Első hét az új világban
Első rész: Nepál a titkok országa
Második rész: Megérkezés a buddhizmus fővárosába
Az első héten a gardírozó lámával, az útitársammal meglátogattunk pár közeli helyet. Nyilván ez csak nekem volt újdonság.
Megnéztük a boltokat, ahol gyönyörű zöldségeket lehetett kapni, meg házisajtot, és egyéb dolgokat, amikről sose tudtam meg mik voltak…
Bőség zavarát láttam hazahozható szobrokban, hangtálakban, füstölőkben, és egyéb kincsekben. Már láttam magam előtt a csomagomat hazafelé.
Betaxiztunk a városközpontba, ahol vettem arcmaszkot, mert akkora volt a szmog, hogy erősen ajánlott volt. Kb. feleannyi lakos, mint Budapesten, de tizede területen.
Szóval sok, sűrű. Ettől kicsit nyomasztónak is éreztem először. Hangos, motorok, autók keresztbe-kasul, hangos dudálások. Olyan indusos.
Amikor átmentünk a hídon, és kinéztem a folyóra…nos olyan látvány fogadott, hogy örökre a retinámba égett. Annyi szemét volt a folyóban, és kisodródva a partjára, hogy feltorlódott. A helyi kecskék, disznók ebben „legeltek”. Volt olyan része is, ahol égett a szemét a vízen. Elég szürreális.
Mindezt ellensúlyozta a sztúpák, az imamalmok, a kolostorok, a szebbnél szebb szobrok, rengeteg imazászlók látványa, és kisugárzása.
Teljesen természetes volt, hogy az utcán kortól függetlenül leborulásokat végeznek az emberek, akár az incselkedő majmok kíséretében is.
Azt gondolom, hogy lakóhelyemnek nem választanám. Spirituális, és önfelfedező túrának első osztályú.
Az volt a szokás, ha bementünk egy templomba, akkor néhány forintnyi adományt hagyni volt ildomos, így mindig volt nálam apró, hogy megfelelően akklimatizálódhassak.
A történet itt nem áll meg, mert nem csak adtunk, hanem kaptunk is. Lehet, hogy nem onnan, ahová adtunk, de az egyensúly mindig megvolt. Bárhol jártunk, és fogadtak bennünket, ott biztos kaptunk helyi csőröge szerű csemegét, ennivalót, és „finom” jakvajas tejet.
Tudni kell rólam, hogy a tejet magában sem iszom meg, így vajasan pedig felettébb érdekes ízű volt. De nem utasítottam vissza, inkább rájöttem, ha lassan iszom, akkor nem töltenek újra.
Fogyókúrázni vágyóknak nagyon ajánlom, mert telítette a gyomromat, és nem volt éhségérzetem, le is fogytam öt kilogrammot.
Olyan helyekre vitt el bennünket a láma, ahová nem minden turista jut el, nagyon szerencsésnek éreztem magam. Tátott szájjal figyeltem mindent, és szívtam magamba az energiát, az információkat, és a port.
Ami a legelején feltűnt, hogy valóban kevésbé voltam éhes, és ez a tejen kívül annak is betudható volt, hogy olyan szintű szellemi táplálékkal voltam körülvéve, hogy elvonta a figyelmemet a fizikai síkú dolgokról.
Egyik nap részt vettünk a sherpák újévi ünnepségén. Mindenki be volt öltözve hagyományos ruhába, megtörtént az ehhez kapcsolódó szertartás, utána vendégül láttak bennünket. Az én rendszerezett gondolkodásmódomnak ez egy káosz volt. Az emberek össze-vissza, a szertartás alatt is zsivaj, gyerekek rohangáltak. Csak pilláztam. Nekik viszont természetes volt.
A lámánk elment megbeszélni valamit a szervezőkkel, így mi vártunk rá.
Természetesen semmit nem mondott, hogy mikor jön, így türelmesen vártunk. Közben ismerkedtem helyi sherpa kislányokkal, akik talán jobban tudtak angolul, mint én. Szégyelltem is magam.
És még mindig vártunk. Türelem.
Idegen országban, idegen helyen, idegen kultúrában, senkit nem ismerve (kivéve az útitársamat), csak várunk, és nem tudjuk meddig, mi lesz a következő lépés.
Hányszor fordul ez velünk itthon, a mindennapi életünkben?! Csak várunk, mert nem tudjuk mi a következő lépés, de nem türelmesen, hanem türelmetlenül. Mert mindent tudni akarunk előre. Így vagyunk összerakva.
Tanultam a türelmet. Itt is. Amikor rájöttem, onnantól kezdve elszállt a görcs, és hagytam magam.
Eltelt egy hét, és máris annyi mindent tapasztaltam.
A legfontosabb: az adok-kapok egyensúlyát a valóságban, illetve türelmet. Hagyni, hogy az események csak történjenek.
Dézsi Aranka lélektréner
06703326136