A mindennapos felismerések hogyan fejlesztik a lelket?!

Aranylélek


Az anyaság szürke árnyalatai, avagy anya csak egy van?!

ANYASÁG...

A szót kiejtve sok érzelmet felhozhat bennünk. Aki anya, és épp felhőtlen a kapcsolata a gyermekével, annál boldogság, akinél épp nehézségek vannak, ott aggódás, és „csakazértis” boldogság.

Akinek jó a kapcsolata az édesanyjával, annál meghittség, szeretet futhat át, akinek nem olyan fényes, ott düh, félelem, és „csakazértis” szeretet.

Aki várja a megszületendő babáját, annál édes izgalom, aki csak szeretné, hogy legyen, de nem jön össze, ott keserű izgalom, félelem.

Sorolhatnám a végtelenségig, mert attól is függ, hogy mit hoz fel benned, hogy milyen lelkiállapotban vagy épp. De az biztos, hogy nagyon sokrétű érzések törhetnek felszínre.

Ha tudsz, időzz el felette, olvasgasd, mond ki hangosan, figyeld meg magad, lehet sokat segíthet. ANYASÁG.

Viszont itt jön a csavar …

Kit nevezünk, nevezhetünk anyának?

Aki megszült, aki felnevelt, aki táplált, és gondoskodott rólunk? Külön-külön is igaz lehet, vagy csak együtt?

Hiszen „annyi féle anyát” ismer a pszichológia tudománya. Néhányat kiemelnék a teljesség igénye nélkül.

1.       A legelemibb a szülőanya, aki a világra hoz bennünket, és felnőtt korunkig több-kevesebb sikerrel gondoskodik rólunk. Aki akkor is szeret bennünket, ha mi gyarlók vagyunk. Csodálatos érzés lehet anyának lenni, nőből NŐVÉ válni. Aki saját testében kihord, kínok között megszül, megtanít az élet apró, és nagy lépéseire, együtt sír velünk az első szerelmi bánatnál, majd fiatal felnőttként mosolyogva, de vérző szívvel elenged bennünket a saját utunkra.

Sajnos azt tapasztalom, hogy ez egyre nehezebben jön össze a mai fiataloknál, és korukból lassan kifutó felnőtteknél. Ennek pedig ezer oka lehet. Ki a hibás? Van-e egyáltalán hibás? A környezeti hatások, a stressz, a mesterséges ételek, aggódás a pénz-biztonság miatt?

Nemrég egy nőgyógyász szájából azt hallottam, hogy két egészséges embernél 30% esély van arra, hogy gyerekük legyen…Oh, igen meglepődve konstatáltam ezt a kijelentést. Hogy jött ez össze? Tényleg ilyen gáz a helyzet? Mi van azzal, aki nem is akar, mert a férjének van már három, másik anyától…

Akik pedig valamilyen egészségügyi nehézséggel küzdenek, azok húzzák le magukat a lefolyón???

Természetesen mindenkinél egyéni az eset, és nehéz általánosítani.

De valóban elgondolkodtató, hogy, ha mindkét fél jól van, és szeretnének, akkor mi lehet az oka?

Talán csak türelmetlenek? Vagy ez a sorsuk? Vagy nem minden nő azért születik le a Földre, hogy anya legyen? (Akkor, hogy lesz a fajfenntartás?) Vagy csak annak a két embernek nem lehet gyereke, és lehet, más társsal egyből összejönne? De a legszebb: még nincs itt az ideje… Talán ezzel lehet kikergetni a „sorbanállóreménykedő” leendő anyukákat. Vagy esetleg még nem akar a gyerek leszületni az adott párhoz? Ki tudja? (Még meg se született a gyermek, és máris ő irányít J

Az biztos, hogy nincs könnyű dolguk a mai fiataloknak, és fiatalos öregeknek a családalapítás tekintetében. (Állami támogatások is csak 40 éves korig elérhetőek…aki utána szül, az nem számít, azt a gyereket ugye nem kell ugyanúgy felnevelni, mint a fiatalabb anyukáét?!…szégyen a negatív diszkrimináció).  

Ha nehezebben fogan meg a baba, akkor csak akkor van esély a gyerekre, ha van megfelelő mennyiségű pénz a bankszámlán. Nem elég a párnak a stressz, a csalódás hegyek, még görcsöljenek azon is, hogy miből lesz megvalósítva a lombik 5…?

