Nézzünk egy „nagylányt”, és egy „nagyfiút”, akik elvileg szeretnének összeköltözni. Vagy legalább az egyikőjük biztosan.

Kit nevezek én nagylánynak, és nagyfiúnak? Akik már kipróbálták azt, hogy milyen együtt élni valakivel, túl vannak egy pár csalódáson, és végtelen óvatos üzemmódba kapcsoltak, nehogy megint  rossz lóra tegyenek.

Felmerül néhány alap kérdés.

Mennyi idő „járás” után költözzön össze a párocska? Egy hét, egy hónap, egy év? Van erre vajon szabály, vagy elfogadható szokás? Kizárt dolog, hiszen amíg 20 évesen belefér néhány év próbálkozás is az összeköltözés előtt, addig ez 30 illetve 40 plusszosan már kétséges.

Minél idősebb a pár, annál jobban tudniuk kellene, hogy mit szeretnének. Akarnak e közös családot, gyereket, életet. Mert, ha nem, mert valamelyik fél annyira megszokta már az egyedüllétet, azt, hogy nincs elszámolni valója senki felé, azt csinál, amit akar, vagy esetleg még a meleg mamahotelben lakik, hogy ezt semmi pénzért nem adná fel, akkor illő jelezni.

Ha ez így van, de akkor kőszinglik tessék szólni a reménykedő, tervezgető párotoknak!

Ha pedig mindkét fél szeretné megpróbálni az együttélést, akkor hajrá! Nem kell hónapokat várni, mert nincs mire! Nem véletlen a közmondás, hogy „lakva imerkszik meg az ember”. Valóban!

Milyen szép, és cuki kapcsolat lehet az, ahol csak az ember a jó oldalát adja, mert csak randizgatások vannak.

Nincs koszos zokni, reggeli bozontos hajszerkezet. Nem kell vacsorát főzni, nem kell megszervezni, összehangolni a teendőket, nem kell megosztani a feladatokat, és nem kell kínos pénzügyi, csekkbefizetős tranzakciókról beszélgetni. Milyen könnyed, nem? Semmi lehetőség egy jó kis nézeteltérésre!!! Így sokáig fenn lehet tartani egy kapcsolatot, de minek?

Nem arról szól két ember együttléte, hogy egy mini közösséget alkotnak? Egy szeretet közösséget! Azért, mert társas lények vagyunk, és akár még családot is alapíthat két felnőtt ember. Ha nem ez lenne a természetes, akkor már rég kihalt volna az emberiség, és nem lenne, aki most írja ezt a blogot, és olvasó se lenne…

Olyan közösséget létrehozni, amiben mindenki megtarthatja a szabadságát. Hogy ez nem lehet? Ez abszúrd?

Egy összeköltözés nem egyenlő a birtoklással. Hanem a két ÉN-ből MI lesz!

Vagyis nem egy joghurtot kell a boltban venni, hanem kettőt, és nyilván ennek következményei vannak. Mert meg kell tanulni egymást, hogy ki mit szeret, és azt hogyan?!

Miért ne lehetne ebből súrlódás? A csiszolódáshoz idő, és együttlét szükséges. Cserébe átélhetjük azt az érzést, hogy van olyan ember, akinek fontosak vagyunk, aki szeret bennünket, aki figyel ránk, akinek fontos a véleményünk, aki tervez velünk, akinek a szuszogása nélkül nem tudunk elaludni, és természetesen ez viszont is igaz.

Hogyan osszuk be az időnket, hogy jusson mindenre, magunkra, kettőnkre, munkára, családra? Ez csupán szervezés kérdése, illetve megbeszélésé. Miért kellene feladni a hobbinkat, és mindent, ami eddig jellemzett bennünket?

Természetesen lesznek olyan programok, amik elmaradnak, mert eddig csak azért végeztük, mert jó pótcselekvés volt, és lesznek újak, amiket közösen végzünk. Némi átalakulásra szükség lesz, de nem önfeladásra.

Az együttélés legfontosabb alappillére, hogy megbeszéljük a dolgainkat.

Hogyan osszuk be a pénzünket? Külön kasszán legyünk, vagy közös minden? Ki legyen a pénzügyminiszter otthon? Hova vezet, ha mindenki annyit költ amennyit akar? Hogy lehet akkor előre jutni, félrerakni? Mi van, ha mindketten ugyanannyit raknak egy közös kasszába a rezsire, a többi szabadon választott? Mi van, ha anyuka lesz a nőből, és nem tud annyit keresni, mint előtte? Meg lehet ebben egyezni, rugalmasan kezelni? Nem olyan ördöngős feladat!

Mindent meg kell akkor beszélni?

Nem! Viszont nehezen elképzelhető úgy az élet, hogy együtt van két ember, és azt se tudják egymásról, hogy mikor járnak dolgozni, és meddig. Vagy ki veszi meg a reggeli alapanyagait, mikor látogatják meg a szülőket, hova mennek nyaralni, mikor akarnak gyereket stb …

Közösen döntsünk?

A szingli életben erre nem volt szükség, nem szólt bele senki az életünkbe, de biztos, hogy jó érzés hosszú távon mindenről egyedül dönteni? Hogy senki nem bólint rá a tervedre, hogy jó lesz ez, hogy senki nem támogat, hogy senki nem gondolkodik veled közösen? Hogy soha nem kapsz egy elismerő visszajelzést?

Egy meg egy az nem egyenlő kettővel! Sokkal több, mert a szinergikus hatás által lehetőség van egymás inspirálására. Sokkal hatékonyabb együtt két ember, mint külön-külön, mert együtt az energiák is összeadódnak. A gyógynövények hatása is egymástól megnő, és intenzívebb a hatása, mint külön, egyesével.

Bármerről közelítjük a témát, a saját szabályaitokat ti fogjátok létrehozni, a meglévő tapasztalataitokból merítve, attitűdötökből kiindulva, elvárásaitokból felépítve, és közösen megegyezve.

Mielőtt megtörténne az összeköltözés három fontos feladatunk van:

·         megbocsátani magunknak, és az előző partnereinknek a rosszul elsült együttlétért

·         megbékélni magunkkal a jelenben, elfogadni, hogy türelmünk édes gyümölcsöt terem

·         bizalommal tekinteni a jövőbe, felvállalni a kockázatot a boldog közös életért

Ha ez megvan, és szeretitek egymást tapasztalt nagylányok, és nagyfiúk, akkor merjetek belevágni az ÉLETBE!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!