nem is beszélve, hogy a nő esetleg lemond saját gyermek szüléséről, mert a párjának van. Mi a garancia, hogy 10 év múlva is együtt lesznek, és akkor már hírből nem lehet saját gyereke. Nagy buktatók lehetnek ezek a helyzetek.

Volt egy ismerősöm, aki megismerkedett egy négy gyermekes apukával, aki válás előtt állt. Már majdnem kibimbózott a kapcsolat, amikor feltette magának a kérdést, hogy akar-e ötödiknek beállni a sorba (Mert a gyerek mindig fontos, a saját vére marad, és ez így van rendjén), és vajon akar-e még gyereket a meglévő csipet csapat mellé? Csírájában elsorvadt a kapcsolat… 

Nos kedves anyukák, leendő anyukák igyekezz pozitívan nézni a jelenre, és a jövőre. Hiszen bármelyik csoportba tartozol, légy szeretetteli, tegyél meg magadért amit tudsz, és élvezd az életet! A többi már a Gondviselés dolga!

 

 

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Manipulátorok, vagy gyógyítók?

Először is mit jelentenek ezek a fogalmak?

Manipulálni, avagy a saját cél érdekében befolyásolni más embereket rövid vagy hosszú távon.

manipuláció latin eredetű szó, "jelentése" kezelés, bánásmód. A manipuláció egyfajta befolyásolás, amelynek célja mások attitűdjének, a beállítódásának átformálása, a viselkedés, a cselekvés, az érzelmek és a kogníció megváltoztatása, átszervezése. ( Wikipédia )

Gyógyítás: mások javát szolgálni, átadni a tudást, elindítani az öngyógyító képességet a „betegnél”.

Cél a gyógyulás, a „beteg” a kapott energiáért, energiával (pénzzel, javakkal) fizet. Így maradhat fenn az egyensúly.

Ennyiből is érződik, hogy nagyon halvány a határ a két „gyógyító” ember között.

Amikor elindulunk a spirituális úton, akkor hajt a kíváncsiság, érdekesnek találjuk, hogy egyre több mindent megtudunk magunkról. Egyre több könyvet olvasunk, előadást hallgatunk. Ettől szélesedik a látókörünk.

Egy idő után már elkezdünk szelektálni, válogatni…Hiszen azt mondják, hogy érzésből válasszunk tanításokat, mestert.

Nos, ez igaz is. Viszont nagy rutin ( és néhány arcon csapás ) kell ahhoz, hogy valóban ki tudjuk szűrni az álmágusok, és a valós segítőket.

Én is jártam már az utca másik oldalán…Amikor a nagyon híres, elismert mestereket hallgattam, ittam a szavaikat, mindent elhittem…Mindaddig, amíg lementek gyarló emberbe, és elkezdték csapni a szelet, és ajánlatokat tenni. Nos, akkor rájöttem, hogy ők is „csak” emberek.

Onnantól kezdve mindent, és mindenkit fenntartással kezelek, és amit hallok, azt szeretem megtapasztalni, majd utána elhiszem.

A sors ennek ellenére mégis dobott egy újabb „mestert, atyaúristent”. Eljártam havonta kétszer a tanításokra. Eleinte csak figyeltem, és érzékeltem az energiát. Jött is az szépen.

Majd figyeltem az embereket, akik 8-10 éve járnak oda. Jelzem, ennyi idő alatt még mindig ugyanazzal a problémával küzdenek. Volt köztük pánikbeteg, aki utána kórházba került, volt a rossz házasságban élő, és nem is változott a helyzet. Többen lettek egészségesekből rákosak (ez nem vicc). Szóval ez már azt hiszem, hogy több, mint gyanús. Józan paraszti ésszel is.

Természetesen kiléptem a körből, mert nem hogy nem tudott adni, de a szlogen a következő volt: Aki nincs velem, az ellenem.

Azóta csak hallok a csoportról…már heti többször vannak foglalkozások, leginkább ugyanazokkal az emberekkel. Ja, persze nem ingyen. Ez nem szeretetotthon, valamiből fenn kell tartani a kissé felújításra szoruló albérletet, ahol magányosan éldegél. (Ez lenne a minta?)

Jelzem nincs baj azzal, ha van ellenszolgáltatás. Csak gyógyulás nincs. Beteggé válnak az emberek. Megtapsolják azt az anyukát, aki a külföldről hazalátogató lányával eltöltött idő helyett a foglalkozásra ment el. Mert ott kell lenni.