Ha mégse sikerülne utódot nemzeni, akkor jönnek, jöhetnek a következő variációk:

2.       Ha nem Magyarországon lennénk, akkor szóba jöhetne a béranyaság is, viszont ez itthon illegális. Vagyis vannak olyan országok, ahol megoldás lehet az, hogy egy 3.személy hordja ki, és szülje meg a várva várt gyermeket. Nyilván szabályozva vannak, mert csak a popsi, és hasméret megőrzése céljából átadni valakinek a szülés lehetőségét, nos az egy külön kategória… Maradjunk a kényszerhelyzetnél. Valóban kényszer lehet, mert hogyan lehet egy ilyen helyzetet jól kezelni? Jóba kell lenni? Látogatni? Simogatni a pocit? Eljárni vele a terhesgondozásra? Ha magasabb szintről nézzük, akkor tudjuk, hogy ez első 9 hónap is igen meghatározó. Tehát 9 hónapig X, és utána Y lesz az anya? Ez sem egy egyszerű helyzet, de ha van elég pénz, és a jogszabályok is engedik, akkor egy megoldás lehet a gyermektelenségre. Vajon, amikor felnő, elmondják neki? Az kire milyen hatással van? Belegondolni is sok(k).

 

3.       Akik túl vannak rengeteg vizsgálaton , beültetésen, és mégsem lehet babájuk, ma Magyarországon lehetőséget kaphatnak örökbe fogadni. Miután belőtték a kort, a nemet, beszerzik a rengeteg dokumentumot, igazolást, eljárnak oktatásra, és rendkívül türelmesek (mert néha évek, mire „megfelelő” gyermek kerül sorra), sikerülhet a projekt. Anyává válhat a nő. Nevelőanya lesz. Ez a pozíció vajon kevesebb, vagy több, mint azé az anyáé, aki lemond gyermekéről? Lehet e ezt egyáltalán mérlege tenni? Mi késztet két embert arra, hogy „valakigyerekét” felnevelje? Mert adni jó? Mert a szeretet nem minősít? Mert ő is szeretné, ha átölelné egy kis ember? Mert szeretné a tapasztalatait átadni? Mert a gondoskodástól több lehet? Mert a kis embernek is szüksége van rá? Bármelyik igaz lehet….Azt hiszem ebben az esetben a legszerencsésebb az anonimitás, ami biztonságosabbá teheti az ilyen szereteten alapuló kapcsolatot… Nagyon érdekes, hogy az örökbe fogadott gyerekek előbb utóbb elkezdenek hasonlítani a nevelőszülőkhöz, külsőleg is… Összeérnek.

 

4.       Akik szerencsések, és megszületett a csecsemőjük, viszont nem tud szoptatni az anyuka, akkor adhat tápszert is neki, vagy egyezséget köt egy olyan anyukával, akinek van bőven teje. Ő lesz a kisded tejanyája. Nyilván olyan anyuka lesz, amúgy is szoptat, akkor az ő gyerekével tejtesók lesznek? Milyen energetikai szál, esetleg előző élet béli maradvány lehet egy ilyen intim táplálás? Milyen érzés lehet annak a felnőttnek, aki megtudja, hogy kinek a tején nőtt fel? Vajon csorbul-e az édesanya felé vetett fény? ( „Nem voltál képes rá, hogy ennem adj!”- ítélkezés, kimondott, vagy kimondatlan, tudatalatti neheztelés.) Vagy ennek nincs is akkora jelentősége? Olyan, mintha nem otthon ebédeltünk volna, hanem étteremben?

 

5.       A mostohaanyák sem maradhatnak ki a sorból! Hú! Biztos láttál már olyan családot, ahol a férfi tagnak van gyereke, akit a jelenlegi élettárs nevel(get), részben vagy egészben. Most nem Hamupipőkére gondolok…Mert a mostohaanya nem biztos, hogy gonosz, még ha a mesék miatt társítjuk is mellé ezt a jelzőt.

A mostohaanya helyzete sem annyira irigylésre méltó. El kell fogadtatnia magát a gyerekkel, ha neki is van saját, akkor a gyerekeket is egymással. Aránylag jó viszonyt ildomos fentartani az édesanyával (már, ha van). Csak alkalmazkodni tudóknak való. Csak szeretettel!

Illetve van a másik oldal is, amikor virágot kér anyák napjára az épp aktuális mostohaanya.  

Ez ugye intelligencia, és apuka kérdése (is). Arról nem is beszélve, hogy a nő esetleg lemond saját gyermek szüléséről, mert a párjának van. Mi a garancia, hogy 10 év múlva is együtt lesznek, és akkor már hírből nem lehet saját gyereke. Nagy buktatók lehetnek ezek a helyzetek.

