A mindennapos felismerések hogyan fejlesztik a lelket?!

Aranylélek

Nem fog senki bekopogtatni az ajtón! Társkeresés a gyakorlatban:)

Így 40 felett, egyedülállóként úgy döntöttem, hogy kipróbálom a lehető legtöbb ismerkedési formát, gondoltam vagy jól szórakozom, szórakoztatom magam vagy rátalálok a nagy Ő-re, és én is önelégült fejjel járhatok a föld felett, mint Bridget Jones az új filmjének a végén...

Első lépésként egy kávézóba invitáltam egy kedves ismerős csajszit, hogy üljünk be, és trécseljünk. Péntek este hat óra, feltételeztem jó az időpont, és menő a hely. Csinosba öltöztem, felvettem a sellőruhám, mégiscsak a halpiacra megyek.

Nos rajtunk kívül még két barátnő beszélgetett egy asztalnál (úgy tűnt, ők is kiéhezett halacskák, és várták, hogy egy hímnemű végre belógassa a botját…)

A teraszon egy pár ült, vagy anya fia? Nos, nem volt egyértelmű, de amikor elköszöntek egymástól, szolid puszi volt. Félig behunyt szemmel mertük csak nézni, és bíztunk benne, hogy nem csókolják egymást szájon. Lefordultam volna bárszékről. Összezavart volna, hogy mi is kell egy pasinak? Egy jó kiállású pasinak?!

Így megmaradt a remény…(Mármint, hogy nem csak egy 20 éves fiúcska fog értem rajongani:).

Elképzelem a szitut, hogy milyen lenne egy kávéházi ismerkedés. Pont akkor, amikor ott vagyunk, jön egy pasi társaság, és megtetszem egy hímnek. Rám néz, visszanézek, megint rám néz, és én jelzem a bájos pillázásommal, hogy igen idejöhetnél, megkérdezhetnéd, hogy iszok e még egy bambit. Vagy akár feltehetnéd a kérdést, hogy lenne e kedvünk csatlakozni az asztalukhoz. De, ha elég jó a pasi, akkor „véletlenül” rám löttyenthetné a kávét !!!

Innentől már van sansz ismerkedni.

De nézzük az algoritmust, hogy ennek mekkora realitása van?

Először is legalább annyi férfi legyen jelen a kávézóba, mint amennyi nő. Nyilván most csak a szabadúszókat veszem figyelembe. Erre az esély 50% (Lehet Sörözőbe járnak a pasik?)

Másodszor is, hogy pont egy időben legyünk ott. Ez csökkenti az esélyt, kb az 50% fele.

És, ha mindkét kapun átment az ismerkedés lehetősége, akkor jön a mindent eldöntő harmadik, hogy a Férfi merjen kezdeményezni. Nos, ez igencsak lecsökkenti az esélyeket..

Ezen az estén még a beetetésre sem volt esély, mert tesztoszteron szagnak még a fuvallata sem volt jelen. Így matekolni sem kellett…

Bemelegítésnek tekintettem a kiruccanást, és olyan nagyot mégse kockáztattam, jót dumáltunk, és finom volt a habos kávé.

 

Kávézó projekt még nincs végleg leírva, de a következő merészebb lépés lesz, azt hiszem kimegyek a strandra, egyedül!

Választanád az örök életet?

Nemrég feltettem ezt a kérdést a barátnőmnek, aki azt válaszolta, hogy egy darabig igen. Megismételtem, mert nem értette... Vagy máris átértelmezte.

Örök élet, mindig, nem 300 vagy ezer év, hanem soha nem halnánk meg.

( Ez a kérdés úgy jutott az eszembe, hogy előző este az Alkonyat című vámpíros filmet néztem. Volt egy gyógyuló seb a számon, ami reggelre kidörzsölődött, és a tükörbe nézve láttam, hogy véres a szám :) Gondoltam, hogy becsöngetek a szomszédba, hogy élnek e még, vagy átváltoztattam őket?)

A nem mindennapos kérdést elkezdtük boncolgatni, hogy milyen lenne, ha mégis egy darabig ( pár ezer év ) ezt választhatnánk. Miért lenne jó? Persze ebben a friss, és üde testben, nem valami aszott öregasszony módjára.

Mellette szólt, hogy milyen jó lenne látni, hogy azok az értékek, nevelési attitűdök, emlékek, mennyire öröklődnek tovább. Hány nemzetségig emlékeznek ránk? Mekkora a családi tradíció ereje? Hogyan nyilvánul meg? Hogy néznek ki a leszármazottak? Hogyan ismétlődik a családi karma? Milyen nyomot hagytunk a világban?

Persze az egónk elhitette velünk, hogy több generáción keresztül még emlegetnek bennünket.

Ellene szólt, hogy nagyon sok szeretteinket látnánk megbetegedni, meghalni.

Mennyire foglalkoznánk a saját lelkünk fejlesztésével? Mennyit érne a munkánk? Lenne e célunk? Mennyit érne az első csók, a szerelem? Nem lenne így unalmas? Mennyire tudnánk örülni egy napsütéses délutánnak, ha még lenne belőle pár millió hasonló?

Abban maradtunk, hogy inkább nem választanánk az örökkön örökkét. Maradnánk ennél a mostani lehetőségnél, amink van, és ebből igyekszünk kihozni a legtöbbet.

Lehet, hogy pont attól van mindennek értéke ebben az életben, mert múlandó, megismételhetetlen ???

Akkor miért nem élünk szabadon, és örülünk minden egyes pillanatnak?

Hiszen minden nappal egy új lehetőség nyílik a megtapasztalásra, és az élmények begyűjtésére!

Tényleg ráérünk boldognak lenni, ha majd ez és ez meglesz…?!

ui:

Adaline varázslatos élete című filmet ajánlom, zseniális, és témához kapcsolódik.

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06703326136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

 

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

 

 

süti beállítások módosítása