Egy kedves olvasóm feltette a kérdést, hogy miért használok annyi kérdő mondatot az írásaimban?

Nos, fontosnak tartottam, hogy erről is írjak, megpróbálok most úgy írni, hogy egy kérdést sem használok…J Nehéz lesz, mert annyira hozzászoktam már, hogy a mindennapokat is így élem.

Először is, kevesen szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mit csináljunk, sokkal hatékonyabb, ha saját magunk jövünk rá az egyéni lehetőségeinkre. Illetve nem én vagyok a nagy Megmondó, aki mindenre tudja a tutit. A saját magad életében te vagy a Megmondó….

Kérdezni lehet kíváncsiságból, érdeklődésből, tudatlanságból, beszélgetés görgetése szempontjából, információ éhségből…

A kérdés minőségét az élő beszédben a hangsúly is megváltoztathatja, de ebbe most nem mennék bele, mert az én kommunikációs csatornám az írás. Bizony sokszor jól jönne, ha lehetne írásban is hangsúlyozni…

Bármi célból is kérdezünk, elméletileg valamilyen szintű választ várunk. Még akkor is, ha a kérdés költői.

Gondoljunk csak a gyerekekre, akik folyamatosan kérdeznek! Mert nyitottak a világra, mert tudni akarnak, mert a válaszokból értenek meg dolgokat, mert kíváncsiak arra, hogy hazudunk e nekik stb.

A fontos mondanivaló a sorok között a nyitottság volt. Vagyis egy kérdésfeltevéssel nyitjuk magunk körül a teret, lehetőséget adunk annak, akinek feltesszük, hogy válaszoljon, elkezdhetünk vele egy beszélgetést.

Ebben az is benne van, hogy csak olyan kérdést tegyünk fel, amire tudni akarjuk a választ, és elbírjuk viselni a válasz esetleges terhét!

A kérdéseinkre viszont nem mindig kapunk választ, vagy nem abban a formában, ahogy azt mi szeretnénk! A kérdések azt jelentik, hogy felmerült bennünk a változtatás igénye, megtapasztaltuk a felismerést, és vár készekké váltunk a megoldás beteljesítésére.

A válaszok lehet csak pár nap múlva érkeznek, lehet egy sugallat, álom formájában, vagy oda nem illő zene, reklám, könyv, rendszám…formájában. A válaszokra semmilyen garancia nincs, hogy honnan jön!

Viszont azzal, hogy több kérdést olvasol a cikkeimben, lehet te is megtalálod a saját kérdésed, és máris kinyitottad a kaput a megoldás felé. Felhozhat egyetértést, és ellenérzést. Leginkább azokra érdemes figyelned, amelyiktől ideges leszel, vagy össze szorul a gyomrod. Általában azzal dolgod van…

Sok sikert a nyitogatáshoz! Van kérdés??? J

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

Keménynek, és erősnek lenni…Mit is jelent?

Hogy fogat össze szorítva akkor is megcsinálsz valamit, ha nincs hozzá erőd?

Azt, hogy mindig, minden körülmény között azt közvetíted kifelé, hogy minden rendben, semmi problémád, és mindig happy az életed?

Vagy, hogy erődön felül bevállalsz megbízásokat, munkát, csak, hogy mások lássák mekkora az igavonó képességed?

Azt, hogy a traumák, problémák felmerülésekor te nem lehetsz gyenge? Neked folyamatosan fenn kell tartani a „jólvagyok” állapotot?

Vagy azt jelenti erősnek lenni, hogy te nem sírhatsz, neked nem fájhat, te nem rogyhatsz meg?

Vagy, hogy te nem kérhetsz segítséget, mert akkor hol a „mindentmegoldó” kemény, határozott ember?

Tényleg ezek a keménység jelei? Mekkora esély van rá, hogy ezt egy életen át fenn tudod tartani? Hogy tudod elintézni, ne történjen semmi, amikor te kényszerülsz segítségre…?

Gondoljuk végig!

Mennyivel erősebb az az ember, aki felmeri vállalni adott helyzetben a gyengeségét?

Mekkora erő kell a gyengeség felvállalásához? ( Nyilván nem arról tennék itt említést, amikor valaki folyamatosan elhagyja magát….)

Miért lenne kevesebb az az ember, aki mer segítséget kérni? Aki bátor annyira, hogy ki tudja mondani: kérlek…

Ki mondta, hol rögzült, hogy egy személyben mindent meg kell tudnunk oldanunk?

Mi van, ha ez az életben kölcsönösen tud működni?

