Mi a belső gyermek? Egyszerű válasz: a lekünk gyermeki része, aki játékos, azonnali szükségletkielégítést igényel, őszinte, akar, félelem nélküli, reményteli, szeretetteli, vidám.

Mikor is volt utoljára olyan, hogy mindegyik tulajdonság igaz volt ránk?

Mennyi mindent magunkra akasztunk az évek során, ami pont azt takarja el, amitől nyüzsög, és él a lélek.

Az ókortól kezdve a reformációig a gyerekeknek nem igazán volt joga, rengetegszer előfordult a bántalmazás, és egy cél volt, az állam lépére való formálás.

Mi a helyzet a mai gyerekekkel?

Saját identitással, jogokkal rendelkeznek, felvilágosultak, kis felnőttek, néha túlképzettek, tökéletesen alkalmazzák a technika vívmányait, és spirituálisak.

Mi a jelenlegi helyzet a felnőttekkel?

Kevesen veszünk tudomást a belső gyermekünkről, talán mert nem tudjuk, hogy mennyire befolyásolja a mindennapi életünket. illetve annyira elveszünk a hétköznapokban, hogy erre van a legkevesebb energiánk.

Viszont mégis érdemes lenne vele foglalkozni, és nem hagyni a belső gyermekünket árválkodni, hiszen mindannyiunkban él a gyermekkorunk emlékképei, amik befolyással vannak a jelenünkre. Hiszen nem mindegy, hogy milyen közegben, hangulatban nőttünk fel, és azokat mennyire dolgoztuk fel. Ezek a minták láthatatlanul is irányítják az életünket.

Minél jobban megismerjük, illetve csak emlékezünk a gyermeki énünkre, annál jobban megismerjük a reakcióinkat, és sokkal könnyebb lehet a gyereknevelés is.

Talán, ami a legfontosabb, különbséget tudunk tenni gyermeki, felnőttes, és szülői viselkedésminták között. Mert ugye, amikor bedobjuk a durcit, az nem egy felnőttes megnyilvánulás? Vagy, ha a párunk helyett mindent meg akarunk oldani, az inkább szülői akarat. Egy biztos, hogy nme egyenrangú.

Nézzünk néhány példát a gyermekkorban ért hatások következményeire:

Ha nem kaptunk elég szeretetet, akkor felnőtt korban biztos ezt keressük.

Ha a szülő sarokba állította a gyereket, akkor nagy esély van arra, hogy felnőtt korban krízishelyzetben bezárkózunk, és nem kérünk segítséget.

Ha kistestvér születésénél a szülők nem jólkezelik az elsőszülöttet, akkor kondícionálódhat a féltékenység, ami kihat akár a párkapcsolatra.

Mi lenne, ha bármi is volt, bárhogyan is történt, azt elengednénk, megbocsájtanánk, és begyógyítanánk ezzel a belső gyermekünk sérüléseit?

Mik azok a jelek, amik a belső gyermekünk elhanyagoltságát tükrözik vissza?

·         Másoktól való függés

·         Szenvedélybetegségek, kényszeres viselkedések

·         Felelősségvállalás elhárítása

·         Bizalmatlanság, pánik

·         Önközpontúság

·         Intimitászavar

·         Üresség, fásultság

·         Dühkitörések…

Hogyan gyógyítsuk meg, mit tegyünk?

·         Kezdj el úgy foglalkozni magaddal, mintha egy kisbabával tennéd! Az mit jelent? Mit igényel egy baba? Törődést, szeretetet, figyelmet, örömöt, pihenést, tápláló ételt, védelmet, biztosnágot…Mi van, ha mostantól így bánsz magaddal?

·        Mi lenne, ha saját magadat tennéd az életedben az első helyre? Ha elkezdenél olyan dolgokat csinálni, ami örömmel tölt el? Mi lenne, ha NEM-et mondanál, amikor nincs kedved valamihez?

·         Mi lenne, ha adnál magadnak, és nem csak szipolyoznád a tested, és a lelked?

·         Milyen érzés lenne nem túl komolyan venni az életet?

·         Mi lenne, ha nem ragaszkodnál a félelmeidhez?

·         Mi történne, ha elolvasnál magadnak egy mesét?