Mitől manipuláció?

Ha azt mondja valaki, hogy küldök egy illat energiáját a kezedbe, szagolj bele, mit érzel?! Ez igazság, létezik ilyen.

Ha azt mondja, küldök ibolya illatot, szagolj bele! Nos, ez manipuláció, mert az agyunk ibolyát akar, és fog érezni.

Sorolhatnék még példát, de a legszörnyűbb, hogy a benne lévők ezt nem látják, mert benne vannak.

Hogy miért írtam le ezeket? Hátha eljut olyan emberhez, aki látott már olyat, aki hallott már hasonlóról, és segítség lehet.

Nagyon nagy károkat tud okozni az adott személynél, és nem különben a családjánál. Hiszen a család csak annyit lát, hogy megváltozik az illető, elmaradozik, elfogult lesz, és mégsem javul a légkör. Nincs kézzelfogható eredmény.

Azt javasolnám a pároknak, hogy mindenképp menjenek el a kedvesükkel ilyen helyekre, és beszéljék meg a tapasztalásaikat, az érzéseiket, hátha ketten okosabbak lesznek, és kevesebb gazfickó tekerhet az ujja köré embereket.

Természetesen adni is kell a manipulátornak, hiszen azzal ragasztja oda az embereket, de hát láttunk már öltönyös csalókat is.

A legszomorúbb, hogy tanításért, feltöltődésért, iránymutatásért akkor megyünk el valahová, ha kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, problémánk van. Nos, ezt lehet kihasználni annak, aki akarja.

Mégis, honnan lehet valakiről megállapítani, hogy nem energiaragasztó, pénzleszívó?

Mondanám, hogy érzésből (csak rutinosoknak)…

Kevés tapasztalással azt érdemes nézni, hogy kik járnak a csoportba, hogyan alakul az életük, mit érzel az előadás alatt, hogyan reagál a főnök, ha nem tudsz menni, fix a csapat, vagy változnak az emberek..

Nézzük józanul! Ha egy terapeutához 8-10 éven keresztül, heti, havi rendszerességgel járunk, akkor két dolog lehetséges:

Egy: lusták vagyunk változtatni az életünkön, és sokkal könnyebb másra bízni a felelősséget.

Kettő: nem megfelelő a terapeuta, nem tud, vagy nem is akar a gyógyulás útjára rálökni, mert akkor hol a bevétel.

Lehet, hogy ezek kemény szavak, de mind tapasztalat.

Láttam olyat is, amikor hetente járt a hölgy családállításra…Minek???

Mikor épül be az ott átélt események? „TÚMÁCCS” Mindennek kell időt hagyni a beépülésre, a megértésre, hiszen a jó technikák így tudják kifejteni a hatásukat.

Ez pont olyan, mintha egy nap folyamatosan ennénk, és nem hagynánk időt a gyomornak megemészteni a táplálékot…

Remélem sikerült egy kicsit elgondolkoztatni, és ha kicsit jobban odafigyelsz, akkor kevesebb sérüléssel is megúszhatod.

Nagyon sok jó terapeuta, gyógyító, segítő létezik. Keresd, érezz rá, és ha valami nem oké, menj máshoz, mindaddig, amíg megtalálod azt az embert, aki abban tud segíteni, hogy rátalálj a saját öngyógyító utadra.

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

 

 

Szemét téma

 

Felháborodtam, elkeseredtem, és kerestem a miérteket..

Egyik kora reggelen sétáltam a kis városom központjában, épp edzést mentem tartani. Olyan jó érzés a kora reggeli ébredező várost érezni,  nézni az álmos embereket, élvezni felkelő napot, hallgatni a madarak csicsergését.

Nos, ebbe az idilli hangulatomba rondított bele az a kép, amikor lenéztem a földre, a zöldellő fű, és bokrokra. Tele volt dobálva cigaretta csikkekkel!!!! Ezen kívül papírzsepi, csokipapír, üdítős flakon…

Séta közben azon gondolkoztam, hogy miért? Miért kell bemocskolni az élőhelyünket???

Szembe jött velem két szemétszedő úriember, akik botokra szúrva szedegették, amit tudtak… De a felázott földből a rengeteg cigicsikket hogyan? Egyesével?

