Szakíts, ha bírsz!

Ment valaha is simán, fájdalom nélkül?

Kizárt dolog, mert akkor nem hívnák szakításnak, hanem édes, puha plüssmacinak.

Mi szakad ilyenkor? Miért fáj annyira?

Az emlékek, a szeretetszál, a testiség, az aura, a kötődések, a jövőbe vetett remény, a tervek… szóval minden szakad.

Mert vége, nincs tovább, dobtak, elengedtek, becsaptak, hintáztattak, mellőztek, nem tartottak fontosnak, nem értékeltek, és ennyi.

Kinek nehezebb feldolgozni az elválást?

Akit dobnak, ő biztosan a poklok poklát éli meg, hiszen egy derült égből villámcsapás az megégeti az ember lelkét.

Mit tegyünk ilyenkor? A legfontosabb, hogy soha, de tényleg SOHA ne tegyünk végérvényesnek tűnő kijelentéseket: „ nem kell nekem többet pasi, senkinek sem kellek, engem nem lehet szeretni, elegem van, csak ha a lábtörlőmön alszik, akkor engedek be bárkit is magamhoz stb. „

Mert ezekkel a mély fájdalomból született kijelentésekkel teremtjük a jövőnket, amikor esetleg már másképp gondoljuk, mert túl vagyunk az elengedésen gyászfolyamatán.

De akkor mit tegyünk? Sírjunk ki minden rossz érzést, mindaddig, amíg jön. Lehet magunkat sajnálni egy ideig, és menedéket kérni a barátnőnk vállán. Előfordulhat egy olyan nap is, amikor az összes megmaradt alkoholt, amit a hűtőben találunk, igyuk meg (na jó, csak mértékkel ! ). Utána kicsit megnyugodhatunk, hogy jobb ez így, majd újra tombolhatunk a hiánya miatt. Ezerszer elképzelhetjük, hogy mit írnánk neki, és ezer egyszer törölhetjük az üzenetet, mielőtt elküldenénk.

Elkerülhetetlen a hullámzás, de ne feledjük menet közben, hogy mi NŐK vagyunk, és nekünk nem illő pitizni egy férfinak, akinek nem kellünk! Ha esetleg ő meggondolja magát, akkor eldönthetjük, hogy meg tudjuk e bocsátani a csorbát.

Utána mozduljunk ki, menjünk el kirándulni, bulizni, mert egy negatív eseményt csupán pozitív élményekkel lehet befoltozni, és meggyógyítani.

És jön a „kedvenc” megtapasztalásom: legyünk türelmesek magunkhoz!

Adjuk meg a megfelelő időt magunknak a felépülésre, közben lehet az exünket utálni, szeretni, vágyakozni, haragudni rá, bármit lehet, mert ez mind a feldolgozás része.

Mi a legjobb kérdés ilyenkor? Milyen jobb jövő vár rám? Mi az, amire rávilágít ez a helyzet? Mi más lehetséges még? Hogy lehetne ez ennél is jobb?

Nézzünk rá azért a dobóra is, jelen esetben a hím egyedre!

Aki valami mondvacsinált ürügy, éretlenség, fejetlenség, felelősségvállalás hiánya, besokallás, kommunikációra képtelenség kapcsán inkább szakít velünk, mert az egyszerűbbnek tűnik.

Két pillanatra együtt érezve vele, neki sem lehet olyan könnyű, mert ilyen hozzáállással több jó nőt is kipöckölhet maga mellől, mert amíg nem változtat magán, addig mindegy mekkora melle van a nőnek, és hogy hívják. Tehát lehet neki nagyobb a feladata.

Együttérzés eddig tartott. Legyen az ő lehetősége!

Mindegy melyik táborba tartozol, most éppen a ló melyik végén ülsz, hiszen az életünk során elkerülhetetlen megtapasztalni mindkét oldalt.

Egyik oldal se sokkal jobb a másiknál, úgyhogy kitartás mindenkinek! Minden elmúlik egyszer! VILÁGBÉKE!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

Amikor már csak centik választanak el a célodtól...

Ott lenni a cél előtt elgyengült lábakkal.

Ez olyan groteszk, hiszen pont a cél előtt kellene a legegyenesebben járnunk, a legtöbb energiával rendelkeznünk, és valahogy sok esetben még sincs így.

Lehet, hogy túl hosszú, és fárasztó volt az út a megvalósulásig?

Nézzünk egy példát. Nagyon vágysz már arra, hogy normális, boldog párkapcsolatban élj, rengeteg időt eltöltesz várakozással, önfejlesztéssel, bizakodással, türelemmel, és egyszer csak rátalálsz a nagy Ő-re. Jól érzed magad vele, a megérzésed azt sugallja ő az, akire vártál, szereted, és mi történik a valóságban, az elmédben?

Mi van, ha mégse ő az, ha újra csalódnod kell, ha nem leszel neki elég jó, ha annyira akarod, hogy jól működjön, hogy pont attól rontod el, és még sorolhatnám.

Hogyan lehetne ezt jól, vagy jobban csinálni? Hogy csak úgy hagynád magadat, hogy megtörténjenek a dolgok veled, hogy ne akarj mindent előre tudni, és irányítani?

Egyszerű válaszom az lenne, hogy csak hallgass a megérzésedre, és a szerint cselekedj! Csak ez annyira egyszerű tanács, hogy pont azért sokan nem tudják megcsinálni, mert nem hiszik el, hogy ez így működik.

Ha racionális vizekre evezünk, akkor látjuk a fenti példából, hogy a szívünk érzi, végre helyére kerülhet az életünk, megkaphatjuk, amiről annyit álmodoztunk. Ettől a szív szárnyal, és képes a pozitív teremtésre, alkotásra. „…alig hitted, hogy egyszer ez is eljöhet még…” (Ákos)

A megingás ebben az esetben a miatt a nagyon okos kis agyunk miatt lehetséges, aki elbizonytalaníthat, mert a beégett negatív mintákat felnagyítja, és kivetíti. Pont azért, hogy félelmet keltsen bennünk.

Természetesen az egészséges kételkedésnek mindig jelentős szerepe van az életünkben, mert ha nem kételkednénk, és mindent elhinnénk, amit hallunk, akkor nem lenne egyéniségünk, csak birka üzemmódban léteznénk.

Tehát kell a megfontoltság, csak érezzünk rá, hol van az a határ, ami már nem jó nekünk, ami már akadályozhatja a boldogulásunkat. Mert, ha ezt észrevesszük, akkor meg tudjuk hozni a racionális döntést, hogy a szívünkre hallgatunk.

És amit szívből teszünk az épít bennünket, és belső megelégedést okozhat.

Ugye milyen ellentmondásba tudunk néha kerülni saját magunkkal?

De ha volt egy célunk, egy álmunk, és beletettünk minden energiát abba, hogy megvalósuljon, mind fizikailag, mind lelkileg, akkor mi lenne, ha elhinnénk, hogy jár nekünk a megvalósulás?

Mindannyian megérdemeljük a boldogságot, és alapvetően nem szenvedni, és csak várni jöttünk erre a Földre.

Tehát, ha beért az idő, és a beteljesedés küszöbén állsz, akkor lépj bátran előre, és élvezd a munkád gyümölcsét!!!