Kevés olyan nap telik el, amikor ne érne bennünket valamilyen negatív hatás, olyan helyzet, ami miatt felmegy a pulzusunk, vagy megfájdul a fejünk, görcsbe rándul a gyomrunk, esetleg erősebben ver a szívünk.

Igen, ez mind a stressz hatásai.

Csodálkozunk, hogy annyi depressziós, melankolikus, enervált, alvászavaros, alacsony potenciával rendelkező (vagy esetleg teljesen meddő) ember van körülöttünk. Sajnos nincs min csodálkozni.

Kevés olyan betegséget, fizikai tünetet tudok, amit ne lehetne visszavezetni mind orvosilag, mind spirituálisan a stresszre, vagy valamilyen traumára. Még az orvos is azt tanácsolja, hogy stresszeljünk kevesebbet!!!! Jó, jó, de azt hogyan?

Spirituális tanítók erre azt válaszolnák, hogy meditáljunk, tanuljuk meg a légézéstechnikát alkalmazni, legyünk pozitívak, engedjük el a bántást stb. Azért ebben van valami igazság…

De valahogy mégis azt érzem, hogy van még valami más is emögött.

Magyarországon a 14-15.században több százezer ember halt meg pestisben, ma a 21.században a stressz okozta mellékhatások tizedelnek bennünket. Tényleg tenni kellene valamit.

Nyugtatót szedni, stresszoldó teákat inni, felülemelkedni. Hát, nem könnyű!

Kerülni a stresszes helyzeteket!

Na, ez az, ami a valóságban szinte teljesen lehetetlen, hacsak mindenki el nem költözne egy egyszemélyes lakatlan szigetre.

A legnagyobb baj, hogy a stressz alattomos. Adott pillanatban idegesekké válhatunk, szétcsúszhatunk, és ezzel az érzéssel tesszük a mindennapi teendőinket. Viszont ettől még ez nincs megoldva. Leginkább ezek a meg nem oldott, fel nem dolgozott helyzetek elraktározódnak, és egy nem várt pillanatban bekapcsolnak, és óriási galibát okoznak, melyek leginkább fizikai tünetekben, betegségekben öltenek testet.

Egy szó, mint száz, a stresszt okozó helyzeteket nem tudjuk elkerülni. Vagyis, akármennyire is nehezünkre esik, szembe kellene nézni vele, hogy ne legyen esélye rombolni a mélyben.

Mi lenne, ha úgy akarnánk stresszmentesen létezni, hogy megtanulunk vele élni? Nem homokba dugni a fejünket, hanem elfogadni, hogy van?! Nem pótcselekvésekkel (túlevés, túlivás, drog, cigaretta, netfüggőség stb.) álörömet szerezni magunknak.

Nyilván a nemi életre is hatással van az idegállapotunk. Ezáltal vagy arról panaszkodunk, hogy nem működik otthon, nincs szenvedély, nincs igény, csak passzivitás van…. Vagy stresszlevezetésnek használjuk az együttlétet, és utána megnyugszunk. Mekkora önbecsapás!!! Hiszen milyen minőségű lehet egy ilyen együttlét??? Illetve hogy várhatnánk el azt, hogy az ilyen aktusból baba foganjon? Vagy, ha megfogan, akkor milyen hatással lesz a gyerekre? És ezt tudnám még tovább fokozni, de most nem ez a cél.

Cél lenne találni valamilyen megoldást!

Azt is elhiszem, hogy nincs globális megoldás, csupán egyéni, hiszen más a megoldandó csomagunk, más a tűrőképességünk is.

Valakinek tényleg működik, hogy naponta 10-15 percet lecsendesíti az elméjét, és akár vezetett meditációt hallgat.

Néha az is elég, hogy kiülünk a fa alá, kisétálunk a természetbe, veszünk egy levendulás fürdőt, iszunk egy citromfüves teát, vagy kisportoljuk magunkból.

Pillanatnyi stresszkezelő technika, ha félrevonulunk, és megfeszítjük minden izmunkat, mesterséges görcsbe hozva a testünket, majd pár másodperc után elengedjük a feszítést. Ezt párszor megismételve garantáltan lazábbak lesznek az izmok, és ezáltal mi is. Ez kb.5 percet se vesz igénybe.

Mi van, ha ennél mélyebbre megyünk, és eldöntjük, hogy SENKI (se család, se barátok, se kollégák) miatt nem fogjuk tönkrevágni ezt az életünket? ( Hiszen, ha jobban belegondolunk, kinek van joga az egyetlen életünket befeketíteni, megkeseríteni???)

Vagyis senki miatt nem vagyunk hajlandóak megbetegíteni magunkat….

Hogy, hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

Hát nem úgy, hogy majd megváltoztatjuk a környezetünket!!!!

Maximum a mi hozzáállásunkat az élethez…

Én úgy csinálom, amikor jön egy negatív helyzet (mert ugye nem tudjuk kikerülni), akkor hagyom, hogy megérintsen, hagyom, hogy fájjon, hagyom, hogy kisírjam.