Azok a növények nem élőlények? Mi lenne, ha a dohányzó, és ily módon szemetelő embert odaállítanánk, és mindenki körbedobálhatná csikkel, de nyakig…

Jelzem nem vagyok semmilyen aktivista, sőt inkább passzivista, de emellett nem tudtam szó nélkül elmenni.

Annál jobban már csak az a dühítő, amikor az autóból kipöcköli a maradék cigit, és az ki tudja hol landol.. Miért nem gyártják a filtert ehetőre? Nem kéne eldobni. Lehet jó ötlet, hiszen vízben oldódó wc papír guriga is van már.

Engem nem zavar, ha valaki mérgezi magát, mert mindannyian tesszük, ki így, ki úgy…Viszont miért kell a környezetet bántani? Ilyen viselkedésű ember otthonában mi lehet? Bele se merek gondolni…

Tényleg a szemetelő emberek egyikének sincs gyereke? Vagy erre tanítja? Meddig akarjuk még elhinni, hogy a cselekedeteinknek nincs következménye?

És igen, ezt látják a fiatalok, és ettől hever a fűben a csokispapír, a kólásdoboz, és egyebek.

Hogy miként lehetne ezt megállítani? Nem tudom, hiszen, akik így tesznek azoknak valóban más az értékrendjük, és gyanítom ezt a cikkemet nem is értik. Nem értik, hogy mi a baj ezzel, hiszen más is ezt csinálja, meg olyan messze van a kuka, úgyse látja senki…

Utána meg csodálkozik, ha sorra történnek vele a kellemetlen események. Hogy miért? Mert amit adunk, azt kapunk vissza.

A világ megváltoztatása, jobbá tétele, valahol itt kezdődik. Egy pici odafigyeléssel…Hogy érezze az az ember magát kellemetlenül, aki szemetel, hogy ez nem helyes, ezt nem kéne, ez nem jó minta a gyereknek, unokának.

Annyira szeretnék úgy végig sétálni azon a kis szakaszon, hogy tiszta, a fű között nem landol semmi oda nem illő.

Milyen jó lenne, ha megértenénk, hogy nem mi vagyunk a világ urai, mert a természet sokkal erősebb nálunk. Nézd meg az árvizeket, földrengést, hurrikánokat.. Hol vagyunk mi akkor emberek? Porszemek…

Ha annyit elértem, hogy eljut olyan emberekhez, akik ezen még nem gondolkoztak el, és legalább tízig elszámol, mielőtt eldobna valamit, akkor megérte a fáradozás.

Bár tudom, hogy ez csepp a tengerben, de sok kicsi sokat érhet!

Délután pedig láttam egy guberáló embert, akinek a kis tolikocsiján szelektíven volt válogatva a talált cucc. Végig futott a gondolat, hogy most ő mennyivel többet tett a környezetért, mint a puccos, de szemetelő egyén. ( Jó, most arról nem ejtenék szót, hogy szétgyalázzák a kukákat, és a környékét…)

Mi lehetne még a megoldás? Talán a pénzbírság! Annak nem szoktak örülni az emberek. Ha büntetnek a tiltott helyen való dohányzásért, akkor büntethetnének a tiltott helyen való szemetelésért is..

Hogy nincs rá ember? Van, van annyi munkanélküli, csak szervezés, és anyagi kérdés… A környezet helyreállítása is pénzbe kerülne..

Illetve, mi lenne, ha tanítanák az iskolában, és retorzió lenne a negatív példák esetében….

Nyilván a legjobb a szülői minta, mert utánzás útján tanulunk

Légy jó minta!

 

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

 

 

 

Elindulni a spirituális úton...

Mit jelent ez?

Alap tézisként azt gondolom, hogy a megérzéseink jelenléte, sűrűsége, erősödése még nem jelenti azt, hogy mesteré váltunk.

Kiráz a hideg, amikor azt látom, hogy szárnyaikat bontó emberek (ami elismerése méltó), már egy pár képzés, meditáció után azt hiszik, hogy tudják a tutit.

Megválnak a párjuktól, mert azt álmodták, vagy azt mondta a „guru”, hogy előző életükben rosszul végződött a kapcsolatuk, megölték egymást, és ez hatással lesz a mostani kimenetelre is…

De láttam olyat is, hogy a saját édesanyjával megszakította a kapcsolatot egy oldás következtében

Nem is tudom folytatni se a sort, mert érthetetlen, hogy miért kell ezt így csinálni?

(Természetesen nem csak negatív példák vannak, mert élnek olyan segítők is ezen a bolygón, akik hitelesek!)