Volt egy ismerősöm, aki megismerkedett egy négy gyermekes apukával, aki válás előtt állt. Már majdnem kibimbózott a kapcsolat, amikor feltette magának a kérdést, hogy akar-e ötödiknek beállni a sorba (Mert a gyerek mindig fontos, a saját vére marad, és ez így van rendjén), és vajon akar-e még gyereket a meglévő csipet csapat mellé? Csírájában elsorvadt a kapcsolat… 

Nos kedves anyukák, leendő anyukák igyekezz pozitívan nézni a jelenre, és a jövőre. Hiszen bármelyik csoportba tartozol, légy szeretetteli, tegyél meg magadért amit tudsz, és élvezd az életet! A többi már a Gondviselés dolga!

 

 

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Királylányból szolgálólány - fordított mese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány. Érdekes királyság volt az övé, egyszemélyes volt a birodalom. Ő volt egy személyben az uralkodó, az udvari bolond, a szolgáló, az öltöztetőnő, így a koronáját akkor hordhatta, amikor csak akarta.

Nagyon biztonságosnak tűntek a napjai, csak saját magáról kellett gondoskodnia, nem kellett háborúznia senkivel. Ezt a kiváltságos helyzetet nagyon jól élte meg, a hétköznapokban igyekezett mindig hordani a koronát, és ügyelni arra, hogy legyen rajta valami csillogó.

Pompásan nézett ki, a királyfik udvaroltak a csillogásnak, hiszen vonzotta a tekinteteket. Viszont annyira már nem volt vonzó, hogy valamelyik királyfi feladja a megszokott birodalmát, és egyesítsék azt.

Telt, múlt az idő..(mint a mesében), és a királylány azon kapta magát, hogy egyre többet gondol arra, hogy jó lenne, ha egy királyfival élhetné az életét. Így meg lehetne osztani a szerepeket, minden nap csilloghatna urának, közösen viselhetnék a terheket, megoszthatnák egymással nemes gondolatikat, összerakhatnák erejüket…Az mennyire ragyoghatna!!!

Egyik nap magára öltötte kedvenc ruháját, kifényezte koronáját, és kiült a tópartra, csendesen figyelte a víz szikrázó hullámait. Felállt, és meg akarta nézni magát a víz tükrében, de hopp…a korona leesett a fejéről.

Nagyon megijedt, és nem tudta mit tegyen, nem vizezhette be kedvenc ruháját is…megpróbált utána nyúlni, de már eltűnt a mélységben, tehetetlennek érezte magát.

Sírva ült a partra, micsoda veszteség! Milyen királylány korona nélkül? Azt kérte, hogy bárcsak vissza kaphatná a hőn szeretett koronáját!

Ebbe a mélabús állapotába, egyszer csak felnézett, és látja, hogy csodák csodájára a koronája úszik felé. Úszik a korona? Igen, egy aranyhal szájába fogta, és a királylány felé nyújtotta.

Olyan boldog volt!!! Visszakapta a kincsét. Miközben örvendezett, és megköszönni készült a halnak a segítséget, megszólalt a hal:

- Ma különleges nap van, teljesítem még egy kívánságodat!

„Óhh, egy kívánságomat?! Tényleg különleges nap a mai, visszakapom a koronám, és még teljesülhet egy kívánságom is! Mit kérjek? Aranyat? Ezüstöt? Szolgálókat? Ó, nem!”

- Megvan, egy királyfit szeretnék, akivel egyesíthetjük a birodalmunkat, és boldogan élünk, míg meg nem halunk.

Az aranyhal csak annyit válaszolt. Legyen!- majd elúszott a víz fodrai között.

A királylány izgatottan tért vissza uradalmába, és várta, hogy mi következik.

A Nap, és a Hold váltogatták egymást, de semmi változás.

„Már senkiben nem lehet megbízni, nem lehet hinni!”-gondolta a lány.

Egyik nap kisétált egy közeli parkba, gyönyörű tavaszi nap volt. Csicseregtek a madarak, fújdogált a szellő, és egyszer csak meglátott egy aranyló hajú királyfit. Ő is délutáni sétáját töltötte a szabadban.

Első látásra szerelem volt, mint a mesében. Hálás volt a királylány a halnak.

Három nap, és három éjszaka telt el, amikor is közös örömükre egyesítették a királyságukat. Boldog mindennapok következtek ezután. Egymás szerelmének éltek. Élettel töltődött meg a kastély, és 1+1 az több, mint kettő.

Volt ugyan néhány dolog, amiből mindkettőjüknek engedni kellett, de ez a lila ködben szinte észrevétlen maradt. Kevesebb idejük maradt saját maguk fényezésére. Cserébe volt ki mellett lehajtani a fejüket.

Ahogy telt, múlt az idő, a királylány egyre kevesebbet vette fel a koronát, belepte a por. Azt gondolta, hogy nem olyan fontos, hiszen egyre kevesebbet hagyja el a kastélyt.

