Annyit használjuk ezeket a szavakat a mindennapokban…Valójában mit is jelentenek?

Mit érthetünk alattuk?

Amikor van egy célunk, szeretnénk valamit, akkor igen sokat gondolunk rá, és bennünk van a vágy. Magunkénak akarjuk tudni azt az érzést, amikor megvan. Elképzeljük, hogy az milyen felemelő lesz, mennyi örömmel fog eltölteni. Sokunk a cél megvalósulásától várja a boldogságot, és csak vár. Közben pedig az élet itt van, és most. Az idő telik.

Mindegy milyen célról beszélünk. Ez lehet gyerek, pénz, új munkahely, házvásárlás, párkapcsolat, autóvásárlás, közös kirándulás a családdal, bármi. A lényeg, hogy vágyunk, és vággyunk rá.

Amikor kitűzünk egy célt-emberi gyarlóságunkból fakadóan-már másnap szeretnénk, ha ott lenne előttünk, ha ülhetnénk a megálmodott nagy fotelünkben, szelhetnénk az utat az új autóval, átölelhetnénk a párunkat…

De a való világban nem így van (vagy csak nagyon ritkán).

Ott az idő. Aki egy ilyen esetben ellenségünk is lehet. Főleg, ha a nagyon sok hónap, év eltelik, és még mindig nem történik semmi változás. Nem jön új munkalehetőség, nem nyerünk a lottón…

Tételezzük fel, hogy jól fogalmaztuk meg az álmunkat, és már annyira akarjuk, és mégse jön az eredmény. Nos, ekkor elkezdünk türelmetlenekké válni. Ami érthető. Miközben lehet, hogy csak annyit kellene tenni, hogy megnézzük, hogy mi mit tettünk a célért, min változtattunk, hogyan vélekedünk róla, mi van a fejünkben, hogyan beszélünk róla, milyen hozzáállásunkon kellene változtatni.

Nyilván elkezdjük nyugtatgatni magunkat, hogy jó lesz ez, eljön az ideje, még biztos nem érett meg az helyzet rá, még türelemre tanítanak.. De valljuk be őszintén, mindennek van egy határa. Temperamentumtól, és beállítottságtól függően, egyszercsak azt mondjuk, hogy ELÉG!

Itt van az a pont, amikor beindulhat a változás energiája, de nem mindegy milyen irányba.

Mert, ha kívülről megnézzük magunkat, és elmondhatjuk, hogy mindent megtettünk az ügy érdekében, akkor tényleg a várakozás a legtöbb, amit tehetünk. Vagyis FEL-ADJUK, az égieknek, a jóistennek, az angyaloknak, bárkinek, hogy segítsenek megoldani a helyzetet.

Viszont, ha nem tettünk meg mindent, akkor meg kell emelni a fenekünket, és cselekedni, mert akkor nem lesz elég a mantrázás, és a meditáció.

Ha ráhangolódsz, akkor a lelked pontosan tudja a választ, hogy hol tartasz a saját témádban.

Volt olyan eset, amikor tíz évet vártam egy esemény bekövetkezésére. Mondhatni mindent megtettem, és FEL-ADTAM, viszont már azt éreztem, hogy nem tudok fizikai, és szellemi síkon mit tenni, így ELENGEDTEM.

Vagyis nem ragaszkodtam a végeredményhez. Úgy tudtam elengedni, hogy elfogadtam, hogy ha bekövetkezik örülök neki, ha nem, akkor sem fogok a Dunába ugrani. Nem görcsöltem tovább vele. Nem hagytam, hogy az életemet, a jelenemet megnyomorítsa egy be nem teljesült vágy keserűsége.

Mert mi van, ha más utam van? Ha nincs is rá szükségem? Ha később van itt az ideje? Ha tíz évet tudtam élni nélküle, akkor lehet 11-et is, hiszen annyi örömet lehet találni a mindennapokban. Mi van, ha pont a cél előtt vagyok, csak még nem látom?

Elengedtem, de nem volt bennem LEMONDÁS.

Amikor lemondunk valamiről, akkor minden energiát kiveszünk a témából, elveszítjük a hitünket, a reményünket, érzéketlenné válunk iránta. Nem programozzuk tovább, nem álmodunk róla. Lezártnak tekintjük.

Ez elég nagy fájdalommal, önmarcangolással, keserűséggel járhat.

Sokszor elgondolkoztam azon, ha lemondok a célomról, és nem hiszem mélyen, hogy egyszer megvalósul, akkor is igazam lett volna. Csak nem mesélhetnék arról most neked, hogy sikerült.

Szóval fel a fejjel kedves olvasó!

Feladni lehet, elengedni kell is néha, de lemondani…..Na azt már nem!

Hiszen bármikor lemondhatunk valamiről, miért pont most?

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Szinte napra pontosan hét évet ültem azon, hogy megírjam nepáli utazási élményeimet. Fogalmam sincs, hogy miért nem egyből, de most jött el az ideje. Ugyanis, amikor mesélek róla pont úgy érzem magam, mintha tegnap lett volna az élmény.

Igyekszem majd hiteles fotókkal alátámasztani, de nehéz lesz, mert csak az az egy adathordozóm ment tönkre, amin a közel ezer kép volt. Egy pár maradt meg a gépemen…

Mondhatjuk véletlen, de az első sokk után úgy gondolom, hogy jelzés értékű.

Így is kapom a tanítást. Egy: minden itt van bennem, képek nélkül is tisztán emlékszem mindenre.

Kettő: nem szabad ragaszkodni, tehát tanít elengedni.

Több részletben fog összeállni a kép.

Úgy indult a történet, hogy egy összejövetelen megemlítettem a Reiki mesternek, hogy szívesen kimennék egyszer Nepálba, hiszen tudtam, hogy ő rendszeresen jár, és mégis jobb úgy, ha már van kint ismeretség.

Valószínű, hogy meghallotta, mert nagyságrendileg két év elteltével, egyik napon felhívott, hogy két hét múlva indul, ha gondolom, mehetek vele…

Derült égből villámcsapás!!!

Egyik, hogy már rég elfelejtettem, hogy említettem neki, nem volt napi szinten a fejemben. A másik, hogy olyan élethelyzetben voltam, ami anyagilag nem tette volna lehetővé az út megfinanszírozását.

( Ezt nagyon szépen fogalmaztam, de konkrétan egy vasam se volt, albérletben laktam, bedolgoztam valakinek éppen.)

A telefonbeszélgetés után azt se tudtam merre induljak el, mit csináljak. Kértem három nap gondolkodási időt… Nem tudtam mire lesz elég ez a három nap, de nem akartam egyből nem-et mondani. ( Ez lett volna a realitás.)

Kit érdekel a realitás, ha az ember lányának az álmáról van szó???

Mondanom se kell, hogy nem tudtam aludni, agyaltam, honnan lehetne pénzt szerezni. Azt éreztem, hogy mennem kell, és most. Senkivel nem osztottam meg a dilemmámat, nem akartam, hogy bárki befolyásoljon a döntésemben.

Addig morfondíroztam, míg eszembe jutott, hogy egy kedves ismerősöm egyszer tett nekem egy felajánlást, ami arról szólt, hogy, ha szeretnék valahova utazni, akkor ő segít.

Nos, erőt vettem magamon, felhívtam, hogy itt az idő. Beültem a kocsiba, elutaztam pár száz kilómétert, ahol volt, és elmondtam a helyzetemet. Nem volt veszíteni valóm…de másik esélyem se.

Úgy voltam vele, ha nem próbálom meg, sose tudom, mi lett volna, ha bátrabb vagyok.

Kezemben a pénzzel utaztam haza. ( Közben elgondolkoztam, hogy ebből közel egy évig tudnám fedezni az albérletemet, de nem, én Nepálba indulok…)

Örök hálám a támogatásért!

Még az autóból felhívtam a mestert, és mondtam, rendelheti a repülőjegyet.

Gondolhatod azt, hogy így könnyű…

De nem ennek van jelentősége, hanem annak, hogy ezt megteremtettem. Egyszer őszintén vágytam rá, kifejezésre juttattam, és megkaptam hozzá a segítséget, hogy megvalósuljon. Ezen lépések között azért évek teltek el!

Mi van, ha neked is működik? Mi van, ha neked másképp működik, másban támogatnak az álmaid megvalósításában? Mennyire könnyű lenne elhinni, hogy bármit létre tudunk hozni?

Egyedül az idő faktorral nem tudunk mit kezdeni, sürgetni. Pont akkor jön úgyis a megvalósulás, amikor megérünk a befogadásra.

Ezután maradt még egy bő hetem arra, hogy gondoskodjak a háromheti távollétem alatti teendőkről. Csekkek, halak, virágok stb.  Pluszban még jött egy lehetőség, hogy kibérelhetek egy helyet, ahol üzletet nyithatnék. Nyilván ebben a pár napban azt is lezongoráztam, letárgyaltam, összehoztam az illetékeseket, így abban a tudatban indultam el, hogy még munkahelyet is teremtettem magamnak.

Bele kerültem az áramlásba… Előtte csak forgolódtam, és nem láttam ki sanyarú helyzetem zárt vaskapuján.

Mélyen hiszem, hogy BÁRMIKOR lehetséges, hogy egyik pillanatról a másikra JOBBÁ fordulhat a sorsunk.

Hogy mi volt az indíttatáson Nepál felé?

Érdekelt a kultúra, a „szent helyek” kisugárzása, a tanítások, a felfedezés, és természetesen a buddhizmus magva.

Ennek ellenére sosem lettem a szó szoros értelmében buddhista, csupán azokat a tanításokat, ami nekem életszerű, és azonosulni tudtam vele, azt beépítettem az életembe. Pont ez tetszett ebben a vallásban, hogy meg hagyják ezt a szabadságot.

Nőnapkor indultam a nagy útra…

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Felháborodtam, elkeseredtem, és kerestem a miérteket..

Egyik kora reggelen sétáltam a kis városom központjában, épp edzést mentem tartani. Olyan jó érzés a kora reggeli ébredező várost érezni,  nézni az álmos embereket, élvezni felkelő napot, hallgatni a madarak csicsergését.

Nos, ebbe az idilli hangulatomba rondított bele az a kép, amikor lenéztem a földre, a zöldellő fű, és bokrokra. Tele volt dobálva cigaretta csikkekkel!!!! Ezen kívül papírzsepi, csokipapír, üdítős flakon…

Séta közben azon gondolkoztam, hogy miért? Miért kell bemocskolni az élőhelyünket???

Szembe jött velem két szemétszedő úriember, akik botokra szúrva szedegették, amit tudtak… De a felázott földből a rengeteg cigicsikket hogyan? Egyesével?

Azok a növények nem élőlények? Mi lenne, ha a dohányzó, és ily módon szemetelő embert odaállítanánk, és mindenki körbedobálhatná csikkel, de nyakig…

Jelzem nem vagyok semmilyen aktivista, sőt inkább passzivista, de emellett nem tudtam szó nélkül elmenni.