Gondolom eddig a pontig neked is menni fog J

Viszont úgy képzelem el az adott helyzetet, mint ha egy patakban állnék. Jön a stressz (a víz), megfájom (vizes leszek), de engedem is tovább, nem ragaszkodom hozzá.

És azt hiszem ezen van a hangsúly. Tudatosan nem raktározom, magamat fontosnak érezve nem gyűjtögetem. Engedem…

Nem elfojtva, mert akkor nem éljük meg a fájdalmat, hanem hagyom, hogy átáramoljon rajtam.

Azt kevésnek éreztem, hogy megmagyaráztam magamnak, hogy minden van valamiért, el kell fogadni a nehézségeket, minden tanít valamire. Még, ha igazak is ezek a bullshittek, nem hoztak megoldást.

Bármi is működik neked, használd, és foglalkozz vele, mert a stressz öl. Lassan, és alattomosan.

Az élet pedig nincs feszültség nélkül, viszont ha más szemmel nézel egy helyzetre, könnyebb lehet túllépni, engedni.

Ha csak egy kérdést felteszel egy stresszes helyzetben, akkor már sokat tettél magadért:

Ér ez a helyzet (ember) nekem annyit, hogy megbetegítsem magam? Hogy lehetne ez ennél is jobb?

Sok örömteli napokat, mert az élet szép!

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Olyan sokat dolgozunk azon, hogy a kellemetlen, a kényes, fájdalmas emlékeinket elfelejtsük, és kitöröljük az emlékezeteinkből.
Mint tudjuk a múltunk hatással van a jelenünkre.

Mi lenne akkor, ha tényleg képesek lennénk kitörölni egy fájdalmas emléket, egy veszteséget, egy rossz napot, egy csalódást. Könnyebb lenne most az élet?

Lehet, hogy igen…viszont, mi lenne a megtanult tapasztalással? 
Ha nem emlékeznénk arra, hogy ha tűzbe nyúlunk, akkor megég a kezünk? Hogyan tanulhatnánk, ha ezek nem rögzülnének?

Vagyis szükség van a nehéz „élményekre” is? Ambivalens. De igaz.

Egyszer egy képzésen ültem, és az egyik csoporttársunk elmesélte, hogy annyiszor altatták már, hogy mellékhatásként kitörlődött a húsz éves kora előtti emlékei.
Első megdöbbenésem után felvillantak a saját 20 éves korom előtti képek, és mit mondjak, nagyon hiányoznának, ha kiradírozható lenne. Függetlenül attól, hogy nem mindig volt rózsaszín. Nade a gyerekkort nem lehet megúszni traumák nélkül!

Átértékeltem azon kívánságomat, hogy bárcsak ne látnám lelki szemeim előtt az elmúlás terhét, ne szorulna görcsbe a gyomrom egy csalódás emlékének felidézése miatt.

Arra jutottam, hogy köszönöm, hogy emlékezhetek, mert így van lehetőségem a jelenemet, és a jövőmet szebbé formálni, a múlt megélt képeiből okulva.

Természetesen ebben is van egy egészséges határ.
Hiszen, attól, hogy esetleg gyerekkorban kondícionálódik, hogy a kutyáktól félni kell, attól még ezt felülírhatjuk, és lehet cuki kutyusunk.

Attól, hogy egyszer megcsaltak bennünket, még nem biztos, hogy minden férfi (nő) csalárd.
Inkább használjuk az emlékeinket arra, hogy picit óvatosabbak leszünk, és akkor már fejlődtünk.

De mi a helyzet a fizikai emlékekkel? Amikor valaki már rég nincs az életünkben, de mi még mindig őrzünk tőle fontosnak vélt tárgyakat. Mire megyünk már régi ajándékokkal, a közösen használt paplannal, párnával, a közös fotókkal?

Mennyire szerencsés ezeket folyamatosan a jelenben tartani, úgy, hogy a múltra emlékeztet, függetlenül attól, hogy milyen volt a kapcsolat? 

Jelzem lehet, hogy nem tudatosan, hanem inkább a közös ereklyére való pillantás a tudatalattinkba beindít egy kis mocorgást. Mintha folyton feltépnénk a sebet, és várnánk a gyógyulást.
Milyen hatással lehet a jelenlegi kapcsolatunkra, hogy a közösségi oldalon még mindig régi partnerünkkel pózolunk? Hmm. 

Ez nem azt jelenti, hogy felejtsünk el mindent, ami volt, hiszen nem lehet… SZERENCSÉRE!!!

Hiszen minél jobban el akarnánk felejteni valamit, annál jobban emlékezünk rá.

Csupán annyit, hogy megfelelő helyen kezeljük az emlékeinket, és a legszebb az egészben, hogy amint végig olvastad ezt az írást, már ez i csak egy emlék.
Már a múlt…
Kezeljük így a jelent, éljünk úgy, hogy a jelenünk méltó helyet kaphasson a tudatalattinkban, és pozitívan formálhassa a jövőnket. Hogy elmondhassuk: emlékezni jó!!!