Eltelt néhány év, és a királylány azt vette észre, hogy elragadták a hétköznapok. A királyfi szeme sem csillog annyira, mert el van foglalva a hatalmas királyság irányításával.

A megszokások felülírták a királylány pompa iránti igényét. Annyira örül a szerencséjének, hogy egy ilyen csoda párja lett. Viszont észre se vett, hogy mekkora hibát követett el, hiszen mindent alárendelt a kapcsolatnak, és bármit megtett a konfliktusok kerülése érdekében. Nem akart soha többet egyszemélyes királyság Úrnője lenni.

Inkább igyekezett megfelelni a királyfi igényeinek. Bevállalta a háztartás vezetését, a mosónő, a bejárónő, a szakácsnő, az öltöztető, a szolgáló szerepét…

Rájött, hogy saját magának köszönheti, hogy hagyta beporosodni a koronáját. Így csinált magából a királylány szolgálólányt.

Mit tehet? Hiszen szereti a királyfit…

Eszébe jutott az aranyhal, aki már két kívánságát teljesítette, így kisétált a tópartra, bízva abban, hogy hátha segít neki ismét.

Pár órát üldögélt, amikor megjelent a hal.

- Már vártalak!-szól a lány. Kérlek, teljesítsed még egy kívánságom, teljesen elveszítettem magam. Szeretem a királyfit, akiért hálás vagyok neked, de szeretném újra visszanyerni a fényemet!

- Legyen!-válaszolta az aranyhal

- Egyet jegyezz meg: Királylány vagy, koronával, és nélküle is!!!

Itt a vége, fuss el véle…

A királylány, és a királyfi boldogan éltek, míg meg nem haltak…

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek blog

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánttá csiszolódni együtt...

Mindig van valamilyen felismerésem, felfedezésem az emberi kapcsolatok terén, ami lehet, hogy nem újdonság, és nem is akkora mértékű dolog, de valahogy fontosnak tartom.

Az a téma jött elém, hogy milyen nüansznyi dolgokon csúszhatnak el kapcsolatok, házasságok.

Például azon, hogy nem vesszük figyelembe azt, hogy teljesen más „alomból” jöttünk, más neveltetéssel, más kultúrával, más szokásokkal, és más szocializálódással.

Vagyis ez alapokban megrengetheti a kapcsolatot, természetesen nem a rózsaszín habos időszak alatt, hanem, amikor a köd felszáll.

Amikor a hétköznapi élet kihívásaival kell közösen megküzdeni.

Mert, ha például az egyik fél a kapcsolatban csonka családban nőtt fel, a másik teljesben (ami ettől függetlenül még lehet „csonka”) merőben eltérhetnek az elképzelések a család fogalma alatt.

Ki mit ért család alatt?

Kinek mi a feladata, szerepe, viselkedési mintája, elvárása? Mennyire van jelen az intimitás a családban? Csak ilyen apróság is gondot okozhat, hogy jellemző volt-e az egymás előtti meztelen megjelenés? Vagy volt mindenkinek saját szférája?

Vagy mennyire osztották meg egymással az érzéseiket, gondolataikat, terveiket? Mondjuk egyik félnél szinte mindent megbeszéltek, a másik félnél pedig szinte semmit. Nos, akkor a párkapcsolatba melyik szokást vigyék be? Lehet ebből konfliktus? Hát igen! Mert előbb utóbb elkezdik nem érteni a másik viselkedését. Ő miért mond el mindent, a másik miért nem….Pedig mindenki csak a megszokottat adja.

Igen, itt lép be a kommunikáció, és az igény arra, hogy változtassanak, és megalkossák a saját szabályaikat, ami nyilván a saját komfortzóna átlépésével járhat.

Másik példa: a női tag azt tanulta, hogy, ha rossz kedve van, akkor a hisztijét, negatív hangulatát rávetíti a környezetére, és így kerül a középpontba. Ezt látta az anyukájától, aki csak így tudott kicsikarni egy kis figyelmet otthon. Mi történik hosszútávon a párkapcsolatában?

Ha neki rossz napja van, akkor mindenkinek borúsnak kell lenni, akkor nem fontos a másik öröme, vagy sikere. Mennyire élhető ez így vajon??? Mindaddig, amíg a párja meg nem unja, és egy alkalmas helyzetben ezt a felszínre hozza.

Természetesen itt is erőszakmentes kommunikációval. Pl. mennyire elnyomottnak érzem magam, amikor rossz kedved van, és nem lehet hozzád szólni. Mennyi alkalmat tudsz felsorolni, amikor én rád tettem volna a saját terhemet? Hogyan lehetne azt megoldani, hogy én meghallgatom a problémád, együttérzek, és utána megöleljük egymást, és megpróbálunk pozitív jövőt festeni?