Annál jobban már csak az a dühítő, amikor az autóból kipöcköli a maradék cigit, és az ki tudja hol landol.. Miért nem gyártják a filtert ehetőre? Nem kéne eldobni. Lehet jó ötlet, hiszen vízben oldódó wc papír guriga is van már.

Engem nem zavar, ha valaki mérgezi magát, mert mindannyian tesszük, ki így, ki úgy…Viszont miért kell a környezetet bántani? Ilyen viselkedésű ember otthonában mi lehet? Bele se merek gondolni…

Tényleg a szemetelő emberek egyikének sincs gyereke? Vagy erre tanítja? Meddig akarjuk még elhinni, hogy a cselekedeteinknek nincs következménye?

És igen, ezt látják a fiatalok, és ettől hever a fűben a csokispapír, a kólásdoboz, és egyebek.

Hogy miként lehetne ezt megállítani? Nem tudom, hiszen, akik így tesznek azoknak valóban más az értékrendjük, és gyanítom ezt a cikkemet nem is értik. Nem értik, hogy mi a baj ezzel, hiszen más is ezt csinálja, meg olyan messze van a kuka, úgyse látja senki…

Utána meg csodálkozik, ha sorra történnek vele a kellemetlen események. Hogy miért? Mert amit adunk, azt kapunk vissza.

A világ megváltoztatása, jobbá tétele, valahol itt kezdődik. Egy pici odafigyeléssel…Hogy érezze az az ember magát kellemetlenül, aki szemetel, hogy ez nem helyes, ezt nem kéne, ez nem jó minta a gyereknek, unokának.

Annyira szeretnék úgy végig sétálni azon a kis szakaszon, hogy tiszta, a fű között nem landol semmi oda nem illő.

Milyen jó lenne, ha megértenénk, hogy nem mi vagyunk a világ urai, mert a természet sokkal erősebb nálunk. Nézd meg az árvizeket, földrengést, hurrikánokat.. Hol vagyunk mi akkor emberek? Porszemek…

Ha annyit elértem, hogy eljut olyan emberekhez, akik ezen még nem gondolkoztak el, és legalább tízig elszámol, mielőtt eldobna valamit, akkor megérte a fáradozás.

Bár tudom, hogy ez csepp a tengerben, de sok kicsi sokat érhet!

Délután pedig láttam egy guberáló embert, akinek a kis tolikocsiján szelektíven volt válogatva a talált cucc. Végig futott a gondolat, hogy most ő mennyivel többet tett a környezetért, mint a puccos, de szemetelő egyén. ( Jó, most arról nem ejtenék szót, hogy szétgyalázzák a kukákat, és a környékét…)

Mi lehetne még a megoldás? Talán a pénzbírság! Annak nem szoktak örülni az emberek. Ha büntetnek a tiltott helyen való dohányzásért, akkor büntethetnének a tiltott helyen való szemetelésért is..

Hogy nincs rá ember? Van, van annyi munkanélküli, csak szervezés, és anyagi kérdés… A környezet helyreállítása is pénzbe kerülne..

Illetve, mi lenne, ha tanítanák az iskolában, és retorzió lenne a negatív példák esetében….

Nyilván a legjobb a szülői minta, mert utánzás útján tanulunk

Légy jó minta!

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Ezzel a kérdéssel lehet, kicsapom a biztosítékot pár embernél, de attól, hogy nem beszélünk róla, még jelen van.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem akarok senkit a vég közelébe terelni, mondanivalóm csupán polemizálás!

(Nem térnék ki az öngyilkosokra, és a gyermekekre.)

Milyen véget kívánnánk magunknak, ha választhatnánk? Hirtelen, gyorsat, baleset, betegség…?

Tudnunk kell, hogy választhatunk, mert ki mint él, úgy hal.

Százból 99 ember erre úgy válaszolna, hogy úgy lenne a legjobb, hogy lefekszünk, és nem kelünk fel. Vagyis, hogy ne legyünk tudatában, hogy mi történik velünk?!

Mi lenne, ha az életünkben, és a halálunkban is  a tudatosságot választanánk? A buddhistáknál van erre egy „gyakorlat”, a Phova. (Buddhizmusma.hu). Olvasgass róla, ha megérintett…

Én jó pár éve elvégeztem a „kurzust”, és bizton állíthatom, hogy sokkal felemelőbb volt a tudatomnál maradni, és mégis látni, mi történik utána…

Figyeld meg a környezeted! Aki jószívűen, hálásan élt, könnyebb halált kaphat. Aki szívtelen, morgó, rossz szándékú emberként élt, lehet, hogy magányosan, keserűen lép át a másvilágba.

Ami biztos, hogy két dolgot egyedül kell megtennünk ebben a körforgásban. Az egyik a születés, a másik a halál.

Ha megnézzük a párhuzamot, mi történik a születéskor? Fájdalommal jár a szülőcsatornán átverekedni magunkat? Tudatában vagyunk, hogy mi történik? Mi következik? Kik vesznek körül? Kiszolgáltatottak vagyunk? Valami véget ér, és kezdődik egy új létforma.

A halálnál nem pont ugyanígy van?

Ha most lenne itt az idő, akkor milyen érzésekkel lépnénk át a küszöböt? Nyugodt szívvel? Megtettünk mindent, amit tudtunk? Vagy van még bennünk sértettségek, rossz érzések, ragaszkodások? Meddig szeretnénk ezek megoldásával várni? Mi lenne, ha már most leraknánk a feleslegesen cipelt terheket, és a boldogságot választanánk?