Dézsi Aranka lélektréner 
06703326136
Aranylélek közösség
Aranylélek

Kicsiszív.hu

Köszönöm a megemlékezéseket!

Ennyivel el is intézhetném a születésnapi köszöntőket, de ennél többet hozott fel bennem.

Például azt a kiindulási pontot, amikor egyszer a lelkem hozott egy döntést, hogy fizikai testet ölt magának. Elégedett vagyok a választásával J

Kiválasztotta magának a szüleimet, akiknek az életmódjukból, nevelési technikájukból, szeretetükből sokat tanulhattam. Megörökölhettem a génjeik nagy részét, és kaptam egy klassz kis családi csomagot az ősöktől, amivel felnőttként járhattam oldásokra J

Hálás vagyok nekik, hogy megszülethettem, és felneveltek, majd bátran utamra engedtek. Mindig féltettek, de nem túlságosan, ezzel teret adva nekem, hogy járhassam a kanyargós utam.

Születésnap… Fogadalmak…kívánj valamit…

Minden nap születésnap van! Új lendülettel indul egy nap, és milyen jó érzés megpihenni este, bízva abban, hogy lesz megint új nap…

Elérzékenyültem, mert annyira örülök, hogy teljes életet élhetek, hogy olyan jó emberekkel vagyok körülvéve, akikkel mindig számíthatunk egymásra.

Kiemelném a szüleim, testvéreim Hajnalka és Gabi, „póttestvérem” (igen Nóri!), barátnőm Tünde (jóban-rosszban tízen éve…).

Jelentősen formálódtam a volt férjem, szerelmem, és a férfiak által, ezért vagyok teljesen nyugodt, mert már pontosan tudom, mit akarok, és hogy kivel!!! Kivel??? Azzal az emberrel, aki tudja követni a pörgésszámomat, és nem hátrál meg a nyíltságom miatt, nem ijed meg az őszinteségtől, szárnyalhatok mellette, és ami a legfontosabb: hagyja, hogy szeressem, és ő is szeressen engem. Hát vele…J

Sok érzés kavarog bennem, és mindet le se tudom írni, mert nem lehet szavakba önteni.

Kislányként volt egy álmom az életről, és sok minden nem úgy alakult, kevesebb traumával beértem volna, viszont pont ezek a pofonok által változtam, és jutottam el odáig, ahol vagyok.

Viszont volt rengeteg gyönyörű élmény is az életemben, nagyon telt, élménydús, kalandos utat jártam be, egy szavam se lehet…

Születésnap… nem rohannék el mellette, mert igaz, olyan nap, mint a többi, de nekem több.

Lehetőség az összegzésre, egy pillanat erejéig. Mi volt jó? Mi volt tanulás? Hol tartok? Hová tartok?

Mit szeretnék? Kit szeretnék? Néha nem árt ezeket végig gondolni, és ez a nap alkalmas rá.

Egy biztos, hogy semmit nem csinálnék másképp, pedig választhattam volna többször is az egyenesebb utat, de akkor nem találtam volna önmagamra. Így kicsit érettebb fejjel legalább el tudom magam helyezni a nagyvilágban, ismerem az értékeimet, és hiányosságaimat, és ezekkel együtt tudok élni.

Volt olyan születésnapom, amikor szabadnapot szavaztam magamnak, a mai nem ilyen…Ma élvezni akarom az életet, és az emberekkel való kapcsolatomat.

Akarva akaratlanul is lessük ilyenkor, hogy kinek jutok eszébe, ki tisztel meg a köszöntéssel. Nyilván a közösségi fórum lehetőséget az mindenki számára egy gyors köszöntőre, még-ha nem is vagyunk napi kapcsolatban egymással-viszont akkor is jól esik.

Sokan kívántátok, hogy legyen ez a legszebb napom az évben! Legyen! És hogy lehetne ez ennél is jobb? Minden nap egyre szebb? J

Hiszem, hogy a jókívánságok ereje, energiája összeadódik, és támogatja az én kívánságaim beteljesülését, ezért különös figyelmet szentelek neki. Illetve jó energiacsere, mert az én örömöm visszaszáll a köszöntőre…

A legnagyobb felismerésem mára, hogy minden nap születésnap, sőt minden perc egy újabb élet…Ezt jelenti igazán a MOST-ban élés.

Tudatosodott az is, hogy a mai nappal is közelebb kerültem a végéhez, tehát még jobban figyeljek magamra, és csak olyan dolgokkal foglalkozzak, ami örömet okoz, és csak olyan emberekre szánjam a drága időm, aki értékes számomra. Mert fontos vagyok magamnak, hiszen ebben a testben ez az egy lehetőségem van…

Köszönöm nektek ezt a napot, és magamnak is J

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/