Alapvetően két ember, ha együtt él, normális, hogy megosztják egymással a jót, és a rosszat is. De a másikkal gorombán bánni a saját bajunk miatt, nos az nem korrekt, és hosszú távon mély sérüléseket okozhat.

Visszakanyarodnék a kiindulópontra, hogy ezeket a reakciókat nem azért tesszük, mert bántani  akarjuk a szeretteinket (ez eleve ambivalens), hanem, mert ehhez szocializálódtunk, így tanultuk meg kezelni a dolgainkat. Eddig.

Mi, van, ha az egyik fél mindig kért, és kapott visszajelzést a szüleitől a terveire, a másik nem? Lehet, hogy ez kiütközik a párkapcsolatban is? Igen! Mert egyikőjüknek mindig fog kelleni a megerősítés, a másik pedig megy a saját feje után…

Ezer példát tudnék még felsorolni, de nem az a lényeg, hanem, hogy fogadjuk el, hogy másképp vagyunk összerakva.

Miután felismertük, nézzünk tükörbe, és ne hagyjuk, hogy ilyen triviális dolgok tönkre tegyenek egy kapcsolatot.

Hozzuk fel a felszínre, beszéljünk róla, hagyjunk időt egymásnak a változtatásra…

Alkossuk meg a közös „szabályainkat”, figyeljünk egymásra, és egymás igényeire, úgy, hogy közben a sajátunké se sérüljön!

Ez viszont csak abban az esetben fog működni, ha megvan az alap kapocs két ember között, és ez nem más, mint a SZERETET…. Akkor minden csiszolható, és megoldható!

 

Ui: Ne gondoljuk, hogy majd mással könnyebb lesz! Nincs két egyforma start, így minden kapcsolódásban van fejlődési lehetőség, ami szükségszerű is!

 

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

 

https://www.facebook.com/aranylelek/

A boldogság SEMMI, és MINDEN

Hogy mi a boldogság?

Minden, és semmi.

MINDEN, mert a boldogság érzését megtalálhatod egy szempárban, egy ölelésbe, egy mosolyban, egy kézfogásban, egy érzésben, egy finom érintésben….

Érzékelheted egy szép zene hallatán, egy extra showműsor kapcsán, egy sportesemény közben, a dobogó legfelső fokán…

Megtapasztalhatod egy sikeres munkafolyamatban, egy jól sikerült alkotás közben, egy utazás alkalmával… Bárhol utolérhet a boldogság érzése…

Feltéve, ha nyitott vagy…. Ha elfogadod, hogy a boldogság benned születik meg, nem más adja becsomagolva, rózsaszín szalaggal átkötve.

Sokszor teszik fel nekünk, és tesszük fel másnak a kérdést:

Boldog vagy???

Értelmetlen, illetve pontosításra szoruló kérdés.

Helyesen így tudom elképzelni: Ebben a pillanatban boldog vagy? Illetve, mikor érezted a boldogság pillanatát utoljára?

Mert óriási csapda, és csalódás, ha azt hisszük, hogy a boldogság egy olyan érzés, ami folyamatosan jelen van az életünkben.

Szerencsések vagyunk, ha sűrűn átélhetjük a pillanatot.

A boldogság SEMMI.

Semmi, mert illékony a természete, Semmi, mert nem tudjuk hosszú ideig fentartani.

Egy stresszfaktor beköszönése esetén máris leesik a szárnyunk, amivel az eget szeltük, és eluralkodik a szomorúság.

Mi a boldogság ellentéte? A boldogtalanság? NEM! Hanem a HIÁNYÉRZET.

Mert, amikor boldogtalannak érezzük magunkat, hiányzik egy ölelés, egy csók, egy együtt érző mosoly, egy közös program.

Hiányzik egy élmény, egy közös nevetés, egy csodálatos táj képe, egy izgalmas kirándulás élménye, egy kis kedvencünk bújása, a gyerekeink felhőtlen kacagása. Hiányzik, és a boldogság érzését betölti ez az ŰR.

Akkor mi a megoldás? Akarjunk boldogok lenni egyáltalán? IGEN!!!

Akarjunk boldog pillanatok sorozatát, és MOST…

Nem akkor, amikor majd meglesz a ház, a konyha, a mosógép, a munka, és bármi, amivel csak falakat húzunk fel saját boldogulásunk előtt.

Legyünk nyitottak, és fogadjuk el, hogy ezek az érzések váltakoznak.

Ha a hiányérzet erősödik fel, akkor fájjuk meg, sírjuk ki magunkat, beszéljünk róla…de ne ragadjunk bele, engedjük tovább, és fókuszáljunk arra, hogy miben tudjuk meglátni a boldogságot!

Éljük meg a felemelő pillanatokat, örömködjünk, énekeljünk, táncoljunk, szárnyaljunk, potyogtassunk örömkönnyeket, öleljük meg a világot, éljünk…

Sose felejtsük el: A Boldogság SEMMI, és MINDEN!

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

http://aranylelek74.blog.hu/

Mit tegyél, hogy legyen párkapcsolatod?

Ahhoz, hogy egészséges párkapcsolatod legyen, először önmagadon kell csiszolni, finomítani. Milyen erős kapcsolódás lehet egy olyan párkapcsolat, ahol nem az az alap motiváció, hogy majd a másik megadja nekem a boldogságot.

Hiszen a boldogság saját magunkban van benne, keresni sem kell. Két egész ember tud teljes életet élni, ha félünk, felek vagyunk, akkor ezt visszük be a kapcsolatba, és sok problémát tudunk magunkra húzni. Bizonytalanságot, féltékenységet, bizalmatlanságot...ami nem alapja egy hosszú kapcsolatnak.

Kezdjük az elején. Mit érdemes tenni, hogy felkészüljünk egy kapcsolatra? Nem arra gondolok, hogy felépíteni egy életet előre, mert az lehetetlen küldetés. Arra, hogy magunkkal mit kezdjünk?

1.      Fedezzük fel magunkat!

Fizikai szinten ismerjük meg a testünket (minden részét, hiszen az intimitás kialakításához az is szükséges, hogy tudjuk, mi van a lábunk között) Találkoztam olyan hölggyel, aki sosem látta a nemi szervét. Nos, mennyire tudta vajon átadni magát másnak, mennyire merte elfogadni magát? Csináljunk magunkról teljes alakos képet, és nézzük meg. Szembesüljünk! És, ami feladat: fogadjuk el, hogy most ilyenek vagyunk. Ha valamivel nem vagy elégedett, akkor tegyél lépéseket érte, de ne bántsd magad, mert azzal nem mész semmire!

 

2.       Nézzünk magunkba lelki szinten is! Mik azok az érzések, amik napi szinten irányítják az életünket? Erre úgy jöhetsz rá, ha esténként leírod, összegzed, hogy aznap mik voltak a fő érzéseid, és ezt egy héten keresztül tedd meg. Ki fog derülni könnyedén, hogy mik a negatív, és pozitív érzéseid, amiknek a hatása alatt állsz. Ha megvan, onnantól kezdve tudsz tudatosan változtatni rajta.

3.       Szellemi szinten is van teendő, és talán ez a legnehezebb. Itt a gondolatainkat kellene kordában tartani. Mit gondolsz a férfiakról/nőkről/párkapcsolatról/családról…? Milyen társat vonzhatsz be, ha folyton arra gondolsz, hogy a pasik hülyék, és csalfák, meg egyik se normális…Ugye megvan a válasz! Mi lenne, ha helyette arra gondolnál, hogy olyan társat vonzol be, aki számodra a legjobb?! Illetve az vagy, aki vagy, vagy , amit eddig elvártak tőled?

4.       Érdemes felismerni, hogy mik azok az ismétlődő minták, hibák, amiket elkövettünk egy kapcsolaton belül, és azon valamilyen , számodra közel álló technikával oldani, túllépni.

Ez viszont a huszonkettes csapdája, mert a leendő partner tükör. Olyan rezgésszintű, beállítottságú, amilyen te magad vagy. ezért is érdemes először saját magunkon dolgozni, hogy minél minőségibb ember kerülhessen képbe. Természetesen utána együtt folytatódhat a fejlődés, de nem mindegy, hogy milyen szintről indulunk.

Ha van önbizalmunk, akkor sokkal könnyebb elhinnünk azt, hogy nekünk is megvan a párunk ebben az Univerzumban. Illetve olyan társat kaphatunk, akinek szintén van hite magában.

Ha hosszútávra tervezel, akkor ezeket érdemes figyelembe venni. Ha csak partnerfüggőség miatt vagy egy kapcsolatban, vagy rövid mustrára vágysz, akkor ezeknek nincs jelentősége.

Ezeken kívül nyilván van még feladat, hogy egymásra találjatok, hiszen otthon a négy fal között , internet nélkül nehéz lesz ismerkedni. Ahhoz ki kell lépned a komfortzónádból, olyat kell tenned, amit eddig még nem, nyitva kell lenned, és befogadóvá válni.

Könnyű ezt mondani!!! Hallom a gondolatokat!

Viszont minél hamarabb neki kezdel önmagadnak, annál hamarabb célba érsz, és nem tékozolsz el éveket… Mennyivel biztosabban tudsz előre tekinteni, ha tudod, hogy mennyit érsz, és ezt a biztonságot, csak te tudod megteremteni magadnak.

Ezek az alapjai annak, hogy azt tudd mondani, hogy: Szeretem magam…

Hálás vagyok, hogy élek, minden döntésem a javamat szolgálja, tiszteletben tartom saját igényeimet, így mások is így tesznek majd.

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

www.aranylelek74.blog.hu

 

 

Hálás vagyok, hogy élek!

Olyan ritkán jut ez eszünkbe, pedig ha jobban belegondolnánk, akkor boldogabb életet élhetnénk.

Nemrég autókáztam egy útszakaszon, amerre nem szeretek járni, mert mindig a párom balesetének napja jut eszembe, ezért leginkább elkerültem. De most nem tudtam, és érdekes módon nem a fájdalom tört felszínre, hanem az a mérhetetlen öröm, hogy én élek. Milyen szerencsém van, hogy nem voltam akkor mellette, lehet, hogy most nem írogatnék…

Vagy milyen angyali segítség volt, amikor rutintalan sofőr koromban frontálisan ütköztem, és egy karcolás sem esett rajtam. Amikor csak kicsit rázott meg az áram, vagy villám csapott a repülőbe, amin utaztam. Amikor megpördültem az autópályán a csúszós úton, vagy csak kimentem az utcára…

Biztosan mindannyiunknak van ilyen listánk, ami veszélyhelyzetként éltünk meg, és jó, hogy túléltük.

Mennyi olyan helyzet van, amit észre sem veszünk, nem tudatosodik bennünk!

Ilyenkor elgondolkozom, hogy angyali, vagy égi segítség?! Vagy karmikus, és azt üzeni a számunkra, hogy még van dolgunk ezen a Földön, vagy „csak” így akarják az égiek a tudomásunkra juttatni, hogy ÉLJÜNK, mert minden múlandó?! Bármelyik igaz lehet, és egyik se, de a lényeg, hogy ez nem a főpróba, hanem már megy a „műsor”.

Többször előfordult az interneten az az okosság, hogy „Élj úgy, mintha ez a nap az utolsó napod lenne!”. Néha elolvassunk, kicsit átérezzük, és lájkoljuk ( már, ha nem vagyunk rá lusták…), és minden megy tovább a maga kerékvágásban. De miért? Egyetértünk valamivel, és mégsem változtatunk?!

Minek kell ahhoz történni, hogy örüljünk minden napunknak, hogy ma megint kaptunk lehetőséget, hogy ne pazaroljuk az időnket hülyékre, hogy észre vegyük a szépet??? Tényleg kell valami tragédiának, betegségnek történni, hogy felértékelődjön az életünk? Sajnos igen! Mert természetesnek vesszük, hogy nekünk minden jár.

„Majd boldog leszek, ha ez és ez meglesz…” Ismerős? Nincs majd!!! Csak MOST van, és csak rajtunk múlik, hogyan éljük meg ezt a pillanatot!

Természetesen vannak szürkébb, és színesebb napok, de amíg lélegzünk, és ver a szívünk, van miért hálásnak lenni a létünkért, akármilyen is az, akármilyenné is tettük! (Változtatni mindig lehet!)

Annyi mindenbe bele halhattunk volna már, mind testileg, mind lelkileg, de igaz a szólás:

„ Ami nem öl meg, az erősít!” Az edzi a lelkünket, és folyamatosan arra késztet, hogy ne ragadjunk bele az anyagi, materiális világba, és tekintsük egymást embernek.

Reggelente, amikor felébredünk, egy egyszerű KÖSZÖNÖMmel kisugározzuk magunkból azt, hogy van értelme mindennek!

Mit veszíthetünk, ha kipróbáljuk? Milyen többlet energiát tapasztalhatunk ezáltal napközben?

Próbáljuk ki! :)

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

 

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

 

 

A te örömöd, az én örömöm is?

Egy olyan emberi tulajdonságról szeretnék írni, amiről nem szívesen veszünk tudomást, vagy ha tudomást veszünk, akkor nehéz vele mit kezdeni. Ez az irigység. Furmányos ez az érzés, mert, ha vagy olyan szinten, hogy felismered a jelenlétét, akkor az újabb bajt szül, mégpedig a szégyent saját magammal szemben.

Nézzük, honnan indult ez a gondolat! A napokban felhívott egy ismerősöm, lelkesen mesélte, hogy végre megérintette lelkileg egy férfi, és ez milyen felemelő érzés, milyen boldog, és ilyenek. Végtelen örömmel hallgattam a vonal túlsó végén, miközben, én a poklok poklát éltem meg a saját élethelyzetemben. Pont egy számomra fontos férfival beszélgettem, és nem minden reakciójával értettem egyet. Pfú, de finoman fogalmaztam! A lényeg, hogy az öröm skála másik végén voltam az ismerősömmel szemben, én nem voltam annyira lelkes állapotban.

Mert mi történt? Abban a pillanatban, ahogy meghallottam egy olyan történetet, amire én is vágyom, szembesített a saját helyzetemmel, és felnagyította azt. Én is abban a pillanatban érezni akartam volna azt az átható boldogságot, felhőtlen örömet, amit a telefon túlsó végéről éreztem.

Hozzá kell tenni, hogy ezek nem szándékos érzelmi reakciók, hanem ösztönösek. Bekapcsol valamit egy kis manó a lelkemben, és elkezdi azt facsarni. Nem valami kellemes érzés, hiszen egyébként miért ne örülnék más boldogulásának? És örülök is! 

Nem arra szeretnék kilyukadni, hogy nem vagyok együtt érző, és aki felfedezi magában az irigység érzését, az a pokolra kerül, hanem arra, hogy milyen tükröt tudunk akaratlanul is egymásnak tartani. Természetesen ezt magamban helyre raktam, és tudom, hogy mindennek megvan a maga érési ideje.

Mennyi ilyen helyzettel találkozhatunk nap, mint nap, és nem biztos, hogy mindegyiket felismerjük. Gondoljunk csak arra, hogy például a kollégád meséli, hogy kapott egy utat a párjától Kubába, és két hét múlva indulnak. Milyen szupi, nem? De igen, viszont te nem, hogy külföldre, de az idén sehova nem tudsz elmenni nyaralni. Nos, mekkora a közösen átélt öröm a kolléganővel? Hangsúlyozom, hogy itt csak arra az érzésre koncentrálj, ami benned fakad, ami felerősíti a pihenés iránti igényedet. Ugye, ugye?!

Hasonlót megéltem a valóságban is, amikor volt férjem közeli rokona felhívott bennünket egy egzotikus nyaralásunk közepette, és éppen arról siránkozott, hogy ő milyen kevés pénzből él. Egyébként örült nekünk:)

Van ennek egy negatív oldala is.

Mi van, ha én váltok ki valakiből irigységet a sikeremmel, a jókedvemmel, az előrejutásommal, és ő esetleg nem annyira jó szándékú. Hatással lehet az életemre? Befolyásolhatja a mindennapjaimat? Mindenképpen, mert az öröm is, a féltékenység is energia, csak más a rezgésszintje. Ez olyan, mintha egy rózsaszín habos-babos szobában, vagy egy feketére festett, halálfejjel díszített helységben üldögélnél. Van különbség a kettő között? Rezgésszintben mindenképp.

Tehát, ha az irigységet arra "használja" valaki, hogy ártson, az senkinek nem jó. Nem jó a célpontnak, és az irigy kutyának sem, mert idővel minden érzést, amit küldött, azt visszakapja. ( Dögöljön meg a szomszéd tehene esete...)

Megtapasztaltam azt is, amikor egy ismerősöm azt irigyelte tőlem, hogy a párom halála után fel tudtam állni, és nem tűntem el a süllyesztőben. Azt az erőt. Valószínűleg azért, mert benne nem volt meg ez a típusú élni akarás energiája. Furcsa helyzeteket teremt az élet, mert utána ő is kapott a sorstól hasonló helyzetet, amit senki nem kívánt neki, és nem irigyelte el.

Bárhogyan is van, ez a tulajdonság létezik, és hiába rengeteg önismeret, lelki gyakorlat, és érezhetjük magunkat ízig vérig jónak, akkor is megjelenik, és a felszínre tör, egy nem várt pillanatban. 

Egyszer egy "szűzmáriás" rádióban nyilatkozta egy pap, hogy szent irigység van benne, hogy nem lehet ott a csíksomlyói búcsún. Jót nevettem akkor rajta, de azóta szállóigévé vált, mert nekem attól lett szent ez az érzés, hogy engem formál, éberségre int, hogy észrevegyem a hiányaimat, és tegyek magamért.

Az ember mindig arra vágyik, ami belőle hiányzik.

Úgy döntöttem, hogy nem ostorozom magam azért, mert pár percre szembesültem az életem hiányterületével, és az ismerős hölgynek hosszan tartó boldogságot kívánok!

És természetesen magamnak is :)

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

 

 

süti beállítások módosítása