Néhány pontban összefoglaltam, hogy mik azok a pontok, amin átélhetsz a gyász feldolgozásának folyamatában. Lehet, hogy nem mindegyik igaz rád, és nincs is mindre szükséged, azokat osztom meg veled, amik nekem segítettek, hátha számodra is hasznos lehet…

Mert azt tapasztalom, hogy az életünk egyik legnehezebb feladata az ELENGEDÉS. Elengedni barátokat, iskolatársakat, tárgyakat, szerelmeket, és életeket. Annyira ragaszkodunk mindenhez, mert azt hisszük, hogy az állandóság ad biztonságot. Miközben pontosan tudjuk, hogy minden pillanatban változik az élet, a hangulat, a környezetünk, és mi magunk. Illetve azt felejtjük el, hogy semmi nem a mienk, nem birtokolhatunk semmit, és senkit. Leegyszerűsítve mondhatnám, hogy nincs is mit elengedni. Nyilván ez csak elméletben működik, mert az érzéseinket nem tudjuk irányítani, és a szeretet összeköt bennünket embereket…LELKILEG. Az pedig nem hal meg.. Folytathatnám , de a kör bezárult…

Nézzük inkább a gyakorlati lépéseket, amit SZÍVesen átadok neked.

Első javasolt, apró lépések a megoldás, a boldogulás felé, a gyász feldolgozás:

·         nyugtató tea (levendula, citromfű)

• Tárgyaktól való megválás (ruhák, fotók, közösen használt bútorok, filmek, könyvek) elajándékozása karitatív helyre
• Közösségi oldalainak megszűntetése, számítógépen lévő mappái törlése
• Kineziológus, lélektréner, Hellinger családállító, látó, segítő, bárki, aki enyhítheti a fájdalmunkat (lényeg, hogy kívülálló legyen!)
• Terápiás írás (mindent leírni, amit nem tudunk kimondani)
• Transzformációs társasjáték általi feldolgozás (szakember, barát segítségével)
• Megértés keresésének feladása (Miért történt? Miért velem?) Kaphatunk erre egyértelmű, korrekt választ?
• Könyvolvasás 
• Filmek (Ghost, Csodás álmok jönnek, Angyalok városa, Hatodik érzék, Viskó, P.S. I love you)
• Phova (Tudatos halál megélésének megtanulása. Csak azoknak javaslom, akiknek van némi kötődésük, hívásuk a buddhizmus irányába.)
• A halál tudatosítása, elfogadása (felismerni, hogy mi még élünk, van dolgunk)
• Beszélgetések barátokkal, ismerősökkel ( A lényeg a kétirányú kommunikáció. Otthon egymagunkban az eltávozottal, hosszú távon nem szerencsés.)
• A más állapot felvállalása (sírni, ha kell, és bűntudat nélkül jól érezni magunkat, ha az jön)
• Normális, rendszeres táplálkozás, vízfogyasztás
• Felismerni, ha egész életünkben csak kesergünk, az sem támasztja fel a halottat, nem segíti a megnyugvását, és mi sem tudunk élni. (Özveggyé válás esetén hány évet kéne várni egy új kapcsolat kialakítására?) Mi illik, mi nem? Kit érdekel?
• Célkitűzés (új értelmet találni az életünknek)
• Kimondani őszintén, hogy elég volt! Élni akarok! ( Szakítani a fájdalommal!)
• Elengedés elkezdése (Hamarabb nem megy, mert akkor a görcsös elengedni akarással blokkoljuk magunkat.)

Mit jelent az elengedés? Milyen érzés?

Erre kerestem a választ, hogy mikor mondhatjuk, hogy elengedtem. Magamtól, magamnak fejtettem meg a saját válaszomat. Akkor tudtam, hogy vége a gyász folyamatának, ami sok-sok évig tarott, amikor már úgy tudtam róla beszélni, hogy nem akadt el a hangom, nem érzékenyültem el, és olyan érzés volt bennem, mintha csak egy rossz filmet láttam volna.

Ekkor tudtam, hogy vége a nehézségeknek, és megengedhetem magamnak, hogy újra boldog legyek, mert már a poklok poklát megjártam, eleget „böjtöltem”, ÉLHETEK!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06703326136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

http://kicsisziv.hu/cid-72-cikk-elengedni-csak-lepesrol-lepesre-lehet.html

Ment valaha is simán, fájdalom nélkül?