Ami inkább elgondolkoztatott, hogy hol van a saját tapasztalat, a saját izzadságszagú gyakorlások, az élmények, az egyéni megérzések, egyéni technikák? Milyen saját élménnyel tudják alátámasztani a gyakorolt technikát?

Hol van az leírva, hogy például energiát csak egyféleképp lehet „igényelni”?! Persze, a „guruknak” fontos, hogy sakkban tartsák a nyájat.

Jómagam is sok megtapasztaláson, tanulmányon, beavatáson átmentem…és egyre jobban látom, hogy mennyi mindent nem tudok még. Mennyi tapasztalás vár még rám, mennyit kell még csiszolni magamon…de ez belső munka, nem kifelé.

Kifelé már nem számít.

Hiszen a jó tanító sem attól jó tanár, hogy mondogatja magáról, hogy mennyire tuti a tudása, hanem attól, hogy le tud ereszkedni a tanítvány szintjére, és fel tudja emelni. Megmutatni, hogyan tud fejlődni.

Az ma már kevés, hogy fizesd ki a tandíjat, és megkapod a beavatást. Attól még nem világosodott meg senki. A tudást át kellene adni, megtapasztaltatni, követni a sorsát a tanoncnak, és húzni felfelé. Ez mind idő, és idő.

Visszatérve a fenekükön tojáshéjjal rendelkező mesterkékre. Addig semmi baj nincs, amíg „csak” a saját életüket teszik tönkre. Bár, ha egységben nézem az Univerzumot, akkor természetesen van negatív hatása az emberiségre…

A nagyobbik baj akkor van, ha már áltudást szerezve másoknak is osztják az észt.

Ami hiányzik, az az alázat. Alázat saját magunk, Univerzum, Angyalok, Isten, Sors, Élet, Embertársak… felé. Nem vagyunk halhatatlanok, és mindenhatók.

Valahogy, mintha fordítva történnének a dolgok. A friss spiris egyedek feltörnek, mindent akarnak, élvezik az újat az életükben, és a megfontoltabb, régebb óta ezen az úton járók, pedig visszahúzódtak.

Nem nyomulnak, kivárnak.

Mi lehet az oka? Talán rájöttek, hogy mennyivel fontosabb a saját életüket megmenteni, mint a világot. mert, ha a sajátomat megmentem, akkor az én világom szabaddá válik.

Ebben az esetben tudok egy mintaértékű életet élni, és nem kell az öntömjénezés sem, mert olyan energiát közvetítek, amit más is szeretne megélni.

Ez a legnagyobb érték, és erre ez az egy életünk van. Itt, és most.

Ha lesz következő élet, akkor majd ott megoldjuk a feladatainkat, akkor is lesz most.

Addig is tegyük a dolgunkat, sepregessünk a saját házunk tájékán, tisztogassunk, és egyszer csak kitehetjük a táblát: Tiszta Udvar, Rendes Ház, Tiszta Lélek, Boldog Élet.

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Emlékek, mint rózsaszín lufik

Olyan sokat dolgozunk azon, hogy a kellemetlen, a kényes, fájdalmas emlékeinket elfelejtsük, és kitöröljük az emlékezeteinkből.
Mint tudjuk a múltunk hatással van a jelenünkre.

 

Mi lenne akkor, ha tényleg képesek lennénk kitörölni egy fájdalmas emléket, egy veszteséget, egy rossz napot, egy csalódást. Könnyebb lenne most az élet?

 

Lehet, hogy igen…viszont, mi lenne a megtanult tapasztalással? 
Ha nem emlékeznénk arra, hogy ha tűzbe nyúlunk, akkor megég a kezünk? Hogyan tanulhatnánk, ha ezek nem rögzülnének?



Vagyis szükség van a nehéz „élményekre” is? Ambivalens. De igaz.

Egyszer egy képzésen ültem, és az egyik csoporttársunk elmesélte, hogy annyiszor altatták már, hogy mellékhatásként kitörlődött a húsz éves kora előtti emlékei.
Első megdöbbenésem után felvillantak a saját 20 éves korom előtti képek, és mit mondjak, nagyon hiányoznának, ha kiradírozható lenne. Függetlenül attól, hogy nem mindig volt rózsaszín. Nade a gyerekkort nem lehet megúszni traumák nélkül!

