Felháborodtam, elkeseredtem, és kerestem a miérteket..

Egyik kora reggelen sétáltam a kis városom központjában, épp edzést mentem tartani. Olyan jó érzés a kora reggeli ébredező várost érezni,  nézni az álmos embereket, élvezni felkelő napot, hallgatni a madarak csicsergését.

Nos, ebbe az idilli hangulatomba rondított bele az a kép, amikor lenéztem a földre, a zöldellő fű, és bokrokra. Tele volt dobálva cigaretta csikkekkel!!!! Ezen kívül papírzsepi, csokipapír, üdítős flakon…

Séta közben azon gondolkoztam, hogy miért? Miért kell bemocskolni az élőhelyünket???

Szembe jött velem két szemétszedő úriember, akik botokra szúrva szedegették, amit tudtak… De a felázott földből a rengeteg cigicsikket hogyan? Egyesével?

Azok a növények nem élőlények? Mi lenne, ha a dohányzó, és ily módon szemetelő embert odaállítanánk, és mindenki körbedobálhatná csikkel, de nyakig…

Jelzem nem vagyok semmilyen aktivista, sőt inkább passzivista, de emellett nem tudtam szó nélkül elmenni.

Annál jobban már csak az a dühítő, amikor az autóból kipöcköli a maradék cigit, és az ki tudja hol landol.. Miért nem gyártják a filtert ehetőre? Nem kéne eldobni. Lehet jó ötlet, hiszen vízben oldódó wc papír guriga is van már.

Engem nem zavar, ha valaki mérgezi magát, mert mindannyian tesszük, ki így, ki úgy…Viszont miért kell a környezetet bántani? Ilyen viselkedésű ember otthonában mi lehet? Bele se merek gondolni…

Tényleg a szemetelő emberek egyikének sincs gyereke? Vagy erre tanítja? Meddig akarjuk még elhinni, hogy a cselekedeteinknek nincs következménye?

És igen, ezt látják a fiatalok, és ettől hever a fűben a csokispapír, a kólásdoboz, és egyebek.

Hogy miként lehetne ezt megállítani? Nem tudom, hiszen, akik így tesznek azoknak valóban más az értékrendjük, és gyanítom ezt a cikkemet nem is értik. Nem értik, hogy mi a baj ezzel, hiszen más is ezt csinálja, meg olyan messze van a kuka, úgyse látja senki…

Utána meg csodálkozik, ha sorra történnek vele a kellemetlen események. Hogy miért? Mert amit adunk, azt kapunk vissza.

A világ megváltoztatása, jobbá tétele, valahol itt kezdődik. Egy pici odafigyeléssel…Hogy érezze az az ember magát kellemetlenül, aki szemetel, hogy ez nem helyes, ezt nem kéne, ez nem jó minta a gyereknek, unokának.

Annyira szeretnék úgy végig sétálni azon a kis szakaszon, hogy tiszta, a fű között nem landol semmi oda nem illő.

Milyen jó lenne, ha megértenénk, hogy nem mi vagyunk a világ urai, mert a természet sokkal erősebb nálunk. Nézd meg az árvizeket, földrengést, hurrikánokat.. Hol vagyunk mi akkor emberek? Porszemek…

Ha annyit elértem, hogy eljut olyan emberekhez, akik ezen még nem gondolkoztak el, és legalább tízig elszámol, mielőtt eldobna valamit, akkor megérte a fáradozás.

Bár tudom, hogy ez csepp a tengerben, de sok kicsi sokat érhet!

Délután pedig láttam egy guberáló embert, akinek a kis tolikocsiján szelektíven volt válogatva a talált cucc. Végig futott a gondolat, hogy most ő mennyivel többet tett a környezetért, mint a puccos, de szemetelő egyén. ( Jó, most arról nem ejtenék szót, hogy szétgyalázzák a kukákat, és a környékét…)

Mi lehetne még a megoldás? Talán a pénzbírság! Annak nem szoktak örülni az emberek. Ha büntetnek a tiltott helyen való dohányzásért, akkor büntethetnének a tiltott helyen való szemetelésért is..

Hogy nincs rá ember? Van, van annyi munkanélküli, csak szervezés, és anyagi kérdés… A környezet helyreállítása is pénzbe kerülne..

Illetve, mi lenne, ha tanítanák az iskolában, és retorzió lenne a negatív példák esetében….

Nyilván a legjobb a szülői minta, mert utánzás útján tanulunk

Légy jó minta!

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Azt tapasztalom, hogy eljön az a szint, amikor már teljesen természetes, bárhová mész ügyet intézni, vásárolni, megtalálnak azok az emberek, akik annak is örülnek, ha öt percben meghallgatod őket, és figyelmet kapnak.

Természetesen ez csak akkor fordulhat elő, ha te is nyitva vagy, befogadásban élsz.

Mennyi elfojtás, megrekedt fájdalom, düh, fel nem dolgozott élethelyzetekkel éljük az életünket?

Pedig tisztába vagyunk, hogy ez kihat az egészségünkre is… alattomosan emészti fel az embert…akkor miért tartogatjuk?

Nyilván vannak olyan gondolataink, érzéseink, amik csak arra várnak, hogy a megfelelő pillanat, hangulat, lehetőség elérkezzen. 

Ezekre általában nem kell sokat várni, mert energetikailag már a felszínen van. Mint a borosüveg, amikor ki van húzva belőle a dugó…csak arra vár, hogy a pohárba ki öntsük.

Sokszor azt látom, azért nem mondjuk el a bennünk felgyülemlett fájdalmakat, félelmeket, szorongásokat, mert nem tudjuk, hogyan kellene azt erőszakmentesen. 