Kizárt dolog, mert akkor nem hívnák szakításnak, hanem édes, puha plüssmacinak.

Mi szakad ilyenkor? Miért fáj annyira?

Az emlékek, a szeretetszál, a testiség, az aura, a kötődések, a jövőbe vetett remény, a tervek… szóval minden szakad.

Mert vége, nincs tovább, dobtak, elengedtek, becsaptak, hintáztattak, mellőztek, nem tartottak fontosnak, nem értékeltek, és ennyi.

Kinek nehezebb feldolgozni az elválást?

Akit dobnak, ő biztosan a poklok poklát éli meg, hiszen egy derült égből villámcsapás az megégeti az ember lelkét.

Mit tegyünk ilyenkor? A legfontosabb, hogy soha, de tényleg SOHA ne tegyünk végérvényesnek tűnő kijelentéseket: „ nem kell nekem többet pasi, senkinek sem kellek, engem nem lehet szeretni, elegem van, csak ha a lábtörlőmön alszik, akkor engedek be bárkit is magamhoz stb. „

Mert ezekkel a mély fájdalomból született kijelentésekkel teremtjük a jövőnket, amikor esetleg már másképp gondoljuk, mert túl vagyunk az elengedésen gyászfolyamatán.

De akkor mit tegyünk? Sírjunk ki minden rossz érzést, mindaddig, amíg jön. Lehet magunkat sajnálni egy ideig, és menedéket kérni a barátnőnk vállán. Előfordulhat egy olyan nap is, amikor az összes megmaradt alkoholt, amit a hűtőben találunk, igyuk meg (na jó, csak mértékkel ! ). Utána kicsit megnyugodhatunk, hogy jobb ez így, majd újra tombolhatunk a hiánya miatt. Ezerszer elképzelhetjük, hogy mit írnánk neki, és ezer egyszer törölhetjük az üzenetet, mielőtt elküldenénk.

Elkerülhetetlen a hullámzás, de ne feledjük menet közben, hogy mi NŐK vagyunk, és nekünk nem illő pitizni egy férfinak, akinek nem kellünk! Ha esetleg ő meggondolja magát, akkor eldönthetjük, hogy meg tudjuk e bocsátani a csorbát.

Utána mozduljunk ki, menjünk el kirándulni, bulizni, mert egy negatív eseményt csupán pozitív élményekkel lehet befoltozni, és meggyógyítani.

És jön a „kedvenc” megtapasztalásom: legyünk türelmesek magunkhoz!

Adjuk meg a megfelelő időt magunknak a felépülésre, közben lehet az exünket utálni, szeretni, vágyakozni, haragudni rá, bármit lehet, mert ez mind a feldolgozás része.

Mi a legjobb kérdés ilyenkor? Milyen jobb jövő vár rám? Mi az, amire rávilágít ez a helyzet? Mi más lehetséges még? Hogy lehetne ez ennél is jobb?

Nézzünk rá azért a dobóra is, jelen esetben a hím egyedre!

Aki valami mondvacsinált ürügy, éretlenség, fejetlenség, felelősségvállalás hiánya, besokallás, kommunikációra képtelenség kapcsán inkább szakít velünk, mert az egyszerűbbnek tűnik.

Két pillanatra együtt érezve vele, neki sem lehet olyan könnyű, mert ilyen hozzáállással több jó nőt is kipöckölhet maga mellől, mert amíg nem változtat magán, addig mindegy mekkora melle van a nőnek, és hogy hívják. Tehát lehet neki nagyobb a feladata.

Együttérzés eddig tartott. Legyen az ő lehetősége!

Mindegy melyik táborba tartozol, most éppen a ló melyik végén ülsz, hiszen az életünk során elkerülhetetlen megtapasztalni mindkét oldalt.

Egyik oldal se sokkal jobb a másiknál, úgyhogy kitartás mindenkinek! Minden elmúlik egyszer! VILÁGBÉKE!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

Milyen érzés az, amikor azt mondhatod, hogy elengedtél valamit, vagy valakit?! Hogy megszabadultál a ragaszkodástól, és nem vagy hajlandó tovább cipelni a magadra aggatott súlyokat. Magyarul, mikor tudhatod pontosan, hogy túl vagy valamin?