·         Milyen érzés lenne elővenni a kedvenc filmed?

·         És a legfontosabb: Hagyd abba saját magad bántását!!!!

Mikor nevettél utoljára? Tudsz egy viccet? Mikor bohóckodtál csak úgy? Tudsz egy viccet? Mikor játszottál utoljára? Mikor csodálkoztál rá valamire, úgy őszintén?

Tedd azt, ami neked jól esik, és békére lelsz magadban, újra felfedezheted a laza, vidám, gyermeki éned. Hidd el, sokkal könnyebb lesz utána az élet!

Jó felfedezést!

Ui: Az én viccem: Anyuka a kisfiához: - Mit főzzek ebédre?

Kisfiú: - Nekem mindegy, csak grízgaluska leves legyen!.....

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Olyan sokat dolgozunk azon, hogy a kellemetlen, a kényes, fájdalmas emlékeinket elfelejtsük, és kitöröljük az emlékezeteinkből.
Mint tudjuk a múltunk hatással van a jelenünkre.

Mi lenne akkor, ha tényleg képesek lennénk kitörölni egy fájdalmas emléket, egy veszteséget, egy rossz napot, egy csalódást. Könnyebb lenne most az élet?

Lehet, hogy igen…viszont, mi lenne a megtanult tapasztalással? 
Ha nem emlékeznénk arra, hogy ha tűzbe nyúlunk, akkor megég a kezünk? Hogyan tanulhatnánk, ha ezek nem rögzülnének?

Vagyis szükség van a nehéz „élményekre” is? Ambivalens. De igaz.

Egyszer egy képzésen ültem, és az egyik csoporttársunk elmesélte, hogy annyiszor altatták már, hogy mellékhatásként kitörlődött a húsz éves kora előtti emlékei.
Első megdöbbenésem után felvillantak a saját 20 éves korom előtti képek, és mit mondjak, nagyon hiányoznának, ha kiradírozható lenne. Függetlenül attól, hogy nem mindig volt rózsaszín. Nade a gyerekkort nem lehet megúszni traumák nélkül!

Átértékeltem azon kívánságomat, hogy bárcsak ne látnám lelki szemeim előtt az elmúlás terhét, ne szorulna görcsbe a gyomrom egy csalódás emlékének felidézése miatt.

Arra jutottam, hogy köszönöm, hogy emlékezhetek, mert így van lehetőségem a jelenemet, és a jövőmet szebbé formálni, a múlt megélt képeiből okulva.

Természetesen ebben is van egy egészséges határ.
Hiszen, attól, hogy esetleg gyerekkorban kondícionálódik, hogy a kutyáktól félni kell, attól még ezt felülírhatjuk, és lehet cuki kutyusunk.

Attól, hogy egyszer megcsaltak bennünket, még nem biztos, hogy minden férfi (nő) csalárd.
Inkább használjuk az emlékeinket arra, hogy picit óvatosabbak leszünk, és akkor már fejlődtünk.

De mi a helyzet a fizikai emlékekkel? Amikor valaki már rég nincs az életünkben, de mi még mindig őrzünk tőle fontosnak vélt tárgyakat. Mire megyünk már régi ajándékokkal, a közösen használt paplannal, párnával, a közös fotókkal?

Mennyire szerencsés ezeket folyamatosan a jelenben tartani, úgy, hogy a múltra emlékeztet, függetlenül attól, hogy milyen volt a kapcsolat? 

Jelzem lehet, hogy nem tudatosan, hanem inkább a közös ereklyére való pillantás a tudatalattinkba beindít egy kis mocorgást. Mintha folyton feltépnénk a sebet, és várnánk a gyógyulást.
Milyen hatással lehet a jelenlegi kapcsolatunkra, hogy a közösségi oldalon még mindig régi partnerünkkel pózolunk? Hmm. 

Ez nem azt jelenti, hogy felejtsünk el mindent, ami volt, hiszen nem lehet… SZERENCSÉRE!!!

Hiszen minél jobban el akarnánk felejteni valamit, annál jobban emlékezünk rá.

