A mindennapos felismerések hogyan fejlesztik a lelket?!

Aranylélek


Az anyaság szürke árnyalatai, avagy anya csak egy van?!

ANYASÁG...

A szót kiejtve sok érzelmet felhozhat bennünk. Aki anya, és épp felhőtlen a kapcsolata a gyermekével, annál boldogság, akinél épp nehézségek vannak, ott aggódás, és „csakazértis” boldogság.

Akinek jó a kapcsolata az édesanyjával, annál meghittség, szeretet futhat át, akinek nem olyan fényes, ott düh, félelem, és „csakazértis” szeretet.

Aki várja a megszületendő babáját, annál édes izgalom, aki csak szeretné, hogy legyen, de nem jön össze, ott keserű izgalom, félelem.

Sorolhatnám a végtelenségig, mert attól is függ, hogy mit hoz fel benned, hogy milyen lelkiállapotban vagy épp. De az biztos, hogy nagyon sokrétű érzések törhetnek felszínre.

Ha tudsz, időzz el felette, olvasgasd, mond ki hangosan, figyeld meg magad, lehet sokat segíthet. ANYASÁG.

Viszont itt jön a csavar …

Kit nevezünk, nevezhetünk anyának?

Aki megszült, aki felnevelt, aki táplált, és gondoskodott rólunk? Külön-külön is igaz lehet, vagy csak együtt?

Hiszen „annyi féle anyát” ismer a pszichológia tudománya. Néhányat kiemelnék a teljesség igénye nélkül.

1.       A legelemibb a szülőanya, aki a világra hoz bennünket, és felnőtt korunkig több-kevesebb sikerrel gondoskodik rólunk. Aki akkor is szeret bennünket, ha mi gyarlók vagyunk. Csodálatos érzés lehet anyának lenni, nőből NŐVÉ válni. Aki saját testében kihord, kínok között megszül, megtanít az élet apró, és nagy lépéseire, együtt sír velünk az első szerelmi bánatnál, majd fiatal felnőttként mosolyogva, de vérző szívvel elenged bennünket a saját utunkra.

Sajnos azt tapasztalom, hogy ez egyre nehezebben jön össze a mai fiataloknál, és korukból lassan kifutó felnőtteknél. Ennek pedig ezer oka lehet. Ki a hibás? Van-e egyáltalán hibás? A környezeti hatások, a stressz, a mesterséges ételek, aggódás a pénz-biztonság miatt?

Nemrég egy nőgyógyász szájából azt hallottam, hogy két egészséges embernél 30% esély van arra, hogy gyerekük legyen…Oh, igen meglepődve konstatáltam ezt a kijelentést. Hogy jött ez össze? Tényleg ilyen gáz a helyzet? Mi van azzal, aki nem is akar, mert a férjének van már három, másik anyától…

Akik pedig valamilyen egészségügyi nehézséggel küzdenek, azok húzzák le magukat a lefolyón???

Természetesen mindenkinél egyéni az eset, és nehéz általánosítani.

De valóban elgondolkodtató, hogy, ha mindkét fél jól van, és szeretnének, akkor mi lehet az oka?

Talán csak türelmetlenek? Vagy ez a sorsuk? Vagy nem minden nő azért születik le a Földre, hogy anya legyen? (Akkor, hogy lesz a fajfenntartás?) Vagy csak annak a két embernek nem lehet gyereke, és lehet, más társsal egyből összejönne? De a legszebb: még nincs itt az ideje… Talán ezzel lehet kikergetni a „sorbanállóreménykedő” leendő anyukákat. Vagy esetleg még nem akar a gyerek leszületni az adott párhoz? Ki tudja? (Még meg se született a gyermek, és máris ő irányít J

Az biztos, hogy nincs könnyű dolguk a mai fiataloknak, és fiatalos öregeknek a családalapítás tekintetében. (Állami támogatások is csak 40 éves korig elérhetőek…aki utána szül, az nem számít, azt a gyereket ugye nem kell ugyanúgy felnevelni, mint a fiatalabb anyukáét?!…szégyen a negatív diszkrimináció).  

Ha nehezebben fogan meg a baba, akkor csak akkor van esély a gyerekre, ha van megfelelő mennyiségű pénz a bankszámlán. Nem elég a párnak a stressz, a csalódás hegyek, még görcsöljenek azon is, hogy miből lesz megvalósítva a lombik 5…?

Ha mégse sikerülne utódot nemzeni, akkor jönnek, jöhetnek a következő variációk:

2.       Ha nem Magyarországon lennénk, akkor szóba jöhetne a béranyaság is, viszont ez itthon illegális. Vagyis vannak olyan országok, ahol megoldás lehet az, hogy egy 3.személy hordja ki, és szülje meg a várva várt gyermeket. Nyilván szabályozva vannak, mert csak a popsi, és hasméret megőrzése céljából átadni valakinek a szülés lehetőségét, nos az egy külön kategória… Maradjunk a kényszerhelyzetnél. Valóban kényszer lehet, mert hogyan lehet egy ilyen helyzetet jól kezelni? Jóba kell lenni? Látogatni? Simogatni a pocit? Eljárni vele a terhesgondozásra? Ha magasabb szintről nézzük, akkor tudjuk, hogy ez első 9 hónap is igen meghatározó. Tehát 9 hónapig X, és utána Y lesz az anya? Ez sem egy egyszerű helyzet, de ha van elég pénz, és a jogszabályok is engedik, akkor egy megoldás lehet a gyermektelenségre. Vajon, amikor felnő, elmondják neki? Az kire milyen hatással van? Belegondolni is sok(k).

 

3.       Akik túl vannak rengeteg vizsgálaton , beültetésen, és mégsem lehet babájuk, ma Magyarországon lehetőséget kaphatnak örökbe fogadni. Miután belőtték a kort, a nemet, beszerzik a rengeteg dokumentumot, igazolást, eljárnak oktatásra, és rendkívül türelmesek (mert néha évek, mire „megfelelő” gyermek kerül sorra), sikerülhet a projekt. Anyává válhat a nő. Nevelőanya lesz. Ez a pozíció vajon kevesebb, vagy több, mint azé az anyáé, aki lemond gyermekéről? Lehet e ezt egyáltalán mérlege tenni? Mi késztet két embert arra, hogy „valakigyerekét” felnevelje? Mert adni jó? Mert a szeretet nem minősít? Mert ő is szeretné, ha átölelné egy kis ember? Mert szeretné a tapasztalatait átadni? Mert a gondoskodástól több lehet? Mert a kis embernek is szüksége van rá? Bármelyik igaz lehet….Azt hiszem ebben az esetben a legszerencsésebb az anonimitás, ami biztonságosabbá teheti az ilyen szereteten alapuló kapcsolatot… Nagyon érdekes, hogy az örökbe fogadott gyerekek előbb utóbb elkezdenek hasonlítani a nevelőszülőkhöz, külsőleg is… Összeérnek.

 

4.       Akik szerencsések, és megszületett a csecsemőjük, viszont nem tud szoptatni az anyuka, akkor adhat tápszert is neki, vagy egyezséget köt egy olyan anyukával, akinek van bőven teje. Ő lesz a kisded tejanyája. Nyilván olyan anyuka lesz, amúgy is szoptat, akkor az ő gyerekével tejtesók lesznek? Milyen energetikai szál, esetleg előző élet béli maradvány lehet egy ilyen intim táplálás? Milyen érzés lehet annak a felnőttnek, aki megtudja, hogy kinek a tején nőtt fel? Vajon csorbul-e az édesanya felé vetett fény? ( „Nem voltál képes rá, hogy ennem adj!”- ítélkezés, kimondott, vagy kimondatlan, tudatalatti neheztelés.) Vagy ennek nincs is akkora jelentősége? Olyan, mintha nem otthon ebédeltünk volna, hanem étteremben?

 

5.       A mostohaanyák sem maradhatnak ki a sorból! Hú! Biztos láttál már olyan családot, ahol a férfi tagnak van gyereke, akit a jelenlegi élettárs nevel(get), részben vagy egészben. Most nem Hamupipőkére gondolok…Mert a mostohaanya nem biztos, hogy gonosz, még ha a mesék miatt társítjuk is mellé ezt a jelzőt.

A mostohaanya helyzete sem annyira irigylésre méltó. El kell fogadtatnia magát a gyerekkel, ha neki is van saját, akkor a gyerekeket is egymással. Aránylag jó viszonyt ildomos fentartani az édesanyával (már, ha van). Csak alkalmazkodni tudóknak való. Csak szeretettel!

Illetve van a másik oldal is, amikor virágot kér anyák napjára az épp aktuális mostohaanya.  

Ez ugye intelligencia, és apuka kérdése (is). Arról nem is beszélve, hogy a nő esetleg lemond saját gyermek szüléséről, mert a párjának van. Mi a garancia, hogy 10 év múlva is együtt lesznek, és akkor már hírből nem lehet saját gyereke. Nagy buktatók lehetnek ezek a helyzetek.

Volt egy ismerősöm, aki megismerkedett egy négy gyermekes apukával, aki válás előtt állt. Már majdnem kibimbózott a kapcsolat, amikor feltette magának a kérdést, hogy akar-e ötödiknek beállni a sorba (Mert a gyerek mindig fontos, a saját vére marad, és ez így van rendjén), és vajon akar-e még gyereket a meglévő csipet csapat mellé? Csírájában elsorvadt a kapcsolat… 

Nos kedves anyukák, leendő anyukák igyekezz pozitívan nézni a jelenre, és a jövőre. Hiszen bármelyik csoportba tartozol, légy szeretetteli, tegyél meg magadért amit tudsz, és élvezd az életet! A többi már a Gondviselés dolga!

 

 

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Az én Teliholdam

Telihold…Felerősödő érzelmek, kívánságok teljesülése, álmatlanság, csak a jóra gondolj…

Ilyen, és ehhez hasonlókat lehet olvasni az interneten.

Mi lenne, ha megfigyelnénk magunkat, hogy ezen a napon mi történik, milyen reakciók erősödnek fel, milyen érzelmek kerítenek hatalmukba, és milyen kívánságunk, célunk kerül közelebb, vagy távolabb hozzánk?

Amikor a misztikus, spirituális élet elején vagyunk, vagy épp jól megy a szekerünk, akkor milyen könnyű pozitív szemmel nézni a Telihold energiájára.

Az igazi tanítás, és tapasztalatszerzés pedig akkor jön el, amikor a legnehezebb feladat bukkan fel, amikor kihívások hada talál meg, amikor döntened kell egy fontos dologban.

Nos, akkor erősnek, pozitívnak maradni, és csak a számunkra kedvező eredményt látni….az az igazi Telihold formáló ereje.

Figyeld meg magad! Kapsz, vagy adsz? Tisztulsz e? Megmutatkozik e új lehetőség? Káosz van körülötted?

Így a legközelebbi Teliholdnál már saját magad számára tudod szabni, hogy mit kellene tenned? Mire érdemes figyelned!

Legyen egyedi teliholdas, pozitív, szerelmes, bőségben teli napod, és éjszakád!

 

 

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

http://aranylelek74.blog.hu/

Hiánycikk az elismerés

Hiánycikk az elismerés, és a dicséret. Főleg felnőtt korban. Pult alól lehet esetleg kapni, ha van protekciónk.

Honnan is lenne, ha már gyerekkorban az rögzül belénk, hogy „ha nem eszed meg a levest, nem állhatsz fel az asztaltól” „ha nem takarítod ki a szobád nem mehetsz el moziba” „ha nem viselkedsz jól, nem kapsz semmit”…és még sorolhatnánk. Csupa negatív motiváció.

Mennyivel előrelátóbb lenne, ha inkább pozitív motivációval tanítanánk a gyerekeket az életre. Például: „ha kitakarítod a szobád, utána elmehetsz moziba”. Érdekes, ugyanarról a két tevékenységről beszélünk, csak pozitív megközelítésben.

Vajon melyikkel érhetünk el sikert, és melyikkel ellenállást? Egyszerű a válasz.

Eleve egy ellenállást kondicionálunk a kis emberbe, ez lesz a minta. Ami ahhoz vezethet, hogy nem tanulja meg a gyerek, hogy miként kell saját magát motiválni, és a legrosszabb, hogy a pozitív életszemléletet sem tudja teljesen természetesnek venni.

Az olyan szülő, aki keveset használja a pozitív megközelítést, nehezebben tud dicsérni is. Az iskoláról most ne beszéljünk.

Mert, mi a dicséret? Egy olyan érzés kinyilvánítása, ami bennünket büszkeséggel, örömmel, boldogsággal tölt el.

Itt van a kutya elásva valójában. Nem tudjuk, merjük kifejezni az érzéseinket. Van valami, ami motoszkál belül, de nem tudjuk meghatározni, hogy mi az pontosan. Vagy, ha meg tudjuk fogalmazni magunkban, akkor meg olyan nehezen jön a szánkra, hogy harapófogóval se lehet kiszedni belőlünk.

Sajnos, ez mind vissza vezethető a gyerekkori mintákra. Mit láttunk, bennünket mennyiszer ismertek el, mennyiszer motiváltak pozitívan?

Hányszor mondták, hogy olyan büszke vagyok rád édes lányom (fiam), mert kiálltál magadért, vagy szépen rendben vannak a füzeteid. Ha ez így volt, akkor azt esetleg természetesnek vette a szülő, és azért nem, vagy csak ritkán említette meg.

Nyilván lehet ebben is fejlődni felnőttként.

Hol gyakorolhatjuk ezt leginkább először?

Igen, a saját családunkban, párkapcsolatunkban, majd a munkahelyen, és utána bárhol.

Milyen jól esik azt hallani, hogy: annyira finom ez a sütemény, olyan jól esik, hogy gondoltál rám, és sütöttél nekem.

Vagy: annyira büszke vagyok rád, hogy a munkádban sikeres vagy, és előléptettek.

Mindenkiben van valami jó, amit igenis meg lehet dicsérni.

Hétköznapi legegyszerűbb, és legtöbbször használt mód:

- Milyen a leves? – Jó….

Nos, ez valljuk be, már több a semminél, de lehet ezt még kicsit finomítani. Mert e sima JÓ-ban nincs érzelem. Az elismerés pedig arról szól, hogy megfogalmazzuk, hogy mit vált ki belőlünk akár egy leves elfogyasztása.

Például: annyira jól esik, és átjárja a testemet, a finom főztöd. Azt érzem, hogy szeretettel készítetted, ettől és megnyugszom, és otthon érzem magam…

Mennyivel kedvesebb….

Ha ezt családon belül szokássá tudjuk tenni, akkor az hatással lesz a munkahelyünkre is, és szinte már elénk tárulnak azok a helyzetek, amikor elismerhetjük a másik ember munkáját.

Ilyenkor végig gondolom, hogy a vállalkozókat ki dicséri meg? Nekik is szükségük lenne rá… Talán a saját maguk vállát tudják megveregetni. Itt lép be a család, társ támogató erejének a fontossága.

Ebben a témában sem ildomos átesni a ló másik oldalára. Mert van azért olyan szülő is, aki azért is megdicséri a gyerekét, hogy levegőt vesz. Ezzel pedig pont nem segít, inkább megzavarja az egészséges önértékelés kialakulásában.

Az elismerés akkor igazi, ha egy adott helyzet érzést vált ki belőlünk, és őszintén szavakba tudjuk ezt formálni.

Nem azért van rá szükség, hogy növelje az önbizalmunkat, mert a külső motiváció, az csak húsz százalékát teszi ki az egészből. Azért fontos, hogy megtanuljuk kifejezni érzéseinket, megerősítsen, lendületet adjon, és jól esik.

Kezdjünk el adni szívből szóló, felemelő szavakat egymásak, és azt fogjuk tapasztalni, hogy ez az energia visszahat ránk, és a mi életünk is színesebb lesz, szeretettelibb….és egyszer csak elkezdenek megtalálni a dicsérő szavak.

 

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

 

 

Belső gyermekünk felélbresztése

Mi a belső gyermek? Egyszerű válasz: a lekünk gyermeki része, aki játékos, azonnali szükségletkielégítést igényel, őszinte, akar, félelem nélküli, reményteli, szeretetteli, vidám.

Mikor is volt utoljára olyan, hogy mindegyik tulajdonság igaz volt ránk?

Mennyi mindent magunkra akasztunk az évek során, ami pont azt takarja el, amitől nyüzsög, és él a lélek.

Az ókortól kezdve a reformációig a gyerekeknek nem igazán volt joga, rengetegszer előfordult a bántalmazás, és egy cél volt, az állam lépére való formálás.

Mi a helyzet a mai gyerekekkel?

Saját identitással, jogokkal rendelkeznek, felvilágosultak, kis felnőttek, néha túlképzettek, tökéletesen alkalmazzák a technika vívmányait, és spirituálisak.

Mi a jelenlegi helyzet a felnőttekkel?

Kevesen veszünk tudomást a belső gyermekünkről, talán mert nem tudjuk, hogy mennyire befolyásolja a mindennapi életünket. illetve annyira elveszünk a hétköznapokban, hogy erre van a legkevesebb energiánk.

Viszont mégis érdemes lenne vele foglalkozni, és nem hagyni a belső gyermekünket árválkodni, hiszen mindannyiunkban él a gyermekkorunk emlékképei, amik befolyással vannak a jelenünkre. Hiszen nem mindegy, hogy milyen közegben, hangulatban nőttünk fel, és azokat mennyire dolgoztuk fel. Ezek a minták láthatatlanul is irányítják az életünket.

Minél jobban megismerjük, illetve csak emlékezünk a gyermeki énünkre, annál jobban megismerjük a reakcióinkat, és sokkal könnyebb lehet a gyereknevelés is.

Talán, ami a legfontosabb, különbséget tudunk tenni gyermeki, felnőttes, és szülői viselkedésminták között. Mert ugye, amikor bedobjuk a durcit, az nem egy felnőttes megnyilvánulás? Vagy, ha a párunk helyett mindent meg akarunk oldani, az inkább szülői akarat. Egy biztos, hogy nme egyenrangú.

Nézzünk néhány példát a gyermekkorban ért hatások következményeire:

Ha nem kaptunk elég szeretetet, akkor felnőtt korban biztos ezt keressük.

Ha a szülő sarokba állította a gyereket, akkor nagy esély van arra, hogy felnőtt korban krízishelyzetben bezárkózunk, és nem kérünk segítséget.

Ha kistestvér születésénél a szülők nem jólkezelik az elsőszülöttet, akkor kondícionálódhat a féltékenység, ami kihat akár a párkapcsolatra.

Mi lenne, ha bármi is volt, bárhogyan is történt, azt elengednénk, megbocsájtanánk, és begyógyítanánk ezzel a belső gyermekünk sérüléseit?

Mik azok a jelek, amik a belső gyermekünk elhanyagoltságát tükrözik vissza?

·         Másoktól való függés

·         Szenvedélybetegségek, kényszeres viselkedések

·         Felelősségvállalás elhárítása

·         Bizalmatlanság, pánik

·         Önközpontúság

·         Intimitászavar

·         Üresség, fásultság

·         Dühkitörések…

 

Hogyan gyógyítsuk meg, mit tegyünk?

·         Kezdj el úgy foglalkozni magaddal, mintha egy kisbabával tennéd! Az mit jelent? Mit igényel egy baba? Törődést, szeretetet, figyelmet, örömöt, pihenést, tápláló ételt, védelmet, biztosnágot…Mi van, ha mostantól így bánsz magaddal?

·        Mi lenne, ha saját magadat tennéd az életedben az első helyre? Ha elkezdenél olyan dolgokat csinálni, ami örömmel tölt el? Mi lenne, ha NEM-et mondanál, amikor nincs kedved valamihez?

·         Mi lenne, ha adnál magadnak, és nem csak szipolyoznád a tested, és a lelked?

·         Milyen érzés lenne nem túl komolyan venni az életet?

·         Mi lenne, ha nem ragaszkodnál a félelmeidhez?

·         Mi történne, ha elolvasnál magadnak egy mesét?

·         Milyen érzés lenne elővenni a kedvenc filmed?

·         És a legfontosabb: Hagyd abba saját magad bántását!!!!

 

Mikor nevettél utoljára? Tudsz egy viccet? Mikor bohóckodtál csak úgy? Tudsz egy viccet? Mikor játszottál utoljára? Mikor csodálkoztál rá valamire, úgy őszintén?

Tedd azt, ami neked jól esik, és békére lelsz magadban, újra felfedezheted a laza, vidám, gyermeki éned. Hidd el, sokkal könnyebb lesz utána az élet!

 

Jó felfedezést!

Ui: Az én viccem: Anyuka a kisfiához: - Mit főzzek ebédre?

Kisfiú: - Nekem mindegy, csak grízgaluska leves legyen!.....

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

 

 

 

 

Gyémánttá csiszolódni együtt...

Mindig van valamilyen felismerésem, felfedezésem az emberi kapcsolatok terén, ami lehet, hogy nem újdonság, és nem is akkora mértékű dolog, de valahogy fontosnak tartom.

Az a téma jött elém, hogy milyen nüansznyi dolgokon csúszhatnak el kapcsolatok, házasságok.

Például azon, hogy nem vesszük figyelembe azt, hogy teljesen más „alomból” jöttünk, más neveltetéssel, más kultúrával, más szokásokkal, és más szocializálódással.

Vagyis ez alapokban megrengetheti a kapcsolatot, természetesen nem a rózsaszín habos időszak alatt, hanem, amikor a köd felszáll.

Amikor a hétköznapi élet kihívásaival kell közösen megküzdeni.

Mert, ha például az egyik fél a kapcsolatban csonka családban nőtt fel, a másik teljesben (ami ettől függetlenül még lehet „csonka”) merőben eltérhetnek az elképzelések a család fogalma alatt.

Ki mit ért család alatt?

Kinek mi a feladata, szerepe, viselkedési mintája, elvárása? Mennyire van jelen az intimitás a családban? Csak ilyen apróság is gondot okozhat, hogy jellemző volt-e az egymás előtti meztelen megjelenés? Vagy volt mindenkinek saját szférája?

Vagy mennyire osztották meg egymással az érzéseiket, gondolataikat, terveiket? Mondjuk egyik félnél szinte mindent megbeszéltek, a másik félnél pedig szinte semmit. Nos, akkor a párkapcsolatba melyik szokást vigyék be? Lehet ebből konfliktus? Hát igen! Mert előbb utóbb elkezdik nem érteni a másik viselkedését. Ő miért mond el mindent, a másik miért nem….Pedig mindenki csak a megszokottat adja.

Igen, itt lép be a kommunikáció, és az igény arra, hogy változtassanak, és megalkossák a saját szabályaikat, ami nyilván a saját komfortzóna átlépésével járhat.

Másik példa: a női tag azt tanulta, hogy, ha rossz kedve van, akkor a hisztijét, negatív hangulatát rávetíti a környezetére, és így kerül a középpontba. Ezt látta az anyukájától, aki csak így tudott kicsikarni egy kis figyelmet otthon. Mi történik hosszútávon a párkapcsolatában?

Ha neki rossz napja van, akkor mindenkinek borúsnak kell lenni, akkor nem fontos a másik öröme, vagy sikere. Mennyire élhető ez így vajon??? Mindaddig, amíg a párja meg nem unja, és egy alkalmas helyzetben ezt a felszínre hozza.

Természetesen itt is erőszakmentes kommunikációval. Pl. mennyire elnyomottnak érzem magam, amikor rossz kedved van, és nem lehet hozzád szólni. Mennyi alkalmat tudsz felsorolni, amikor én rád tettem volna a saját terhemet? Hogyan lehetne azt megoldani, hogy én meghallgatom a problémád, együttérzek, és utána megöleljük egymást, és megpróbálunk pozitív jövőt festeni?

Alapvetően két ember, ha együtt él, normális, hogy megosztják egymással a jót, és a rosszat is. De a másikkal gorombán bánni a saját bajunk miatt, nos az nem korrekt, és hosszú távon mély sérüléseket okozhat.

Visszakanyarodnék a kiindulópontra, hogy ezeket a reakciókat nem azért tesszük, mert bántani  akarjuk a szeretteinket (ez eleve ambivalens), hanem, mert ehhez szocializálódtunk, így tanultuk meg kezelni a dolgainkat. Eddig.

Mi, van, ha az egyik fél mindig kért, és kapott visszajelzést a szüleitől a terveire, a másik nem? Lehet, hogy ez kiütközik a párkapcsolatban is? Igen! Mert egyikőjüknek mindig fog kelleni a megerősítés, a másik pedig megy a saját feje után…

Ezer példát tudnék még felsorolni, de nem az a lényeg, hanem, hogy fogadjuk el, hogy másképp vagyunk összerakva.

Miután felismertük, nézzünk tükörbe, és ne hagyjuk, hogy ilyen triviális dolgok tönkre tegyenek egy kapcsolatot.

Hozzuk fel a felszínre, beszéljünk róla, hagyjunk időt egymásnak a változtatásra…

Alkossuk meg a közös „szabályainkat”, figyeljünk egymásra, és egymás igényeire, úgy, hogy közben a sajátunké se sérüljön!

Ez viszont csak abban az esetben fog működni, ha megvan az alap kapocs két ember között, és ez nem más, mint a SZERETET…. Akkor minden csiszolható, és megoldható!

 

Ui: Ne gondoljuk, hogy majd mással könnyebb lesz! Nincs két egyforma start, így minden kapcsolódásban van fejlődési lehetőség, ami szükségszerű is!

 

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

 

https://www.facebook.com/aranylelek/

Mit tegyél, hogy legyen párkapcsolatod?

Ahhoz, hogy egészséges párkapcsolatod legyen, először önmagadon kell csiszolni, finomítani. Milyen erős kapcsolódás lehet egy olyan párkapcsolat, ahol nem az az alap motiváció, hogy majd a másik megadja nekem a boldogságot.

Hiszen a boldogság saját magunkban van benne, keresni sem kell. Két egész ember tud teljes életet élni, ha félünk, felek vagyunk, akkor ezt visszük be a kapcsolatba, és sok problémát tudunk magunkra húzni. Bizonytalanságot, féltékenységet, bizalmatlanságot...ami nem alapja egy hosszú kapcsolatnak.

Kezdjük az elején. Mit érdemes tenni, hogy felkészüljünk egy kapcsolatra? Nem arra gondolok, hogy felépíteni egy életet előre, mert az lehetetlen küldetés. Arra, hogy magunkkal mit kezdjünk?

1.      Fedezzük fel magunkat!

Fizikai szinten ismerjük meg a testünket (minden részét, hiszen az intimitás kialakításához az is szükséges, hogy tudjuk, mi van a lábunk között) Találkoztam olyan hölggyel, aki sosem látta a nemi szervét. Nos, mennyire tudta vajon átadni magát másnak, mennyire merte elfogadni magát? Csináljunk magunkról teljes alakos képet, és nézzük meg. Szembesüljünk! És, ami feladat: fogadjuk el, hogy most ilyenek vagyunk. Ha valamivel nem vagy elégedett, akkor tegyél lépéseket érte, de ne bántsd magad, mert azzal nem mész semmire!

 

2.       Nézzünk magunkba lelki szinten is! Mik azok az érzések, amik napi szinten irányítják az életünket? Erre úgy jöhetsz rá, ha esténként leírod, összegzed, hogy aznap mik voltak a fő érzéseid, és ezt egy héten keresztül tedd meg. Ki fog derülni könnyedén, hogy mik a negatív, és pozitív érzéseid, amiknek a hatása alatt állsz. Ha megvan, onnantól kezdve tudsz tudatosan változtatni rajta.

3.       Szellemi szinten is van teendő, és talán ez a legnehezebb. Itt a gondolatainkat kellene kordában tartani. Mit gondolsz a férfiakról/nőkről/párkapcsolatról/családról…? Milyen társat vonzhatsz be, ha folyton arra gondolsz, hogy a pasik hülyék, és csalfák, meg egyik se normális…Ugye megvan a válasz! Mi lenne, ha helyette arra gondolnál, hogy olyan társat vonzol be, aki számodra a legjobb?! Illetve az vagy, aki vagy, vagy , amit eddig elvártak tőled?

4.       Érdemes felismerni, hogy mik azok az ismétlődő minták, hibák, amiket elkövettünk egy kapcsolaton belül, és azon valamilyen , számodra közel álló technikával oldani, túllépni.

Ez viszont a huszonkettes csapdája, mert a leendő partner tükör. Olyan rezgésszintű, beállítottságú, amilyen te magad vagy. ezért is érdemes először saját magunkon dolgozni, hogy minél minőségibb ember kerülhessen képbe. Természetesen utána együtt folytatódhat a fejlődés, de nem mindegy, hogy milyen szintről indulunk.

Ha van önbizalmunk, akkor sokkal könnyebb elhinnünk azt, hogy nekünk is megvan a párunk ebben az Univerzumban. Illetve olyan társat kaphatunk, akinek szintén van hite magában.

Ha hosszútávra tervezel, akkor ezeket érdemes figyelembe venni. Ha csak partnerfüggőség miatt vagy egy kapcsolatban, vagy rövid mustrára vágysz, akkor ezeknek nincs jelentősége.

Ezeken kívül nyilván van még feladat, hogy egymásra találjatok, hiszen otthon a négy fal között , internet nélkül nehéz lesz ismerkedni. Ahhoz ki kell lépned a komfortzónádból, olyat kell tenned, amit eddig még nem, nyitva kell lenned, és befogadóvá válni.

Könnyű ezt mondani!!! Hallom a gondolatokat!

Viszont minél hamarabb neki kezdel önmagadnak, annál hamarabb célba érsz, és nem tékozolsz el éveket… Mennyivel biztosabban tudsz előre tekinteni, ha tudod, hogy mennyit érsz, és ezt a biztonságot, csak te tudod megteremteni magadnak.

Ezek az alapjai annak, hogy azt tudd mondani, hogy: Szeretem magam…

Hálás vagyok, hogy élek, minden döntésem a javamat szolgálja, tiszteletben tartom saját igényeimet, így mások is így tesznek majd.

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

www.aranylelek74.blog.hu

 

 

A spiritualitás veszélyei

Jómagam is átestem ezeken  a fázisokon, amikről szólni fogok, így hiteles vagyok a témában.

Pozitívnak értékelendő, ha elindulunk egy másik úton, megtapasztalunk megmagyarázhatatlan történéseket, elkezdjük másként ránézni az életünkre.

Általában úgy kezdődik, hogy elvégzünk egy-két-há…tanfolyamot, meglátogatunk néhány előadást, közben elkezdjük érzékelni az energiát, felfedezzük eddig pamlagon heverő képességeinket.

 

Ezen idő alatt több olyan kérdésünkre is választ kapunk, ami foglakoztatott bennünket, jönnek a felismerések, és nyílunk ki, tágul a tér. Kezdünk okosodni, vagy legalábbis azt hisszük. Hiszen "mindennek oka van, semmi sincs véletlen"..

Ismerjük ugye ezeket a bullshitteket?!

Az óriási hibát ott követjük el, amikor mindent elhiszünk a „nagy mestereknek”..

Minden kétséget kizáróan. Azért veszélyes ez a történet, mert a mesterek is emberből vannak, bármilyen extra képességekkel is vannak megáldva.

Tehát mielőtt szó szerint mindent megennénk, legyünk figyelmesek, és az elhangzott tanokat tapasztaljuk meg az életben, és akkor már van létjogosultsága.

Így nem válunk spiri birkává.

Utána jön a következő hiba, hogy mindent megmagyarázunk azzal: ez karma, ennek így kellett lennie, először tanulnom kell, csak utána lehetek boldog, vagy amíg nem rendezem a kapcsolatot az anyámmal, addig nekem se lehet családom…

Jön a megokosodás szakasz, amikor már annyi okítást, tanítást kaptunk, hogy mi is tovább akarjuk adni a környezetünknek, és aki nem vevő.. azt elkezdjük minősíteni. „Majd megtudja! Pedig én segíteni akartam!” És ismét a legdurvább, hogy nincs mögöttes tapasztalás, csak már annyiszor hallottunk valamit, hogy a magunkénak hisszük.

 Óriási kárt okoz(hat) a kapcsolatrendszerben.

A legszebb, amikor annyira spirituálisak vagyunk, hogy elfelejtünk a földi dolgokkal foglalkozni. Már nem kell csinosan öltözni, elég a slampos is, nem kell sportolni, mert majd mentálisan programozzuk, és lefolynak a kilók rólunk… Hááát legyen!!

    Elhisszük, hogy csak a pozitív gondolkodás elég lesz a boldog élethez.. És csodálkozunk, hogy mégse…Mert közben elfelejtünk cselekedni.

 

 Az megint más, ha próbáljuk az életben meglátni a jót, és a szépet, de nehéz pozitívan hozzáállni ahhoz, ha valaki az előtted lévő autóból rád dobja a cigicsikket. Miért ne lehetnénk dühösek?...A kérdés, hogy beleragadunk, vagy megéltük, és engedtük tovább? Ezek már finomságok…

Illetve nem tudunk pénzt teremteni, a tudást pénzzé tenni. Miért? Mert kibillentünk az egyensúlyból, és csak a szellemi dolgokkal foglalkozunk, így elvettük az energiát a teremtéstől.

Csak, hogy stílusos legyek: többet használjuk a koronacsakrát, mint a gyökércsakrát..

És jön a kedvenc témám:

Miszerint szeressünk mindenkit, öleljünk mindenkit, hisz egyenlők vagyunk…

Nos ez igaz, és a szeretet valóban az életünk alapvető mozgató rugója. Kétségtelen.

De szeretet az, ha hagyjuk, hogy bántsanak, eltiporjanak, megalázzanak..?

Jézus is megmondta:

Megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel… Nem azt mondta, hogy hagyd magad, majd a szeretet meggyógyít. Azt mondta, hogy dobd vissza kenyérrel, tehát valami táplálóval…

Az egészséges kételkedés szabaddá tesz, és segít józannak maradni! Sok sikert, és megtapasztalást az úton!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

Címlap

http://noivilag.hu/cikkek/spiritualitas-veszelyei-ne-vegyel-mindent-magadra-es-ne-higgy-el-mindent

 

Szeretem magam?!

Mit jelent ez a valóságban? Önimádat? Egós játék? Csak én létezem, nem fontos más?

Sok helyen azt hallhatod, hogy amíg nem szereted magad, addig hogy várnád el a másiktól, hogy szeressen téged?!

Ez valóban igaz, de melyek azok a mérföldkövek, amikor tudod magamról, hogy igen jóban vagy a kicsi éneddel.

Összeszedtem neked, íme a csekklista:

- bele tudok nézni egy egész alakos tükörbe

- miután belenéztem, azt tudom mondani: ez az én testem, elfogadom, ami tetszik, és csiszolok azon, ami nem (az nem működik, hogy rinyálok, hogy nagy a fenekem, de nem teszek semmit érte)

- csillog a szemem, van személyes varázsom, és ezt bemerem vallani magamnak

- mielőtt döntenék valamiben, felteszem a kérdést: Ez jó nekem? Örömet okoz? Ha nem, akkor passzolom a témát!!!

- tudok NEM-et mondani (nyilván, tudom mikor lehet)

- nem akarok senki elvárásának megfelelni

- kiállok magamért

- van saját értékrendem

- nem jópofizok azért, hogy elfogadjanak

- minden helyzetben magamat adom, mert az biztonságot ad

- törekszem arra, hogy olyan dolgokat csináljak szabadidőmben, ami örömmel tölt el

- nem akarok viselkedni

- ha megkérdezik, hogy vagyok, nem szégyellem azt mondani, hogy épp nem jól-vagy nagyon jól

- ha megbántanak kimondom a sérelmemet

- meg tudok bocsátani magamnak, nem ostorozom magam a múlt miatt

- nem hagyom, hogy kapcarongyként kezeljenek

- ha boldoggá tesznek hálás vagyok

- úgy gondolok az életemre, hogy az egyszeri, és megismételhetetlen csoda

- nem hagyom, hogy rabolják az időmet

- jó érzéssel tölt el, ha magammal tölthetek el időt

- minden nap odafigyelek, hogy élvezzem a pillanatot

- a nehéz helyzetekben is tudatosítom magamban, hogy milyen jó, hogy élek

- tisztában vagyok az előnyös, és a fejlesztésre szoruló tulajdonságaimmal

Ha nagyrészt ki tudod pipálni, hogy igen, ezt így csinálod, akkor jó irányba tartasz.

Ha nem, akkor lehetőséged van választani a változást!

Mert Te vagy a legfontosabb!

Ha te jól vagy, akkor a környezeted is ezt a mintát látja. Ha jó a kisugárzásod, és magabiztos vagy, tehát biztos vagy magadban (és ez nem hibátlanságot jelent), akkor az ragadós.

Így tudod a körülötted élő embereket megváltoztatni, pozitív irányba fordítani.

Ha egyedül nem megy, kérj segítséget!

 

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

 

 

süti beállítások módosítása