Tényleg át kell vinni a következő életbe a jelenkori bajainkat? Mi lenne, ha ezen változtatnánk? Az elengedési folyamat nem bennünk kezdődik először? Mit akarunk magunkkal vinni? Milyen szintről akarunk újra indulni?

A nehézségek elengedése a jelen életre is rendkívüli hatással van, mert egyre kevesebb súly van a puttonyban, így könnyebben lehet a céljaink felé haladni.

Nehéz kérdés még a következő:

Melyiket nehezebb feldolgozni? A hirtelen, baleseti vagy a hosszabb betegségből fakadó halált? Könnyebb érzés az, ha fel tudunk készülni a veszteségre, vagy derült égből villámcsapásként ér?

Természetesen egyik sem könnyű, hiszen a váratlan eseményt a sokkhatás gátolja a feldolgozásban, mert a rossz hír hallata kapcsán átélt érzést nem lehet kitörölni, nincs rá semmilyen módszer. Én megpróbáltam rengeteg technikát, és csak az elfogadás vált be.

A betegségben való átlépést pedig az nehezíti meg, hogy amíg telik az idő, a közvetlen családtagok sem mernek ÉLNI, hiszen hogyan engedhetnék meg maguknak, hogy jól érezzék a mindennapjaikat, amikor egy szerettük haldoklik. Ezáltal képesek akár saját magukat is megbetegíteni, alapszinten működni, hogy megfeleljenek az „elvárásnak”.

Amikor már éveket szánnak az ápolásra, rengeteg áldozatot, energiát, pénzt nem kímélve feladják az életüket, akkor néha a szeretett személy eltávozása megváltás lehet…

Elsőre ez könyörtelennek tűnhet, de gondoljuk végig, és csak utána ítélkezzünk!

Válasszuk a „jó” életet, törekedjünk a harmóniára, a szeretetre, a megértésre, hogy amikor a vége pillanatában leszünk könnyűnek érezhessük magunkat…

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Hiánycikk az elismerés, és a dicséret. Főleg felnőtt korban. Pult alól lehet esetleg kapni, ha van protekciónk.

Honnan is lenne, ha már gyerekkorban az rögzül belénk, hogy „ha nem eszed meg a levest, nem állhatsz fel az asztaltól” „ha nem takarítod ki a szobád nem mehetsz el moziba” „ha nem viselkedsz jól, nem kapsz semmit”…és még sorolhatnánk. Csupa negatív motiváció.

Mennyivel előrelátóbb lenne, ha inkább pozitív motivációval tanítanánk a gyerekeket az életre. Például: „ha kitakarítod a szobád, utána elmehetsz moziba”. Érdekes, ugyanarról a két tevékenységről beszélünk, csak pozitív megközelítésben.

Vajon melyikkel érhetünk el sikert, és melyikkel ellenállást? Egyszerű a válasz.

Eleve egy ellenállást kondicionálunk a kis emberbe, ez lesz a minta. Ami ahhoz vezethet, hogy nem tanulja meg a gyerek, hogy miként kell saját magát motiválni, és a legrosszabb, hogy a pozitív életszemléletet sem tudja teljesen természetesnek venni.

Az olyan szülő, aki keveset használja a pozitív megközelítést, nehezebben tud dicsérni is. Az iskoláról most ne beszéljünk.

Mert, mi a dicséret? Egy olyan érzés kinyilvánítása, ami bennünket büszkeséggel, örömmel, boldogsággal tölt el.

Itt van a kutya elásva valójában. Nem tudjuk, merjük kifejezni az érzéseinket. Van valami, ami motoszkál belül, de nem tudjuk meghatározni, hogy mi az pontosan. Vagy, ha meg tudjuk fogalmazni magunkban, akkor meg olyan nehezen jön a szánkra, hogy harapófogóval se lehet kiszedni belőlünk.

Sajnos, ez mind vissza vezethető a gyerekkori mintákra. Mit láttunk, bennünket mennyiszer ismertek el, mennyiszer motiváltak pozitívan?

Hányszor mondták, hogy olyan büszke vagyok rád édes lányom (fiam), mert kiálltál magadért, vagy szépen rendben vannak a füzeteid. Ha ez így volt, akkor azt esetleg természetesnek vette a szülő, és azért nem, vagy csak ritkán említette meg.

Nyilván lehet ebben is fejlődni felnőttként.

Hol gyakorolhatjuk ezt leginkább először?

Igen, a saját családunkban, párkapcsolatunkban, majd a munkahelyen, és utána bárhol.

Milyen jól esik azt hallani, hogy: annyira finom ez a sütemény, olyan jól esik, hogy gondoltál rám, és sütöttél nekem.

Vagy: annyira büszke vagyok rád, hogy a munkádban sikeres vagy, és előléptettek.

Mindenkiben van valami jó, amit igenis meg lehet dicsérni.

Hétköznapi legegyszerűbb, és legtöbbször használt mód:

- Milyen a leves? – Jó….

Nos, ez valljuk be, már több a semminél, de lehet ezt még kicsit finomítani. Mert e sima JÓ-ban nincs érzelem. Az elismerés pedig arról szól, hogy megfogalmazzuk, hogy mit vált ki belőlünk akár egy leves elfogyasztása.

