Rosszakarók-jószándékúak
Nagyon kényes a téma a rosszakarók felismerése, mert vékony hajszál van aközött, hogy a külső körülményeket szidjuk (így nem vállalva saját életünk felelősségét) és aközött, hogy valaki tényleg bajt akar nekünk.
Ezek elkülönítéséhez megfelelő önismerettel kell rendelkezni.
Erről már írtam egyszer egy másik aspektusból: A te örömöd, az én örömöm is?
Viszont most másképp néznék a történetre.
Nem az irigység, hanem konkrétan a szándékosság oldaláról.
Sokat gondolkoztam rajta, hogy miért nem tudunk őszintén, száz százalékosan örülni a másik örömének? Hiszen, ha egyek vagyunk, egy tőről fakadunk, akkor az olyan, mintha a saját örömünket nem tudnánk megélni.
És mégis jelen van az az érzés, hogy nincs hiánytalan öröm.
Vagyis, ha én egyedül, vagy konfliktusokkal teli, punyi kapcsolatban élek, akkor mennyire tudok örülni annak, ha látom, hogy az ismerősöm boldog kapcsolatban van, összeköltözik a párjával, születik babájuk stb.
Szörnyű érzés még írni is róla.
Miért vagyunk ilyen gyarlók? Persze, persze mindig vannak szentek, akiknek ilyen még soha nem fordult meg a fejükben… Ők most a kivételek.
Alapjában véve lehet, hogy örülnénk, csak a másik öröme annyira felnagyítja a saját nyomorult helyzetünket, hogy csak arra tudunk figyelni, és az elvisz rossz irányba?!
Vagy esetleg mi is áhítoztunk az adott férfira/nőre, és látjuk, hogy ez már esélytelen?
Vagy de jó lenne, ha lenne nekem is saját kis kuckóm, házam, de kicsi az esélye, hogy valaha is?
Vagy bezzeg nekik összejött a gyerek, mi meg itt csak küzdünk magunkkal?
Ezer negatív tükröt tudnék még sorolni, ami masszív tanítás.
Viszont itt kapcsolódik be a szándék.
Mindezen negatív érzéseim, saját nyűgjeim ellenére jószándékú vagy rossz szándékú vagyok?
A jó szándékot nem kell magyarázni, mert a felismerés után megértjük, hogy mindenkinek más a sorsa, és tudjuk, hogy ránk is vár új otthon, lakás, munka, pénz, társ, gyerek stb. Így nem nehéz sok örömet kívánni…
A jó szándék is sülhet el balul.
Mert mi van, ha egy édesanya csupán jó szándékból egy biztos munkahelyet kíván a gyermekének? Ez ugye pozitív?! Viszont a gyerek vállalkozni szeretne, és azt veszi észre, hogy mind kudarcba fullad… Vajon, ha az édesanya azt kívánná a gyerekének, hogy legyen úgy, ahogy neki a legjobb??? Nos az már tudatosság (és a gyerek is nagyobb eséllyel boldogulhatna, és vállalkozhatna).
Mi van, ha nem tud valaki átlépni saját sérelmein, és nem tud jót kívánni?
„Nehogy már nekik jó legyen!”
„Ha jól érzik magukat együtt, nem lesz szükségük rám, kiesek a pikszisből.”
„Majd először én szülök.”
„Én sokkal jobban el tudnám végezni azt a munkát.”
„Ha én nyertem volna, én biztos adtam volna nekik.”
„Nem is olyan szép ez az autó, meg alig lát ki a kormány mögül.”
„Hiába fogyott, hogy néz ki, lóg a bőre.”
Nos az ilyen „szimpatikus” gondolatok sajnos befolyással lehetnek a másik, irigylésre méltó egyénre.
Ezek a gondolatok olyanná formálódhatnak, mint egy átok. Egy olyan negatív rezgéssel megtöltött gondolat, aminek ereje van. Kérdés, hogy ki a feladó, és milyen energia szinten van a vevő.
Hogyan vehetjük ezt észre?
Úgy, hogy eddig minden klappul ment, semmi okunk nincs a rossz közérzetre, és érezzük, hogy valami nem stimmel.
Persze ezt sok más minden befolyásolhatja. Tegyük fel a kérdést, hogy mit csinálhatnék másképp, de vegyük számításba a külső hatásokat is. Mert, ha én kezdtem el negatívan gondolkozni, akkor én okoztam a saját szakadékomat.
Viszont, ha nem, akkor érdemes megállni egy pillanatra, és elgondolkozni.
Kinek a befolyása hathat az én életemre?
Teljesen mindegy! Sose keress „bűnöst”! Elég baj az a szerencsétlennek, hogy ilyen negatív gondolatokkal van feléd. Még nem tudja, hogy ezzel többet árt magának, mint neked.
Egy dolgot viszont tehetsz, vissza küldöd a feladónak minden kívánságot, természetesen mentálisan.
Spirituális körökben ezt úgy tennék, hogy tisztítva, szeretettel átitatva.
Nos, véleményem szerint nem mindig működik a „Ha megdobtak kővel, dobd vissza kenyérrel.”
Ha felém karddal támad valaki, akkor, és egy fakanállal hiába hadonászok.
Sajnos vannak helyzetek, amikor olyan súlyú a szándék, hogy muszáj a saját eszközét alkalmazni a „támadónak”.
Hogy miért nem fontos, hogy ki akar rosszat? Ki gondol féltékenyen ránk?
Mert, amint vissza irányítod az ismeretlenbe, úgyis kiderül.
Mert MINDEN visszaszáll. A jó is, és a rossz is.
A feladónál megváltozhat az egészségügyi állapot, azok az események történnek vele, ami veled történt negatívba, stb.
Természetesen nem az a cél, hogy ping-pong mérkőzést játszunk, mert annak nincs vége, de vannak bizonyos határok, amiket ki kell tűzni saját magunk, és családunk védelmében.
Nem vagyunk tévedhetetlenek, és szentek, előfordulhat velünk is az, hogy elkívánjuk a másik boldogságát.
Viszont, ha megmarad a jó szándék, és az energiánkat inkább arra fordítjuk, hogy dolgozzunk magunkon, önismereti percet tartsunk, belenézzünk a tükörbe, akkor ez még az előnyünkre is válhat. Elindulhat egy pozitív változás belülről.
Ha meg rosszat akarunk a másiknak, mert nem tudjuk elviselni embertársunk sikerét, akkor pedig vállaljuk a következményt, amit az élet dob majd nekünk.
Te melyiket választod? Mi van, ha mindig dönthetsz másképp? Mi van, ha egy adott helyzet tanít téged? Mi van, ha azért kell látnod mások boldogulását, hogy mozdulj már meg végre? Mi van, ha magaddal foglalkoznál elsősorban? Mi az, ami a legjobban zavar mások örömében? Mi van, ha csak te vagy a gátja saját sikerednek? Mi lenne, ha engednéd, hogy boldog lehess, hogy elhidd, megérdemled?
Dézsi Aranka lélektréner
06703326136
