Párkapcsolati kommunikáció

Mi kell egyáltalán kommunikációhoz?

A szakirodalom szerint kell egy adó, egy vevő, egy közös nyelv, és egy közeg.

Itt véget is érhetne a blog. Hiszen, ha ennyire egyszerű, és kevés összetevős, akkor miért működik mégis nehezen?

Miért nem tudunk beszélgetni? Kimondani, amit érzünk? Szóvá formálni a gondolatainkat, egyáltalán beazonosítani az érzésünket, hogy mi az?

Vegyünk egy egyszerű felállást. Van egy párkapcsolat, és anya lelkét nyomja valami, szeretné elmondani a párjának.

Tehát megvan minden feltétel a kommunikációhoz, és valami miatt mégse teszi. Mert jönnek a kétségek. Mi van, ha elmondja, és a vevőt nem érdekli? Mi van, ha felhoz egy témát, és veszekedés lesz a vége? Mi van, ha rosszul fogalmaz? Mi van, ha nem jó a közeg? Nem megfelelő pillanatban hozza elő a témát? Mivanha…mivanha????

Meg hát tudnia kellene apának, hogy baja van anyának, és mégse kérdez rá. „Már nem is vagyok neki fontos.”

Szembejön ezer félelem, kifogás, és nem kerül felszínre, aminek ki kéne jönni..

Pedig megegyeztek a kapcsolat elején, hogy mindent meg fognak beszélni…és ők másképp csinálják, mint a szüleik, vagy Szabóék… És azután mégse…

Pedig TUDJUK, TUDJÁK, hogy a beszélgetéssel sok minden tisztázható (nem minden), fejleszthető, formálható. Ja, hogy nehéz összerándult gyomorral, idegállapotban, hevesen verő szívvel egy szót is kimondani? IGEN! Nehéz.

Senki nem mondta, hogy könnyű. Ha könnyű lenne, akkor nem lenne ekkora súlya.

Mert arról nem szól a fáma, hogy a kommunikáció eredményességéhez szükséges a megfelelő lelki állapot. Némi összeszedettség, és érettség (ez gyakorlás kérdése).

Vagyis hiába van adó, vevő, nyelv, közeg, ha nincs meg hozzá az erő.

Ahhoz, hogy anya el tudja mondani (illetve ne csak egy egyoldalú közlés legyen), ahhoz fel kell szívnia magát, és összeszedni a gondolatait.

Az se baj, ha magában, vagy a telefonjában, kis cetlin összeszedi, hogy mit (miket) szeretne megosztani a párjával. Az összeszedés alatt pedig rá tud hangolódni a beszélgetésre, és közben oldódik a saját feszültsége.

Anya eljut arra a szintre, hogy képes szavakba önteni, amit gondol, és érez.

Megtalálja a megfelelő alkalmat (ami nem sörözés, tv nézés közbeni állapot), és leülteti apát.

Azt zárójelben megjegyezném, hogy ha apa nem akar beszélgetni semmiről, és nem csak azért, mert épp fáradt, akkor az elgondolkoztató hosszú távon…

Ahogy megvan a várva várt pillanat, telefon, tv kikapcsol. Ne legyen semmi zavaró tényező. Anya ezt így csinálja.

Itt csúszik be a képbe még egy pikáns rész, amikor is úgy álljon elő a farbával az asszony, hogy ne harapja le ura fejét, illetve ne vagdalózás legyen. Ahhoz valljuk be őszintén készülni sem kell, az menne zsigerből…

Hogy hogyan lehet ezt jól csinálni?

Mondjuk az erőszakmentes kommunikációval.

Tehát nem azt mondja anya apának, hogy te mekkora b…om vagy, mert megint kimaradtál, mindig ezt csinálod, blablablabla. (ebből maximum anyázás lehet)

Hanem azt mondja: „Amikor késel, nem jössz haza vacsorára, akkor mellőzöttnek érzem magam. És ez nekem nagyon fáj. Hogy tudnád azt csinálni, hogy legközelebb megpróbálsz időben érkezni? Hetente egyszer meglepni, hogy hamarabb jössz, és te készítesz nekem vacsorát? Az olyan jól esne, szeretettnek érezném magam.”

Mennyivel emberibb ez?

Illetve van lehetősége válaszolni, változtatni, véleményt formálni apának is.

Még egy fontos gondolat! Amit mellőzni lenne érdemes, az az általánosítás. A mindig, a soha, általában…stb.

Mennyivel jobb az, ha konkretizáljuk, hogy a múlt héten, tegnap, holnap stb. Milyen érzés az, ha azt mondják neked, hogy mindig elkésel?

Egy: tuti nem igaz, mert biztos volt olyan eset is, amikor nem.

Kettő: nincs benne a változás lehetősége. Ha ezt tartják rólam, így vagyok elkönyvelve, akkor minek változtassak?

Szóval, nem is olyan könnyű ez a kommunikáció…

Viszont, ha van két intelligens ember, szeretik, tisztelik egymást, terveznek egymással, akkor az ilyen típusú beszélgetések elkerülhetetlenek.

Elkerülhetetlenek, és szükségesek ahhoz, hogy hosszú, és mindkét fél számára méltó kapcsolatban éljenek.

Sok sikert, és próbálkozást hozzá!

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek közösség

Olyan sokat dolgozunk azon, hogy a kellemetlen, a kényes, fájdalmas emlékeinket elfelejtsük, és kitöröljük az emlékezeteinkből.
Mint tudjuk a múltunk hatással van a jelenünkre.

Mi lenne akkor, ha tényleg képesek lennénk kitörölni egy fájdalmas emléket, egy veszteséget, egy rossz napot, egy csalódást. Könnyebb lenne most az élet?

Lehet, hogy igen…viszont, mi lenne a megtanult tapasztalással? 
Ha nem emlékeznénk arra, hogy ha tűzbe nyúlunk, akkor megég a kezünk? Hogyan tanulhatnánk, ha ezek nem rögzülnének?

Vagyis szükség van a nehéz „élményekre” is? Ambivalens. De igaz.

Egyszer egy képzésen ültem, és az egyik csoporttársunk elmesélte, hogy annyiszor altatták már, hogy mellékhatásként kitörlődött a húsz éves kora előtti emlékei.
Első megdöbbenésem után felvillantak a saját 20 éves korom előtti képek, és mit mondjak, nagyon hiányoznának, ha kiradírozható lenne. Függetlenül attól, hogy nem mindig volt rózsaszín. Nade a gyerekkort nem lehet megúszni traumák nélkül!

Átértékeltem azon kívánságomat, hogy bárcsak ne látnám lelki szemeim előtt az elmúlás terhét, ne szorulna görcsbe a gyomrom egy csalódás emlékének felidézése miatt.

Arra jutottam, hogy köszönöm, hogy emlékezhetek, mert így van lehetőségem a jelenemet, és a jövőmet szebbé formálni, a múlt megélt képeiből okulva.

Természetesen ebben is van egy egészséges határ.
Hiszen, attól, hogy esetleg gyerekkorban kondícionálódik, hogy a kutyáktól félni kell, attól még ezt felülírhatjuk, és lehet cuki kutyusunk.

Attól, hogy egyszer megcsaltak bennünket, még nem biztos, hogy minden férfi (nő) csalárd.
Inkább használjuk az emlékeinket arra, hogy picit óvatosabbak leszünk, és akkor már fejlődtünk.

De mi a helyzet a fizikai emlékekkel? Amikor valaki már rég nincs az életünkben, de mi még mindig őrzünk tőle fontosnak vélt tárgyakat. Mire megyünk már régi ajándékokkal, a közösen használt paplannal, párnával, a közös fotókkal?

Mennyire szerencsés ezeket folyamatosan a jelenben tartani, úgy, hogy a múltra emlékeztet, függetlenül attól, hogy milyen volt a kapcsolat? 

Jelzem lehet, hogy nem tudatosan, hanem inkább a közös ereklyére való pillantás a tudatalattinkba beindít egy kis mocorgást. Mintha folyton feltépnénk a sebet, és várnánk a gyógyulást.
Milyen hatással lehet a jelenlegi kapcsolatunkra, hogy a közösségi oldalon még mindig régi partnerünkkel pózolunk? Hmm. 

Ez nem azt jelenti, hogy felejtsünk el mindent, ami volt, hiszen nem lehet… SZERENCSÉRE!!!

Hiszen minél jobban el akarnánk felejteni valamit, annál jobban emlékezünk rá.

Csupán annyit, hogy megfelelő helyen kezeljük az emlékeinket, és a legszebb az egészben, hogy amint végig olvastad ezt az írást, már ez i csak egy emlék.
Már a múlt…
Kezeljük így a jelent, éljünk úgy, hogy a jelenünk méltó helyet kaphasson a tudatalattinkban, és pozitívan formálhassa a jövőnket. Hogy elmondhassuk: emlékezni jó!!!

Dézsi Aranka lélektréner 
06703326136
Aranylélek közösség
Aranylélek

Kicsiszív.hu

Sokszor hallom, és vallom, hogy a kapcsolatok nagy része azon csúszik el, hogy nem tudják megbeszélni mélységében az adott dolgaikat, érzéseiket.

Pedig néha csak annyin múlik, hogy az ember kinyissa a száját.

De nem merjük…Hogy miért?

Mert félünk... félünk attól, hogy mit fog szólni a másik, hogyan reagálja le. Félünk attól, hogy amit már kimondunk, azt nem lehet visszaszívni. Félünk attól, ha felhozunk egy témát, akkor onnan már nincs visszaút, beindul egy változás. Viszont, ha nem beszélünk róla, akkor maradhat a tökéletesnek hitt, de egyébként sekélyes kapcsolat. Mehet minden a régiben tovább, és nem kell konfrontálódni.

Miért csináljuk ezt? Hol veszett el az a bátorságunk, ami gyerekkorunkban megvolt, és amitől ki mertük mondani, hogy mire van szükségünk?

Miért hagyjuk, hogy a félelmeink a változástól, megbénítsanak, és egy iszapos mederben tartsanak, ami csak látszólag biztonságos?!

Természetesen le lehet egy életet élni így is, megnyomorítva a saját lelkünket.

Ismertem olyan embert, aki éveken keresztül rejtegette a sérelmeit, és valós vágyait egy párkapcsolatban, de sose beszélt róla. Mi lett a vége? Egyszercsak felállt, és elvált. Senki sem értette, hogy miért. Betelt a láthatatlan pohár. Az a meglepő, hogy nem lett semmi komolyabb egészségügyi baja, a sok elfojtás miatt.

Nem könnyű a beszélgetés…, még két olyan ember között sem, akik szeretik, megértik, tisztelik egymást.

Vagyis beszélgetni lehet, de mondani valamit..ami nyomja a szívünket, és változtatást kíván. Az már nehezebb.

Hiszen stresszelünk miatta, remeg a gyomrunk, nem jön hang a szánkból, leizzadunk…mert FONTOS a téma. Ha nem lenne mérvadó, akkor lazán menne. Tehát, ha ezt érezzük egy téma kapcsán, akkor tudjuk, hogy mindegy hogyan, de arról beszélni kell.

Hogyan tegyük?

Először is kérdezzük meg magunktól, hogy meddig akarunk szenvedni még a belső feszültség miatt, ami abból fakad, hogy magunkban duzzogunk? Ettől erőre kaphatunk…

Utána foglaljuk össze, hogy mi a célja a beszélgetésnek, gondoljuk végig, akár vázlatpontokba szedjük össze, le is írhatjuk. Lehet murisan hangzik, de segítség lehet…

Találjuk meg a megfelelő alkalmat. Ha lehet ne Tv nézés közben…

Legyen a beszélgetés célja, hogy elmondjuk. Szögezzük le a kommunikáció elején, hogy nem baj, ha nem válaszol egyből, de kérjük meg partnerünket, hogy gondolja át, és pár napon belül térjünk vissza rá. Ezzel segítünk mindkettőnkön, könnyebb lesz a második kör. Viszont, ha megy egyből az is tökéletes.

A lehetséges válaszokra, reakciókra nem tudunk felkészülni, pont ez benne a nehéz. Viszont a komfortzónán kívül kezdődik az élet!!!

A kapcsolat minőségét jelzi, ha nem lehet mély, és kemény témákról nyíltan szólni. Nem egymás bántására gondolok, hanem kényes, megoldásra váró helyzetekre.

Viszont, ha egyre többször kimondjuk, amit érzünk, úgy, hogy nem a másikat minősítjük, akkor mélyül, erősödik a kapcsolat.

Milyen hasznos, és példamutató lesz ez a gyerekeink számára. Akik azt látják, hogy anya, és apa beszélgetnek, összedugják a fejüket néha kettesben, és utána pozitív változás látható. Az is eredmény, ha megkönnyebbülünk, és látjuk a fényt.

Így lehet a gyerekeket őszinte kommunikációra szokatni, mert azt hiszem ezt nem lehet nevelni…

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

http://aranylelek74.blog.hu/

Népi babona, tradíció, megszokás, bullshitt vagy valóság?

Valóban csak az lenne a nő fő feladata, hogy minden áldott nap főzzön a férfinak? Nyilván nem, de most mégis a főzés erejére térnék ki.

Arra, hogy mennyire, és miben igaz a mondás.

Ismerek olyan nőt, aki középkora ellenére nem jeleskedett a konyhában, mert nem volt kinek, így minimális volta motivációja. Néhány öt perces paradicsomleves, sajtos-tejfölös tészta kitöltötte a főzés „művészetét”.

A mai napig méri az ételek elkészítési idejét, és ami túl hosszúnak bizonyul, az többet nem kerül az asztalra, vagy csak nagyon ritkán.

Viszont, ahogy megismerkedett a Férfival valami megváltozott nála. Előjött, feltört elemi erővel a Nő, a női minőség. Mesélte, hogy a férfi hozott neki szilvát, amit saját kézzel szedett, megszabadítva a fát a súlytól. Pár napig nézegette, elajándékozott belőle, hátha elfogy, de eljött az a pillanat, amikor már kezdeni kellett vele valamit. Nekiállt, és olyan csoda, ízesített dzsemeket készített belőle, hogy még maga is meglepődött. Ami a legjobb volt ebben, hogy közben nőnek érezte magát, alkotott, teremtett, tartósított…

Elismerést kapott a párjától, ami újabb alkotásokra sarkallta.

Legközelebb már egy komolyabb leves összeállítását vállalta be, receptet kinyomtatva, hozzávalókat beszerezve. Mondhatnánk, hogy mi különleges van ebben?

A változás…

A rapid konyhát felváltja a táplálék, és ételkészítés. A magányos kotyvasztást a „valakinek örömöt okozás”, hiszen a házba beköltözött a Szeretet. És a SZER-ETET…

Különleges az, hogy egyik ember mit hoz ki a másikból. Az, hogy a férfi nem követeli, nem veri az asztalt, hogy: meleg ételt, de nyomban! Hanem azt teszi, amit egy okos Férfi ilyenkor tehet: mégpedig elismeri a nőt.

Valljuk be őszintén, milyen jól esik egy dicsérő szó, egy kedves megjegyzés. Viszont sokféleképp lehet elismerni!

A legegyszerűbb módja: finom volt! Ezt is ugye sok hangsúllyal lehet közölni, most a kedvesnél maradnék.

Mesteribbek a következők:

„olyan jó nézni, ahogyan főzöl”

„nem szólok bele, ez a te levesed”

„annyira finom”

„rendkívül ízletes”

„pont olyan, mint amilyet a nagyim csinált”

„szinte simogatja a belsőmet, ahogy eszem”

Ami még elismerés, ha legalább kétszer szed belőle…

Hölgyeim, érdemes figyelni, hogy melyik férfi ilyen evő. Régen ugyanis azt vallották, hogy a jó evő férfi, jó munkás, és jól forgatja az asszonyt az ágyban. Aki csak túrkája az ételt…nos , azt kerüljük…!

Tehát tradíció is, mert mindannyiunkat (normál helyzetben) az édesanyánk etet először, vagyis egy nő táplál. A férfi is ezt szokja meg otthon, azokat az ízeket, zamatokat, és ahogy kapcsolatba kerül, akarva akaratlanul is azt keresi. El kell telni egy kis időnek, amíg megszokja azokat az ízeket, amiket a női oldal hoz magával. Illetve azt is el kell fogadnia, hogy nem biztos, hogy minden elsőre flottul sikerül, de egy kis türelemmel, és biztatással energiát lehet adni a másiknak, ami idővel megtérül.

Amint a nő elkezd szívesen főzni, a férfi elismeri, onnantól kezdve emelkedik a rezgésük, mert a szívvel főzött étel mindig sokkal finomabb, mint a kötelességtudatból összedobott kaja. Tehát igaz a mondás, hogy a hasán keresztül lehet megtartani a férfit, és visszafelé is, hogy az elismeréseken keresztül pedig a nőt lehet „tartósítani”!

Ha pedig nem szívesen csináljuk a főzést, akkor inkább rendeljünk pizzát!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06703326136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

Elmentem reggelizni a helyi Plázába, és miközben a finom szendvicsemet ettem, figyelmes lettem a mellettem ülő három férfi beszélgetésére.

Nem akartam hallgatódzni, de hallottam...

Olyan édesek voltak. Három 45-50körüli pasas, akik megvitatták az élet nagy dolgait, és a csajozást így kávé kavargatás közben.

Miután ezt észrevettem mi a téma, már akartam hallani miről beszélnek…J

Nyitott fülekkel ültem ott tovább, ártatlan arckifejezéssel, mint, akit nem érdekel a téma…

A következő foszlányok ütötték meg a fülem:

·         alakulunk…( Vagyis a férfi is juthat arra a szintre, hogy már annyit várt, csalódott, hogy csak bizakodni bír, és teszi ezt nagyon helyesen)

·         próbáljuk jól csinálni…(áh..tudjuk, a kiskutya is a próbálkozásba purcant ki.. Csinálni kell! Merni, bátran! Teljes erőbedobással megélni a mindennapokat… Hogy abból mennyi adatik? Az, majd kiderül. De addig is inkább belerakni minden energiát, hogy teljes legyen az együttlét. És mi van, ha csalódunk??? Nincs semmi garancia arra, hogy nem, de addig is minőségit éltünk együtt.)

·         nem feltétlenül kell össze költözni…(Ha sokáig egyedül él, akár a férfi is, akkor valószínű megszokta már azt az életritmust. Természetesen kell valamennyi idő, hogy kiderüljön, érdemes-e kipróbálni az együttélést.. Mert járni együtt…Meg élni együtt…Más dimenzió. Lakva ismeri meg az ember a másikat. Örök igazság.)

·         régen egyedül mentem minden rendezvényre…(Jujj, de ismerős! Egy programra elmenni, és látni, hogy nagyságrendileg csak te vagy egyedül…úgy látom ez a férfiban is nyomot hagy. Nem azért, mert egyedül nem tudja jól érezni magát, de a párok láttán felerősödik a saját nyomora, és egyedülléte.)

·         szeret velem hajózni jönni…( Viccelsz? Ki, ne szeretne??? Biztos van, aki nem. De fontos a férfinak, hogy ő művelhesse amit szeret, és ahhoz néha csatlakozzon a nő. Ez természetes, főleg, ha ez fordítva is működik..)

·         fontos a közös hobby… ( De még mennyire! A szeretetnyelvek között ez tisztes helyet foglal el. A minőségi eltöltött idő. Gondoljuk végig! A hölgy szeret kirándulni, az úr nem. Vagy fordítva.. Lesznek közös élmények? Nyilván nem kell mindent együtt csinálni, de kell, hogy legyen közös is, ami összeköt, összetart, élményt szerez, van miről sztorizni.)

·         nem tudtam vele megbeszélni…(Meredek téma. Többször hallom ezt a férfiak szájából. Miért nem működik az őszinte kommunikáció? Mert esetleg a kimondott szónak már következménye van? Azt már nem lehet visszaszívni, és inkább ki se mondjuk? De ez hova vezet? Hát más utakra…Ez teljesen biztos!!)

·         mással kellett beszélgetnem…nem feltétlenül „arról” volt szó… ( Ugye-ugye? Elmegy máshova, ahol meghallgatják, ahol tudja, hogy nincs következménye, ha kimondja, ahol elpanaszolhatja magát, ahol kibeszélheti a mocskos fantáziáját… Nos, ebben nekünk nőknek nagyon figyelmesnek kellene lennünk, ha meg akarjuk tartani a partnerünket! )

Szóval, élmény volt a reggelizés, muszáj volt a szendvics mellé még egy áfonyás pékárut is megenni…, csak az információszerzés miatt… 

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

Miért?

Mert, ha feltételezzük egy jó nőről, hogy ápolt, figyel magára, harmonikusan öltözködik, akkor minden olyan férfi elfordul, aki nem annyira hiszi el magáról, hogy borostával is megfelelhet a nőnek. Pedig tudhatnák a pasik, hogy a nő fő feladata, hogy szép legyen!

Ha tornázik a nő, és karban tartja a karosszériát, akkor kizáródik abból a férfi körből akiknek az összes mozgás a foteltól a hűtőig terjed. De mi van, ha a nő csak saját egészsége miatt edz, és megfelelne neki a mackósabb pasi küllem is?

Ha a nő dolgozik magán, a lelki békéjén, a feldolgozhatatlan csalódások feldolgozásán, akkor észre sem veszi az a férfi, aki csak totyog a saját fájdalmaiban, és sérelmeiben. De mi van, ha pont ez a nő segítené ki az adott férfit a fényre?

Ha a nő okos, tanult, lehet vele beszélgetni széles spektrumú dolgokról, az végképp elvetendő, mert kizárja az a férfi, aki nem ismeri saját értékeit, és azt hiszi, hogy a nőnek az iskolázottság kell. Pedig elhihetnék a férfiak, hogy egy nőnek csupán figyelmességre van szüksége!

Ha a nő eltartja magát, megáll a saját lábán, akkor meg azt gondolja a férfi, hogy minek ő? Pedig mennyivel könnyebb a nőnek egy férfival együtt alkotni, és megoldani a mindennapok terheit!

Ha a nő tud szeretni, és ezt ki is tudja mutatni, az egy újabb réteg férfinak sok, mert a szentimentalizmus ciki.  Pedig a nő csak él azzal az ősi ösztönnel, ami által anyává tud válni, és ez a szeretet.

Ha a nő elfogadó, és megérti, hogy a férfinak néha el kell járni haverokkal, meccsre, biliárdozni, pasis dolgokat művelni, akkor a férfi gyanakvóvá válik, hogy biztos azért ilyen a nő, mert vaj van a füle mögött. Pedig csak a bizalmáról ad tanúbizonyságot a nő, hogy elmeri engedni, mert bízik a férfiban!

Ha a nő őszinte, és mindig azt mondja, amit érez, és gondol, akkor a férfiban felébred valami gonosz manó, és elkezd kételkedni, mert nem hiszi el, hogy létezik ilyen. Pedig önmagunknak lenni mindig biztonságos, mert soha nem csalódhatunk magunkban, és más se bennünk!

Szóval kedves „jó nő” társaim a javaslatom a következő, ha férfit szeretnétek az életetekbe vonzani, és nem akartok továbbra is szingliként élni ( Mert a férfi társadalom nagy része el sem hiszi, hogy egy jó nő miért van egyedül… )

Legyetek slamposak, mindegy mit mivel vesztek fel! Fodrász, manikűr kizárva!

Egyetek amit akartok, és legyetek akkorák amekkorák akartok!

Semmi esetre se járjatok terapeutákhoz, meg hagyjátok ezt a spirituális marhaságokat, nem lesz könnyebb életetek utána se!

Titkoljátok minden tudásotokat, vigyétek magatokkal a sírba, maximum a barátnőtökkel osszátok meg!

Játsszátok el a szerencsétlen, segítségre szorulót, és biztos találtok olyan pojácát, aki majd támogatja az életeteket!

Nem kell együtt érezni, és értő figyelemmel hallgatni egy pasit se!

Legyetek rosszak! Az sokkal kelendőbb portéka manapság!

 Dézsi Aranka mediátor, lélektréner

06-70-332-6136

Kezdeném ott, hogy milyen fórum van manapság az ismerkedésre? Társkereső, rendezvények, szórakozóhely, edzőterem, strand, kávézó, baráti társaság, munkahely… Statisztikák szerint a munkahely, és a valaki valakije a leghatékonyabb ismerkedési módszer. Erre mondta az öcsém, hogy menjek el egy autós céghez dolgozni J

Nos, ha saját céged van, vagy nőkkel dolgozol, és egyedül kell megoldanod az élet minden részét, akkor elég kicsi az esélye annak, hogy kapcsolatot tudj létesíteni. Főleg egy olyan környezetben, ahol a férfiakból kihalt a vadászösztön… Mi a baj a pasikkal? Az, hogy nem Férfiak…(Tisztelet a kivételnek!)

1.       * Érzelmileg elgyengültek, és fogalmuk sincs, hogy kell a nőhöz hozzá kezdeni. Hogyan kell udvarolni, megszólítani egy Nőt. Mert egy kis fiatal, hebrencs leánykához, akinek a szép autó elég meggyőző erő, még van merszük, de, ahol már van némi plusz, és valamit le kéne tenni az asztalra, ott kudarcba fulladnak. Uraim, hogyan kéne kifejezni a tetszést ? „ A helló, kő kávé?” Nos, ez elég reménytelen. Mennyivel jobb, ha megfigyeli, mit iszok, eszek, és azzal lep meg. Máris kifejezi a figyelmességet.

2.       * Nem mernek kezdeményezni. Egy szerencsétlen társkeresőn is a nőnek kell mosolyt, vagy jelt küldeni a pasinak, mert az csak nézegeti az adatlapodat, és csorgatja a nyálát, de nem mernek közelíteni. Vagy csak unatkoznak a feleségük mellett, és azért regisztráltak be.

3.       *  Végtelen kellemetlen lehet felvállalni, hogy esetleg még „Anyuka Hotelben” laknak, és a középkorukra annyit nem tudtak elérni, hogy legalább albérletet fizessenek maguknak. Mondjuk valóban kényelmesebb főtt kajára hazamenni, amit anyuci főz.

4.       * A nagyvállalkozót, vagy vezető beosztásúakat pedig annyira elragadja a munkájuk, hogy még egy szerencsétlen randit se lehet összehozni velük. Ha meg az nehezen megy, mi lesz később, hogy lenne idő bármire is. Ezeknek a pasiknak a párjuk a munkájuk. Az elégíti ki őket, az alá rendelnek mindent, és még büszkék is arra, hogy mennyi státusz szimbólummal tudják körül venni magukat. A lényeg, hogy jó verda, szép óra, és márkás ruha legyen. A többi, ami emberivé tesz, az másodlagos. A műnőket úgyis meg lehet venni.

5.       * Vannak azok a típusok, akik koruk ellenére sem akarják elkötelezni magukat, mert sokkal kényelmesebb virágról virágra szállni, nem kell fenntartani saját lakást, mindig van hol megszállniuk, és nem kell felelősséget vállalniuk semmiért. Persze nem akarnak gyereket sem, mert az már ugye nyűgös, csak szex, és más semmi.

6.       * Többségük erre az időre már legalább egyszer elvált, és van egy, két, három, négy… gyerekük. Akikről gondoskodni kellene valahogy, és még újabb családba új gyereket bevállalni, az már sok(k). Az ő gyereküket egy új apuka neveli, nekik meg másét kellene nevelni, és apukaként helyt állni, vagy újra gyereksírásra kelni esténként… Inkább a foci, meg a motorozás…

7.       * A stílustalanokat már félve említem meg, akikbe annyi ízlés nem szorult, hogy szandihoz nem vesznek fel zoknit. Félelmetes, hogy némelyikük, csak azért vesz fel ruhát, hogy ne legyen meztelen. Persze nem számít a külső! Dehogynem!

8.       * A szenvedélybetegek is a repertoáron vannak. Azt hiszik a pasik, hogy a társkeresőn, ha egy pohár itallal vannak lefotózva, az imponáló. Hát nem!

9.       * Vannak, akik a nőt csak eszköznek tekintik, hogy mosson, főzzön, takarítson, gyereket szüljön. Saját karriert nem engednek a nőnek, mert akkor kiderülne, hogy nem is akkora nagy „macsók”.

10.   * A folyamatosan panaszkodók, de lépni nem tudók, változtatni nem merők meg végképp kiábrándítóak. Nem jó nekik a meglévő kapcsolat, de nem tudnak tökösen kiállni magukért.

11.   * A megsebzettek, akiket megcsaltak, akik nem tudnak megbocsájtani, ezért azt vallják, hogy minden nő k..va.

12.   * Az még gyomorforgató, amikor a pasik szeretnék, hogy eltartsák őket. Kinéznek maguknak egy sikeresebb nőt, és még, ha annyira nem is jön be nekik a csaj, képesek inkább sötétben, paplan alatt teljesíteni a szolgálatot a kényelem érdekében. Közben meg eljárnak mellette ide-oda.

13.   * Okos nő meg nem kell, mert ahhoz fel kéne nőniük, hogy lehessen beszélgetni, közös terveket szőni, és kéne folyamatosan fejlődni, egymást inspirálni stb.

Jaj, szánalmas ez, akárhonnan is nézem! Vagy pincsi kutya, vagy pitbull, vagy semmi.

Pedig olyan egyszerű az igényünk, olyan könnyen „megvehetőek” vagyunk mi „erős” nők!

Legyetek Férfiak! Merjetek kezdeményezni, legyetek találékonyak, szeretettelik, család centrikusak,  aktívak az ágyban, és a mindennapokban. Legyetek a barátunk is, lehessen rátok számítani minden körülmények között... Hadd lehessünk Nők mellettetek!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06703326136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!