Például: annyira jól esik, és átjárja a testemet, a finom főztöd. Azt érzem, hogy szeretettel készítetted, ettől és megnyugszom, és otthon érzem magam…

Mennyivel kedvesebb….

Ha ezt családon belül szokássá tudjuk tenni, akkor az hatással lesz a munkahelyünkre is, és szinte már elénk tárulnak azok a helyzetek, amikor elismerhetjük a másik ember munkáját.

Ilyenkor végig gondolom, hogy a vállalkozókat ki dicséri meg? Nekik is szükségük lenne rá… Talán a saját maguk vállát tudják megveregetni. Itt lép be a család, társ támogató erejének a fontossága.

Ebben a témában sem ildomos átesni a ló másik oldalára. Mert van azért olyan szülő is, aki azért is megdicséri a gyerekét, hogy levegőt vesz. Ezzel pedig pont nem segít, inkább megzavarja az egészséges önértékelés kialakulásában.

Az elismerés akkor igazi, ha egy adott helyzet érzést vált ki belőlünk, és őszintén szavakba tudjuk ezt formálni.

Nem azért van rá szükség, hogy növelje az önbizalmunkat, mert a külső motiváció, az csak húsz százalékát teszi ki az egészből. Azért fontos, hogy megtanuljuk kifejezni érzéseinket, megerősítsen, lendületet adjon, és jól esik.

Kezdjünk el adni szívből szóló, felemelő szavakat egymásak, és azt fogjuk tapasztalni, hogy ez az energia visszahat ránk, és a mi életünk is színesebb lesz, szeretettelibb….és egyszer csak elkezdenek megtalálni a dicsérő szavak.

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Sokan sokféleképp teremtenek.

Onnan kezdeném, hogy az alap tézis, hogy minden energiából van. Az ember is, hiszen, ha minden elemünket lebontanánk, akkor a végén csak az energiarészecskék maradnának.

Ha ezt tudjuk, akkor végtelen egyszerű az alkotás, és bárminek a létrehozása. Ismétlem BÁRMINEK.

Igen, jogos a kérdés, hogy akkor miért nem nyer mindenki a lottón, miért nem gazdag, egészséges, boldog mindenki?!

Azért mert a félelem energiája nagyobb. mint a teremtésé, a nyereség utáni vágyé.

Mielőtt belefognál a teremtés misztériumába, néhány dologra érdemes odafigyelni.

Az egyik, hogy tele pohárba nem lehet tölteni. tehát ki kell magadat üríteni, ahhoz új, értékes dolgokkal töltődj meg.

Ezalatt azt értem, hogy minden olyan negatív gondolatot, fogadalmat, emlékmintát, rossz érzést, ígéretet törölj ki a gondolataidból, ami korlátoz, és visszatart. Néha az is elég, ha kimondod, hogy hajlandó vagy eltörölni mindent, ami akadályoz. Mintha kiradíroznád…

Ha kicsit spirituális vagy, akkor csinálhatsz gyertya szertartást is. Fehér csavaros gyertyát égethetsz Teleholdkor, és kérd, hogy szippantsa ki az életedből az akadályozó tényezőket.

Így csinálhatsz mentális helyet a friss, előremutató terveknek, gondolatoknak.

A számítógéped, és a telefonod is megtelik néha információval. Mit csinál akkor? Lelassul, nem tudsz vele haladni, és stresszes leszel tőle…

Nos, az üres helyet már csak be kell táplálni, csinálni egy új mappát az asztalon…

Ha lett hely, könnyebb lettél, utána a terveket töltsd fel érzelemmel. Képzeld el, hogy milyen érzés az, amikor teljesül a vágyad. Hallgass közben építő, relaxáló zenét, és fókuszálj rá.

Ezzel megtettél szinte mindent ahhoz, hogy elinduljanak a dolgaid.

Kilőtted az Univerzumba az igényedet, energiát toltál bele, de előtte muszáj megtisztulni….

Ezután viszont NE akard irányítani az eseményeket, NE akard látni minden nap a változást, és NE legyél türelmetlen, NE akard irányítani, erőszakolni az eseményeket!

(Azt hiszem, ez a legnehezebb része…)

A számítógépeden se látod folyamatosan az elérési útvonalat, hogy az információ milyen vezetékeken jut el hozzád. Csak beütöd a keresőbe, hogy mit akarsz, és egyszer csak ott van előtted.

Amit viszont tenned kell, az, hogy folyamatosan erősíted magadban az igényt, a hitet a cél eléréséhez.

A legfontosabb, hogy közben cselekedned kell, nem elég hátradőlni, és várni a jószerencsét. Tedd a mindennapos dolgod, fókuszálj a célra, de ne görcsölj rá.

Figyelj!

Figyeld a jeleket, vedd észre az irányt, amit útmutatásként kapsz, hogy merre tovább….Mindig van jelzés!!! MINDIG!!!

Egyszer minden kívánság teljesül, azt, hogy mikor….nos azt nem tudhatjuk..az már karma…

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Mit értünk ezalatt?
„A hagyományőrzés fogalma inkább összefonódik a régi népi tudat megismerésével, felértékelésével, etnocentrizmussal, egy adott népcsoport, kultúrájának, viseletének, életmódjának megismerésével egy adott korban.” (Múltidéző találkozók)

Papírforma szerint ezt jelenti.

Józan paraszti ésszel, pedig azt, hogy minden olyan kultúra, amit az őseink ránk hagytak, azt vigyük tovább. Gondolok itt a munka hozzáállásától az ételeken, ruházaton, munkaeszközökön át, a dísztárgyainkig. Ide passzol még az őseink gondolkodásmódjának megismerése, adott élethelyzetben a társadalmi elvárások megfigyelése, emberek egymáshoz viszonyulása.