Átértékeltem azon kívánságomat, hogy bárcsak ne látnám lelki szemeim előtt az elmúlás terhét, ne szorulna görcsbe a gyomrom egy csalódás emlékének felidézése miatt.

Arra jutottam, hogy köszönöm, hogy emlékezhetek, mert így van lehetőségem a jelenemet, és a jövőmet szebbé formálni, a múlt megélt képeiből okulva.

Természetesen ebben is van egy egészséges határ.
Hiszen, attól, hogy esetleg gyerekkorban kondícionálódik, hogy a kutyáktól félni kell, attól még ezt felülírhatjuk, és lehet cuki kutyusunk.

Attól, hogy egyszer megcsaltak bennünket, még nem biztos, hogy minden férfi (nő) csalárd.
Inkább használjuk az emlékeinket arra, hogy picit óvatosabbak leszünk, és akkor már fejlődtünk.

De mi a helyzet a fizikai emlékekkel? Amikor valaki már rég nincs az életünkben, de mi még mindig őrzünk tőle fontosnak vélt tárgyakat. Mire megyünk már régi ajándékokkal, a közösen használt paplannal, párnával, a közös fotókkal?

Mennyire szerencsés ezeket folyamatosan a jelenben tartani, úgy, hogy a múltra emlékeztet, függetlenül attól, hogy milyen volt a kapcsolat? 

Jelzem lehet, hogy nem tudatosan, hanem inkább a közös ereklyére való pillantás a tudatalattinkba beindít egy kis mocorgást. Mintha folyton feltépnénk a sebet, és várnánk a gyógyulást.
Milyen hatással lehet a jelenlegi kapcsolatunkra, hogy a közösségi oldalon még mindig régi partnerünkkel pózolunk? Hmm. 

Ez nem azt jelenti, hogy felejtsünk el mindent, ami volt, hiszen nem lehet… SZERENCSÉRE!!!

Hiszen minél jobban el akarnánk felejteni valamit, annál jobban emlékezünk rá.

Csupán annyit, hogy megfelelő helyen kezeljük az emlékeinket, és a legszebb az egészben, hogy amint végig olvastad ezt az írást, már ez i csak egy emlék.
Már a múlt…
Kezeljük így a jelent, éljünk úgy, hogy a jelenünk méltó helyet kaphasson a tudatalattinkban, és pozitívan formálhassa a jövőnket. Hogy elmondhassuk: emlékezni jó!!!

Dézsi Aranka lélektréner 
06703326136
Aranylélek közösség
Aranylélek

logo

Kicsiszív.hu

 

A nagyszülők ereje

Két nagyszülő kézen fogta a kis unokát, és iparkodva átsétáltak a zebrán. Mondhatni mindennapos pillanat, de valami miatt több volt benne. Meghatott...

Szabad szemmel látható volt a gyermek iránti szeretetük, a törődés, az óvás, és az, hogy nagyon vigyáznak rá.


Nagyon büszkék voltak…

Mennyi nagyszülő élhet így, milyen életető állapot…

Sokan érthetően, és néha türelmetlenül várják az unokákat, akik azért manapság egyre későbben, nehezebben jönnek. 
Nyilván a türelmetlenséggel semmire nem mennek a pároknál, inkább csak ellenállást válthatnak ki. 

Nyögvenyelősebben szánják rá a párok magukat arra, hogy gyerekük legyen. Akik szeretnének, azoknak pedig nehezebben jön össze, mert olyan stresszfaktornak vannak kitéve a mindennapokban, hogy teljesen felborult a természetes egyensúly. 
Ha csak a bevitt táplálék, levegő, víz „tisztaságára” gondolunk, és nem is ásunk mélyebbre…
Mennyi „lehetőség” van az unokákban…

Minden olyan „nemtudásból elkövetett nevelési hibát” felül lehet írni, másképp lehet csinálni, elég csak kényeztetni. Van már idő, energia, tapasztalat a gyerekkel foglalkozni, hiszen aktív korban ezekből van a legkevesebb.

Milyen megdöbbentő lehet egy nagyszülőnek rájönni, hogy ő milyen szülő volt, mert az unokák rávilágítanak az esetleges hiányosságokra. Vagy csupán a jelenlétük „felkavaró”, emlékeket felhozó.
Emlékezni arra, hogy ők hogyan bántak a gyermekeikkel, mennyire várták (vagy nem várták) a születésüket. Hányszor kellett nem-et mondani, vagy korán kelni, közösen sírni az első szerelmi csalódáskor stb. Biztos felmerül nagyszülőként, hogy hogyan kellett volna másképp, vagy minden úgy jó, ahogyan volt.
Ránézve az unokára látni a saját génjeik reprodukcióját, felismerni az átvitt szokásokat, megnyilvánulásokat… Hááát nagyszerű élmény lehet megélni.

Miközben az unoka kezét fogják, tudat alatt szembesülni az idő múlásával, és azzal, hogy nem tudhatják, hogy látják-e felnőni a kis gyermeket. Félni attól, hogy mennyi élményből fognak kimaradni, és közben őszintén bízni abban, hogy a lehető legtovább benne lehetnek a családi egységben.

Illetve bízni abban, hogy az unoka nem csak úgy emlékszik a nagyszülőre, hogy „ja igen, emlékszem valamire, de olyan kicsi voltam, amikor meghaltak…”.

Hanem úgy tudni élni, hogy tudjanak adni valamit, maguk mögött hagyni jópofa szlogeneket, megfogandó tanácsokat, eredeti családi mintát, felvállalható értéket, esetleg mesterséget. (Na meg egy rózsadombi villát…

Eddig csak az idilli kép jelent meg előttünk, de mi van azokkal, akik már nem olyan egészségesek fizikailag vagy mentálisan? 
Vagy távol laknak az unokáktól, és ritkán foghatják meg a kezüket? 
Vagy a szülők és nagyszülők közti generációs nézeteltérések miatt nem viszik az unokát az ősökhöz?

Leírni is nehéz energiája van ezeknek a helyzeteknek. 
Szándékosan nem térek ki a „normálistól” eltérő helyzetekre, mert mindegyik egy külön oldalt érdemelne, és az ihletadó a zebrán átsétáló idillinek tűnő jelenet volt.

Viszont egy dologra mindenképp rávilágít
, hogy akárhogyan is van igyekezni kellene jól megélni azokat a perceket, órákat, napokat, amikor lehetőség van együtt lenni. 
Akkor megkérdezni a nagyszülőket, hogy milyen emlékeik vannak, ők hogyan csinálták. Hátha segít sok szituáció megértésében.

Újra olyan családi összejöveteleket szervezni, ahol jelen van több generáció, lehet beszélgetni, illetve ahol a gyermekek láthatják, hogy a szüleik hogyan viszonyulnak a saját szüleikhez. 
Mert ez lesz számára is a minta, és akármilyen csöppről is beszélünk, pontosan érzékelik a szeretet jelenlétét, vagy hiányát.

Ahol a nagyszülők töltődhetnek az unokák friss energiájából, és erősödjön az az érzet, hogy van miért élni… a gyerekek láthatják, hogy mi az a család, és honnan származnak, hiszen ők is egyszer nagyszülők lesznek.
Mindaddig, amíg van rá lehetőség…

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 
06703326136

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!
Nagy Nőivilág logó

 

 

Mi számít megcsalásnak?

Csípőből rávághatnánk, hogy ha nemi kapcsolatot létesít két ember.

De valóban itt kezdődik a megcsalás?

Nagylány korunkban barátnőmmel listát vezettünk erről, hogy mi nem számít megcsalásnak, többek között: sötétben négerrel…exszel, mert azt már ismerjük…állva, mert akkor nem feküdtünk le vele… Nos, igen, ezek viccesek voltak anno.

Mára már kicsit komolyabban végig gondolva, tényleg elgondolkodtató, hogy honnan indul a megcsalás?

Mint minden, ez is fejben dől el.

Leggyakoribb példa mostanság: interneten ismerkedni, nézelődni, próbálkozni, csetelni, közösségi, vagy társkeresős oldalon…

Nos, ez megcsalás? Vagy súrolja a határt? Idegen emberekkel levelezni, érdeklődést felkelteni, csábítani, akár natúr képeket küldeni…Hmm

Kérdezem én, ha a párkapcsolata annyira harmonikus valakinek, akkor mi viszi rá ilyesmire? A kíváncsiság, az egyhangúság, az unalom? Vagy az érdekli még a keresőt, hogy mennyit ér a halpiacon, kit bírna elcsábítani? Vagy csak izgató elképzelni mással?

Hogy hol van ennek a veszélye? Ha bejön olyan kapás, ahol a horogra minőségi ember akad, és többet akarna, mint egy virtuális kapcsolat.

