Kevés olyan nap telik el, amikor ne érne bennünket valamilyen negatív hatás, olyan helyzet, ami miatt felmegy a pulzusunk, vagy megfájdul a fejünk, görcsbe rándul a gyomrunk, esetleg erősebben ver a szívünk.

Igen, ez mind a stressz hatásai.

Csodálkozunk, hogy annyi depressziós, melankolikus, enervált, alvászavaros, alacsony potenciával rendelkező (vagy esetleg teljesen meddő) ember van körülöttünk. Sajnos nincs min csodálkozni.

Kevés olyan betegséget, fizikai tünetet tudok, amit ne lehetne visszavezetni mind orvosilag, mind spirituálisan a stresszre, vagy valamilyen traumára. Még az orvos is azt tanácsolja, hogy stresszeljünk kevesebbet!!!! Jó, jó, de azt hogyan?

Spirituális tanítók erre azt válaszolnák, hogy meditáljunk, tanuljuk meg a légézéstechnikát alkalmazni, legyünk pozitívak, engedjük el a bántást stb. Azért ebben van valami igazság…

De valahogy mégis azt érzem, hogy van még valami más is emögött.

Magyarországon a 14-15.században több százezer ember halt meg pestisben, ma a 21.században a stressz okozta mellékhatások tizedelnek bennünket. Tényleg tenni kellene valamit.

Nyugtatót szedni, stresszoldó teákat inni, felülemelkedni. Hát, nem könnyű!

Kerülni a stresszes helyzeteket!

Na, ez az, ami a valóságban szinte teljesen lehetetlen, hacsak mindenki el nem költözne egy egyszemélyes lakatlan szigetre.

A legnagyobb baj, hogy a stressz alattomos. Adott pillanatban idegesekké válhatunk, szétcsúszhatunk, és ezzel az érzéssel tesszük a mindennapi teendőinket. Viszont ettől még ez nincs megoldva. Leginkább ezek a meg nem oldott, fel nem dolgozott helyzetek elraktározódnak, és egy nem várt pillanatban bekapcsolnak, és óriási galibát okoznak, melyek leginkább fizikai tünetekben, betegségekben öltenek testet.

Egy szó, mint száz, a stresszt okozó helyzeteket nem tudjuk elkerülni. Vagyis, akármennyire is nehezünkre esik, szembe kellene nézni vele, hogy ne legyen esélye rombolni a mélyben.

Mi lenne, ha úgy akarnánk stresszmentesen létezni, hogy megtanulunk vele élni? Nem homokba dugni a fejünket, hanem elfogadni, hogy van?! Nem pótcselekvésekkel (túlevés, túlivás, drog, cigaretta, netfüggőség stb.) álörömet szerezni magunknak.

Nyilván a nemi életre is hatással van az idegállapotunk. Ezáltal vagy arról panaszkodunk, hogy nem működik otthon, nincs szenvedély, nincs igény, csak passzivitás van…. Vagy stresszlevezetésnek használjuk az együttlétet, és utána megnyugszunk. Mekkora önbecsapás!!! Hiszen milyen minőségű lehet egy ilyen együttlét??? Illetve hogy várhatnánk el azt, hogy az ilyen aktusból baba foganjon? Vagy, ha megfogan, akkor milyen hatással lesz a gyerekre? És ezt tudnám még tovább fokozni, de most nem ez a cél.

Cél lenne találni valamilyen megoldást!

Azt is elhiszem, hogy nincs globális megoldás, csupán egyéni, hiszen más a megoldandó csomagunk, más a tűrőképességünk is.

Valakinek tényleg működik, hogy naponta 10-15 percet lecsendesíti az elméjét, és akár vezetett meditációt hallgat.

Néha az is elég, hogy kiülünk a fa alá, kisétálunk a természetbe, veszünk egy levendulás fürdőt, iszunk egy citromfüves teát, vagy kisportoljuk magunkból.

Pillanatnyi stresszkezelő technika, ha félrevonulunk, és megfeszítjük minden izmunkat, mesterséges görcsbe hozva a testünket, majd pár másodperc után elengedjük a feszítést. Ezt párszor megismételve garantáltan lazábbak lesznek az izmok, és ezáltal mi is. Ez kb.5 percet se vesz igénybe.

Mi van, ha ennél mélyebbre megyünk, és eldöntjük, hogy SENKI (se család, se barátok, se kollégák) miatt nem fogjuk tönkrevágni ezt az életünket? ( Hiszen, ha jobban belegondolunk, kinek van joga az egyetlen életünket befeketíteni, megkeseríteni???)

Vagyis senki miatt nem vagyunk hajlandóak megbetegíteni magunkat….

Hogy, hogyan néz ki ez a gyakorlatban?

Hát nem úgy, hogy majd megváltoztatjuk a környezetünket!!!!

Maximum a mi hozzáállásunkat az élethez…

Én úgy csinálom, amikor jön egy negatív helyzet (mert ugye nem tudjuk kikerülni), akkor hagyom, hogy megérintsen, hagyom, hogy fájjon, hagyom, hogy kisírjam.

Gondolom eddig a pontig neked is menni fog J

Viszont úgy képzelem el az adott helyzetet, mint ha egy patakban állnék. Jön a stressz (a víz), megfájom (vizes leszek), de engedem is tovább, nem ragaszkodom hozzá.

És azt hiszem ezen van a hangsúly. Tudatosan nem raktározom, magamat fontosnak érezve nem gyűjtögetem. Engedem…

Nem elfojtva, mert akkor nem éljük meg a fájdalmat, hanem hagyom, hogy átáramoljon rajtam.

Azt kevésnek éreztem, hogy megmagyaráztam magamnak, hogy minden van valamiért, el kell fogadni a nehézségeket, minden tanít valamire. Még, ha igazak is ezek a bullshittek, nem hoztak megoldást.

Bármi is működik neked, használd, és foglalkozz vele, mert a stressz öl. Lassan, és alattomosan.

Az élet pedig nincs feszültség nélkül, viszont ha más szemmel nézel egy helyzetre, könnyebb lehet túllépni, engedni.

Ha csak egy kérdést felteszel egy stresszes helyzetben, akkor már sokat tettél magadért:

Ér ez a helyzet (ember) nekem annyit, hogy megbetegítsem magam? Hogy lehetne ez ennél is jobb?

Sok örömteli napokat, mert az élet szép!

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Ezzel a kérdéssel lehet, kicsapom a biztosítékot pár embernél, de attól, hogy nem beszélünk róla, még jelen van.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem akarok senkit a vég közelébe terelni, mondanivalóm csupán polemizálás!

(Nem térnék ki az öngyilkosokra, és a gyermekekre.)

Milyen véget kívánnánk magunknak, ha választhatnánk? Hirtelen, gyorsat, baleset, betegség…?

Tudnunk kell, hogy választhatunk, mert ki mint él, úgy hal.

Százból 99 ember erre úgy válaszolna, hogy úgy lenne a legjobb, hogy lefekszünk, és nem kelünk fel. Vagyis, hogy ne legyünk tudatában, hogy mi történik velünk?!

Mi lenne, ha az életünkben, és a halálunkban is  a tudatosságot választanánk? A buddhistáknál van erre egy „gyakorlat”, a Phova. (Buddhizmusma.hu). Olvasgass róla, ha megérintett…

Én jó pár éve elvégeztem a „kurzust”, és bizton állíthatom, hogy sokkal felemelőbb volt a tudatomnál maradni, és mégis látni, mi történik utána…

Figyeld meg a környezeted! Aki jószívűen, hálásan élt, könnyebb halált kaphat. Aki szívtelen, morgó, rossz szándékú emberként élt, lehet, hogy magányosan, keserűen lép át a másvilágba.

Ami biztos, hogy két dolgot egyedül kell megtennünk ebben a körforgásban. Az egyik a születés, a másik a halál.

Ha megnézzük a párhuzamot, mi történik a születéskor? Fájdalommal jár a szülőcsatornán átverekedni magunkat? Tudatában vagyunk, hogy mi történik? Mi következik? Kik vesznek körül? Kiszolgáltatottak vagyunk? Valami véget ér, és kezdődik egy új létforma.

A halálnál nem pont ugyanígy van?

Ha most lenne itt az idő, akkor milyen érzésekkel lépnénk át a küszöböt? Nyugodt szívvel? Megtettünk mindent, amit tudtunk? Vagy van még bennünk sértettségek, rossz érzések, ragaszkodások? Meddig szeretnénk ezek megoldásával várni? Mi lenne, ha már most leraknánk a feleslegesen cipelt terheket, és a boldogságot választanánk?

Tényleg át kell vinni a következő életbe a jelenkori bajainkat? Mi lenne, ha ezen változtatnánk? Az elengedési folyamat nem bennünk kezdődik először? Mit akarunk magunkkal vinni? Milyen szintről akarunk újra indulni?

A nehézségek elengedése a jelen életre is rendkívüli hatással van, mert egyre kevesebb súly van a puttonyban, így könnyebben lehet a céljaink felé haladni.

Nehéz kérdés még a következő:

Melyiket nehezebb feldolgozni? A hirtelen, baleseti vagy a hosszabb betegségből fakadó halált? Könnyebb érzés az, ha fel tudunk készülni a veszteségre, vagy derült égből villámcsapásként ér?

Természetesen egyik sem könnyű, hiszen a váratlan eseményt a sokkhatás gátolja a feldolgozásban, mert a rossz hír hallata kapcsán átélt érzést nem lehet kitörölni, nincs rá semmilyen módszer. Én megpróbáltam rengeteg technikát, és csak az elfogadás vált be.

A betegségben való átlépést pedig az nehezíti meg, hogy amíg telik az idő, a közvetlen családtagok sem mernek ÉLNI, hiszen hogyan engedhetnék meg maguknak, hogy jól érezzék a mindennapjaikat, amikor egy szerettük haldoklik. Ezáltal képesek akár saját magukat is megbetegíteni, alapszinten működni, hogy megfeleljenek az „elvárásnak”.

Amikor már éveket szánnak az ápolásra, rengeteg áldozatot, energiát, pénzt nem kímélve feladják az életüket, akkor néha a szeretett személy eltávozása megváltás lehet…

Elsőre ez könyörtelennek tűnhet, de gondoljuk végig, és csak utána ítélkezzünk!

Válasszuk a „jó” életet, törekedjünk a harmóniára, a szeretetre, a megértésre, hogy amikor a vége pillanatában leszünk könnyűnek érezhessük magunkat…

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Mit értünk ezalatt?
„A hagyományőrzés fogalma inkább összefonódik a régi népi tudat megismerésével, felértékelésével, etnocentrizmussal, egy adott népcsoport, kultúrájának, viseletének, életmódjának megismerésével egy adott korban.” (Múltidéző találkozók)

Papírforma szerint ezt jelenti.

Józan paraszti ésszel, pedig azt, hogy minden olyan kultúra, amit az őseink ránk hagytak, azt vigyük tovább. Gondolok itt a munka hozzáállásától az ételeken, ruházaton, munkaeszközökön át, a dísztárgyainkig. Ide passzol még az őseink gondolkodásmódjának megismerése, adott élethelyzetben a társadalmi elvárások megfigyelése, emberek egymáshoz viszonyulása.

De nem is szeretnék ennél mélyebbre menni, csupán egy megfigyelésemet osztanám meg.  Közelről látom, ahogyan kiállításra kerülnek csodálatos kézimunkák, mesterségek használati eszközei, minden olyan régi, és újonnan készült ereklyék, amik visszatükrözik a hagyományunkat, és a népiességet. Ezek felmelegítik a szívünket, visszaemlékezhetünk a nagyszüleinkre, esetleg gyerekkorunkra, és megkönnyezhetjük.  Hiszen ami, anno természetes volt, az ma már a múlt.

Régen természetes volt, hogy otthon sütjük a kenyeret, otthon fonjuk a kosarat, faragjuk ki a ház áldás szobrait. Ma pedig táborok alakulnak erre, ahol valami ragadhat ránk ezekből a mesterségekből.

Viszont látom a bürokráciát is.

Amikor mesterek gyönyörű, fáradságos munkával elkészült alkotásait lebecsmérlik méltatlanul. Miért nem a közönség dönti el, hogy mi a szép? Nem az a fontos, hogy nekünk mi tetszik?

Nyilván, ha hagyományőrzésről beszélünk, fontos, hogy néhány alap elemnek megfeleljen, mert egy kínai írással feliratozott szőttes nem igazán állná meg a helyét…

Viszont, ha ezek az alkotások magyar emberek kezei közül kerülnek ki, azért akkora baj csak nem lehet velük, főleg, ha már erre adták a fejüket.

De nézhetjük a különböző hagyományőrző csoportokat, esetleg tánc, vagy énekkarokat, ahol szintén bekerülhet az intrika, a furkálódás, és máris megbontja a rendet. Noha lehet, hogy ez is hozzá tartozik a hagyományainkhoz…lehet…

A csúcspont mégis számomra az, amikor is a fantasztikus Uniós pályázatokat megnyert "csoportok és egyesületek" (és tisztelet a kivételnek!!!! Mert van!!!) hagyományőrzés címszó alatt milliókat vesznek fel. És szándékosan nem úgy írtam, hogy költenek… Mert valahol az alkotókhoz, akik tényleg beleadnak apait, anyait, csak töredéknyi összeg kerül. Tudom, tudom, kell mindenkinek egy kicsi. Ez is a hagyományunkhoz tartozik…De jól van ez így? Milyen mintát adunk mi át?

Mit örökölhetnek a mi gyerekeink, unokáink? Mit tudunk lerakni az asztalra, amit majd az unokák megpróbálnak megfesteni, kifaragni, megszőni, elénekelni, eltáncolni?

Mi lenne, ha lebontanánk ezt egy családra? Ha csak arra koncentrálnánk mindannyian, hogy a családon belüli szokások, mesterségek, nagyszülők receptjei tovább éljenek?

Akkor lehet, hogy a sok család joggal alkothatna egy egységet? Tradíciót hoznánk létre?

Akkor lehet, hogy nem csak az jutna előre ebben a szférában, akinek hátszele van?

Én megfordítanám: Ezek után pont azoknak adnék kiemelkedő díjakat, pénzt, elismerést, akik veszik a fáradtságot, és maradandót alkotnak. Ami lehetne a mi hagyományunk, a mai ember szemszögéből, ami akkor is él, amikor mi már nem.

Odafigyelnék azokra az emberekre, akik lejegyzetelik a mai kor vívmányait, hogy az utókornak legyen némi képe rólunk. Illetve azokra, akiknek „csak” egy régi recept kerül a kezébe, és ezzel erősíti a nemzetünket.

Nem akartam nagy szavakat használni, de mi alkotjuk az egészet. Nagyon szerencsés lenne, ha a múlt szépségeit nem árnyékolná be semmilyen intrika, hazugság, el nem fogadás, pénz harácsolás, és egyebek.

Mi lenne, ha azt tennénk hagyománnyá, hogy pozitívan gondolkozunk, elismerjük magunkat, és másokat, hogy észben tartjuk, hogy mindennek következménye van, hogy nem szemetelünk, hogy inkább támogatjuk egymást, és összefogunk…

Nem sorolom..

Elég, ha a kis családunkon belül ez jól működtetjük….

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Mi a belső gyermek? Egyszerű válasz: a lekünk gyermeki része, aki játékos, azonnali szükségletkielégítést igényel, őszinte, akar, félelem nélküli, reményteli, szeretetteli, vidám.

Mikor is volt utoljára olyan, hogy mindegyik tulajdonság igaz volt ránk?

Mennyi mindent magunkra akasztunk az évek során, ami pont azt takarja el, amitől nyüzsög, és él a lélek.

Az ókortól kezdve a reformációig a gyerekeknek nem igazán volt joga, rengetegszer előfordult a bántalmazás, és egy cél volt, az állam lépére való formálás.

Mi a helyzet a mai gyerekekkel?

Saját identitással, jogokkal rendelkeznek, felvilágosultak, kis felnőttek, néha túlképzettek, tökéletesen alkalmazzák a technika vívmányait, és spirituálisak.

Mi a jelenlegi helyzet a felnőttekkel?

Kevesen veszünk tudomást a belső gyermekünkről, talán mert nem tudjuk, hogy mennyire befolyásolja a mindennapi életünket. illetve annyira elveszünk a hétköznapokban, hogy erre van a legkevesebb energiánk.

Viszont mégis érdemes lenne vele foglalkozni, és nem hagyni a belső gyermekünket árválkodni, hiszen mindannyiunkban él a gyermekkorunk emlékképei, amik befolyással vannak a jelenünkre. Hiszen nem mindegy, hogy milyen közegben, hangulatban nőttünk fel, és azokat mennyire dolgoztuk fel. Ezek a minták láthatatlanul is irányítják az életünket.

Minél jobban megismerjük, illetve csak emlékezünk a gyermeki énünkre, annál jobban megismerjük a reakcióinkat, és sokkal könnyebb lehet a gyereknevelés is.

Talán, ami a legfontosabb, különbséget tudunk tenni gyermeki, felnőttes, és szülői viselkedésminták között. Mert ugye, amikor bedobjuk a durcit, az nem egy felnőttes megnyilvánulás? Vagy, ha a párunk helyett mindent meg akarunk oldani, az inkább szülői akarat. Egy biztos, hogy nme egyenrangú.

Nézzünk néhány példát a gyermekkorban ért hatások következményeire:

Ha nem kaptunk elég szeretetet, akkor felnőtt korban biztos ezt keressük.

Ha a szülő sarokba állította a gyereket, akkor nagy esély van arra, hogy felnőtt korban krízishelyzetben bezárkózunk, és nem kérünk segítséget.

Ha kistestvér születésénél a szülők nem jólkezelik az elsőszülöttet, akkor kondícionálódhat a féltékenység, ami kihat akár a párkapcsolatra.

Mi lenne, ha bármi is volt, bárhogyan is történt, azt elengednénk, megbocsájtanánk, és begyógyítanánk ezzel a belső gyermekünk sérüléseit?

Mik azok a jelek, amik a belső gyermekünk elhanyagoltságát tükrözik vissza?

·         Másoktól való függés

·         Szenvedélybetegségek, kényszeres viselkedések

·         Felelősségvállalás elhárítása

·         Bizalmatlanság, pánik

·         Önközpontúság

·         Intimitászavar

·         Üresség, fásultság

·         Dühkitörések…

Hogyan gyógyítsuk meg, mit tegyünk?

·         Kezdj el úgy foglalkozni magaddal, mintha egy kisbabával tennéd! Az mit jelent? Mit igényel egy baba? Törődést, szeretetet, figyelmet, örömöt, pihenést, tápláló ételt, védelmet, biztosnágot…Mi van, ha mostantól így bánsz magaddal?

·        Mi lenne, ha saját magadat tennéd az életedben az első helyre? Ha elkezdenél olyan dolgokat csinálni, ami örömmel tölt el? Mi lenne, ha NEM-et mondanál, amikor nincs kedved valamihez?

·         Mi lenne, ha adnál magadnak, és nem csak szipolyoznád a tested, és a lelked?

·         Milyen érzés lenne nem túl komolyan venni az életet?

·         Mi lenne, ha nem ragaszkodnál a félelmeidhez?

·         Mi történne, ha elolvasnál magadnak egy mesét?

·         Milyen érzés lenne elővenni a kedvenc filmed?

·         És a legfontosabb: Hagyd abba saját magad bántását!!!!

Mikor nevettél utoljára? Tudsz egy viccet? Mikor bohóckodtál csak úgy? Tudsz egy viccet? Mikor játszottál utoljára? Mikor csodálkoztál rá valamire, úgy őszintén?

Tedd azt, ami neked jól esik, és békére lelsz magadban, újra felfedezheted a laza, vidám, gyermeki éned. Hidd el, sokkal könnyebb lesz utána az élet!

Jó felfedezést!

Ui: Az én viccem: Anyuka a kisfiához: - Mit főzzek ebédre?

Kisfiú: - Nekem mindegy, csak grízgaluska leves legyen!.....

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Hogy mi a boldogság?

Minden, és semmi.

MINDEN, mert a boldogság érzését megtalálhatod egy szempárban, egy ölelésbe, egy mosolyban, egy kézfogásban, egy érzésben, egy finom érintésben….

Érzékelheted egy szép zene hallatán, egy extra showműsor kapcsán, egy sportesemény közben, a dobogó legfelső fokán…

Megtapasztalhatod egy sikeres munkafolyamatban, egy jól sikerült alkotás közben, egy utazás alkalmával… Bárhol utolérhet a boldogság érzése…

Feltéve, ha nyitott vagy…. Ha elfogadod, hogy a boldogság benned születik meg, nem más adja becsomagolva, rózsaszín szalaggal átkötve.

Sokszor teszik fel nekünk, és tesszük fel másnak a kérdést:

Boldog vagy???

Értelmetlen, illetve pontosításra szoruló kérdés.

Helyesen így tudom elképzelni: Ebben a pillanatban boldog vagy? Illetve, mikor érezted a boldogság pillanatát utoljára?

Mert óriási csapda, és csalódás, ha azt hisszük, hogy a boldogság egy olyan érzés, ami folyamatosan jelen van az életünkben.

Szerencsések vagyunk, ha sűrűn átélhetjük a pillanatot.

A boldogság SEMMI.

Semmi, mert illékony a természete, Semmi, mert nem tudjuk hosszú ideig fentartani.

Egy stresszfaktor beköszönése esetén máris leesik a szárnyunk, amivel az eget szeltük, és eluralkodik a szomorúság.

Mi a boldogság ellentéte? A boldogtalanság? NEM! Hanem a HIÁNYÉRZET.

Mert, amikor boldogtalannak érezzük magunkat, hiányzik egy ölelés, egy csók, egy együtt érző mosoly, egy közös program.

Hiányzik egy élmény, egy közös nevetés, egy csodálatos táj képe, egy izgalmas kirándulás élménye, egy kis kedvencünk bújása, a gyerekeink felhőtlen kacagása. Hiányzik, és a boldogság érzését betölti ez az ŰR.

Akkor mi a megoldás? Akarjunk boldogok lenni egyáltalán? IGEN!!!

Akarjunk boldog pillanatok sorozatát, és MOST…

Nem akkor, amikor majd meglesz a ház, a konyha, a mosógép, a munka, és bármi, amivel csak falakat húzunk fel saját boldogulásunk előtt.

Legyünk nyitottak, és fogadjuk el, hogy ezek az érzések váltakoznak.

Ha a hiányérzet erősödik fel, akkor fájjuk meg, sírjuk ki magunkat, beszéljünk róla…de ne ragadjunk bele, engedjük tovább, és fókuszáljunk arra, hogy miben tudjuk meglátni a boldogságot!

Éljük meg a felemelő pillanatokat, örömködjünk, énekeljünk, táncoljunk, szárnyaljunk, potyogtassunk örömkönnyeket, öleljük meg a világot, éljünk…

Sose felejtsük el: A Boldogság SEMMI, és MINDEN!

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

http://aranylelek74.blog.hu/

Virágok, tömeg, közlekedési dugó, megemlékezés, rendbe tett sírok (még azok is, amelyeket egész évben nem gondoznak), mécses, üzlet…

Mindannyian veszítettünk már el valakit, akihez ilyenkor illik kimenni a temetőbe. Tiszteletünket tenni. De ki előtt? Hiszen minden nap tiszteletünket tudjuk tenni már azzal, ha rágondolunk, vagy otthon gyújtunk egy mécsest. Mert akit szerettünk, és szeretünk, az nem hal meg, ott él a szívünkben.

Természetesen a hagyományok kötik össze a múltat a jelennel, és amikor leszáll az este, nagyon meghitt látni a sok égő gyertyát, és szinte fénylik a temető. Szép.

Mindaddig, amíg belső indíttatásból, és nem megfelelésből, vagy társadalmi elvárásból cselekszünk.

Személy szerint, akkor megyek ki a temetőbe, amikor úgy érzem, hogy mennem kell. Ez nem fűzhető semmilyen naptári naphoz, csak belső indíttatáshoz.

Miről kellene még szólni a megemlékezésen, és a fájdalmas sebek feltépésén kívül?

Talán arról, hogy ilyenkor illő lenne saját magunkban elgondolkozni, hogy amíg nem ránk hordják a műanyag virágot, addig van lehetőségünk ÉLNI! Minden nap örülni annak, hogy tudunk levegőt venni, láthatjuk a napkeltét, és a napnyugtát. Mert hiába hisszük, és reméljük azt, hogy velünk ez nem fordulhat elő, és halhatatlanok vagyunk. Nem vagyunk azok. eljön az idő, amikor a Halottak Napja a mi ünnepünk lesz. Nincs más opció.

Ha nézünk egy körülbelüli átlag életkort (75év), az 27.000 nap. Nagyon gyorsan el tud telni… Ebből mennyi volt örömteli, és mennyi a fájdalom, a küzdés? Mennyi pezsgő, örömteli napot szeretnénk még? Meddig hagyjuk, hogy ránk terhelődjön a munkahelyünk, a pénzügyi nehézségek, politikai helyzet súlya? Mikortól éljük már a saját életünket? Megélve minden apró örömöt… Mert nincs „bepótoljuk”, ha ma nem tudunk találkozni, nincs. Az már egy másik találkozó, másik energiával megtöltve, és közelebb a véghez.

Senkit nem szeretnék riogatni, hogy haldoklunk…folyamatosan! Csak legalább néha jusson eszünkbe, hogy legyünk hálásak, hogy még élünk, és ami öl bennünket, azt hagyjuk, ne bántsuk magunkat.

Bármilyen elcsépelt is a Szeretet szó, az érzés nem az. Ha egyre több napunkat átitatja a szeretet, akkor egy Halottak Napját is másképp tudunk megélni, mély együttérzéssel.

Mert ne felejtsük el, minden nap az ÉLŐK NAPJA!

Dézsi Aranka lélektréner 06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

www.aranylelek74.blog.hu

Nincs időm a barátaimra, gyerekeimre edzeni járni,  pihenni, magamra..stb!!! Van az az állapot, amikor úgy érzed,  hogy kevés a 24 óra, mert egyszerre legalább két helyen kellene lenned. De nem megy, mert a klónozás még nem működik!!!
Az úgynevezett időhiány miatt folyamatosan csúszol , késel, elkezdel kapkodni, egyre ingerültebb leszel, nem tudsz koncentrálni arra amit épp csinálsz, beletolatsz valakibe az autóval...Soroljam még???
Ez az ördögi kör mind amiatt, hogy "nincs időd" !!!

Ellenkeznék kicsit.
Idő van. Méghozzá mindenkinek napi 24. Tehát ugyanakkora eséllyel indulsz, mint a lakosság 99%-a.
A kérdés inkább az, hogy miként fordulsz az idő felé. Ellenséged vagy barátod?
Ha ellenség, akkor az azt jelenti, hogy nem a MOST-ban élsz, hanem folyamatosan arra fókuszálsz, hogy mit kellett volna másképp csinálni tegnap, múlt héten, és hol kellene már tartanod. Ez a felesleges rágódás szintén sok energiát elvisz, ami hátráltatja azt, hogy utolérd magad.

Ha barátod az idő, akkor szeretettel, lelkesedéssel tudsz fordulni felé, hiszen minden nap egy új lehetőség. Vagyis már nem rabolod az energiádat dühöngésre. Már fel tudsz tenni olyan kérdést, hogy milyen hozzájárulás tudok lenni az időnek, és az idő nekem? Hogyan tudok még hatékonyabb lenni egységnyi idő alatt? Mi lenne, ha elfogadnám az idő múlását? Mi van, ha nem kell gyorsabban haladnom, mint haladok? Hol hittem el magamról, hogy én „késős” típus vagyok? Mi lenne, ha nem azonosulnék a környezetem által rám ragasztott bélyeggel? 
Mi lenne, ha a legjobb barátom az idő lenne? Mi kell ahhoz, hogy pénzre váltsam az időmet?
Mi lenne, ha fontos lennék magamnak annyira, hogy tudok nem-et mondani magam javára? 
Sorolhatnám még, de ezek a kérdések már felhozhatnak  nálad is valamit.

Most viszont egy kicsit menedzseri szemmel néznék rá az időre. Bizony meg kell tanulni beosztani. Nincs mese.
Első lépés, hogy  összeírod, hogy mi az életedben most a fontossági sorrend. Pénzkeresés, család, fogyni, új munkát keresni, párkapcsolatot kialakítani stb..
Ez azért fontos, mert ami a legfontosabb arra kellene a legtöbb időt szánni. Tehát, ha pl. pénzre van szükséged, nézd meg, hogy egy nap mennyi időt szánsz rá. 
Ha elenyésző, akkor tudod hol a hiba.

Vagy, ha szeretnéd eladni a házad, és kiderül, hogy egész héten fél órát se foglalkoztál a marketinggel, akkor valóban csak várhatod a jószerencséd.

Vagyis amíg a hátadon van az időmenedzsmentből  T betű, addig gyakorolni érdemes, mégpedig a következőképp:

Határidő napló elő, vagy akár fogj egy üres lapot, és egy hétre előre írj be mindent, amit meg akarsz csinálni. Figyelj oda rá, hogy MINDENT! Még a legapróbb feladatokat is.
Ha olyan munkád van, hogy ügyfeleket is hívsz, akkor azt is írd be, hogy mikor fogsz telefonálni, vagy emailt írni.
Ennél precízebb, ha az ebédidőd is beírod. (Nálad is volt már olyan, hogy nem volt időd ebédelni??? Ugye-ugye!!!)

Azt is, mikor találkozol a pároddal, mikor tanulsz a gyerekkel, mikor foglalkozol magaddal stb. Továbbá, hogy mikor fogod a jövő heti tervedet megcsinálni! Ez nem vicc!! 
Ez csak az elején macerás. Minden hét végén nézd át, és fel fogod fedezni előbb utóbb, hogy egyre tudatosabb vagy, egyre több mindent tudsz egy héten véghezvinni, így egyre kevésbé leszel stresszes. 
Illetve azt veszed észre, hogy valóban igaz az a  mondás, hogy mindenkinek arra van ideje, amire akarja.

Még ezen jóleső felismerésekkel lehetsz gazdagabb: 
Egyre fontosabb leszel önmagadnak.
Ezáltal egyre több dologra mondasz nemet.
Egyre kevésbé végzel olyan tevékenységeket, amit eddig csak megfelelésből tettél.
Ez az egy életed van, és ez nem a főpróba!!
Amint fejben megvagy ezekkel, akkor lazán belefér a spontaneitás is....

Még egy gondolat: Az okostelefonok világában az emailekre, megkeresésekre lehet sorban állás közben is válaszolni.

Ezt a cikket én is várakozás közben írtam meg, így csináltam magamnak délutánra egy szabad órát!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

http://noivilag.hu/index.php?cid=4911

Olyan ritkán jut ez eszünkbe, pedig ha jobban belegondolnánk, akkor boldogabb életet élhetnénk.

Nemrég autókáztam egy útszakaszon, amerre nem szeretek járni, mert mindig a párom balesetének napja jut eszembe, ezért leginkább elkerültem. De most nem tudtam, és érdekes módon nem a fájdalom tört felszínre, hanem az a mérhetetlen öröm, hogy én élek. Milyen szerencsém van, hogy nem voltam akkor mellette, lehet, hogy most nem írogatnék…

Vagy milyen angyali segítség volt, amikor rutintalan sofőr koromban frontálisan ütköztem, és egy karcolás sem esett rajtam. Amikor csak kicsit rázott meg az áram, vagy villám csapott a repülőbe, amin utaztam. Amikor megpördültem az autópályán a csúszós úton, vagy csak kimentem az utcára…

Biztosan mindannyiunknak van ilyen listánk, ami veszélyhelyzetként éltünk meg, és jó, hogy túléltük.

Mennyi olyan helyzet van, amit észre sem veszünk, nem tudatosodik bennünk!

Ilyenkor elgondolkozom, hogy angyali, vagy égi segítség?! Vagy karmikus, és azt üzeni a számunkra, hogy még van dolgunk ezen a Földön, vagy „csak” így akarják az égiek a tudomásunkra juttatni, hogy ÉLJÜNK, mert minden múlandó?! Bármelyik igaz lehet, és egyik se, de a lényeg, hogy ez nem a főpróba, hanem már megy a „műsor”.

Többször előfordult az interneten az az okosság, hogy „Élj úgy, mintha ez a nap az utolsó napod lenne!”. Néha elolvassunk, kicsit átérezzük, és lájkoljuk ( már, ha nem vagyunk rá lusták…), és minden megy tovább a maga kerékvágásban. De miért? Egyetértünk valamivel, és mégsem változtatunk?!

Minek kell ahhoz történni, hogy örüljünk minden napunknak, hogy ma megint kaptunk lehetőséget, hogy ne pazaroljuk az időnket hülyékre, hogy észre vegyük a szépet??? Tényleg kell valami tragédiának, betegségnek történni, hogy felértékelődjön az életünk? Sajnos igen! Mert természetesnek vesszük, hogy nekünk minden jár.

„Majd boldog leszek, ha ez és ez meglesz…” Ismerős? Nincs majd!!! Csak MOST van, és csak rajtunk múlik, hogyan éljük meg ezt a pillanatot!

Természetesen vannak szürkébb, és színesebb napok, de amíg lélegzünk, és ver a szívünk, van miért hálásnak lenni a létünkért, akármilyen is az, akármilyenné is tettük! (Változtatni mindig lehet!)

Annyi mindenbe bele halhattunk volna már, mind testileg, mind lelkileg, de igaz a szólás:

„ Ami nem öl meg, az erősít!” Az edzi a lelkünket, és folyamatosan arra késztet, hogy ne ragadjunk bele az anyagi, materiális világba, és tekintsük egymást embernek.

Reggelente, amikor felébredünk, egy egyszerű KÖSZÖNÖMmel kisugározzuk magunkból azt, hogy van értelme mindennek!

Mit veszíthetünk, ha kipróbáljuk? Milyen többlet energiát tapasztalhatunk ezáltal napközben?

Próbáljuk ki! :)

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!