A betegség, mint figyelemfelkeltés
Emelje fel a kezét, akinek volt már lumbágója, isiásza, vagy erős deréktáji fájdalma!
Szerintem sokan vagyunk, akik már kerültünk ilyen tehetetlen állapotba!
Az első nehézség ebben a helyzetben, a mérhetetlen fájdalom átélése, a mozdulatlanság megtapasztalása. Szinte az agyig hatoló nyilallás, ami arra kényszerít, hogy akarva akaratlanul is követni kezdjük a protokollt.
Orvos, szuri, gyógyszerek, pihenés..
De ki kérte ezt???
Jön a következő feladat: jelezni mindenkinek, aki érintett, hogy táppénz következik. Ha meg vállalkozók vagyunk, akkor minden megszervezett munkát, találkozót lemondani, és felvértezni magunkat azzal a tudattal, hogy a felépülésünk ideje alatt nem jön pénz, csak megy. (orcvosra, patikába, ápolónak, stb..)
Viszont az egészség az első!!!
Mivel kell szembesülünk ebben a tehetetlen időszakban?
· Rádöbbenhetünk, hogy ki(k)re számíthatunk igazán! Ki hoz ételt, ki segít kicsoszogni a wc-re, ki segít elmosogatni, ki fürdet meg? Nem sorolom tovább, mert ezek a tevékenységek annyira evidensen működnek…amikor egészségesek vagyunk… Mi lenne, ha értékelni tudnánk ezeket a mindennapokban, ha hálát adnánk, hogy mennyi mindenre képesek vagyunk? Hogy milyen csodálatosak vagyunk, mennyire szerteágazó a lehetőségünk? Persze ezeknek csak akkor nő meg a jelentőségük, ha szorult helyzetbe kerülünk.
· Miközben napokat töltünk a kényszerpihenőnkön, és csak úgy tudunk megenni egy levest, hogy a fele a nyakunkba csorog.. felmerül a kérdés: hogy kerülhettem ebbe a helyzetbe? Mire akar rámutatni a derékfájdalom? Túlhajszoltam magam, és kényszerpihenő? Vagy nagyobb változás előtt állok? Vagy letesztelnek az égiek, hogy feladom-e emiatt a tervemet? Lehet, hogy csak elég lesz rájönnöm, hogy min kell változtatnom? Mik azok a tevékenységek, amit, ha elhagyok, át strukturálok, akkor könnyebb lesz?
· Egyik legnagyobb szembesülés, hogy mennyit foglalkoztam mostanában magammal? Lehet itt az ideje?
· A fájdalmas felismerés pedig: Mire használom a fájdalmat? Figyelemfelkeltés? Törődés hiány? Mi lenne, ha mást választanék? Mi van, ja a jól-létet választom, és inkább azzal hívom fel a figyelmet magamra?
A rengeteg kérdés elemzése, és a gyógyszerektől bódult állapotban való kínlódás közepette mégis jönnek a felismerések, és a válaszok:
· A saját gyógyulásom ütemét jelentősen befolyásolja, hogy mit gondolok róla. Mi van a fejemben?
· A testem úgy lett megteremtve, hogy csodálatos, és igenis képes az öngyógyításra.
· A természetes, és az akadémikus orvoslás tökéletesen megférnek a gyógyulás folyamatában, sőt, kiegészítik egymást.
· Szerencse, hogy nem vagyok egy gép, és megtapasztalhatom az érzelmi skála összes fokát.
· A lent mindig megtanít, emlékezet értékelni a fent állapotát…
A legfontosabb, hogy mindig szánjunk időt magunkra, a lelkünk ápolására, a gondolataink rendezésére, terveink szövögetésére, pihenésre, és akkor nem szükséges kényszerpihenőre ítélni magunkat!
Jó egészséget mindenkinek!
Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136
https://www.facebook.com/aranylelek/
Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!
