Ezzel a kérdéssel lehet, kicsapom a biztosítékot pár embernél, de attól, hogy nem beszélünk róla, még jelen van.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem akarok senkit a vég közelébe terelni, mondanivalóm csupán polemizálás!

(Nem térnék ki az öngyilkosokra, és a gyermekekre.)

Milyen véget kívánnánk magunknak, ha választhatnánk? Hirtelen, gyorsat, baleset, betegség…?

Tudnunk kell, hogy választhatunk, mert ki mint él, úgy hal.

Százból 99 ember erre úgy válaszolna, hogy úgy lenne a legjobb, hogy lefekszünk, és nem kelünk fel. Vagyis, hogy ne legyünk tudatában, hogy mi történik velünk?!

Mi lenne, ha az életünkben, és a halálunkban is  a tudatosságot választanánk? A buddhistáknál van erre egy „gyakorlat”, a Phova. (Buddhizmusma.hu). Olvasgass róla, ha megérintett…

Én jó pár éve elvégeztem a „kurzust”, és bizton állíthatom, hogy sokkal felemelőbb volt a tudatomnál maradni, és mégis látni, mi történik utána…

Figyeld meg a környezeted! Aki jószívűen, hálásan élt, könnyebb halált kaphat. Aki szívtelen, morgó, rossz szándékú emberként élt, lehet, hogy magányosan, keserűen lép át a másvilágba.

Ami biztos, hogy két dolgot egyedül kell megtennünk ebben a körforgásban. Az egyik a születés, a másik a halál.

Ha megnézzük a párhuzamot, mi történik a születéskor? Fájdalommal jár a szülőcsatornán átverekedni magunkat? Tudatában vagyunk, hogy mi történik? Mi következik? Kik vesznek körül? Kiszolgáltatottak vagyunk? Valami véget ér, és kezdődik egy új létforma.

A halálnál nem pont ugyanígy van?

Ha most lenne itt az idő, akkor milyen érzésekkel lépnénk át a küszöböt? Nyugodt szívvel? Megtettünk mindent, amit tudtunk? Vagy van még bennünk sértettségek, rossz érzések, ragaszkodások? Meddig szeretnénk ezek megoldásával várni? Mi lenne, ha már most leraknánk a feleslegesen cipelt terheket, és a boldogságot választanánk?

Tényleg át kell vinni a következő életbe a jelenkori bajainkat? Mi lenne, ha ezen változtatnánk? Az elengedési folyamat nem bennünk kezdődik először? Mit akarunk magunkkal vinni? Milyen szintről akarunk újra indulni?

A nehézségek elengedése a jelen életre is rendkívüli hatással van, mert egyre kevesebb súly van a puttonyban, így könnyebben lehet a céljaink felé haladni.

Nehéz kérdés még a következő:

Melyiket nehezebb feldolgozni? A hirtelen, baleseti vagy a hosszabb betegségből fakadó halált? Könnyebb érzés az, ha fel tudunk készülni a veszteségre, vagy derült égből villámcsapásként ér?

Természetesen egyik sem könnyű, hiszen a váratlan eseményt a sokkhatás gátolja a feldolgozásban, mert a rossz hír hallata kapcsán átélt érzést nem lehet kitörölni, nincs rá semmilyen módszer. Én megpróbáltam rengeteg technikát, és csak az elfogadás vált be.

A betegségben való átlépést pedig az nehezíti meg, hogy amíg telik az idő, a közvetlen családtagok sem mernek ÉLNI, hiszen hogyan engedhetnék meg maguknak, hogy jól érezzék a mindennapjaikat, amikor egy szerettük haldoklik. Ezáltal képesek akár saját magukat is megbetegíteni, alapszinten működni, hogy megfeleljenek az „elvárásnak”.

Amikor már éveket szánnak az ápolásra, rengeteg áldozatot, energiát, pénzt nem kímélve feladják az életüket, akkor néha a szeretett személy eltávozása megváltás lehet…

Elsőre ez könyörtelennek tűnhet, de gondoljuk végig, és csak utána ítélkezzünk!

Válasszuk a „jó” életet, törekedjünk a harmóniára, a szeretetre, a megértésre, hogy amikor a vége pillanatában leszünk könnyűnek érezhessük magunkat…

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Hiánycikk az elismerés, és a dicséret. Főleg felnőtt korban. Pult alól lehet esetleg kapni, ha van protekciónk.

Honnan is lenne, ha már gyerekkorban az rögzül belénk, hogy „ha nem eszed meg a levest, nem állhatsz fel az asztaltól” „ha nem takarítod ki a szobád nem mehetsz el moziba” „ha nem viselkedsz jól, nem kapsz semmit”…és még sorolhatnánk. Csupa negatív motiváció.

Mennyivel előrelátóbb lenne, ha inkább pozitív motivációval tanítanánk a gyerekeket az életre. Például: „ha kitakarítod a szobád, utána elmehetsz moziba”. Érdekes, ugyanarról a két tevékenységről beszélünk, csak pozitív megközelítésben.

Vajon melyikkel érhetünk el sikert, és melyikkel ellenállást? Egyszerű a válasz.

Eleve egy ellenállást kondicionálunk a kis emberbe, ez lesz a minta. Ami ahhoz vezethet, hogy nem tanulja meg a gyerek, hogy miként kell saját magát motiválni, és a legrosszabb, hogy a pozitív életszemléletet sem tudja teljesen természetesnek venni.

Az olyan szülő, aki keveset használja a pozitív megközelítést, nehezebben tud dicsérni is. Az iskoláról most ne beszéljünk.

Mert, mi a dicséret? Egy olyan érzés kinyilvánítása, ami bennünket büszkeséggel, örömmel, boldogsággal tölt el.

Itt van a kutya elásva valójában. Nem tudjuk, merjük kifejezni az érzéseinket. Van valami, ami motoszkál belül, de nem tudjuk meghatározni, hogy mi az pontosan. Vagy, ha meg tudjuk fogalmazni magunkban, akkor meg olyan nehezen jön a szánkra, hogy harapófogóval se lehet kiszedni belőlünk.

Sajnos, ez mind vissza vezethető a gyerekkori mintákra. Mit láttunk, bennünket mennyiszer ismertek el, mennyiszer motiváltak pozitívan?

Hányszor mondták, hogy olyan büszke vagyok rád édes lányom (fiam), mert kiálltál magadért, vagy szépen rendben vannak a füzeteid. Ha ez így volt, akkor azt esetleg természetesnek vette a szülő, és azért nem, vagy csak ritkán említette meg.

Nyilván lehet ebben is fejlődni felnőttként.

Hol gyakorolhatjuk ezt leginkább először?

Igen, a saját családunkban, párkapcsolatunkban, majd a munkahelyen, és utána bárhol.

Milyen jól esik azt hallani, hogy: annyira finom ez a sütemény, olyan jól esik, hogy gondoltál rám, és sütöttél nekem.

Vagy: annyira büszke vagyok rád, hogy a munkádban sikeres vagy, és előléptettek.

Mindenkiben van valami jó, amit igenis meg lehet dicsérni.

Hétköznapi legegyszerűbb, és legtöbbször használt mód:

- Milyen a leves? – Jó….

Nos, ez valljuk be, már több a semminél, de lehet ezt még kicsit finomítani. Mert e sima JÓ-ban nincs érzelem. Az elismerés pedig arról szól, hogy megfogalmazzuk, hogy mit vált ki belőlünk akár egy leves elfogyasztása.

Például: annyira jól esik, és átjárja a testemet, a finom főztöd. Azt érzem, hogy szeretettel készítetted, ettől és megnyugszom, és otthon érzem magam…

Mennyivel kedvesebb….

Ha ezt családon belül szokássá tudjuk tenni, akkor az hatással lesz a munkahelyünkre is, és szinte már elénk tárulnak azok a helyzetek, amikor elismerhetjük a másik ember munkáját.

Ilyenkor végig gondolom, hogy a vállalkozókat ki dicséri meg? Nekik is szükségük lenne rá… Talán a saját maguk vállát tudják megveregetni. Itt lép be a család, társ támogató erejének a fontossága.

Ebben a témában sem ildomos átesni a ló másik oldalára. Mert van azért olyan szülő is, aki azért is megdicséri a gyerekét, hogy levegőt vesz. Ezzel pedig pont nem segít, inkább megzavarja az egészséges önértékelés kialakulásában.

Az elismerés akkor igazi, ha egy adott helyzet érzést vált ki belőlünk, és őszintén szavakba tudjuk ezt formálni.

Nem azért van rá szükség, hogy növelje az önbizalmunkat, mert a külső motiváció, az csak húsz százalékát teszi ki az egészből. Azért fontos, hogy megtanuljuk kifejezni érzéseinket, megerősítsen, lendületet adjon, és jól esik.

Kezdjünk el adni szívből szóló, felemelő szavakat egymásak, és azt fogjuk tapasztalni, hogy ez az energia visszahat ránk, és a mi életünk is színesebb lesz, szeretettelibb….és egyszer csak elkezdenek megtalálni a dicsérő szavak.

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Sokan sokféleképp teremtenek.

Onnan kezdeném, hogy az alap tézis, hogy minden energiából van. Az ember is, hiszen, ha minden elemünket lebontanánk, akkor a végén csak az energiarészecskék maradnának.

Ha ezt tudjuk, akkor végtelen egyszerű az alkotás, és bárminek a létrehozása. Ismétlem BÁRMINEK.

Igen, jogos a kérdés, hogy akkor miért nem nyer mindenki a lottón, miért nem gazdag, egészséges, boldog mindenki?!

Azért mert a félelem energiája nagyobb. mint a teremtésé, a nyereség utáni vágyé.

Mielőtt belefognál a teremtés misztériumába, néhány dologra érdemes odafigyelni.

Az egyik, hogy tele pohárba nem lehet tölteni. tehát ki kell magadat üríteni, ahhoz új, értékes dolgokkal töltődj meg.

Ezalatt azt értem, hogy minden olyan negatív gondolatot, fogadalmat, emlékmintát, rossz érzést, ígéretet törölj ki a gondolataidból, ami korlátoz, és visszatart. Néha az is elég, ha kimondod, hogy hajlandó vagy eltörölni mindent, ami akadályoz. Mintha kiradíroznád…

Ha kicsit spirituális vagy, akkor csinálhatsz gyertya szertartást is. Fehér csavaros gyertyát égethetsz Teleholdkor, és kérd, hogy szippantsa ki az életedből az akadályozó tényezőket.

Így csinálhatsz mentális helyet a friss, előremutató terveknek, gondolatoknak.

A számítógéped, és a telefonod is megtelik néha információval. Mit csinál akkor? Lelassul, nem tudsz vele haladni, és stresszes leszel tőle…

Nos, az üres helyet már csak be kell táplálni, csinálni egy új mappát az asztalon…

Ha lett hely, könnyebb lettél, utána a terveket töltsd fel érzelemmel. Képzeld el, hogy milyen érzés az, amikor teljesül a vágyad. Hallgass közben építő, relaxáló zenét, és fókuszálj rá.

Ezzel megtettél szinte mindent ahhoz, hogy elinduljanak a dolgaid.

Kilőtted az Univerzumba az igényedet, energiát toltál bele, de előtte muszáj megtisztulni….

Ezután viszont NE akard irányítani az eseményeket, NE akard látni minden nap a változást, és NE legyél türelmetlen, NE akard irányítani, erőszakolni az eseményeket!

(Azt hiszem, ez a legnehezebb része…)

A számítógépeden se látod folyamatosan az elérési útvonalat, hogy az információ milyen vezetékeken jut el hozzád. Csak beütöd a keresőbe, hogy mit akarsz, és egyszer csak ott van előtted.

Amit viszont tenned kell, az, hogy folyamatosan erősíted magadban az igényt, a hitet a cél eléréséhez.

A legfontosabb, hogy közben cselekedned kell, nem elég hátradőlni, és várni a jószerencsét. Tedd a mindennapos dolgod, fókuszálj a célra, de ne görcsölj rá.

Figyelj!

Figyeld a jeleket, vedd észre az irányt, amit útmutatásként kapsz, hogy merre tovább….Mindig van jelzés!!! MINDIG!!!

Egyszer minden kívánság teljesül, azt, hogy mikor….nos azt nem tudhatjuk..az már karma…

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek