Selyemhernyóból pillangó
Egyszer egy beszélgetés kapcsán arra a következtetésre jutottam, hogy be vagyok gubózva a saját világomba. Értem ezalatt azt, hogy nem merek élni. Némi önmegfigyelés után nagyon zavart ez a tény, és pont ezért elkezdtem felkutatni a szálakat, igyekeztem megkeresni, hogy hol vesztettem el a fonalat. Miután megtaláltam ( a párom elvesztésének időpontjára datáltam ), úgy döntöttem, hogy itt az idő, változtatok. Megosztom veled, hogy milyen folyamaton mentem, megyek keresztül.
Első lépés: a felismerés, hogy olyan életet éltem nap, mint nap, ami rutinszerű, megszokott, berögzült. Például a munkám kapcsán sokat utazok, az utcára nem sűrűn mentem ki, mert örültem, ha hazaérek, és pihenhetek. Utána egy kis vacsora, esetleg egy kis mozgás, interneten szörfözés, és reagálás a társkeresőn kapott üzenetekre. A párkeresési tranzakcióm ennyiben nyilvánult meg, ami valljuk be őszintén elég sovány.
Eljutottam odáig, hogy valamit kell tennem, mert ez a biztonsági zóna - a megélt sérülések, csalódások,negatív tapasztalatok miatt - nagyon vastag rajtam. Valóban, mintha bebábozódtam volna, mint a selyemhernyó. Ami egyébként értékes állat, csak korlátozottak a lehetőségei. Ez fizikai szinten úgy jelentkezett, hogy cuki hájacskát növesztettem magam köré, ami "védett", és "biztonságban" tartott. Ez volt a leglátványosabb jel. Csupán az volt a legnagyobb probléma, hogy a bebábozódástól (kimondani is nehéz, nemhogy megélni) már alig kaptam levegőt, nem láttam a jövőt, elmaradtak a célok, szűkké tettem a mozgásterem, és ezáltal kezdett kényelmetlenné válni az életem. Szorongtam, aggódtam, féltem, bizonytalanná, és bátortalanná váltam minden olyan dologgal kapcsolatban, ami a megerősödött páncélon kívül volt. Ez a felismerés nem volt fájdalommentes.
Második lépés: eldöntöttem változtatok. De hogyan? Hiszek abban, hogy mind mentálisan, mind fizikálisan meg kell ezt az ügyet támogatni, és így hatásos lehet.
Fizikai szinten elkezdtem naponta tornázni, hogy megnöveljem az energiaszintem, és ezzel fordítottan arányosan lecsökkentsem a méreteimet. Gondosan figyeltem arra, hogy amikor csak tehetem gyalogosan intéztem a dolgaimat a városban. Közben arra lettem figyelmes, hogy mindig találkoztam olyan ismerőssel, akivel egy pár mondatot lehetett váltani. Elkezdett kinyílni a világ. Így esélyt adtam arra, hogy akár a nagy Ő-vel is össze futhatok:)
Mentálisan pedig elképzeltem lefekvés előtt, hogy elkezdem kirágni a selyemgubót belülről. Először csak a számnál, majd felfelé haladva a szememnél, és így tovább. Elég morbidnak tűnt a legelején, de megnéztem egy videót a selyemhernyókról, és könnyebben ment a vizualizáció.
Harmadik lépés: a báb teljes elhagyása, és apró szárnycsapásokkal elindulni az utamon.
Ebben a fázisban vagyok, ezt még kicsit újnak, kicsit sérülékenynek, idegennek érzem, az eddigi "biztonságoshoz" képest. Ezért csak fokozatosan repülök egyre feljebb. Tudom, hogy ez az átváltozás azzal jár, hogy minden képlékeny körülöttem, mert a régi burok már nincs, az új szabad élet még alakul.
De egy biztos, hogy selyemgubó nélkül is értékesnek tartom magam, sokkal többet látok az életből, mint eddig, több inger ér. Nem volt könnyű elhagyni, mert annyira megszoktam már a keretet, de időszerű volt.
Pillangóként is érhetnek sérülések, de sokkal nagyobb a mozgásterem, szebbnek, felszabadultabbnak érzem magam, és nem vagyok kiszolgáltatott, magatehetetlen.
Ha te is magadra ismersz, és elakadsz az átváltozásban, írj nyugodtan, segítek!
Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136
https://www.facebook.com/aranylelek/
Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!
