Az illat varázsa

Megkérdezte, hogy megint fújtam magamra egy kis „drogot”?:) Mondtam, hogy nem, ez a testem illata. Hiszen minden találkozásunk, sőt a legelső is így indult, hogy megillatolta a nyakamat, a vállamat, és ettől ő is, én is elolvadtunk…

Ismerős a helyzet? Éreztél már hasonlót? Megvan a magyarázata, hogy miért: a legtöbb emlős állat szag alapján választ magának párt, és ami a legérdekesebb, hogy az ember is. Csak nem tudatosan, de a magyar nyelvben is fülön csíphető ez az ismeret: A szagát sem bírom…

Ha olyan ember mellé fekszel le esténként, akinek a szagát sem bírod elviselni, vagy még tusolás után se érzed finomnak az illatát, az előbb utóbb kiütközik. Viszont, ha olyan társsal hoz össze a sors, hogy még az izzadtság szagát is jól viseled, az csak jót jelenthet.

Az is lehetséges, és elfogadható, hogy valakinek a „ne fürggyé le” szag is imponál, a lényeg, hogy mindkét fél számára az egymás illata érzéki vágyat gerjesszen, úgy, hogy az érintés még meg se történt.

Ebben az esetben nem a parfümökről, és az egyéb pampucákról beszélek illat gyanánt, hanem a természetes testszagról.

Illetve minél tisztábbak vagyunk belülről / értem ezalatt azt, hogy leginkább harmóniában élünk önmagunkkal/, és minél természetesebb táplálékot veszünk magunkhoz, annál finomabb illata van a testünknek. Ami még befolyásolhatja az illatunkat, az illat felhőt körülöttünk, hogy milyen hangulatban, lelki állapotban vagyunk.

Amikor az életed olyan fázisban van, hogy sok a keserűség, sokszor vagy savanyú hangulatban, akkor ezt árasztod magadból, ha akarod, ha nem. Viszont, ha boldogság, elégedettség, és belső béke van benned, akkor azt közvetíted.

Tehát ismerkedésnél azért érdemes egymásnak esélyt adni, és megfigyelni pár alkalmat, hogy milyen hatással van rád a másik, mit vált ki belőled… Jó illatolgatást!:)

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

 

Ha tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!