Mert az ilyen kapcsolatokból nagyon ritkán jön létre fizikai szintű együttlét. Hogy miért? Mert a kereső megijed, mi van, ha elrabolják a szívét? Vagy tudja, hogy élőben kiderülne, hogy a fele sem igaz műsort adta elő. Vagy csak elég volt játszadozni? Vagy közben rájött, hogy nem is olyan rossz a kapcsolata? De valamiért csak beregisztrált…?!

Én ezt úgy hívnám, hogy virtuális megcsalás, mert az idő alatt, amíg a két ember csetel, levelet ír a másiknak, nézi a fotóját, addig az energiáját felé irányítja, és ezt erősíti, addig vele van elfoglalva. Róla álmodozik, köré szövi a gondolatait, energiát ad az egésznek. A rosszabb, hogy a naív halacskák rákaphatnak arra a csalira, hogy ígéretet kapnak egy találkozóra. Senki nem jár jól egy ilyen sztoriba.

Jó tanács! Ha egy héten belül nem tud két ember találkozni, akkor csak szédítésről van szó, nincs esély a továbblépésre!

De nézzük tovább:

Egy csók? Megcsalás vagy nem? Egy lopott csók, ami egyszeri, és megismételhetetlen…

Nézőpont kérdése.. Nyilván ettől még nem törtek össze házasságok, de belefér(het)?

Hiszen ez már testiség, és általában az aktus ezzel szokott kezdődni…

Az, hogy megbocsájtható e? Kisebb fajsúlyú az együttlétnél…tehát még a házas ember is könnyebben megbocsáthat saját magának.

Nemi aktus egy harmadikkal: nem részletezem…

Foghatjuk az alkoholra, a nyuszira, meg, hogy semmit nem jelentetett, meg csak egyszer történt meg… De ez már valós félrelépés…

viszont többször láttam már olyan párkapcsolatot, ahol a félrelépés nem lett kimondva, viszont új színt vitt a házasságba. Azt, hogy a beetetett halacska ezt hogyan élte meg, hogy csak annyi volt a szerepe, hogy másik két ember kapcsolatán, nemi életén javítson…nos az más kérdés. Azt csak ő tudja, hogy mennyire sérült meg ezáltal.

Ami még elgondolkodtató: együttlét közben másra gondolni…Másik ember érintését elképzelni, más testét vizualizálni…

Súrolja a határt? Azt hiszem igen, hiszen milyen összeolvadás tud akkor a két ember között létrejönni, mennyire tudják magukat teljesen átadni, ha akár mindkettőjüknek máson jár az esze…

Lehetne még példákat hozni, de kérdezem: ha energetikailag két ember egy, akkor van helye egy harmadiknak beékelődni? Elképzelhetetlen.

Valóban akkor nevezhetjük magunkat hűségesnek, ha fizikai szinten nem tettük meg, de szívünk szerint megtettük volna?

És, hogy mit lát a gyerek? Milyen mintát szeretnénk mutatni a gyereknek?

Volt már olyan gyerekkor, ami elmúlt volna trauma nélkül?

Illetve, mi van akkor, ha egy ilyen félresiklás olyan energiabomát visz a meglévő kapcsolatba, a félrelépő megtáltosodik utána?

Hallottunk már olyat, hogy leéltek egymás mellett tízen éveket, és úgy szólt a szlogen, hogy „már rég elváltam volna, de a gyerekek miatt nem…”

De miért ne lehetne egy kapcsolatban hullámzás? Kérdezz meg egy aranylakodalmas párt!

Természetesen nem sarkallnék arra senkit, hogy nézelődjön nyugodtan jobbra-balra, inkább magunkba kellene megtalálni az origót. Azt, hogy mi mit szeretnénk?

Haldoklók között végeztek egy statisztikát, megkérdezték tőlük, hogy mit bántak meg az életükben? A válaszból az az eredmény született, hogy nem azt bánták meg legtöbben, amit megtettek, hanem amit nem.

Ezt olvasva mindenki eldöntheti hol tart, melyik oldalon van, volt-e már mindkét oldalon? Mi a garancia, hogy ahol most vagy, azon az oldalon leszel öt ív múlva is?

Egyet ne felejtsünk el! Csak egy életünk van (ebben a testben), cselekedjünk úgy, hogy a lehető legkevésbé sérüljünk, és bántsunk másokat!

 

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

 

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

süti beállítások módosítása