De nem is szeretnék ennél mélyebbre menni, csupán egy megfigyelésemet osztanám meg.  Közelről látom, ahogyan kiállításra kerülnek csodálatos kézimunkák, mesterségek használati eszközei, minden olyan régi, és újonnan készült ereklyék, amik visszatükrözik a hagyományunkat, és a népiességet. Ezek felmelegítik a szívünket, visszaemlékezhetünk a nagyszüleinkre, esetleg gyerekkorunkra, és megkönnyezhetjük.  Hiszen ami, anno természetes volt, az ma már a múlt.

Régen természetes volt, hogy otthon sütjük a kenyeret, otthon fonjuk a kosarat, faragjuk ki a ház áldás szobrait. Ma pedig táborok alakulnak erre, ahol valami ragadhat ránk ezekből a mesterségekből.

Viszont látom a bürokráciát is.

Amikor mesterek gyönyörű, fáradságos munkával elkészült alkotásait lebecsmérlik méltatlanul. Miért nem a közönség dönti el, hogy mi a szép? Nem az a fontos, hogy nekünk mi tetszik?

Nyilván, ha hagyományőrzésről beszélünk, fontos, hogy néhány alap elemnek megfeleljen, mert egy kínai írással feliratozott szőttes nem igazán állná meg a helyét…

Viszont, ha ezek az alkotások magyar emberek kezei közül kerülnek ki, azért akkora baj csak nem lehet velük, főleg, ha már erre adták a fejüket.

De nézhetjük a különböző hagyományőrző csoportokat, esetleg tánc, vagy énekkarokat, ahol szintén bekerülhet az intrika, a furkálódás, és máris megbontja a rendet. Noha lehet, hogy ez is hozzá tartozik a hagyományainkhoz…lehet…

A csúcspont mégis számomra az, amikor is a fantasztikus Uniós pályázatokat megnyert "csoportok és egyesületek" (és tisztelet a kivételnek!!!! Mert van!!!) hagyományőrzés címszó alatt milliókat vesznek fel. És szándékosan nem úgy írtam, hogy költenek… Mert valahol az alkotókhoz, akik tényleg beleadnak apait, anyait, csak töredéknyi összeg kerül. Tudom, tudom, kell mindenkinek egy kicsi. Ez is a hagyományunkhoz tartozik…De jól van ez így? Milyen mintát adunk mi át?

Mit örökölhetnek a mi gyerekeink, unokáink? Mit tudunk lerakni az asztalra, amit majd az unokák megpróbálnak megfesteni, kifaragni, megszőni, elénekelni, eltáncolni?

Mi lenne, ha lebontanánk ezt egy családra? Ha csak arra koncentrálnánk mindannyian, hogy a családon belüli szokások, mesterségek, nagyszülők receptjei tovább éljenek?

Akkor lehet, hogy a sok család joggal alkothatna egy egységet? Tradíciót hoznánk létre?

Akkor lehet, hogy nem csak az jutna előre ebben a szférában, akinek hátszele van?

Én megfordítanám: Ezek után pont azoknak adnék kiemelkedő díjakat, pénzt, elismerést, akik veszik a fáradtságot, és maradandót alkotnak. Ami lehetne a mi hagyományunk, a mai ember szemszögéből, ami akkor is él, amikor mi már nem.

Odafigyelnék azokra az emberekre, akik lejegyzetelik a mai kor vívmányait, hogy az utókornak legyen némi képe rólunk. Illetve azokra, akiknek „csak” egy régi recept kerül a kezébe, és ezzel erősíti a nemzetünket.

Nem akartam nagy szavakat használni, de mi alkotjuk az egészet. Nagyon szerencsés lenne, ha a múlt szépségeit nem árnyékolná be semmilyen intrika, hazugság, el nem fogadás, pénz harácsolás, és egyebek.

Mi lenne, ha azt tennénk hagyománnyá, hogy pozitívan gondolkozunk, elismerjük magunkat, és másokat, hogy észben tartjuk, hogy mindennek következménye van, hogy nem szemetelünk, hogy inkább támogatjuk egymást, és összefogunk…

Nem sorolom..

Elég, ha a kis családunkon belül ez jól működtetjük….

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Mi a belső gyermek? Egyszerű válasz: a lekünk gyermeki része, aki játékos, azonnali szükségletkielégítést igényel, őszinte, akar, félelem nélküli, reményteli, szeretetteli, vidám.

Mikor is volt utoljára olyan, hogy mindegyik tulajdonság igaz volt ránk?

Mennyi mindent magunkra akasztunk az évek során, ami pont azt takarja el, amitől nyüzsög, és él a lélek.

Az ókortól kezdve a reformációig a gyerekeknek nem igazán volt joga, rengetegszer előfordult a bántalmazás, és egy cél volt, az állam lépére való formálás.

Mi a helyzet a mai gyerekekkel?

Saját identitással, jogokkal rendelkeznek, felvilágosultak, kis felnőttek, néha túlképzettek, tökéletesen alkalmazzák a technika vívmányait, és spirituálisak.

Mi a jelenlegi helyzet a felnőttekkel?

Kevesen veszünk tudomást a belső gyermekünkről, talán mert nem tudjuk, hogy mennyire befolyásolja a mindennapi életünket. illetve annyira elveszünk a hétköznapokban, hogy erre van a legkevesebb energiánk.