Mi lenne, ha nem szégyellenénk mások előtt sírni, elérzékenyülni? Akár férfiként is…

Mi van, ha pont ezzel adunk erőt másoknak, vagy általunk megtapasztalhatja az együttérzés állapotát?

Nem tudhatjuk….

Viszont azt tudjuk, hogy hatással vagyunk egymásra… Tükrök vagy minták vagyunk egymásnak…

Illetve olyan élet nincs, amelyikben ne lenne hullámvölgy.

Pont attól válunk emberivé, közvetlenné, ha nem kényszerítjük bele magunkat abba a helyzetbe, hogy „ azt gondolom, azt várja el tőlem, hogy……..én nem engedhetem meg magamnak, hogy gyengének lássanak…stb.”

Hagyjuk ezeket a vélt, és berögzült, belénk nevelt mintákat, és éljük meg az életet, ahogy éppen van.

Ha nem rózsaszín, akkor sírva…..ha rózsaszín, akkor nevetve!!!! 

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

Emelje fel a kezét, akinek volt már lumbágója, isiásza, vagy erős deréktáji fájdalma!

Szerintem sokan vagyunk, akik már kerültünk ilyen tehetetlen állapotba!

Az első nehézség ebben a helyzetben, a mérhetetlen fájdalom átélése, a mozdulatlanság megtapasztalása. Szinte az agyig hatoló nyilallás, ami arra kényszerít, hogy akarva akaratlanul is követni kezdjük a protokollt.

Orvos, szuri, gyógyszerek, pihenés..

De ki kérte ezt???

Jön a következő feladat: jelezni mindenkinek, aki érintett, hogy táppénz következik. Ha meg vállalkozók vagyunk, akkor minden megszervezett munkát, találkozót lemondani, és felvértezni magunkat azzal a tudattal, hogy a felépülésünk ideje alatt nem jön pénz, csak megy. (orcvosra, patikába, ápolónak, stb..)

Viszont az egészség az első!!!

Mivel kell szembesülünk ebben a tehetetlen időszakban?

·         Rádöbbenhetünk, hogy ki(k)re számíthatunk igazán! Ki hoz ételt, ki segít kicsoszogni a wc-re, ki segít elmosogatni, ki fürdet meg? Nem sorolom tovább, mert ezek a tevékenységek annyira evidensen működnek…amikor egészségesek vagyunk…    Mi lenne, ha értékelni tudnánk ezeket a mindennapokban, ha hálát adnánk, hogy mennyi mindenre képesek vagyunk? Hogy milyen csodálatosak vagyunk, mennyire szerteágazó a lehetőségünk? Persze ezeknek csak akkor nő meg a jelentőségük, ha szorult helyzetbe kerülünk.

·         Miközben napokat töltünk a kényszerpihenőnkön, és csak úgy tudunk megenni egy levest, hogy a fele a nyakunkba csorog.. felmerül a kérdés: hogy kerülhettem ebbe a helyzetbe? Mire akar rámutatni a derékfájdalom? Túlhajszoltam magam, és kényszerpihenő? Vagy nagyobb változás előtt állok? Vagy letesztelnek az égiek, hogy feladom-e emiatt a tervemet? Lehet, hogy csak elég lesz rájönnöm, hogy min kell változtatnom? Mik azok a tevékenységek, amit, ha elhagyok, át strukturálok, akkor könnyebb lesz?

·         Egyik legnagyobb szembesülés, hogy mennyit foglalkoztam mostanában magammal? Lehet itt az ideje?

·         A fájdalmas felismerés pedig: Mire használom a fájdalmat? Figyelemfelkeltés? Törődés hiány? Mi lenne, ha mást választanék? Mi van, ja a jól-létet választom, és inkább azzal hívom fel a figyelmet magamra?

A rengeteg kérdés elemzése, és a gyógyszerektől bódult állapotban való kínlódás közepette mégis jönnek a felismerések, és a válaszok:

·         A saját gyógyulásom ütemét jelentősen befolyásolja, hogy mit gondolok róla. Mi van a fejemben?

·         A testem úgy lett megteremtve, hogy csodálatos, és igenis képes az öngyógyításra.

·         A természetes, és az akadémikus orvoslás tökéletesen megférnek a gyógyulás folyamatában, sőt, kiegészítik egymást.

·         Szerencse, hogy nem vagyok egy gép, és megtapasztalhatom az érzelmi skála összes fokát.

·         A lent mindig megtanít, emlékezet értékelni a fent állapotát…

A legfontosabb, hogy mindig szánjunk időt magunkra, a lelkünk ápolására, a gondolataink rendezésére, terveink szövögetésére, pihenésre, és akkor nem szükséges kényszerpihenőre ítélni magunkat!

Jó egészséget mindenkinek!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!