A mindennapos felismerések hogyan fejlesztik a lelket?!

Aranylélek


Korunk pestise a stressz

Kevés olyan nap telik el, amikor ne érne bennünket valamilyen negatív hatás, olyan helyzet, ami miatt felmegy a pulzusunk, vagy megfájdul a fejünk, görcsbe rándul a gyomrunk, esetleg erősebben ver a szívünk.

Igen, ez mind a stressz hatásai.

Csodálkozunk, hogy annyi depressziós, melankolikus, enervált, alvászavaros, alacsony potenciával rendelkező (vagy esetleg teljesen meddő) ember van körülöttünk. Sajnos nincs min csodálkozni.

Kevés olyan betegséget, fizikai tünetet tudok, amit ne lehetne visszavezetni mind orvosilag, mind spirituálisan a stresszre, vagy valamilyen traumára. Még az orvos is azt tanácsolja, hogy stresszeljünk kevesebbet!!!! Jó, jó, de azt hogyan?

Spirituális tanítók erre azt válaszolnák, hogy meditáljunk, tanuljuk meg a légézéstechnikát alkalmazni, legyünk pozitívak, engedjük el a bántást stb. Azért ebben van valami igazság…

De valahogy mégis azt érzem, hogy van még valami más is emögött.

Magyarországon a 14-15.században több százezer ember halt meg pestisben, ma a 21.században a stressz okozta mellékhatások tizedelnek bennünket. Tényleg tenni kellene valamit.

Nyugtatót szedni, stresszoldó teákat inni, felülemelkedni. Hát, nem könnyű!

Kerülni a stresszes helyzeteket!

Na, ez az, ami a valóságban szinte teljesen lehetetlen, hacsak mindenki el nem költözne egy egyszemélyes lakatlan szigetre.

A legnagyobb baj, hogy a stressz alattomos. Adott pillanatban idegesekké válhatunk, szétcsúszhatunk, és ezzel az érzéssel tesszük a mindennapi teendőinket. Viszont ettől még ez nincs megoldva. Leginkább ezek a meg nem oldott, fel nem dolgozott helyzetek elraktározódnak, és egy nem várt pillanatban bekapcsolnak, és óriási galibát okoznak, melyek leginkább fizikai tünetekben, betegségekben öltenek testet.

Egy szó, mint száz, a stresszt okozó helyzeteket nem tudjuk elkerülni. Vagyis, akármennyire is nehezünkre esik, szembe kellene nézni vele, hogy ne legyen esélye rombolni a mélyben.

Mi lenne, ha úgy akarnánk stresszmentesen létezni, hogy megtanulunk vele élni? Nem homokba dugni a fejünket, hanem elfogadni, hogy van?! Nem pótcselekvésekkel (túlevés, túlivás, drog, cigaretta, netfüggőség stb.) álörömet szerezni magunknak.

Nyilván a nemi életre is hatással van az idegállapotunk. Ezáltal vagy arról panaszkodunk, hogy nem működik otthon, nincs szenvedély, nincs igény, csak passzivitás van…. Vagy stresszlevezetésnek használjuk az együttlétet, és utána megnyugszunk. Mekkora önbecsapás!!! Hiszen milyen minőségű lehet egy ilyen együttlét??? Illetve hogy várhatnánk el azt, hogy az ilyen aktusból baba foganjon? Vagy, ha megfogan, akkor milyen hatással lesz a gyerekre? És ezt tudnám még tovább fokozni, de most nem ez a cél.

Cél lenne találni valamilyen megoldást!

Azt is elhiszem, hogy nincs globális megoldás, csupán egyéni, hiszen más a megoldandó csomagunk, más a tűrőképességünk is.

Valakinek tényleg működik, hogy naponta 10-15 percet lecsendesíti az elméjét, és akár vezetett meditációt hallgat.

Néha az is elég, hogy kiülünk a fa alá, kisétálunk a természetbe, veszünk egy levendulás fürdőt, iszunk egy citromfüves teát, vagy kisportoljuk magunkból.

Pillanatnyi stresszkezelő technika, ha félrevonulunk, és megfeszítjük minden izmunkat, mesterséges görcsbe hozva a testünket, majd pár másodperc után elengedjük a feszítést. Ezt párszor megismételve garantáltan lazábbak lesznek az izmok, és ezáltal mi is. Ez kb.5 percet se vesz igénybe.

Mi van, ha ennél mélyebbre megyünk, és eldöntjük, hogy SENKI (se család, se barátok, se kollégák) miatt nem fogjuk tönkrevágni ezt az életünket? ( Hiszen, ha jobban belegondolunk, kinek van joga az egyetlen életünket befeketíteni, megkeseríteni???)

Vagyis senki miatt nem vagyunk hajlandóak megbetegíteni magunkat….

Hogy, hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

Hát nem úgy, hogy majd megváltoztatjuk a környezetünket!!!!

Maximum a mi hozzáállásunkat az élethez…

Én úgy csinálom, amikor jön egy negatív helyzet (mert ugye nem tudjuk kikerülni), akkor hagyom, hogy megérintsen, hagyom, hogy fájjon, hagyom, hogy kisírjam.

Gondolom eddig a pontig neked is menni fog J

Viszont úgy képzelem el az adott helyzetet, mint ha egy patakban állnék. Jön a stressz (a víz), megfájom (vizes leszek), de engedem is tovább, nem ragaszkodom hozzá.