Viszont mégis érdemes lenne vele foglalkozni, és nem hagyni a belső gyermekünket árválkodni, hiszen mindannyiunkban él a gyermekkorunk emlékképei, amik befolyással vannak a jelenünkre. Hiszen nem mindegy, hogy milyen közegben, hangulatban nőttünk fel, és azokat mennyire dolgoztuk fel. Ezek a minták láthatatlanul is irányítják az életünket.

Minél jobban megismerjük, illetve csak emlékezünk a gyermeki énünkre, annál jobban megismerjük a reakcióinkat, és sokkal könnyebb lehet a gyereknevelés is.

Talán, ami a legfontosabb, különbséget tudunk tenni gyermeki, felnőttes, és szülői viselkedésminták között. Mert ugye, amikor bedobjuk a durcit, az nem egy felnőttes megnyilvánulás? Vagy, ha a párunk helyett mindent meg akarunk oldani, az inkább szülői akarat. Egy biztos, hogy nme egyenrangú.

Nézzünk néhány példát a gyermekkorban ért hatások következményeire:

Ha nem kaptunk elég szeretetet, akkor felnőtt korban biztos ezt keressük.

Ha a szülő sarokba állította a gyereket, akkor nagy esély van arra, hogy felnőtt korban krízishelyzetben bezárkózunk, és nem kérünk segítséget.

Ha kistestvér születésénél a szülők nem jólkezelik az elsőszülöttet, akkor kondícionálódhat a féltékenység, ami kihat akár a párkapcsolatra.

Mi lenne, ha bármi is volt, bárhogyan is történt, azt elengednénk, megbocsájtanánk, és begyógyítanánk ezzel a belső gyermekünk sérüléseit?

Mik azok a jelek, amik a belső gyermekünk elhanyagoltságát tükrözik vissza?

·         Másoktól való függés

·         Szenvedélybetegségek, kényszeres viselkedések

·         Felelősségvállalás elhárítása

·         Bizalmatlanság, pánik

·         Önközpontúság

·         Intimitászavar

·         Üresség, fásultság

·         Dühkitörések…

Hogyan gyógyítsuk meg, mit tegyünk?

·         Kezdj el úgy foglalkozni magaddal, mintha egy kisbabával tennéd! Az mit jelent? Mit igényel egy baba? Törődést, szeretetet, figyelmet, örömöt, pihenést, tápláló ételt, védelmet, biztosnágot…Mi van, ha mostantól így bánsz magaddal?

·        Mi lenne, ha saját magadat tennéd az életedben az első helyre? Ha elkezdenél olyan dolgokat csinálni, ami örömmel tölt el? Mi lenne, ha NEM-et mondanál, amikor nincs kedved valamihez?

·         Mi lenne, ha adnál magadnak, és nem csak szipolyoznád a tested, és a lelked?

·         Milyen érzés lenne nem túl komolyan venni az életet?

·         Mi lenne, ha nem ragaszkodnál a félelmeidhez?

·         Mi történne, ha elolvasnál magadnak egy mesét?

·         Milyen érzés lenne elővenni a kedvenc filmed?

·         És a legfontosabb: Hagyd abba saját magad bántását!!!!

Mikor nevettél utoljára? Tudsz egy viccet? Mikor bohóckodtál csak úgy? Tudsz egy viccet? Mikor játszottál utoljára? Mikor csodálkoztál rá valamire, úgy őszintén?

Tedd azt, ami neked jól esik, és békére lelsz magadban, újra felfedezheted a laza, vidám, gyermeki éned. Hidd el, sokkal könnyebb lesz utána az élet!

Jó felfedezést!

Ui: Az én viccem: Anyuka a kisfiához: - Mit főzzek ebédre?

Kisfiú: - Nekem mindegy, csak grízgaluska leves legyen!.....

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Hányszor, de hányszor jut az eszünkbe a szorgos hétköznapokban, hogy: de jó lenne egy kis kikapcsolódás, vagy magammal foglalkozni?!

De mit jelent valójában az, hogy magammal foglalkozunk? Tudom-e egyáltalán, hogy mik azok az örömforrások, amik feltöltenek, ahol el tudom engedni magam, ami csak nekem szól?

Lehetséges, hogy az önismeret rögös útján ezeket kellene először meghatározni? Ha nem vagyok vele tisztában, akkor épp itt az ideje a felszínre hozni. Ha meg tudom, miktől érzem jól magam, akkor miért nem csinálom rendszeresen, miért kell megvárni azt az állapotot, amikor már az egészségen látszódik, amikor már muszáj…amikor már annyira elragadnak a hétköznapi teendők, hogy csak éppen arra szánok időt, hogy a legszükségesebbeket megcsináljam…

Nézzük sorba, kilenc tipp a felüdülés, feltöltődés, örömérzet növelés érdekében! :

1.       Új frizura. Milyen jól tud esni, amikor a fodrász finoman megmasszírozza a fejed, ellazulsz, és akár másfél órán keresztül csak a megújulás, a szépülés a cél. Mellette meghallgathatja a kis dolgaidat (szegény szolgáltatók…mennyi klassz történetet hallgathatnak nap, mint nap. De ez a továbbiakban sorolt szakmákra is igaz ám.) Új külsővel távozhatsz, és jöhetnek a dicséretek!