Csupán annyit, hogy megfelelő helyen kezeljük az emlékeinket, és a legszebb az egészben, hogy amint végig olvastad ezt az írást, már ez i csak egy emlék.
Már a múlt…
Kezeljük így a jelent, éljünk úgy, hogy a jelenünk méltó helyet kaphasson a tudatalattinkban, és pozitívan formálhassa a jövőnket. Hogy elmondhassuk: emlékezni jó!!!

Dézsi Aranka lélektréner 
06703326136
Aranylélek közösség
Aranylélek

Kicsiszív.hu

Sokszor hallom, és vallom, hogy a kapcsolatok nagy része azon csúszik el, hogy nem tudják megbeszélni mélységében az adott dolgaikat, érzéseiket.

Pedig néha csak annyin múlik, hogy az ember kinyissa a száját.

De nem merjük…Hogy miért?

Mert félünk... félünk attól, hogy mit fog szólni a másik, hogyan reagálja le. Félünk attól, hogy amit már kimondunk, azt nem lehet visszaszívni. Félünk attól, ha felhozunk egy témát, akkor onnan már nincs visszaút, beindul egy változás. Viszont, ha nem beszélünk róla, akkor maradhat a tökéletesnek hitt, de egyébként sekélyes kapcsolat. Mehet minden a régiben tovább, és nem kell konfrontálódni.

Miért csináljuk ezt? Hol veszett el az a bátorságunk, ami gyerekkorunkban megvolt, és amitől ki mertük mondani, hogy mire van szükségünk?

Miért hagyjuk, hogy a félelmeink a változástól, megbénítsanak, és egy iszapos mederben tartsanak, ami csak látszólag biztonságos?!

Természetesen le lehet egy életet élni így is, megnyomorítva a saját lelkünket.

Ismertem olyan embert, aki éveken keresztül rejtegette a sérelmeit, és valós vágyait egy párkapcsolatban, de sose beszélt róla. Mi lett a vége? Egyszercsak felállt, és elvált. Senki sem értette, hogy miért. Betelt a láthatatlan pohár. Az a meglepő, hogy nem lett semmi komolyabb egészségügyi baja, a sok elfojtás miatt.

Nem könnyű a beszélgetés…, még két olyan ember között sem, akik szeretik, megértik, tisztelik egymást.

Vagyis beszélgetni lehet, de mondani valamit..ami nyomja a szívünket, és változtatást kíván. Az már nehezebb.

Hiszen stresszelünk miatta, remeg a gyomrunk, nem jön hang a szánkból, leizzadunk…mert FONTOS a téma. Ha nem lenne mérvadó, akkor lazán menne. Tehát, ha ezt érezzük egy téma kapcsán, akkor tudjuk, hogy mindegy hogyan, de arról beszélni kell.

Hogyan tegyük?

Először is kérdezzük meg magunktól, hogy meddig akarunk szenvedni még a belső feszültség miatt, ami abból fakad, hogy magunkban duzzogunk? Ettől erőre kaphatunk…

Utána foglaljuk össze, hogy mi a célja a beszélgetésnek, gondoljuk végig, akár vázlatpontokba szedjük össze, le is írhatjuk. Lehet murisan hangzik, de segítség lehet…

Találjuk meg a megfelelő alkalmat. Ha lehet ne Tv nézés közben…

Legyen a beszélgetés célja, hogy elmondjuk. Szögezzük le a kommunikáció elején, hogy nem baj, ha nem válaszol egyből, de kérjük meg partnerünket, hogy gondolja át, és pár napon belül térjünk vissza rá. Ezzel segítünk mindkettőnkön, könnyebb lesz a második kör. Viszont, ha megy egyből az is tökéletes.

A lehetséges válaszokra, reakciókra nem tudunk felkészülni, pont ez benne a nehéz. Viszont a komfortzónán kívül kezdődik az élet!!!

A kapcsolat minőségét jelzi, ha nem lehet mély, és kemény témákról nyíltan szólni. Nem egymás bántására gondolok, hanem kényes, megoldásra váró helyzetekre.

Viszont, ha egyre többször kimondjuk, amit érzünk, úgy, hogy nem a másikat minősítjük, akkor mélyül, erősödik a kapcsolat.

