Jártál már úgy, amikor megismerkedtél valakivel, kis idő múlva elkezdted felvenni a szokásait, igyekeztél megfelelni, és szép lassan feladni magad a kapcsolatért, pedig azt nem kérte tőled senki?

Ismerős a helyzet?

Milyen esetben fordulhat elő ez a leggyakrabban?

Igen, akkor, amikor már hosszú ideje egyedül vagy, és annyira örülsz a kapcsolatnak, hogy bármit megtennél egy kis szeretetért.  Nem akarod elrontani, és ezért megnő benned a megfelelési vágy, mindent a párod kénye, kedve szerint szeretnél csinálni, csak nehogy elrontsd, pedig pont ezzel ásod meg a kapcsolat gödrét.

• Mi lenne, ha elhinnéd, csak önmagadat kell adnod? Hiszen abba az emberbe szerettek bele, aki most vagy!
• Illetve megfordult már a fejedben, hogy majd mellettem megváltozik?
• Majd, ha együtt leszünk, akkor nem csinálja ezt vagy azt. Vagy majd én ráveszem, hogy kibújjon a bőréből…
• Milyen illúzió hajt ilyenkor? Esetleg majd megváltoztatod a másikat!

Akkor menj bele a kapcsolatba, ha elfogadod úgy a partnered, amilyen most, és nem amilyennek szeretnéd látni, mert akkor eleve generálsz egy csalódást.

Az igaz, hogy amint együtt él két ember, változhatnak, csiszolódhatnak, de nem mindegy, hogy azért mert egymásra erőltetik akaratukat, vagy természetes módon következik be a változás.

A változásnak belülről fakadó érzésnek kell lenni, és kizárólag akkor vagyunk hajlandóak változtatni, ha az nekünk jó. De, ha én jól vagyok, akkor annak jobb esetben örül a társam is, ugye?

Igen!

Mert eddig egyedül keltél, egyedül ebédeltél, egy főre kellett mosószert vásárolnod, nem kellett senkinek elszámolnod, senkivel összehangolni a programjaid.

Ha belép az életedbe egy partner, akkor meg kell tanulni egymást, és igazodni, megszokni egymás reakcióit. Egyáltalán nincs baj a megszokásokkal, ha lesznek közös berögzüléseitek, mert pont ezek adják egy kapcsolat pilléreit, és némi biztonságérzetet.

Tehát ne azon görcsölj, hogy milyen praktikát alkalmazz, hogy párod másképp működjön, hanem inkább azzal foglalkozz, hogy önmagad maradj, és megtaláld a belső békéd, harmóniád.

Mert a legnagyobb hibát ott követheted el, ha akarva akaratlanul a saját képedre akarjátok formálni egymást. Rendelkezni egymással, birtokolni, saját tulajdonnak tekinteni. Ez talán az elején még kedves, és aranyos is tud lenni, hogy nélküle nem csinálsz semmit, nem barátkozol, nem jársz el sehova, feladod a hobbidat, nem eszel egyedül stb., de ez az idő elteltével károssá válhat, mert mindkettőtöknek megszűnik az egyéni élete, egyénisége, és megfulladhattok a kapcsolatban.

Például egyikőtök megunja, hogy nincs szabadsága a kapcsolaton belül, és elkezd esetleg eljárni haverokkal, bevállal túlórákat a munkahelyén, vagy máshol keresni a látszólagos boldogságot.

Tehát ahhoz, hogy megmaradjon az identitásod, és ne add fel teljesen magad, igenis hagyni kell teret magunknak, és a másiknak. Meg kell tartanunk ezt az igényünket. Senkit nem lehet leláncolni, és, ha van szeretet két ember között, akkor teljesen természetes, hogy mindig visszatérnek egymáshoz.

A legszerencsésebb talán, ha marad nekem is, neki is egy élete,  és van egy közös életünk is.

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

http://noivilag.hu/cikkek/egymas-szemeben-mennyire-alakulsz-egy-kapcsolatban