Tudom erről már sokszor, sok fórumon olvashattunk, de azt látom, hogy amíg vannak ragaszkodásaink, addig nem lehet elégszer beszélni róla.

Sokáig én is kerestem a külvilágban, kérdeztem embereket, kértem tanácsokat, útmutatásokat ahhoz, hogy el tudjak engedni, hogy újra felszabadult életet élhessek.

Több segítővel való konzultáció, és természetesen több év eltelte kellett ahhoz, hogy ráébredjek senki nem tudja nekem megmutatni, átadni ezt az érzést, csupán magamat tudom megfejteni. Természetesen kellett a támogatás, a meghallgatás, hogy minél jobban ki tudjam magamból dolgozni a velőig hatoló fájdalmat.

Vannak ismerőseim, akik annyira megszokták már a szenvedést, a kínlódást, azt, hogy mindig van valami probléma, amit meg kell oldani, hogy egyszerűen a baj nélkül nem is tudnak létezni. Mert ezt szokták meg, ehhez szocializálódtak, és el sem tudják képzelni, hogy az élet egyébként szép J

Úgy cselekszenek, hogy hihetetlen problémamegoldó képességükkel túl vannak egy helyzeten, betemetik a gödröt, de abban a pillanatban elkezdenek ásni egy másikat, mert így szokták meg, és ez hozzá tartozik a mindennapokhoz. Erre szoktam azt mondani, hogy vannak emberek, akiken nem lehet segíteni. ( Mert magukon nem akarnak.)

Nemrég úgy döntöttem, hogy megszabadulok a régi kötelékektől, amik visszatartanak attól, hogy levegőhöz jussak.  Ezalatt azt értem, hogy könnyedebb legyen az életem. Alkalmaztam azokat a technikákat, amiket már néhány blogomban leírtam ( Selyemhernyóból pillangó, A múlt kötelékei, Elengedés, Szárnyalás stb.)

Még egyet megcsináltam, kimentem a temetőbe a volt páromhoz, de nem elengedni, hanem szakítani. Nekem az más minőséget képvisel, erősebbnek éreztem energetikailag. Felolvastam minden fogadalmamat, ami kötött ( pl. nem fogok mást szeretni, nem érdekel a pénz..-ilyen laza „önátkokat” ), és kijelentettem hangosan, hogy törlöm ezeket. Hihetetlen, de utána úgy éreztem magam, mintha évezredes súlyokat tettem volna le.

De nem is ez az érdekes, hanem, hogy ezt követően megszületett bennem az üresség állapota.  Nem tudtam rinyálni senkinek, hogy milyen nehéz az én sorsom, meg hogy nehéz így új kapcsolatot kialakítani stb. Mert elvágtam azt az utolsó szálat is, amihez én ragaszkodtam. Ezt követően nem jött a maró fájdalom érzése, megszűnt a fájdalom. Hurrá!!!

Rendkívül érdekes, és szokatlan helyzet állt fel. Ugyanis erre vártam már tíz éve, és mégis nehéz elviselni azt, hogy nincs semmi maszlag, amihez vissza tudnék kanyarodni, és esetleg sajnálni magam. Ettől vált ambivalensé az érzés. Ezzel helyet csiholtam új kapcsolatnak, lehetőségeknek az életemben, és sokkal könnyebbnek érzem magam. De elgondolkoztam azon, hogy lehet eddig ezért nem mertem elengedni, hogy legyen valami (valaki) az életemben, még ha az illúzió is. Persze ez racionálisan hülyeség, mert miért jó a rossz?

Sajnos rá kellett jönnöm, hogy én magam voltam a boldogulásom gátja.

Nyilvánvalóan üres szekrénybe lehet pakolni, de ahhoz, hogy kiürüljön sokszor oda kell állni elé, hogy mit is dobjak ki. Jobb lett volna hamarabb, de mindennek megvan a maga érési (és rothadási) ideje.

A buddhizmus is az ürességet helyezi előtérbe, és soha nem értettem, mit értünk alatta, hogy lehet elérni ezt az állapotot, hogy ne legyen semmilyen gondolatom meditáció közben…

Most kezdem kapizsgálni, és ezt élni. Felemelő érzés! Nem mondom, hogy nem maradt még egy-két apróság a pakkba, de ezek már elenyésző az eddigiekhez képest.

Szóval jó ez az üresség érzés, van sok új élménynek hely. Hej!!!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!