Milyen hasznos, és példamutató lesz ez a gyerekeink számára. Akik azt látják, hogy anya, és apa beszélgetnek, összedugják a fejüket néha kettesben, és utána pozitív változás látható. Az is eredmény, ha megkönnyebbülünk, és látjuk a fényt.

Így lehet a gyerekeket őszinte kommunikációra szokatni, mert azt hiszem ezt nem lehet nevelni…

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

http://aranylelek74.blog.hu/

A jó pap holtig tanul… Lehet, hogy most fejeztél be valamilyen iskolát, és egyenlőre köszönöd szépen, de nem izgat a tanulás kérdése, de lehet, hogy később elő tudod venni ezt a blogot, és hasznos lesz.

Itt van lassan az ősz, a tanulás témaköre egyre aktuálisabbá válhat, és nem csak az iskolások számára, hanem nekünk felnőtteknek is. Ha bevillan valami ötlet az olvasás közben, amit tényleg szeretnél, akkor még éppen el tudod érni az utolsó jelentkezési határidőket.

Hálás vagyok a középiskolai tanárnőmnek, mert amikor meglátta a továbbtanulási igényemet, csak így szólt:      „ Ugyan már, te ezekkel a képességekkel akarsz továbbtanulni?” Igen ezekkel a „satnya” adottságokkal akartam, de egyből lemondtam róla. Akkor még alacsony volt az önértékelésem, és elhittem a tanárnőnek,amit mondott, mégiscsak ő volt a tanultabb... Jól tettem, hogy nem adtam be a jelentkezési lapot, mert ma már nem választanám azt a pályát.

Pár évvel ezelőtt én úgy kezdtem el egy iskolát, hogy kinyitottam egy természetgyógyász magazint, és megfogott a hirdetésben szereplő témakörök összessége, egyből jelentkeztem.

A következő főiskola ötlete pedig már az utolsó utáni pillanatban fogant meg bennem, sikerült bejutnom, így két helyen tanulhattam egyszerre. A felnőttképzésben ez a nagyszerű, hogy én választhatok, és azt tanulhatok, amit szeretek, ami érdekel.

Illetve a tudás alatt nem csak az iskola rendszerű képzést értem, hanem minden olyan információt, amitől okosabb, és több leszel. Több információval szélesedik a látóköröd, és több, számodra hasznos lehetőséget vonzhatsz be.

Nézzük, hogy milyen kérdések merülhetnek fel, ami segítséget, támpontot adhat a bölcsességed fejlesztésére.

Bár azt gondolom, hogy a bölcsesség korral jön, mert az magába foglalja a tapasztalatszerzést is, amit nem lehet könyvből megtanulnod, csak megélned, és utána okulnod belőle. Már, ha okulsz belőle…

Milyen iskola elvégzése jelentene örömöt? Mi az a képzés, ami által meg tudod valósítani magad?

Melyik városban indítanak ilyen oktatást? Mennyibe kerül? Azt a pénzt hogyan teremted elő?

Milyen képzést kellene elvégezned, hogy bővíthesd a vállalkozásod palettáját?

Milyen nyelvet szeretnél tanulni? Mikorra látod a nyelvvizsgát kipipálva?

Milyen könyvet akarsz elolvasni?

Melyik weboldalt látogatod szívesen?

Mennyi időt akarsz szánni az önképzésre?

Hogyan tudod a meglévő tudásodat a gyakorlatba ültetni?

Kitől akarsz tanulni? Hova járnál szívesen gyakorolni?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel meg tudsz fogalmazni egy klassz célt. Úgy érdemes leírnod, hogy jelen időben legyen fogalmazva, mintha már megtörtén volna.

Nem javasolt tervezés:

„De jó lenne lerakni az angol középfokú nyelvvizsgát!”

Te is érzed ebből a mondatból a bizonytalanságot, ugye?

Helyette:

2017. márciusában kezemben van a diplomám, mert sikeresen leraktam az angol középfokú nyelvvizsgát maximális pontszámmal.

Ez konkrét!:)

Jó tervezgetést, és megvalósítást!

( Alapinformációként érdemes elolvasnod a Célozgatunk?! blogomat )

 http://aranylelek74.blog.hu/2016/08/07/celozgatunk

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

Egyszer egy beszélgetés kapcsán arra a következtetésre jutottam, hogy be vagyok gubózva a saját világomba. Értem ezalatt azt, hogy nem merek élni. Némi önmegfigyelés után nagyon zavart ez a tény, és pont ezért elkezdtem felkutatni a szálakat, igyekeztem megkeresni, hogy hol vesztettem el a fonalat. Miután megtaláltam ( a párom elvesztésének időpontjára datáltam ),  úgy döntöttem, hogy itt az idő, változtatok. Megosztom veled, hogy milyen folyamaton mentem, megyek keresztül.

Első lépés: a felismerés, hogy olyan életet éltem nap, mint nap, ami rutinszerű, megszokott, berögzült. Például a munkám kapcsán sokat utazok, az utcára nem sűrűn mentem ki, mert örültem, ha hazaérek, és pihenhetek. Utána egy kis vacsora, esetleg egy kis mozgás, interneten szörfözés, és reagálás a társkeresőn kapott üzenetekre. A párkeresési tranzakcióm ennyiben nyilvánult meg, ami valljuk be őszintén elég sovány.

Eljutottam odáig, hogy valamit kell tennem, mert ez a biztonsági zóna - a megélt sérülések, csalódások,negatív tapasztalatok miatt - nagyon vastag rajtam. Valóban, mintha bebábozódtam volna, mint a selyemhernyó. Ami egyébként értékes állat, csak korlátozottak a lehetőségei. Ez fizikai szinten úgy jelentkezett, hogy cuki hájacskát növesztettem magam köré, ami "védett", és "biztonságban" tartott. Ez volt a leglátványosabb jel. Csupán az volt a legnagyobb probléma, hogy a bebábozódástól (kimondani is nehéz, nemhogy megélni) már alig kaptam levegőt, nem láttam a jövőt, elmaradtak a célok, szűkké tettem a mozgásterem, és ezáltal kezdett kényelmetlenné válni az életem. Szorongtam, aggódtam, féltem, bizonytalanná, és bátortalanná váltam minden olyan dologgal kapcsolatban, ami a megerősödött páncélon kívül volt. Ez a felismerés nem volt fájdalommentes.

Második lépés: eldöntöttem változtatok. De hogyan? Hiszek abban, hogy mind mentálisan, mind fizikálisan meg kell ezt az ügyet támogatni, és így hatásos lehet.

Fizikai szinten elkezdtem naponta tornázni, hogy megnöveljem az energiaszintem, és ezzel fordítottan arányosan lecsökkentsem a méreteimet. Gondosan figyeltem arra, hogy amikor csak tehetem gyalogosan intéztem a dolgaimat a városban. Közben arra lettem figyelmes, hogy mindig találkoztam olyan ismerőssel, akivel egy pár mondatot lehetett váltani. Elkezdett kinyílni a világ. Így esélyt adtam arra, hogy akár a nagy Ő-vel is össze futhatok:)

Mentálisan pedig elképzeltem lefekvés előtt, hogy elkezdem kirágni a selyemgubót belülről. Először csak a számnál, majd felfelé haladva a szememnél, és így tovább. Elég morbidnak tűnt a legelején, de megnéztem egy videót a selyemhernyókról, és könnyebben ment a vizualizáció.

Harmadik lépés: a báb teljes elhagyása, és apró szárnycsapásokkal elindulni az utamon.

Ebben a fázisban vagyok, ezt még kicsit újnak, kicsit sérülékenynek, idegennek érzem, az eddigi "biztonságoshoz" képest. Ezért csak fokozatosan repülök egyre feljebb. Tudom, hogy ez az átváltozás azzal jár, hogy minden képlékeny körülöttem, mert a régi burok már nincs, az új szabad élet még alakul.

De egy biztos, hogy selyemgubó nélkül is értékesnek tartom magam, sokkal többet látok az életből, mint eddig, több inger ér. Nem volt könnyű elhagyni, mert annyira megszoktam már a keretet, de időszerű volt.

Pillangóként is érhetnek sérülések, de sokkal nagyobb a mozgásterem, szebbnek, felszabadultabbnak érzem magam, és nem vagyok kiszolgáltatott, magatehetetlen.

Ha te is magadra ismersz, és elakadsz az átváltozásban, írj nyugodtan, segítek!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!