És azt hiszem ezen van a hangsúly. Tudatosan nem raktározom, magamat fontosnak érezve nem gyűjtögetem. Engedem…

Nem elfojtva, mert akkor nem éljük meg a fájdalmat, hanem hagyom, hogy átáramoljon rajtam.

Azt kevésnek éreztem, hogy megmagyaráztam magamnak, hogy minden van valamiért, el kell fogadni a nehézségeket, minden tanít valamire. Még, ha igazak is ezek a bullshittek, nem hoztak megoldást.

Bármi is működik neked, használd, és foglalkozz vele, mert a stressz öl. Lassan, és alattomosan.

Az élet pedig nincs feszültség nélkül, viszont ha más szemmel nézel egy helyzetre, könnyebb lehet túllépni, engedni.

Ha csak egy kérdést felteszel egy stresszes helyzetben, akkor már sokat tettél magadért:

Ér ez a helyzet (ember) nekem annyit, hogy megbetegítsem magam? Hogy lehetne ez ennél is jobb?

 

Sok örömteli napokat, mert az élet szép!

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Elengedni csak lépésről lépésre lehet

  

Néhány pontban összefoglaltam, hogy mik azok a pontok, amin átélhetsz a gyász feldolgozásának folyamatában. Lehet, hogy nem mindegyik igaz rád, és nincs is mindre szükséged, azokat osztom meg veled, amik nekem segítettek, hátha számodra is hasznos lehet…

Mert azt tapasztalom, hogy az életünk egyik legnehezebb feladata az ELENGEDÉS. Elengedni barátokat, iskolatársakat, tárgyakat, szerelmeket, és életeket. Annyira ragaszkodunk mindenhez, mert azt hisszük, hogy az állandóság ad biztonságot. Miközben pontosan tudjuk, hogy minden pillanatban változik az élet, a hangulat, a környezetünk, és mi magunk. Illetve azt felejtjük el, hogy semmi nem a mienk, nem birtokolhatunk semmit, és senkit. Leegyszerűsítve mondhatnám, hogy nincs is mit elengedni. Nyilván ez csak elméletben működik, mert az érzéseinket nem tudjuk irányítani, és a szeretet összeköt bennünket embereket…LELKILEG. Az pedig nem hal meg.. Folytathatnám , de a kör bezárult…

Nézzük inkább a gyakorlati lépéseket, amit SZÍVesen átadok neked.

 

Első javasolt, apró lépések a megoldás, a boldogulás felé, a gyász feldolgozás:

·         nyugtató tea (levendula, citromfű)

  • Tárgyaktól való megválás (ruhák, fotók, közösen használt bútorok, filmek, könyvek) elajándékozása karitatív helyre
  • Közösségi oldalainak megszűntetése, számítógépen lévő mappái törlése
  • Kineziológus, lélektréner, Hellinger családállító, látó, segítő, bárki, aki enyhítheti a fájdalmunkat (lényeg, hogy kívülálló legyen!)
  • Terápiás írás (mindent leírni, amit nem tudunk kimondani)
  • Transzformációs társasjáték általi feldolgozás (szakember, barát segítségével)
  • Megértés keresésének feladása (Miért történt? Miért velem?) Kaphatunk erre egyértelmű, korrekt választ?
  • Könyvolvasás 
  • Filmek (Ghost, Csodás álmok jönnek, Angyalok városa, Hatodik érzék, Viskó, P.S. I love you)
  • Phova (Tudatos halál megélésének megtanulása. Csak azoknak javaslom, akiknek van némi kötődésük, hívásuk a buddhizmus irányába.)
  • A halál tudatosítása, elfogadása (felismerni, hogy mi még élünk, van dolgunk)
  • Beszélgetések barátokkal, ismerősökkel ( A lényeg a kétirányú kommunikáció. Otthon egymagunkban az eltávozottal, hosszú távon nem szerencsés.)
  • A más állapot felvállalása (sírni, ha kell, és bűntudat nélkül jól érezni magunkat, ha az jön)
  • Normális, rendszeres táplálkozás, vízfogyasztás
  • Felismerni, ha egész életünkben csak kesergünk, az sem támasztja fel a halottat, nem segíti a megnyugvását, és mi sem tudunk élni. (Özveggyé válás esetén hány évet kéne várni egy új kapcsolat kialakítására?) Mi illik, mi nem? Kit érdekel?
  • Célkitűzés (új értelmet találni az életünknek)
  • Kimondani őszintén, hogy elég volt! Élni akarok! ( Szakítani a fájdalommal!)
  • Elengedés elkezdése (Hamarabb nem megy, mert akkor a görcsös elengedni akarással blokkoljuk magunkat.)

 

Mit jelent az elengedés? Milyen érzés?

Erre kerestem a választ, hogy mikor mondhatjuk, hogy elengedtem. Magamtól, magamnak fejtettem meg a saját válaszomat. Akkor tudtam, hogy vége a gyász folyamatának, ami sok-sok évig tarott, amikor már úgy tudtam róla beszélni, hogy nem akadt el a hangom, nem érzékenyültem el, és olyan érzés volt bennem, mintha csak egy rossz filmet láttam volna.

Ekkor tudtam, hogy vége a nehézségeknek, és megengedhetem magamnak, hogy újra boldog legyek, mert már a poklok poklát megjártam, eleget „böjtöltem”, ÉLHETEK!

 

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06703326136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

logohttp://kicsisziv.hu/cid-72-cikk-elengedni-csak-lepesrol-lepesre-lehet.html

 

 

 

süti beállítások módosítása