Felháborodtam, elkeseredtem, és kerestem a miérteket..

Egyik kora reggelen sétáltam a kis városom központjában, épp edzést mentem tartani. Olyan jó érzés a kora reggeli ébredező várost érezni,  nézni az álmos embereket, élvezni felkelő napot, hallgatni a madarak csicsergését.

Nos, ebbe az idilli hangulatomba rondított bele az a kép, amikor lenéztem a földre, a zöldellő fű, és bokrokra. Tele volt dobálva cigaretta csikkekkel!!!! Ezen kívül papírzsepi, csokipapír, üdítős flakon…

Séta közben azon gondolkoztam, hogy miért? Miért kell bemocskolni az élőhelyünket???

Szembe jött velem két szemétszedő úriember, akik botokra szúrva szedegették, amit tudtak… De a felázott földből a rengeteg cigicsikket hogyan? Egyesével?

Azok a növények nem élőlények? Mi lenne, ha a dohányzó, és ily módon szemetelő embert odaállítanánk, és mindenki körbedobálhatná csikkel, de nyakig…

Jelzem nem vagyok semmilyen aktivista, sőt inkább passzivista, de emellett nem tudtam szó nélkül elmenni.

Annál jobban már csak az a dühítő, amikor az autóból kipöcköli a maradék cigit, és az ki tudja hol landol.. Miért nem gyártják a filtert ehetőre? Nem kéne eldobni. Lehet jó ötlet, hiszen vízben oldódó wc papír guriga is van már.

Engem nem zavar, ha valaki mérgezi magát, mert mindannyian tesszük, ki így, ki úgy…Viszont miért kell a környezetet bántani? Ilyen viselkedésű ember otthonában mi lehet? Bele se merek gondolni…

Tényleg a szemetelő emberek egyikének sincs gyereke? Vagy erre tanítja? Meddig akarjuk még elhinni, hogy a cselekedeteinknek nincs következménye?

És igen, ezt látják a fiatalok, és ettől hever a fűben a csokispapír, a kólásdoboz, és egyebek.

Hogy miként lehetne ezt megállítani? Nem tudom, hiszen, akik így tesznek azoknak valóban más az értékrendjük, és gyanítom ezt a cikkemet nem is értik. Nem értik, hogy mi a baj ezzel, hiszen más is ezt csinálja, meg olyan messze van a kuka, úgyse látja senki…

Utána meg csodálkozik, ha sorra történnek vele a kellemetlen események. Hogy miért? Mert amit adunk, azt kapunk vissza.

A világ megváltoztatása, jobbá tétele, valahol itt kezdődik. Egy pici odafigyeléssel…Hogy érezze az az ember magát kellemetlenül, aki szemetel, hogy ez nem helyes, ezt nem kéne, ez nem jó minta a gyereknek, unokának.

Annyira szeretnék úgy végig sétálni azon a kis szakaszon, hogy tiszta, a fű között nem landol semmi oda nem illő.

Milyen jó lenne, ha megértenénk, hogy nem mi vagyunk a világ urai, mert a természet sokkal erősebb nálunk. Nézd meg az árvizeket, földrengést, hurrikánokat.. Hol vagyunk mi akkor emberek? Porszemek…

Ha annyit elértem, hogy eljut olyan emberekhez, akik ezen még nem gondolkoztak el, és legalább tízig elszámol, mielőtt eldobna valamit, akkor megérte a fáradozás.

Bár tudom, hogy ez csepp a tengerben, de sok kicsi sokat érhet!

Délután pedig láttam egy guberáló embert, akinek a kis tolikocsiján szelektíven volt válogatva a talált cucc. Végig futott a gondolat, hogy most ő mennyivel többet tett a környezetért, mint a puccos, de szemetelő egyén. ( Jó, most arról nem ejtenék szót, hogy szétgyalázzák a kukákat, és a környékét…)

Mi lehetne még a megoldás? Talán a pénzbírság! Annak nem szoktak örülni az emberek. Ha büntetnek a tiltott helyen való dohányzásért, akkor büntethetnének a tiltott helyen való szemetelésért is..

