Mi a belső gyermek? Egyszerű válasz: a lekünk gyermeki része, aki játékos, azonnali szükségletkielégítést igényel, őszinte, akar, félelem nélküli, reményteli, szeretetteli, vidám.

Mikor is volt utoljára olyan, hogy mindegyik tulajdonság igaz volt ránk?

Mennyi mindent magunkra akasztunk az évek során, ami pont azt takarja el, amitől nyüzsög, és él a lélek.

Az ókortól kezdve a reformációig a gyerekeknek nem igazán volt joga, rengetegszer előfordult a bántalmazás, és egy cél volt, az állam lépére való formálás.

Mi a helyzet a mai gyerekekkel?

Saját identitással, jogokkal rendelkeznek, felvilágosultak, kis felnőttek, néha túlképzettek, tökéletesen alkalmazzák a technika vívmányait, és spirituálisak.

Mi a jelenlegi helyzet a felnőttekkel?

Kevesen veszünk tudomást a belső gyermekünkről, talán mert nem tudjuk, hogy mennyire befolyásolja a mindennapi életünket. illetve annyira elveszünk a hétköznapokban, hogy erre van a legkevesebb energiánk.

Viszont mégis érdemes lenne vele foglalkozni, és nem hagyni a belső gyermekünket árválkodni, hiszen mindannyiunkban él a gyermekkorunk emlékképei, amik befolyással vannak a jelenünkre. Hiszen nem mindegy, hogy milyen közegben, hangulatban nőttünk fel, és azokat mennyire dolgoztuk fel. Ezek a minták láthatatlanul is irányítják az életünket.

Minél jobban megismerjük, illetve csak emlékezünk a gyermeki énünkre, annál jobban megismerjük a reakcióinkat, és sokkal könnyebb lehet a gyereknevelés is.

Talán, ami a legfontosabb, különbséget tudunk tenni gyermeki, felnőttes, és szülői viselkedésminták között. Mert ugye, amikor bedobjuk a durcit, az nem egy felnőttes megnyilvánulás? Vagy, ha a párunk helyett mindent meg akarunk oldani, az inkább szülői akarat. Egy biztos, hogy nme egyenrangú.

Nézzünk néhány példát a gyermekkorban ért hatások következményeire:

Ha nem kaptunk elég szeretetet, akkor felnőtt korban biztos ezt keressük.

Ha a szülő sarokba állította a gyereket, akkor nagy esély van arra, hogy felnőtt korban krízishelyzetben bezárkózunk, és nem kérünk segítséget.

Ha kistestvér születésénél a szülők nem jólkezelik az elsőszülöttet, akkor kondícionálódhat a féltékenység, ami kihat akár a párkapcsolatra.

Mi lenne, ha bármi is volt, bárhogyan is történt, azt elengednénk, megbocsájtanánk, és begyógyítanánk ezzel a belső gyermekünk sérüléseit?

Mik azok a jelek, amik a belső gyermekünk elhanyagoltságát tükrözik vissza?

·         Másoktól való függés

·         Szenvedélybetegségek, kényszeres viselkedések

·         Felelősségvállalás elhárítása

·         Bizalmatlanság, pánik

·         Önközpontúság

·         Intimitászavar

·         Üresség, fásultság

·         Dühkitörések…

Hogyan gyógyítsuk meg, mit tegyünk?

·         Kezdj el úgy foglalkozni magaddal, mintha egy kisbabával tennéd! Az mit jelent? Mit igényel egy baba? Törődést, szeretetet, figyelmet, örömöt, pihenést, tápláló ételt, védelmet, biztosnágot…Mi van, ha mostantól így bánsz magaddal?

·        Mi lenne, ha saját magadat tennéd az életedben az első helyre? Ha elkezdenél olyan dolgokat csinálni, ami örömmel tölt el? Mi lenne, ha NEM-et mondanál, amikor nincs kedved valamihez?

·         Mi lenne, ha adnál magadnak, és nem csak szipolyoznád a tested, és a lelked?