Úgy, hogy közben a másik fejét ne verjük az asztalba, mert már annyi az indulat bennünk.

Egy végtelen egyszerű technikája van: ne arról beszéljünk, és ömlengjünk, hogy a másik fél milyen szemét, megátalkodott, rosszindulatú…stb.

Arról beszéljünk, hogy a másik fél viselkedése milyen érzést váltott ki belőlünk.

Például: Amikor késtél, és nem hívtál fel, nagyon féltem, és megijedtem, hogy valami bajod lett. 
Vagy, amikor többször ígérted, hogy elmegyünk kirándulni, vacsorázni, és egyszer sem jött létre, akkor mellőzöttnek, és kevésbé fontosnak éreztem magam.

Sokkal finomabb, és nem bántó a másik fél számára.

Tehát nem megoldás, hogy nem beszélünk a dolgainkról, érzéseinkről, mert majd mi megoldjuk, és csak emésztődünk, bezárkózunk, megbetegítjük magunkat, nyomorítjuk a lelkünket. Illetve, ha mi nem beszélünk, akkor hogy várhatnánk, hogy felénk bizalommal legyen bárki is.
Nagyon sok helyzetben a megoldás a kommunikáció, a nyitottság.
Nyilván nem arról szól a fáma, hogy minden intim dolgot kikürtölünk a világnak, hanem arról, hogy a kimondott szónak ereje, és energiája van. Ezért a kommunikáció energiacsere.
Minél kimondóbb, és érdeklődőbbé válunk, annál több hasznos, és számunkra használható információkat kaphatunk a környezetünktől.
Csupán figyelni kellene magunkra, és másokra is!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

http://noivilag.hu/cid-4974.html

" Hajnal 3-kor arra ébredtem, hogy rosszul vagyok. Szédülök, hallom a szívdobogásomat, ami össze-vissza zakatol, hányingerem van, félek, halálfélelmem van, megy a hasam, nem tudom abbahagyni a köhögést… pánikrohamom van...

Pedig azt hittem, hogy „normális” ember vagyok, és egészséges.

Tudat alatt annyira félek az egyedül léttől, a változástól, hogy ez éjszaka felerősödik bennem, és kitör. Utat keres magának. Hol köhögés, hol légszomj képében. Tudatosan nem gondoltam rá, de a lelkem szenved nagyon.

Csak ültem az ágy szélén, és nem tudtam mit csináljak.. Zenét kapcsoljak? Igyak egy pohár vizet? Ablakot nyitottam, és mély levegőket vettem.. Ez némileg segített.

Észnél kell maradnom, nem ájulhatok el!!!

Vagy felhívjak valakit? Ilyenkor? Kit? Barátnőmet? Testvéremet? Szüleimet? Vagy orvost hívjak? És mit mondok, hogy félelmeim vannak, és nem tudok aludni?

Barátnőmet hívtam… Felvette… Beszélgettünk egy keveset, és teljesen megnyugodtam.. Visszatértem a valóságba, ebből a félelmetes állapotból.

Becsuktam az ablakot, ittam egy pohár vizet, és visszaaludtam…

Ez volt a negyedik rohamom az elmúlt két évben. Nem hittem, hogy tényleg létezik a pánikroham, de megtanultam kezelni. Tudom, hogy akkor múlik el, ha beszélhetek valakivel telefonon, vagy felébresztem a mellettem alvót. Bárhogyan, csak térjek vissza a realitásba."

Így jöttem rá, hogy nekem a kiinduló pontja a pániknak, az egyedülléttől való félelem. Ez generálja a rosszulléteket, és ezért múlik el akkor, amikor kommunikálok valakivel, mert akkor legalább érzem a törődést.

Sajnos ez nem tudatos cselekedet, de az ok felismerésével már sokat tudtam javítani a rohamok mélységén…

Nem akartam orvoshoz menni, depresszió ellen gyógyszert szedni, más megoldást kerestem.

Esténként enyhe levendula, és citromfű teát iszogattam, ami segített elaludni, és lenyugtatta az idegrendszeremet. A komló, és az orbáncfű tea is megfelelő lett volna a szorongás ellen.

Napközben magnéziumot szedtem, elkezdtem mozogni, hogy azt a gőzt is kieresszem, amiről nincs is tudomásom. Igyekeztem minél több olyan tevékenységet végezni, ami örömet okoz.

Hajlandó lennék-e változtatni a nézőpontomon, hogy a rosszulléttel válthatok ki csak törődést? Mi lenne, ha mást választanék? Mi lenne, ha azt választanám, hogy az egészséggel keltem fel a figyelmet?

Mikor döntöttem el, hogy félnem kell? Mi van, ha a pánik is csak egy választás? Mi mást választanék most?

Nyilván pár kérdéstől nem várhattam tökéletes megoldást, de mi van, ha mégis?

Használtam, és működik. Talán kinyitottam azokat a zárt kamrákat a fejemben, ami a zárlatot, és a blokkot okozta, teret adva az új befogadására, és az energia áramlására.

Azzal, hogy kinyitottam pár ajtót, már nincs szükségem igazolásra, és felesleges játszmákra.

Ezekkel a technikákkal tudtam magamat kigyógyítani, és pár éve nincs is semmilyen tünetem.”

Ezt olvasva rémisztőnek hangzik az az állapot, hogy nem tudod magadat irányítani, viszont pozitív, hogy kisebb fokú rohamokat lehet öngyógyítani.

Természetesen van olyan élethelyzet, amikor orvoshoz kell fordulni, mert összetettebb a probléma, ez egyénenként eltérhet

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel! 

http://noivilag.hu/cikkek/panikroham-nem-ajulhatok-el-mi-valtja-ki-nalad