Egy özveggyé vált fiatal nő tollából (első fázis-a kétségbeesés)

Elképesztő érzés ezt megélni, hogy egyszer eljut az ember oda, hogy özveggyé válik!

Sok embert érint ez az állapot, de leginkább az élete derekán, és nem fiatalon!!! Ez nem normális, még a hideg is kiráz…

Nem tudom melyik a jobbik eset, hamarabb elmenni, vagy itt maradni? "

"Tovább élni, és még kihasználni, megélni az élet által felkínált lehetőségeket?

Jelen helyzetben azt gondolom, hogy itt maradni nehezebb.

Ilyen veszteséget nem lehet elfelejteni. Feldolgozni is csak nagyon nagy munka árán, de tovább lépni, és új életet kezdeni pedig szinte lehetetlennek látom.

Minden olyan megnyilvánulás, ami már egy új kapcsolat felé irányulna, az erős lelkiismeret furdalásként mar az emberbe. Olyan érzés, mintha megcsalnánk a halott társunkat. A (hamis) megcsalás és a becsapás érzése olyan gátakat emel körénk, hogy művész legyen az, aki ezen át tud törni.

Minden szóban, mozdulatban, szokásban azt keressük, ami a szeretett társban volt. De úgysem lehet ugyanolyat találni!!

Maximum egyszer!!!

A mondás is úgy tartja, hogy ugyanabba a fába csak egyszer csap bele a villám, és a szerelem az általában villámcsapásként jön, és feléget minden logikust és magától értendőt, helyébe a tűz kerül, helyet adva egy új életnek.

(Ezt megcáfolnám, mert egy villámhárítással foglalkozó szakembertől megkérdeztem, hogy miként működik ez a valóságban. Szakmailag alátámasztotta, hogy kétszer is belecsaphat a villám egy fába. Tehát van esély újra szerelembe esni!)

A többinél csak szeretnénk, hogy ugyanaz a bizsergés meglegyen.

És akkor az esetleges következő szenvedjen azért, mert mi ilyen szerencsétlen helyzetbe kerültünk? Ő nem tehet róla, és ugyanannyi szeretetet érdemel, mint amennyit Ő ad.

Na de hogyan lehet leküzdeni ezt a hatalmas gátlást, belerohanni a legelső kapcsolatba és lesz, ami lesz?

Vagy végig próbálni egy pár embert, és randiról randira járni, amíg ki nem égünk teljesen? Vagy az ismerősi, baráti körből választani, mert ott már legalább nem kell magyarázkodni?

Aszerint cselekedjünk, amit a józan ész diktál, szívünk szeretne, a túloldalt lévő párunk helyesnek látna, vagy amit elvárnak tőlünk ? Nos, melyik a helyes? Ki tud e fölött ítéletet hozni? Lehet-e normális életet élni ezek után?”

Először is el kellene dönteni, hogy mit szeretnénk! Hirtelen végkövetkeztetéseket, fogadalmakat, önátkokat szórni magunkra, vagy kivárni, hogy újra belénk szálljon az élet?

Ezután hagyjunk időt magunknak, hogy visszatérjünk a mindennapi körforgásba, és begyógyulhassanak a sebek!

Adjunk teret annak a közhelynek, hogy: majd az idő segít a feldolgozásban! Mert ez egy veszteség megélésének elején idegesítően, hihetetlenül hangzik mások szájából. Azért, mert azt gondoljuk, hogy az a fájdalom sosem csillapodhat… Abban a helyzetben ez teljesen normális reakció. Viszont a jó hír, hogy ez a frázis igaz!!!

Tehát van esély arra, hogy valaha is jobban érezhessük magunkat!!

Ha ezt elkezded elfogadni, akkor sokkal könnyebb más nézőpontból ránézni egy tragédiára, és akkor van lehetőség új életet kezdeni!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!