Megérkezés a buddhizmus fővárosába

Budapest-Moszkva-Delhi-Katmandu

A történet első részét itt találod: Nepál a titkok országa

Alföldi lányként látni a Himaláját felülről… Enyhén szólva is felemelő érzés. Huszon óra utazás, és várakozás után nem mondom, hogy nem szurkoltam a pilótának, hogy a hegyek között le tudja rakni biztonságban a gépet.

Már vártak bennünket, és elvittek a kolostorhoz, ahol a szálláshelyünk is volt. A várost átszelve láttam, hogy micsoda anyagi nyomorban élnek ezek az emberek, mennyire szennyezett a levegő… Megláttam egy hentes boltot is, és abban a pillanatban eldöntöttem, hogy a következő három hétben nem eszek húst. (Ez így is lett)

Tisztán emlékszem arra az érzésre, amikor a kolostor udvarába léptem. Hazajöttem… Ismerős volt valahonnan…

Elfoglaltuk a szállásunkat, majd megvendégeltek bennünket, és látogatást tehettünk a főgurunál, a kolostor vezetőjénél.

Bele a sűrűbe egyből…

Mindenki mosolygott, kedvesen méregettek, és nagyon segítőkészek voltak. Beleshettem a gyerekek órájára, akik reggel 6-tól este kilencig foglalkoztatva vannak. Nem mindenkiből lesz láma, sokakat közülük azért küldenek kolostorba, mert nincs pénz a nevelésükre. Itt legalább tanulhatnak, lakhatnak, enni kapnak, és majd felnőttként dönthetnek.

De térjünk vissza a kis szobámra. Semmilyen szinten nem emlékeztetett a régi életemből megszokott ötcsillagos szobára… Egyszerű volt, de nagyon örültem neki a hosszú út után.

Alapvető tudnivalók, hogy csak bizonyos időközönként van áram, aminek a rendje ki volt írva a közös társalgóban. Vagyis a hűtő inkább tárolószekrény szerepében tetszelgett.

Meleg vízre is akkor volt esély, amikor sütött a nap. A megérkezéskor borús idő volt, így a hideg vízben a nagyon fontos részek kerültek tisztításra…

Eljött az első éjszaka, elég fáradtan zuhantam az ágyba..

Kicsit visszatekerném az idő kerekét: utazás előtt volt egy álmom, ami arról szólt, hogy meghaltam, és felkerültem a Menyországba, ahol csak gyerekek, és nők voltak. Kérdeztem az ottani asszonyokat, hogy most már nem láthatom a szeretteimet, és mondták, hogy de, csak nem tudok hozzájuk szólni. Nagyon elkeseredtem emiatt, függetlenül attól, hogy békés volt odaát a légkör. Minden feltűnően szép fehér volt.

Vissza az első éjszakához:

Lefeküdtem aludni a sötétben, mert akkor már nem volt áram, gyorsan mély álomba szenderültem. A fal felé fordultam, amikor hirtelen fény lett, megijedtem, kinyitottam a szemem, és bevillant a Menyországban „átélt” gyönyörű fehérség. Egy pillanat alatt jött a gondolat, hogy meghaltam. Utána  a következő: de nem is emlékszem arra, hogy lezuhant volna a gépünk. Ezen pár pillanat után feleszméltem, és rájöttem, hogy semmi baj, élek, csak visszajött az áram, és én a fehér falat bámultam…

Másnap reggel elmeséltem a gardírozó lámának, két napig ezen nevettek.

Az „elmeséltem” az az én számból kicsit nagyképűnek hangzik, mert az angol nyelvtudásom nagyon alapszintű. (Lehet, nem is a sztorin nevettek???!!!)

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek