Hagyományőrzés mai módra
Mit értünk ezalatt?
„A hagyományőrzés fogalma inkább összefonódik a régi népi tudat megismerésével, felértékelésével, etnocentrizmussal, egy adott népcsoport, kultúrájának, viseletének, életmódjának megismerésével egy adott korban.” (Múltidéző találkozók)
Papírforma szerint ezt jelenti.
Józan paraszti ésszel, pedig azt, hogy minden olyan kultúra, amit az őseink ránk hagytak, azt vigyük tovább. Gondolok itt a munka hozzáállásától az ételeken, ruházaton, munkaeszközökön át, a dísztárgyainkig. Ide passzol még az őseink gondolkodásmódjának megismerése, adott élethelyzetben a társadalmi elvárások megfigyelése, emberek egymáshoz viszonyulása.
De nem is szeretnék ennél mélyebbre menni, csupán egy megfigyelésemet osztanám meg. Közelről látom, ahogyan kiállításra kerülnek csodálatos kézimunkák, mesterségek használati eszközei, minden olyan régi, és újonnan készült ereklyék, amik visszatükrözik a hagyományunkat, és a népiességet. Ezek felmelegítik a szívünket, visszaemlékezhetünk a nagyszüleinkre, esetleg gyerekkorunkra, és megkönnyezhetjük. Hiszen ami, anno természetes volt, az ma már a múlt.
Régen természetes volt, hogy otthon sütjük a kenyeret, otthon fonjuk a kosarat, faragjuk ki a ház áldás szobrait. Ma pedig táborok alakulnak erre, ahol valami ragadhat ránk ezekből a mesterségekből.
Viszont látom a bürokráciát is.
Amikor mesterek gyönyörű, fáradságos munkával elkészült alkotásait lebecsmérlik méltatlanul. Miért nem a közönség dönti el, hogy mi a szép? Nem az a fontos, hogy nekünk mi tetszik?
Nyilván, ha hagyományőrzésről beszélünk, fontos, hogy néhány alap elemnek megfeleljen, mert egy kínai írással feliratozott szőttes nem igazán állná meg a helyét…
Viszont, ha ezek az alkotások magyar emberek kezei közül kerülnek ki, azért akkora baj csak nem lehet velük, főleg, ha már erre adták a fejüket.
De nézhetjük a különböző hagyományőrző csoportokat, esetleg tánc, vagy énekkarokat, ahol szintén bekerülhet az intrika, a furkálódás, és máris megbontja a rendet. Noha lehet, hogy ez is hozzá tartozik a hagyományainkhoz…lehet…
A csúcspont mégis számomra az, amikor is a fantasztikus Uniós pályázatokat megnyert "csoportok és egyesületek" (és tisztelet a kivételnek!!!! Mert van!!!) hagyományőrzés címszó alatt milliókat vesznek fel. És szándékosan nem úgy írtam, hogy költenek… Mert valahol az alkotókhoz, akik tényleg beleadnak apait, anyait, csak töredéknyi összeg kerül. Tudom, tudom, kell mindenkinek egy kicsi. Ez is a hagyományunkhoz tartozik…De jól van ez így? Milyen mintát adunk mi át?
Mit örökölhetnek a mi gyerekeink, unokáink? Mit tudunk lerakni az asztalra, amit majd az unokák megpróbálnak megfesteni, kifaragni, megszőni, elénekelni, eltáncolni?
Mi lenne, ha lebontanánk ezt egy családra? Ha csak arra koncentrálnánk mindannyian, hogy a családon belüli szokások, mesterségek, nagyszülők receptjei tovább éljenek?
Akkor lehet, hogy a sok család joggal alkothatna egy egységet? Tradíciót hoznánk létre?
Akkor lehet, hogy nem csak az jutna előre ebben a szférában, akinek hátszele van?
Én megfordítanám: Ezek után pont azoknak adnék kiemelkedő díjakat, pénzt, elismerést, akik veszik a fáradtságot, és maradandót alkotnak. Ami lehetne a mi hagyományunk, a mai ember szemszögéből, ami akkor is él, amikor mi már nem.
Odafigyelnék azokra az emberekre, akik lejegyzetelik a mai kor vívmányait, hogy az utókornak legyen némi képe rólunk. Illetve azokra, akiknek „csak” egy régi recept kerül a kezébe, és ezzel erősíti a nemzetünket.
Nem akartam nagy szavakat használni, de mi alkotjuk az egészet. Nagyon szerencsés lenne, ha a múlt szépségeit nem árnyékolná be semmilyen intrika, hazugság, el nem fogadás, pénz harácsolás, és egyebek.
Mi lenne, ha azt tennénk hagyománnyá, hogy pozitívan gondolkozunk, elismerjük magunkat, és másokat, hogy észben tartjuk, hogy mindennek következménye van, hogy nem szemetelünk, hogy inkább támogatjuk egymást, és összefogunk…
Nem sorolom..
Elég, ha a kis családunkon belül ez jól működtetjük….
Dézsi Aranka lélektréner
06703326136