Hogy nincs rá ember? Van, van annyi munkanélküli, csak szervezés, és anyagi kérdés… A környezet helyreállítása is pénzbe kerülne..

Illetve, mi lenne, ha tanítanák az iskolában, és retorzió lenne a negatív példák esetében….

Nyilván a legjobb a szülői minta, mert utánzás útján tanulunk

Légy jó minta!

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Mi a belső gyermek? Egyszerű válasz: a lekünk gyermeki része, aki játékos, azonnali szükségletkielégítést igényel, őszinte, akar, félelem nélküli, reményteli, szeretetteli, vidám.

Mikor is volt utoljára olyan, hogy mindegyik tulajdonság igaz volt ránk?

Mennyi mindent magunkra akasztunk az évek során, ami pont azt takarja el, amitől nyüzsög, és él a lélek.

Az ókortól kezdve a reformációig a gyerekeknek nem igazán volt joga, rengetegszer előfordult a bántalmazás, és egy cél volt, az állam lépére való formálás.

Mi a helyzet a mai gyerekekkel?

Saját identitással, jogokkal rendelkeznek, felvilágosultak, kis felnőttek, néha túlképzettek, tökéletesen alkalmazzák a technika vívmányait, és spirituálisak.

Mi a jelenlegi helyzet a felnőttekkel?

Kevesen veszünk tudomást a belső gyermekünkről, talán mert nem tudjuk, hogy mennyire befolyásolja a mindennapi életünket. illetve annyira elveszünk a hétköznapokban, hogy erre van a legkevesebb energiánk.

Viszont mégis érdemes lenne vele foglalkozni, és nem hagyni a belső gyermekünket árválkodni, hiszen mindannyiunkban él a gyermekkorunk emlékképei, amik befolyással vannak a jelenünkre. Hiszen nem mindegy, hogy milyen közegben, hangulatban nőttünk fel, és azokat mennyire dolgoztuk fel. Ezek a minták láthatatlanul is irányítják az életünket.

Minél jobban megismerjük, illetve csak emlékezünk a gyermeki énünkre, annál jobban megismerjük a reakcióinkat, és sokkal könnyebb lehet a gyereknevelés is.

Talán, ami a legfontosabb, különbséget tudunk tenni gyermeki, felnőttes, és szülői viselkedésminták között. Mert ugye, amikor bedobjuk a durcit, az nem egy felnőttes megnyilvánulás? Vagy, ha a párunk helyett mindent meg akarunk oldani, az inkább szülői akarat. Egy biztos, hogy nme egyenrangú.

Nézzünk néhány példát a gyermekkorban ért hatások következményeire:

Ha nem kaptunk elég szeretetet, akkor felnőtt korban biztos ezt keressük.

Ha a szülő sarokba állította a gyereket, akkor nagy esély van arra, hogy felnőtt korban krízishelyzetben bezárkózunk, és nem kérünk segítséget.

Ha kistestvér születésénél a szülők nem jólkezelik az elsőszülöttet, akkor kondícionálódhat a féltékenység, ami kihat akár a párkapcsolatra.

Mi lenne, ha bármi is volt, bárhogyan is történt, azt elengednénk, megbocsájtanánk, és begyógyítanánk ezzel a belső gyermekünk sérüléseit?

Mik azok a jelek, amik a belső gyermekünk elhanyagoltságát tükrözik vissza?

·         Másoktól való függés

·         Szenvedélybetegségek, kényszeres viselkedések

·         Felelősségvállalás elhárítása

·         Bizalmatlanság, pánik

·         Önközpontúság

·         Intimitászavar

·         Üresség, fásultság

·         Dühkitörések…

Hogyan gyógyítsuk meg, mit tegyünk?

·         Kezdj el úgy foglalkozni magaddal, mintha egy kisbabával tennéd! Az mit jelent? Mit igényel egy baba? Törődést, szeretetet, figyelmet, örömöt, pihenést, tápláló ételt, védelmet, biztosnágot…Mi van, ha mostantól így bánsz magaddal?

·        Mi lenne, ha saját magadat tennéd az életedben az első helyre? Ha elkezdenél olyan dolgokat csinálni, ami örömmel tölt el? Mi lenne, ha NEM-et mondanál, amikor nincs kedved valamihez?

·         Mi lenne, ha adnál magadnak, és nem csak szipolyoznád a tested, és a lelked?

·         Milyen érzés lenne nem túl komolyan venni az életet?

·         Mi lenne, ha nem ragaszkodnál a félelmeidhez?

·         Mi történne, ha elolvasnál magadnak egy mesét?

·         Milyen érzés lenne elővenni a kedvenc filmed?

·         És a legfontosabb: Hagyd abba saját magad bántását!!!!

Mikor nevettél utoljára? Tudsz egy viccet? Mikor bohóckodtál csak úgy? Tudsz egy viccet? Mikor játszottál utoljára? Mikor csodálkoztál rá valamire, úgy őszintén?

Tedd azt, ami neked jól esik, és békére lelsz magadban, újra felfedezheted a laza, vidám, gyermeki éned. Hidd el, sokkal könnyebb lesz utána az élet!

Jó felfedezést!

Ui: Az én viccem: Anyuka a kisfiához: - Mit főzzek ebédre?

Kisfiú: - Nekem mindegy, csak grízgaluska leves legyen!.....

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Mit jelent ez?

Alap tézisként azt gondolom, hogy a megérzéseink jelenléte, sűrűsége, erősödése még nem jelenti azt, hogy mesteré váltunk.

Kiráz a hideg, amikor azt látom, hogy szárnyaikat bontó emberek (ami elismerése méltó), már egy pár képzés, meditáció után azt hiszik, hogy tudják a tutit.

Megválnak a párjuktól, mert azt álmodták, vagy azt mondta a „guru”, hogy előző életükben rosszul végződött a kapcsolatuk, megölték egymást, és ez hatással lesz a mostani kimenetelre is…

De láttam olyat is, hogy a saját édesanyjával megszakította a kapcsolatot egy oldás következtében

Nem is tudom folytatni se a sort, mert érthetetlen, hogy miért kell ezt így csinálni?

(Természetesen nem csak negatív példák vannak, mert élnek olyan segítők is ezen a bolygón, akik hitelesek!)

Ami inkább elgondolkoztatott, hogy hol van a saját tapasztalat, a saját izzadságszagú gyakorlások, az élmények, az egyéni megérzések, egyéni technikák? Milyen saját élménnyel tudják alátámasztani a gyakorolt technikát?

Hol van az leírva, hogy például energiát csak egyféleképp lehet „igényelni”?! Persze, a „guruknak” fontos, hogy sakkban tartsák a nyájat.

Jómagam is sok megtapasztaláson, tanulmányon, beavatáson átmentem…és egyre jobban látom, hogy mennyi mindent nem tudok még. Mennyi tapasztalás vár még rám, mennyit kell még csiszolni magamon…de ez belső munka, nem kifelé.

Kifelé már nem számít.

Hiszen a jó tanító sem attól jó tanár, hogy mondogatja magáról, hogy mennyire tuti a tudása, hanem attól, hogy le tud ereszkedni a tanítvány szintjére, és fel tudja emelni. Megmutatni, hogyan tud fejlődni.

Az ma már kevés, hogy fizesd ki a tandíjat, és megkapod a beavatást. Attól még nem világosodott meg senki. A tudást át kellene adni, megtapasztaltatni, követni a sorsát a tanoncnak, és húzni felfelé. Ez mind idő, és idő.

Visszatérve a fenekükön tojáshéjjal rendelkező mesterkékre. Addig semmi baj nincs, amíg „csak” a saját életüket teszik tönkre. Bár, ha egységben nézem az Univerzumot, akkor természetesen van negatív hatása az emberiségre…

A nagyobbik baj akkor van, ha már áltudást szerezve másoknak is osztják az észt.

Ami hiányzik, az az alázat. Alázat saját magunk, Univerzum, Angyalok, Isten, Sors, Élet, Embertársak… felé. Nem vagyunk halhatatlanok, és mindenhatók.

Valahogy, mintha fordítva történnének a dolgok. A friss spiris egyedek feltörnek, mindent akarnak, élvezik az újat az életükben, és a megfontoltabb, régebb óta ezen az úton járók, pedig visszahúzódtak.

Nem nyomulnak, kivárnak.

Mi lehet az oka? Talán rájöttek, hogy mennyivel fontosabb a saját életüket megmenteni, mint a világot. mert, ha a sajátomat megmentem, akkor az én világom szabaddá válik.

Ebben az esetben tudok egy mintaértékű életet élni, és nem kell az öntömjénezés sem, mert olyan energiát közvetítek, amit más is szeretne megélni.

Ez a legnagyobb érték, és erre ez az egy életünk van. Itt, és most.

Ha lesz következő élet, akkor majd ott megoldjuk a feladatainkat, akkor is lesz most.

Addig is tegyük a dolgunkat, sepregessünk a saját házunk tájékán, tisztogassunk, és egyszer csak kitehetjük a táblát: Tiszta Udvar, Rendes Ház, Tiszta Lélek, Boldog Élet.

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Aranylélek

Sokszor hallom, és vallom, hogy a kapcsolatok nagy része azon csúszik el, hogy nem tudják megbeszélni mélységében az adott dolgaikat, érzéseiket.

Pedig néha csak annyin múlik, hogy az ember kinyissa a száját.

De nem merjük…Hogy miért?

Mert félünk... félünk attól, hogy mit fog szólni a másik, hogyan reagálja le. Félünk attól, hogy amit már kimondunk, azt nem lehet visszaszívni. Félünk attól, ha felhozunk egy témát, akkor onnan már nincs visszaút, beindul egy változás. Viszont, ha nem beszélünk róla, akkor maradhat a tökéletesnek hitt, de egyébként sekélyes kapcsolat. Mehet minden a régiben tovább, és nem kell konfrontálódni.

Miért csináljuk ezt? Hol veszett el az a bátorságunk, ami gyerekkorunkban megvolt, és amitől ki mertük mondani, hogy mire van szükségünk?

Miért hagyjuk, hogy a félelmeink a változástól, megbénítsanak, és egy iszapos mederben tartsanak, ami csak látszólag biztonságos?!

Természetesen le lehet egy életet élni így is, megnyomorítva a saját lelkünket.

Ismertem olyan embert, aki éveken keresztül rejtegette a sérelmeit, és valós vágyait egy párkapcsolatban, de sose beszélt róla. Mi lett a vége? Egyszercsak felállt, és elvált. Senki sem értette, hogy miért. Betelt a láthatatlan pohár. Az a meglepő, hogy nem lett semmi komolyabb egészségügyi baja, a sok elfojtás miatt.

Nem könnyű a beszélgetés…, még két olyan ember között sem, akik szeretik, megértik, tisztelik egymást.

Vagyis beszélgetni lehet, de mondani valamit..ami nyomja a szívünket, és változtatást kíván. Az már nehezebb.

Hiszen stresszelünk miatta, remeg a gyomrunk, nem jön hang a szánkból, leizzadunk…mert FONTOS a téma. Ha nem lenne mérvadó, akkor lazán menne. Tehát, ha ezt érezzük egy téma kapcsán, akkor tudjuk, hogy mindegy hogyan, de arról beszélni kell.

Hogyan tegyük?

Először is kérdezzük meg magunktól, hogy meddig akarunk szenvedni még a belső feszültség miatt, ami abból fakad, hogy magunkban duzzogunk? Ettől erőre kaphatunk…

Utána foglaljuk össze, hogy mi a célja a beszélgetésnek, gondoljuk végig, akár vázlatpontokba szedjük össze, le is írhatjuk. Lehet murisan hangzik, de segítség lehet…

Találjuk meg a megfelelő alkalmat. Ha lehet ne Tv nézés közben…

Legyen a beszélgetés célja, hogy elmondjuk. Szögezzük le a kommunikáció elején, hogy nem baj, ha nem válaszol egyből, de kérjük meg partnerünket, hogy gondolja át, és pár napon belül térjünk vissza rá. Ezzel segítünk mindkettőnkön, könnyebb lesz a második kör. Viszont, ha megy egyből az is tökéletes.

A lehetséges válaszokra, reakciókra nem tudunk felkészülni, pont ez benne a nehéz. Viszont a komfortzónán kívül kezdődik az élet!!!

A kapcsolat minőségét jelzi, ha nem lehet mély, és kemény témákról nyíltan szólni. Nem egymás bántására gondolok, hanem kényes, megoldásra váró helyzetekre.

Viszont, ha egyre többször kimondjuk, amit érzünk, úgy, hogy nem a másikat minősítjük, akkor mélyül, erősödik a kapcsolat.

Milyen hasznos, és példamutató lesz ez a gyerekeink számára. Akik azt látják, hogy anya, és apa beszélgetnek, összedugják a fejüket néha kettesben, és utána pozitív változás látható. Az is eredmény, ha megkönnyebbülünk, és látjuk a fényt.

Így lehet a gyerekeket őszinte kommunikációra szokatni, mert azt hiszem ezt nem lehet nevelni…

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

http://aranylelek74.blog.hu/

A napokban épp vezettem, és kinéztem az ablakon. Azt láttam, hogy egy elektromos kerékpár mögé hozzá volt kötve két sállal egy hagyományos bicikli, és húzta a hátsót a motoros.

Hirtelen nagyon viccesnek tűnt, de a következő pillanatban rájöttem, hogy milyen balesetveszélyes.

És jött a következő gondolat: Hány embert húzunk mi is a hétköznapi életben, akik láthatatlan s(Z)állal hozzánk vannak kötve.

Mert az erősebb tud húzni, neki kell bevállalni a több felelősséget, mutatni az utat, meghatározni az irányt. Mindezzel azt elérve, hogy lassabban halad az életében.

Mennyivel gyorsabban, és könnyebben tudnánk haladni a fejlődésben, ha nem hagynánk, hogy lassítsanak, hogy más terheit is mi cipeljük.

A jobbik eset, ha tudjuk kik azok, akik ránk csatlakoztak, a nagyobb feladat, ha most végig kell nézni a környezetünkben.

Mitévők legyünk, ha szembesültünk? Két lehetőség: vagy elvágjuk a köteléket, vagy hagyjuk, de akkor nem panaszkodunk tovább, hogy nem halad az életünk. Mindig van választási lehetőségünk.

Mi van a hátul lévővel? Miért kell őt húzni? Mert nem hiszi el, hogy képes elöl haladni, vagy csak lusta hajtani, és könnyebb, ha más megoldja???

Természetesen lehet olyan élethelyzet, amikor rászorulunk arra, hogy kicsit behúzzanak, hogy lendületet kapjunk… Lehet, hogy épp elfáradtunk, vagy már kimerültünk abba, hogy mi is húztunk magunkkal több embert… Előfordulhat. Vagy éppen abban a helyzetben vagyunk, hogy nincs kedvünk felelősséget vállalni…

Mert elöl lenni felelősség. Minta szerű életet élni.…főleg, ha szülő vagy, és vannak gyermekeid, akiket igenis egy láthatatlan aranyszállal húzol, energiát adsz, lendületbe hozod őket, és jobb esetben a megfelelő pillanatban elengeded, had guruljanak egyedül tovább.

Felelősség, mert a másikat lehet rossz irányba is terelni, és akkor ketten jutnak oda, ahová nem akartak.

Ha megnézzük a párhuzamot, akkor láthatjuk, hogy fizikai síkon sem szabályos ez a sállal össze fabrikált konvoj. Megsérülhetnek, megbüntethetik őket, elszakadhat a sál.

Gondoljuk végig, mi történik, ha egy óvatlan pillanatban a elszakad az eddig biztonságosnak vélt kötelék.

Hirtelen….Aki elől volt, ő meglódul, és gyorsabban halad, de aki leszakad, az biztos megsebesül, lelkileg is. Eddig élvezte a szélárnyékos, nézelődős, pihenős időszakot, és hirtelen neki kell kitalálni, hogy mi legyen, hogyan tompítsa a sérüléseit, és miként induljon el. Ki mutatja az irányt?

Azt hiszem, itt dől el, hogy ki válik valóbban felnőtté, és ki az, aki nem akar felnőni, mert az annyira kényelmes. (Mindegy hány éves emberről beszélünk)

Mert felnőttnek lenni felelősség. Vállalni minden tettünkért. Törekedni arra, hogy ha közösen kerékpározunk, akkor ne csatlakozzon ránk senki, mindenki járja be q saját útját.

Viszont, ha bajba jut egy társunk, ne felejtsünk el segíteni neki, és a támogatás után elengedni.

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

http://aranylelek74.blog.hu/

http://kicsisziv.hu/cid-73-cikk-az-osszekottetes-kovetkezmenyei.html

Arról beszélgettem egy kedves barátommal, hogy hogyan működik ez a karma dolog. Vagyis az ok, és okozat törvénye. Ami szerint bármit teszünk, gondolunk, érzünk, annak következménye van. 

Mennyi igaz abból, hogy a mostani szenvedéseink előző élet negatív cselekedeteink miatt vannak? 

Hogy bármire rá lehet húzni, hogy biztos azért történt, mert ezt és ezt tetted előző életedben… 

Például, ha túlsúlyosak vagy, akkor lehetséges, hogy pár élettel ezelőtt éheztél… 

Természetesen ezekre nem tudjuk, tudhatjuk a pontos választ. Több okból is. Egyik, hogy el kellene teljesen hinnünk, hogy van reinkarnáció. A másik, hogy születésünkkor adott feladattal érkezünk, és amikor leszületünk az előző életek információi törlődnek. Viszont, ha törlődnek, akkor miért vannak ránk hatással? Miért lehetséges, hogy „emlékszünk” néha olyan dolgokra, ami nem ebből a létből való…? 

Mik azok a cselekedetek, amik biztos visszaütnek? Melyik életben? Lehet, hogy még ebben az életünkben? 

Nem is tudom, hol lehetne erre megtudni a tutit? Vagy kell e tudni a tutit? 

Érzésem szerint, ha azt vesszük alapul, hogy mindennek következménye van, akkor azzal már tudnánk az életminőségen, gondolkodásmódon változtatni. 

Tehát, ha romlott ételt eszünk, akkor orvoshoz kerülünk… 

Az elmélkedéseink után pár nappal jött a visszaigazolás.. Mert az Univerzum figyel a feltett kérdésekre, csak te mennyire figyelsz a jelekre, és a válaszokra? Mennyire vagy éber? 

A történet a következő: 

Egy boltba mentem be, ami előtt egy autó állt. A néni az autóban ült, nyitott ajtó mellett, és amikor elszívta az utolsó slukkot is, a cigarettáját elegánsan a kocsi mellé pöckölte. Jelzem egy méteren belül volt szemetes… Viszont nyűgös lett volna kiszállnia, kikapcsolni az álló autóban a biztonsági övet, megmozdulni…szóval ez már több izmot is megmozgatott volna. 

Gondolkoztam, hogy az én dolgom lenne szólni, és rendre utasítani egy nálam jóval tapasztaltabb hölgyet? Úgy voltam vele, hogy nem szólok, amint végeztem majd felszedem… 

Na, de itt jön a lényeg! Nézelődök a boltban, és egy habzó szájú úriember, úribácsi jön be, hogy savanyú a tej, amit vett, és mit képzelnek, és hogy engedhetik meg maguknak… 

Az eladó, és emberünk között ment a hajcihő, majd a bácsika sértetten elviharzott. Valami miatt utána néztem…és láss csodát! A cigicsikk pöckölő néni mellé ült be az autóba… 

Nagyon jót mosolyogtam magamban.. 

Gyorsan visszaérkezett a bumeráng. Biztos vagyok benne, hogy ezen a rezgésszinten lévő embereknek eszükbe sem jut, hogy miért pont ők járnak így?! És nyilván fel vannak háborodva! 

Egyszerű a tanulság: igen, mindennek következménye van. A jónak is, és a rossznak is. Egyet nem tudhatunk, hogy mikor, és honnan érezik a bumeráng..   

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136 

www.aranylelek74.blog.hu 

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod