Hogy mi a boldogság?

Minden, és semmi.

MINDEN, mert a boldogság érzését megtalálhatod egy szempárban, egy ölelésbe, egy mosolyban, egy kézfogásban, egy érzésben, egy finom érintésben….

Érzékelheted egy szép zene hallatán, egy extra showműsor kapcsán, egy sportesemény közben, a dobogó legfelső fokán…

Megtapasztalhatod egy sikeres munkafolyamatban, egy jól sikerült alkotás közben, egy utazás alkalmával… Bárhol utolérhet a boldogság érzése…

Feltéve, ha nyitott vagy…. Ha elfogadod, hogy a boldogság benned születik meg, nem más adja becsomagolva, rózsaszín szalaggal átkötve.

Sokszor teszik fel nekünk, és tesszük fel másnak a kérdést:

Boldog vagy???

Értelmetlen, illetve pontosításra szoruló kérdés.

Helyesen így tudom elképzelni: Ebben a pillanatban boldog vagy? Illetve, mikor érezted a boldogság pillanatát utoljára?

Mert óriási csapda, és csalódás, ha azt hisszük, hogy a boldogság egy olyan érzés, ami folyamatosan jelen van az életünkben.

Szerencsések vagyunk, ha sűrűn átélhetjük a pillanatot.

A boldogság SEMMI.

Semmi, mert illékony a természete, Semmi, mert nem tudjuk hosszú ideig fentartani.

Egy stresszfaktor beköszönése esetén máris leesik a szárnyunk, amivel az eget szeltük, és eluralkodik a szomorúság.

Mi a boldogság ellentéte? A boldogtalanság? NEM! Hanem a HIÁNYÉRZET.

Mert, amikor boldogtalannak érezzük magunkat, hiányzik egy ölelés, egy csók, egy együtt érző mosoly, egy közös program.

Hiányzik egy élmény, egy közös nevetés, egy csodálatos táj képe, egy izgalmas kirándulás élménye, egy kis kedvencünk bújása, a gyerekeink felhőtlen kacagása. Hiányzik, és a boldogság érzését betölti ez az ŰR.

Akkor mi a megoldás? Akarjunk boldogok lenni egyáltalán? IGEN!!!

Akarjunk boldog pillanatok sorozatát, és MOST…

Nem akkor, amikor majd meglesz a ház, a konyha, a mosógép, a munka, és bármi, amivel csak falakat húzunk fel saját boldogulásunk előtt.

Legyünk nyitottak, és fogadjuk el, hogy ezek az érzések váltakoznak.

Ha a hiányérzet erősödik fel, akkor fájjuk meg, sírjuk ki magunkat, beszéljünk róla…de ne ragadjunk bele, engedjük tovább, és fókuszáljunk arra, hogy miben tudjuk meglátni a boldogságot!

Éljük meg a felemelő pillanatokat, örömködjünk, énekeljünk, táncoljunk, szárnyaljunk, potyogtassunk örömkönnyeket, öleljük meg a világot, éljünk…

Sose felejtsük el: A Boldogság SEMMI, és MINDEN!

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

http://aranylelek74.blog.hu/

Adni időt, amikor az a legértékesebb a számunkra.
Adni szeretetet, mert az a legmagasztosabb érzésünk.
Adni ajándékot, mert abban nyilvánul meg, hogy gondolunk a másikra.
Adni örömet, mert az bennünket is boldoggá tesz.
Adni kedves szavakat, hisz olyan zord a külvilág.

Adni ölelést, miközben érezzük egymás szívdobbanását.

Adni örömkönnyeket, amit nem mindenki láthat.

Adni békességet, hogy töltődjön a lélek.

Adni hitet, amikor a másikban megreng.
Adni fényt, amikor nagy a sötétség.

Adni levegőt, ha már nehezen nyílik a tüdő.
Adni biztonságot, hogy csökkenjen a félelemérzet.

Adni megértést, hogy a gondolat hullámai elcsituljanak.

Adni tudást, hogy mindenkinek könnyebben menjen az élet.
Adni tiszteletet, mert mindannyian megérdemeljük.

Adni törődést, hogy ne fájjon az élet.

Adni egy szelet kenyeret, hogy senki ne éhezzen.

Adni életet, amit, csak egy ANYA adhat...azt hiszem, ez a legnagyszerűbb érzés.

És egyszer csak kapni…, hogy Szeretlek…
Ez az élet…..Adni…jó szívvel.

Dézsi Aranka lélektréner 
06703326136
Aranylélek közösség
Aranylélek

 http://kicsisziv.hu/cid-102-cikk-adni-es-adni.html

Gyerekkorunkban igyekeznek a szülők ezer féle tanfolyamra, foglalkozásra beíratni, hogy kiderüljön, vajon miben vagyunk jók, merre orientálódjunk?
Ritkán jön az létre, hogy megragadunk a hímző szakkörnél, mert annyira elvarázsol. Akit pedig igen, az egész életében azt művelheti…szerencsés.

Sokat hallom felnőttektől, hogy: „nekem nincs kreativitásom…én biztos nem tudnám megcsinálni…nem tudom, hogy miben vagyok jó…”

Pedig az alkotás ott van a mindennapjainkban. A főzésben, karácsonyfa díszítésben, falfestésben stb. 

Ezekhez a szakrális csakra megfelelő működése szükséges, ahol a kreatív energiáink megpihennek, vagy épp „dolgoznak”. Színe a narancssárga, amivel lehet egy kicsit erősíteni. Kicsit tovább menve ezen az energetikai láncon, a mű elkészítéséhez szükséges a szívcsakra nyitottsága is, hiszen milyen lenne egy szeretet nélkül elénekelt gyerekdal? A csúcspont pedig a koronacsakra átjárhatósága. 

Sok mű, írás, szobor készül úgy, hogy úgymond „isteni sugallatra”, vagyis vezetik az embert. Ezek a mesterművek már magasabb szintet képviselnek, és a legfőbb céljuk adni az emberiségnek. Szépséget, tudást, energiát, szeretetet.

Viszont amit érzékelek az, hogy nem kapnak elegendő elismerést, megbecsülést az alkotók, művészek, mi…hétköznapi emberek.

Mi kell még az alkotáshoz?

Elegendő idő-hiszen, amíg készül egy remekmű (egy vers, egy szobor, egy váza), addig nem tudunk mással foglalkozni. Azért nem, mert mérhetetlen ráhangolódást igényel.
Odafigyelést, mert ha kizökkentik az embert, akkor sok idő szükséges visszatalálni… Ez olyan, mint, amikor kerékcserém folyamán telefonhoz hívták a szerelőt, kizökkent, és elfelejtette meghúzni a csavarokat. Majdnem kigurult alólam a kerék, és az életembe is kerülhetett volna egy kizökkentés.

Nos, ez azért nem ilyen véresen komoly az alkotás megzavarásánál, de mégis van súlya. Elszállhat az ihlet. Közben nehéz a racionális életet kordában tartani. 

Vagyis végtelen megértő környezetre, támogató szerető családra van szükség az igazán nagy lélegzetvételű művek elkészítéséhez.

Rengeteg lemondás, félretett programok, fáradtság áll a háttérben mindaddig, amíg kész nem lesz egy alkotás. Legyen az szakácskönyv, gyufából épült palota, vagy fából készült szobor.

Ha lehetne, akkor lobbiznék az elismerésért, vagy pozitív visszajelzésekért. 

Azok a reakciók, amik esetleg a közösségi oldalon megjelennek, és negatívak, azok az emberek valószínű nem alkottak még igazán. Vagy létrehoztak valamit, és nem lett annyira sikeres, vagy bánják, hogy nem az ő fejükből pattant ki a szikra… Bármi igaz lehet.

Az biztos, hogy bármilyen alkotásról szól, mindig az embert kellene nézni mögötte, és addig értékelni, amíg él. 

Mert a haláluk után már egyből kelendőbb a portéka.
Sok embertől hallom, hogy meg kéne írni az életét….
Mégsem teszik. Miért? Nincs hozzá lelkesedés, kitartás? Vagy kishitűség, miatt, hogy kit érdekelne? Ebben mondjuk van valami, mert az emberek nagy részét csak a celebek élete érdekli. Azt hiszem az életből merített tapasztalat, tanulság jobban kelendő lehet.

Milyen más lenne az élet, ha felfedezné mindenki, hogy miben jó? Hogyan tudná előhozni a kreativitását? Vagyis szeretné azt a tevékenységet, amit művel…

A legnagyszerűbb érzés pedig, amikor rájövünk, hogy mi a mi utunk, milyen maradandót tudunk létrehozni ebben az életünkben….és még meg is tudunk belőle élni…
Ehhez kívánok sok sikert minden alkotónak, és azoknak, akik idáig csak játszottak a gondolattal, hogy belevágnak valamibe.

Dézsi Aranka lélektréner 
06703326136
Aranylélek közösség
Aranylélek

A mellékelt alkotó:

Veres Faragás