·         Milyen érzés lenne nem túl komolyan venni az életet?

·         Mi lenne, ha nem ragaszkodnál a félelmeidhez?

·         Mi történne, ha elolvasnál magadnak egy mesét?

·         Milyen érzés lenne elővenni a kedvenc filmed?

·         És a legfontosabb: Hagyd abba saját magad bántását!!!!

Mikor nevettél utoljára? Tudsz egy viccet? Mikor bohóckodtál csak úgy? Tudsz egy viccet? Mikor játszottál utoljára? Mikor csodálkoztál rá valamire, úgy őszintén?

Tedd azt, ami neked jól esik, és békére lelsz magadban, újra felfedezheted a laza, vidám, gyermeki éned. Hidd el, sokkal könnyebb lesz utána az élet!

Jó felfedezést!

Ui: Az én viccem: Anyuka a kisfiához: - Mit főzzek ebédre?

Kisfiú: - Nekem mindegy, csak grízgaluska leves legyen!.....

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

Aranylélek

Aranylélek közösség

Ahhoz, hogy egészséges párkapcsolatod legyen, először önmagadon kell csiszolni, finomítani. Milyen erős kapcsolódás lehet egy olyan párkapcsolat, ahol nem az az alap motiváció, hogy majd a másik megadja nekem a boldogságot.

Hiszen a boldogság saját magunkban van benne, keresni sem kell. Két egész ember tud teljes életet élni, ha félünk, felek vagyunk, akkor ezt visszük be a kapcsolatba, és sok problémát tudunk magunkra húzni. Bizonytalanságot, féltékenységet, bizalmatlanságot...ami nem alapja egy hosszú kapcsolatnak.

Kezdjük az elején. Mit érdemes tenni, hogy felkészüljünk egy kapcsolatra? Nem arra gondolok, hogy felépíteni egy életet előre, mert az lehetetlen küldetés. Arra, hogy magunkkal mit kezdjünk?

1.      Fedezzük fel magunkat!

Fizikai szinten ismerjük meg a testünket (minden részét, hiszen az intimitás kialakításához az is szükséges, hogy tudjuk, mi van a lábunk között) Találkoztam olyan hölggyel, aki sosem látta a nemi szervét. Nos, mennyire tudta vajon átadni magát másnak, mennyire merte elfogadni magát? Csináljunk magunkról teljes alakos képet, és nézzük meg. Szembesüljünk! És, ami feladat: fogadjuk el, hogy most ilyenek vagyunk. Ha valamivel nem vagy elégedett, akkor tegyél lépéseket érte, de ne bántsd magad, mert azzal nem mész semmire!

2.       Nézzünk magunkba lelki szinten is! Mik azok az érzések, amik napi szinten irányítják az életünket? Erre úgy jöhetsz rá, ha esténként leírod, összegzed, hogy aznap mik voltak a fő érzéseid, és ezt egy héten keresztül tedd meg. Ki fog derülni könnyedén, hogy mik a negatív, és pozitív érzéseid, amiknek a hatása alatt állsz. Ha megvan, onnantól kezdve tudsz tudatosan változtatni rajta.

3.       Szellemi szinten is van teendő, és talán ez a legnehezebb. Itt a gondolatainkat kellene kordában tartani. Mit gondolsz a férfiakról/nőkről/párkapcsolatról/családról…? Milyen társat vonzhatsz be, ha folyton arra gondolsz, hogy a pasik hülyék, és csalfák, meg egyik se normális…Ugye megvan a válasz! Mi lenne, ha helyette arra gondolnál, hogy olyan társat vonzol be, aki számodra a legjobb?! Illetve az vagy, aki vagy, vagy , amit eddig elvártak tőled?

4.       Érdemes felismerni, hogy mik azok az ismétlődő minták, hibák, amiket elkövettünk egy kapcsolaton belül, és azon valamilyen , számodra közel álló technikával oldani, túllépni.

Ez viszont a huszonkettes csapdája, mert a leendő partner tükör. Olyan rezgésszintű, beállítottságú, amilyen te magad vagy. ezért is érdemes először saját magunkon dolgozni, hogy minél minőségibb ember kerülhessen képbe. Természetesen utána együtt folytatódhat a fejlődés, de nem mindegy, hogy milyen szintről indulunk.

Ha van önbizalmunk, akkor sokkal könnyebb elhinnünk azt, hogy nekünk is megvan a párunk ebben az Univerzumban. Illetve olyan társat kaphatunk, akinek szintén van hite magában.

Ha hosszútávra tervezel, akkor ezeket érdemes figyelembe venni. Ha csak partnerfüggőség miatt vagy egy kapcsolatban, vagy rövid mustrára vágysz, akkor ezeknek nincs jelentősége.

Ezeken kívül nyilván van még feladat, hogy egymásra találjatok, hiszen otthon a négy fal között , internet nélkül nehéz lesz ismerkedni. Ahhoz ki kell lépned a komfortzónádból, olyat kell tenned, amit eddig még nem, nyitva kell lenned, és befogadóvá válni.

Könnyű ezt mondani!!! Hallom a gondolatokat!

Viszont minél hamarabb neki kezdel önmagadnak, annál hamarabb célba érsz, és nem tékozolsz el éveket… Mennyivel biztosabban tudsz előre tekinteni, ha tudod, hogy mennyit érsz, és ezt a biztonságot, csak te tudod megteremteni magadnak.

Ezek az alapjai annak, hogy azt tudd mondani, hogy: Szeretem magam…

Hálás vagyok, hogy élek, minden döntésem a javamat szolgálja, tiszteletben tartom saját igényeimet, így mások is így tesznek majd.

Dézsi Aranka lélektréner

06703326136

https://www.facebook.com/aranylelek/

www.aranylelek74.blog.hu

Találj vissza Önmagadhoz! Nyerd vissza az egyensúlyod!

Ismerősek ezek az instrukciók? Baráti, terapeutás, családi, szeretetből fakadó megnyilvánulások…

Jó-jó! De hogyan? Nem is tudtam, hogy nem vagyok egyensúlyban magammal. Vagy lehet, hogy tudtam, csak nem gondoltam…

Természetesen vannak „tünetek”, amik utalnak arra, hogy valami felé elbillent az életünk. Viszont, amikor benne vagyunk, akkor nem biztos, hogy kilátunk, átlátunk belőle, mert az vált természetessé.

Az jut eszembe erről, amikor gyerekkoromban szerettem forogni, és nem akkor szédültem, amikor forogtam, hanem amikor megálltam. (Lehet, most is azért szédültem, mert megálltam???)

Visszatérve, akkor volt kellemetlen az érzés, amikor a normális állapotomba kerültem vissza.

Próbálok rájönni, hogy hol vesztettem el az egyensúlyomat? Mi okozta? Illetve, ha megvan, akkor hogyan térjek vissza a „normális”, harmonikus állapotomba?

Kezdjük a legelején: Milyen „tünetei” lehetnek az egyensúlyvesztésnek, a kibillenésnek?!

A legszembetűnőbb, hogy ha megállunk, és körbe nézünk, rájövünk arra, hogy nem ott tartunk, mint ahol szeretnénk?

Legtöbb esetben a felismerés: nem ott tartok, de még az irány se az...

Következő kérdés: Mik azok a hétköznapi tevékenységek, amiből többet csinálok a kelleténél? (munka, semmittevés, netezés, evés, ivás, bulizás, megfelelésből cselekvés stb)

Mi az, amiből keveset??? (torna, meditáció, vízfogyasztás, takarítás…)

Kik azok az emberek, akikkel több időt töltök a kelleténél?(egyedül, üzleti partnerek, exek, munkatársak..)

Kikkel vagyok keveset? (barátok, családtagok, leendő partnerek,…)

Mik azok a gondolatok, amikkel túl sokat foglalkozom? (anyagi megoldások keresése, munkafolyamat felépítése, építkezés, költözés, magánéleti terv, mit gondolhat a másik fél, mi lenne, ha; és mi lett volna, ha..)

Amivel nem eleget? („a gondolat valóságot teremt”…vagyis a célokra, „ kérj, és megadatik”-ra, illetve önmagamra…)

Milyen érzések töltik el leginkább a szívemet? Hiányérzet, félelem, csalódás, bizalmatlanság, aggódás, fájdalom, ragaszkodás…

Mik azok, amiknek nem adok elég helyet? (Bizalom, szeretet, önbizalom, öröm, szabadság, befogadás,…)

Lehetne még egyéni példákkal alátámasztani, de mindenki tudja folytatni a sort a saját életében.

Amint megvannak a válaszok, akkor már fél siker, mert a felismerés szakaszán túljutottunk, beindítottuk az energiákat, és ezáltal van lehetőség a haladásra.

Hogyan tovább? A legegyszerűbb válasz, hogy a miből sok van, abból kevesebbet, és amiből kevés, abból többet kellene tenni. Így visszarendeződhetnek az energiák, és újra balanszozhatunk. Még az energiagyógyászatban is azt tanítják, hogy a hiányterületet pótolni, a túlbuzgó területet visszább kell venni.

Természetesen itt is vannak fokozatok, mert könnyebbnek tűnik több időt tölteni a barátokkal, mint beengedni a szeretetet.. Valóban mindegyik másmilyen súlyú feladat, de valahol el kell kezdeni, ha úgy érezzük nem vagyunk  a helyünkön, és már kusza körülöttünk az élet….vagyis nem körülöttünk, hanem bennünk…

Ha kicsit spirituálisan szeretnénk a háttérbe nézni, akkor az egyensúlyért a napfonat csakra a „felelős”. Tehát örömforrásokkal, napsárga ruhával, pezsgő zenével, Napüdvözlet jógával rá tudunk kicsit segíteni, serkenteni az elapadt energiákat.

Úgyhogy van megoldás, de az első lépés mindenképp megkeresni a leggyengébb láncszemet, és végtelen türelemmel magunk felé, aktív cselekvéssel visszanyerni önmagunkat.

Onnan tudjuk, hogy sikerrel jártunk, ha egy adott esemény már nem tud annyira napokig magával ragadni, lehúzni, mert sokkal kisebb a kilengésünk amplitúdója.

Sok sikert a felfedezéshez!

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!

Egy olyan emberi tulajdonságról szeretnék írni, amiről nem szívesen veszünk tudomást, vagy ha tudomást veszünk, akkor nehéz vele mit kezdeni. Ez az irigység. Furmányos ez az érzés, mert, ha vagy olyan szinten, hogy felismered a jelenlétét, akkor az újabb bajt szül, mégpedig a szégyent saját magammal szemben.

Nézzük, honnan indult ez a gondolat! A napokban felhívott egy ismerősöm, lelkesen mesélte, hogy végre megérintette lelkileg egy férfi, és ez milyen felemelő érzés, milyen boldog, és ilyenek. Végtelen örömmel hallgattam a vonal túlsó végén, miközben, én a poklok poklát éltem meg a saját élethelyzetemben. Pont egy számomra fontos férfival beszélgettem, és nem minden reakciójával értettem egyet. Pfú, de finoman fogalmaztam! A lényeg, hogy az öröm skála másik végén voltam az ismerősömmel szemben, én nem voltam annyira lelkes állapotban.

Mert mi történt? Abban a pillanatban, ahogy meghallottam egy olyan történetet, amire én is vágyom, szembesített a saját helyzetemmel, és felnagyította azt. Én is abban a pillanatban érezni akartam volna azt az átható boldogságot, felhőtlen örömet, amit a telefon túlsó végéről éreztem.

Hozzá kell tenni, hogy ezek nem szándékos érzelmi reakciók, hanem ösztönösek. Bekapcsol valamit egy kis manó a lelkemben, és elkezdi azt facsarni. Nem valami kellemes érzés, hiszen egyébként miért ne örülnék más boldogulásának? És örülök is! 

Nem arra szeretnék kilyukadni, hogy nem vagyok együtt érző, és aki felfedezi magában az irigység érzését, az a pokolra kerül, hanem arra, hogy milyen tükröt tudunk akaratlanul is egymásnak tartani. Természetesen ezt magamban helyre raktam, és tudom, hogy mindennek megvan a maga érési ideje.

Mennyi ilyen helyzettel találkozhatunk nap, mint nap, és nem biztos, hogy mindegyiket felismerjük. Gondoljunk csak arra, hogy például a kollégád meséli, hogy kapott egy utat a párjától Kubába, és két hét múlva indulnak. Milyen szupi, nem? De igen, viszont te nem, hogy külföldre, de az idén sehova nem tudsz elmenni nyaralni. Nos, mekkora a közösen átélt öröm a kolléganővel? Hangsúlyozom, hogy itt csak arra az érzésre koncentrálj, ami benned fakad, ami felerősíti a pihenés iránti igényedet. Ugye, ugye?!

Hasonlót megéltem a valóságban is, amikor volt férjem közeli rokona felhívott bennünket egy egzotikus nyaralásunk közepette, és éppen arról siránkozott, hogy ő milyen kevés pénzből él. Egyébként örült nekünk:)

Van ennek egy negatív oldala is.

Mi van, ha én váltok ki valakiből irigységet a sikeremmel, a jókedvemmel, az előrejutásommal, és ő esetleg nem annyira jó szándékú. Hatással lehet az életemre? Befolyásolhatja a mindennapjaimat? Mindenképpen, mert az öröm is, a féltékenység is energia, csak más a rezgésszintje. Ez olyan, mintha egy rózsaszín habos-babos szobában, vagy egy feketére festett, halálfejjel díszített helységben üldögélnél. Van különbség a kettő között? Rezgésszintben mindenképp.

Tehát, ha az irigységet arra "használja" valaki, hogy ártson, az senkinek nem jó. Nem jó a célpontnak, és az irigy kutyának sem, mert idővel minden érzést, amit küldött, azt visszakapja. ( Dögöljön meg a szomszéd tehene esete...)

Megtapasztaltam azt is, amikor egy ismerősöm azt irigyelte tőlem, hogy a párom halála után fel tudtam állni, és nem tűntem el a süllyesztőben. Azt az erőt. Valószínűleg azért, mert benne nem volt meg ez a típusú élni akarás energiája. Furcsa helyzeteket teremt az élet, mert utána ő is kapott a sorstól hasonló helyzetet, amit senki nem kívánt neki, és nem irigyelte el.

Bárhogyan is van, ez a tulajdonság létezik, és hiába rengeteg önismeret, lelki gyakorlat, és érezhetjük magunkat ízig vérig jónak, akkor is megjelenik, és a felszínre tör, egy nem várt pillanatban. 

Egyszer egy "szűzmáriás" rádióban nyilatkozta egy pap, hogy szent irigység van benne, hogy nem lehet ott a csíksomlyói búcsún. Jót nevettem akkor rajta, de azóta szállóigévé vált, mert nekem attól lett szent ez az érzés, hogy engem formál, éberségre int, hogy észrevegyem a hiányaimat, és tegyek magamért.

Az ember mindig arra vágyik, ami belőle hiányzik.

Úgy döntöttem, hogy nem ostorozom magam azért, mert pár percre szembesültem az életem hiányterületével, és az ismerős hölgynek hosszan tartó boldogságot kívánok!

És természetesen magamnak is :)

Dézsi Aranka mediátor, lélektréner 06-70-332-6136

www.aranylelek74.blog.hu

https://www.facebook.com/aranylelek/

Amennyiben tetszett a cikk, köszönöm, ha megosztod ismerőseiddel!