Feladni-elengedni-lemondani
Annyit használjuk ezeket a szavakat a mindennapokban…Valójában mit is jelentenek?
Mit érthetünk alattuk?
Amikor van egy célunk, szeretnénk valamit, akkor igen sokat gondolunk rá, és bennünk van a vágy. Magunkénak akarjuk tudni azt az érzést, amikor megvan. Elképzeljük, hogy az milyen felemelő lesz, mennyi örömmel fog eltölteni. Sokunk a cél megvalósulásától várja a boldogságot, és csak vár. Közben pedig az élet itt van, és most. Az idő telik.
Mindegy milyen célról beszélünk. Ez lehet gyerek, pénz, új munkahely, házvásárlás, párkapcsolat, autóvásárlás, közös kirándulás a családdal, bármi. A lényeg, hogy vágyunk, és vággyunk rá.
Amikor kitűzünk egy célt-emberi gyarlóságunkból fakadóan-már másnap szeretnénk, ha ott lenne előttünk, ha ülhetnénk a megálmodott nagy fotelünkben, szelhetnénk az utat az új autóval, átölelhetnénk a párunkat…
De a való világban nem így van (vagy csak nagyon ritkán).
Ott az idő. Aki egy ilyen esetben ellenségünk is lehet. Főleg, ha a nagyon sok hónap, év eltelik, és még mindig nem történik semmi változás. Nem jön új munkalehetőség, nem nyerünk a lottón…
Tételezzük fel, hogy jól fogalmaztuk meg az álmunkat, és már annyira akarjuk, és mégse jön az eredmény. Nos, ekkor elkezdünk türelmetlenekké válni. Ami érthető. Miközben lehet, hogy csak annyit kellene tenni, hogy megnézzük, hogy mi mit tettünk a célért, min változtattunk, hogyan vélekedünk róla, mi van a fejünkben, hogyan beszélünk róla, milyen hozzáállásunkon kellene változtatni.
Nyilván elkezdjük nyugtatgatni magunkat, hogy jó lesz ez, eljön az ideje, még biztos nem érett meg az helyzet rá, még türelemre tanítanak.. De valljuk be őszintén, mindennek van egy határa. Temperamentumtól, és beállítottságtól függően, egyszercsak azt mondjuk, hogy ELÉG!
Itt van az a pont, amikor beindulhat a változás energiája, de nem mindegy milyen irányba.
Mert, ha kívülről megnézzük magunkat, és elmondhatjuk, hogy mindent megtettünk az ügy érdekében, akkor tényleg a várakozás a legtöbb, amit tehetünk. Vagyis FEL-ADJUK, az égieknek, a jóistennek, az angyaloknak, bárkinek, hogy segítsenek megoldani a helyzetet.
Viszont, ha nem tettünk meg mindent, akkor meg kell emelni a fenekünket, és cselekedni, mert akkor nem lesz elég a mantrázás, és a meditáció.
Ha ráhangolódsz, akkor a lelked pontosan tudja a választ, hogy hol tartasz a saját témádban.
Volt olyan eset, amikor tíz évet vártam egy esemény bekövetkezésére. Mondhatni mindent megtettem, és FEL-ADTAM, viszont már azt éreztem, hogy nem tudok fizikai, és szellemi síkon mit tenni, így ELENGEDTEM.
Vagyis nem ragaszkodtam a végeredményhez. Úgy tudtam elengedni, hogy elfogadtam, hogy ha bekövetkezik örülök neki, ha nem, akkor sem fogok a Dunába ugrani. Nem görcsöltem tovább vele. Nem hagytam, hogy az életemet, a jelenemet megnyomorítsa egy be nem teljesült vágy keserűsége.
Mert mi van, ha más utam van? Ha nincs is rá szükségem? Ha később van itt az ideje? Ha tíz évet tudtam élni nélküle, akkor lehet 11-et is, hiszen annyi örömet lehet találni a mindennapokban. Mi van, ha pont a cél előtt vagyok, csak még nem látom?
Elengedtem, de nem volt bennem LEMONDÁS.
Amikor lemondunk valamiről, akkor minden energiát kiveszünk a témából, elveszítjük a hitünket, a reményünket, érzéketlenné válunk iránta. Nem programozzuk tovább, nem álmodunk róla. Lezártnak tekintjük.
Ez elég nagy fájdalommal, önmarcangolással, keserűséggel járhat.
Sokszor elgondolkoztam azon, ha lemondok a célomról, és nem hiszem mélyen, hogy egyszer megvalósul, akkor is igazam lett volna. Csak nem mesélhetnék arról most neked, hogy sikerült.
Szóval fel a fejjel kedves olvasó!
Feladni lehet, elengedni kell is néha, de lemondani…..Na azt már nem!
Hiszen bármikor lemondhatunk valamiről, miért pont most?
Dézsi Aranka lélektréner
06703326136