2.       Csillogó körmök. Két óra alatt lehetőség van megpihenni, megszabadulni a „lenőtt köröm” érzéstől, nem kell tovább dugdosnod, és átélheted a finom kézmasszázst, egy kis paraffinos, bőrpuhító kézápolással…Isteni! Utána olyan puha a kezed, mint a babapopsi…Ezek a körmösök kézrátétellel, vagy inkább köröm rátéttel gyógyítanak…

3.       Relaxáló testmasszázs. Ezer féle lehetőség közül tudsz már választani, az isteni illóolajostól kezdve a ropogtatós verzióig. Mindegyik azt a célt szolgálja, amire a legnagyobb szükséged van, hogy neked jó legyen, a tested megszabaduljon a stressz okozta görcsöktől! És ez a legfontosabb!!! Illetve nagyon jó stresszoldó hatást tud kiváltani, már csak az érintéssel is, hiszen, ha sokáig nem kapsz érintést, sokkal nagyobb a depresszió felbukkanása.

4.       Méregtelenítés felsőfokon. Szaunázni, gőzölni, pezsgőmedencében üldögélni, kész kánaán. Rugalmassá teszi a bőrt, otthagyhatod az összes feszültséget, mert a pólusaidon keresztül kiengeded magamból. Olyan utána, mintha újjászülettél volna.

5.       Séta a parkban. Összhangba kerülni a természettel, levegőváltozás, kiszabadulás a négy fal közül, csend…Soroljam még? Néha elég egy fél óra is, amikor csak a kacsákat nézegeted a vízparton, és így üríted ki a feltornyosult gondolatokat a fejedből.

6.       Egy klassz ebéd. Olyan helyen étkezni, ahol nem mindennap teszed, ahol a látvány már laktat, amikor megengeded magamnak, hogy ne csak egy menüt faljál be az ebédidő alatt, hanem minőségi ételt fogyassz el akármennyi idő alatt, kulináris élményt nyújtva az ízlelőbimbóidnak.

7.       Egy kis olvasás a kedvenc íródtól, vagy valami új, izgalmas, romantikus…Bármi, ami megmozgat, amibe beleélheted magad.

8.       Bármilyen alkotó tevékenység feltölthet. A goblein készítés, selyemhímzés, fafaragás, festés, írás, rajzolás, lekvárfőzés, tortakészítés, varrás, egyszóval bármi, ami az ízlésednek megfelelő, és hívást érzel irányába.

9.       Vagy „csak” elmész egy edzésre, hol ki tudsz magadból adni minden gőzt, és feszültséget.

Ha elkészíted a saját örömlistád, és elkezded apránként beépíteni az életedbe, azt veszed észre, hogy hétről hétre egyre jobban magadra találsz. Egyre jobban fontossá válnak ezek a programok, ami által saját magad is egyre előkelőbb helyet kap a saját életedben!

Kellemes kikapcsolódást!

Dézsi Aranka lélektréner 06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

A következő cikket azoknak javaslom, akik valamennyire is elhiszik, vagy szeretnék elhinni, hogy nem csak test, és anyag vagyunk, hanem energia, és lélek. Ami a test levétele után tovább létezik. Tudjuk, hogy ezekre nincs semmilyen konkrét bizonyíték, de ugyanannyi energia hinni benne, és nem hinni. A hinni-vel talán kicsit könnyebb elviselni a megélt fájdalmat.

Felsorolok néhány megtapasztalt „jelzést”, amit beskatulyázhatunk az „üzenetek” sorába. Olvasd, és értelmezd belátásod szerint!

Mik lehetnek ezek?

·        Pénzérme az úton

·        Tollpihe nem odaillő helyen

·        Bizsergés gerincnél, és egész testben

·        Olyan érzés, mintha a nyakunkban ülne valaki

·        Hidegség- forróság érzete

·        Álom (saját, vagy barátainkon keresztül) átvitt értelműek, és konkrétak: üzenetet hordoznak!!! (Nekem akkor jelenik meg az elhunytam, amikor valami nagyobb változás következik az életemben. Mára már pontos információt közöl, nem csak szimbolikusokat!)

·        Lámpa pislákolása

·        Angyalok az égen (Leginkább felhő formában jelennek meg!)

·        Üstökös szerű csillaghullás

·        Véletlen zene a rádióban, aminek mondanivalója van, vagy épp a kedvenc zenéje volt

·        Fénygömbök megjelenése akár egy pillanatra is

·        Gyertyaláng zavart égése

·        Ismerős, vagy szúrós illatok a semmiből, parfümillat

·        Fotókon fényjelenségek, gömbök

·        Magától felboruló üvegek

·        Ismerősökön keresztüli üzenetek, furcsaságok

·        Tv csatornaváltása, kikapcsolódása önállóan

·        Háziállatok különös viselkedései

·        Mozgó tárgyak, illetve elveszettnek hitt tárgyak hirtelen előkerülnek

·        Megszólal a telefon, és nincs a vonalban senki

·        Úgy érezzük, valaki figyel bennünket, vagy áll mellettünk

·        A növények gyorsan növekednek, a vágott virág tovább friss marad

·        Enerváltság, energiahiány

Lehetne még a sort folytatni.

Nem is kell ezeknek túl nagy tulajdonítani, mert a sérült állapotunkban hajlamosak vagyunk mindennek nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint amennyit jelent.

Csak annyit szerettem volna átadni, hogy ha ilyeneket tapasztalsz, akkor ne érezd magad megháborodottnak, tudd, hogy nem vagy vele egyedül…

Kívánom, hogy ritkán kelljen ilyen jelzésekkel foglalkoznod!

Dézsi Aranka lélektréner 06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség